Vélemény

Adjatok!

Indul a tavasz

 

Egy bibliai rész elindított bennem egy gondolatmenetet így a tavasz kezdetén. „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek." Semmi esetre sem akarok pénzről, vagyonról írni, hanem időnkről, szeretetünkről, és a reményünkről, amit adnunk kell újra. A 21. században elindult egy negatív hullám, ami minket is elért, sajnos. Rossz példaként mindenkitől ezt látjuk, a tv műsorok 90 %-a, és a reklámok teljes egészében azt sugallják, arra tanítanak bennünket, ha valami nem megy, jelenleg nem működik, akkor azzal nem kell foglalkoznunk. Sokkal rosszabb, hogy már arra ösztönöznek bennünket, hogy cseréljük is le. Így mennek tönkre életek, széthullnak családok, emberek elvesznek. Elveszett mindennek az értéke. Emlékszem, jó pár évvel ezelőtt, ha valami nem működött, akkor nem voltunk közömbösek, mert kerestük a megoldást, hogyan tudnánk rendbe hozni, megjavítani, újra működőképessé tenni. Nem adtuk fel, akkor sem, ha ezért rengeteget kellett dolgozni, vagy sokat elvett a szabadidőnkből. Ma már közömbös, cserélgetős társadalommá alakultunk át. 

Bizonyára felmerül ezek után a kérdés mi köze ennek a sporthoz, és kedvenc Egyesületünkhöz? Így élünk ezzel kapcsolatban is, mert ez az új hullám az élet minden területét érinti, és nincsenek kivételek. Nemcsak megtalált, hanem be is épült közénk. Sok emberrel beszélgetek, akik elmondják: már nem megyek meccsre, nem nézem a tv-ben sem, mert nem működik, nem olyan, mint régen. Az előző évben egy öregfiúk tornára hívtam egy ismerősömet, biztatva őt, hogy ott lesznek a régi kedvenceink. Azt válaszolta: „kimegyek, de amennyiben a kedvenc német csapatom akkor játszik, a tv előtt maradok”, pedig régen évtizedekig meccsre járt. Ha valami nem működik, akkor nem érdekel, vagy lecserélem. Ugye értitek? Látjátok, megfertőzött minket. Fiatalok nyakában barca, real, …stb. sálak lógnak. Sportrendezvényeken az árusoktól külföldi csapatok dolgait vásárolják, és néhány magyart. Azért, mert a világ sugall valamit, attól még az nem biztos, hogy járható. Nem mindig a könnyebb út a helyes út. Kezdünk elfogyni, ezzel rossz példát adva egymásnak. Nem kellene megengednünk, hogy pislákoljon egy láng. Vissza kell állni a régi megoldásra. Újra menni kell a meccsre, mert ha csak pár száz emberrel több hallatszik, az a játékosoknak hatalmas erő. A tüzet fel lehet éleszteni, ha több ember ajkáról zúg a Hajrá Lilák! Ne legyünk közömbösek, ne legyünk érdektelenek, és különösen ne cserélgessünk. Régen működött, és ma is működni fog. Lehet, hogy ez több év munkája, talán még több. Amennyiben újra adjuk az időnket, szeretetünket, feléled a remény bennünk, és jól megnyomott, kitömött szeretet kapunk vissza a játékosoktól, az Egyesülettől. Abból még soha senki nem jött ki megfelelően, ha azt gondolta, először ők mutassanak valamit. Nem azért kell adnunk az időnket, szeretetünket, mert kapni akarunk, hanem azért mert, már kaptuk. Beszélhetünk a 8-3-ról, a 6-0-ról, a 20 bajnoki címről, a 9 kupáról is, vagy Törőcsikről, Fazekasról, Feketéről, Zámbóról, Göröcsről, és sorolhatnám szinte a végtelenségig a sort. Sokat kaptunk. Rengeteget!

Nekünk kell megtenni ezt a lépést, és meglátjátok, mennyi mindent visszakapunk, sokkal többet, mint amire számítunk. Idézzétek fel a derby-k hangulatát. A teltház mennyivel jobban ösztönözte a fiúkat, és visszakaptunk sokkal többet, mint amit ebbe fektettünk. Menjünk újra, adjuk időnket, és szeretetünket, mert ez nem sok, és sokat kapunk vissza. Nem kell félni a kudarctól, mert megtetézett mértékkel adnak az ölünkbe. Az indulónkban benne van egy csodálatos gondolat: „… a csillagok fénylenek még, mennyi név, mennyi év, az újaknak üzenték, a folytatás legalább annyira legyen szép.” A szép folytatás rajtunk lila szurkolókon múlik. Nem maradhatunk el. Mondhatja bárki, hogy nálunk nincs Mourinho, de van Vignjevic. Nálunk nincs Ronaldo, de van Kabát Petink. Mi őket szeretjük nagyon. A kicsiből is fel lehet építeni egy nagyot. Az földműves, aki elveti a magot, és csak várna a termést nagy bajba kerülne. Öntözni kell, kapálni, dolgozni, és amikor eljön az idő, akkor aratni.

Tehát irány a stadion, és ne csak nagy meccsek előtt legyen az a szlogenünk, hogy mindenki a Szuszába, hanem minden meccsre így készüljünk. Aki tud örülni a kis dolgoknak, rájön milyen érték rejlik a csapatunkban, megérti, hogy a kis csoda is csoda, melyből egyre nagyobbak lesznek. Célunk lényege az előrehaladás legyen, és ne a tökéletesség várása. Ezek a kezdő lépések, csak araszokban mérhetők, de idővel összeadódva kilométerek lesznek. Ha e nemes kezdeti tetteinket összeadjuk, azt láthatjuk, hogy olyan sok lesz, hogy nem tudjuk megszámlálni.

Irány a Pécs ellen is a stadionba, és a többire is. Legyünk mindig többen, és újra átélhetjük a csodát, amire már régóta várunk.

Szeretném a gondolataimat egy Pál Ferenc idézettel zárni:

 

„Adjál akkor is, ha kevés van neked is,

adjál akkor is, ha neked is szükséged lenne rá,

adjál akkor is, ha neked nem adtak,

adjál akkor is, ha a szavaknál többre van szükség,

és közben észrevétlenül

a reménység emberévé leszel.”

 

 

Hajrá Lilák! Mindig Újpest, örök Újpest!

Címkék: ,