Vélemény

Varázslat vagy realitás?

Varázslat volt!

Olyan este, melyre évek, sőt évtizedek óta vártunk. Nem nosztalgiázni, szeretnék, de a tegnapi meccsélmény a Köln elleni vagy legutóbb talán a FTC elleni 6-0-hoz volt hasonlítható.

Aktuálisabb megközelítésben a tegnapi 90 perc kicsit a horvát válogatott VB szereplése volt. Élet van a csapatban, ez jól látszódott az összes érdekelt testbeszédén. Nebojsa izzott, a játékosok igazi harcosok voltak, a közönség tombolt.

Senki nem gondolta volna, hogy képesek vagyunk rá, igazán talán csak Vignjevic. Itt nagy szerepe volt az ő délszláv mentalitásának és az általa évek óta hangoztatott karaktereknek. A tegnapi eredmény hatására visszatért a lelátóra a büszkeség a hosszú ideje óta tartó apátia, megalázottság után. Tegnap este az egész ország fejet hajtott előttünk, nem volt olyan médium, amely ne csodálattal beszélt volna az Újpestről. A rivális táborok minden megnyilvánulása is arról árulkodik, hogy a magyar foci zászlója most a mi kezünkben volt, mi emeltük azt a magasba. Lehet, hogy csak pillanatokig tart, de nálunk van.

Erre a mérkőzésre egy egész szezont lehetne felépíteni. Hiszek abban, hogy Vignjevic ezt ki is fogja használni, ő képes arra, hogy a lángot életben tartsa. Aztán volna itt még valami. Egész nyáron azt hallgattuk, hogy nem erősítünk, nem fontos a csapatépítés, nincs szakmai cél a csapatban. A tegnap esti eredmény nem a fenti állításokat bizonyította. A tegnap este arról szólt, hogy a csapatépítés nem 2 hónapos folyamat és mi most érkeztünk el abba a fázisba, amikor már lehet kiegyensúlyozott és (hazai szinten) eredményes játékot elvárni. (Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha a tavaly őszi hangok hatására Vignjevicet elküldik) A hazai pontvadászatban stabil kell legyen a csapat, s bár nem minden héten fogunk 4-et hinteni a soros ellenfélnek, az alapjátékunk adott. Kifejezetten jók lehetünk majd az állami gondozottak elleni meccseken a hatékony kontráink révén. Minden esetre a tavalyi idény nagy tanulságával kell vasárnap indulnunk, azaz nem csak az utolsó fordulóban dőlnek el a nagy dolgok. Már az MTK ellen is 3 pontot lehet megszerezni és a végelszámolásnál nem lesz jelentősége, hogy melyik fordulóban szerezzük vagy veszítjük el a pontokat. Hátrányunk lehet, hogy hétközi meccs van a lábakban, de a sikerélmény, és a pozitív gondolkodás előnyünkre válhat. A kékek még nem játszottak tétmeccset, mi már játékban vagyunk. Nagy kérdés, hogy a lélektan vagy a fáradtság/frissesség faktor lesz-e fontosabb. A tegnapi meccs után persze mindenki pozitívan látja a jövőt, főként, hogy nagy riválisaink nyögve nyelték a párharcaikat. A tegnapi azonban csak egy volt az előttünk álló sok döntőből.

Mert innentől kezdve előttünk kb 45 döntő tornyosul, mindegyik egy különálló csata, melyeknek egyforma jelentőségük van, s melyek közül minél többet kell megnyerni. S a vége felé persze azt fogjuk mondani, hogy akkor jönnek a legfontosabbak, s hogy ott dől el minden. De ez csak akkor igaz, ha jól szerepelünk előtte is, különben már addigra eldőlhet minden.

A tegnapi élményt kell elvinni a szívünkben az összes meccsre, és tudnunk kell szeretni ezt a csapatot akkor is, ha éppen rögösebb szakaszra érkezünk, mert az azeriek elleni élmény kicsit a csoda, kicsit a szürrealitás határa volt. De miután megtörtént, azt kell mondanunk, hogy ez volt a realitás!