Vélemény

UTE - A történelem útvesztőjében. 2. rész: A jelen

Ez a cikk a 2. része ennek az anyagnak, mely itt található: http://ujpest1885.hu/index.php/velemeny/1193-ute-a-toertenelem-utvesztojeben-1-resz-a-mult-hatasai A cikk első részében a történelmi hagyatékot elemeztem. Most megkísérlem átnézni a jelenlegi helyzetet.

Adott tehát egy történelmi múltból táplálkozó modell. Igen ám, de nem lehetne ezt ma már másképp csinálni? Nem kellene változtatni a kialakult gyakorlaton? Lehetne és kellene is, de ez a nehezebb út! És – úgy tűnik – az UTE a könnyebb ellenállás irányába mozog még mindig. Ha úgy tetszik, akkor a saját szempontjai szerint logikusan cselekszik, ugyanakkor ebben az esetben sem fontos a motiváció kérdése. Azzal ugyanis, hogy a megszokások mentén működik az egyesület, éppen az alapjait, de legalábbis az egyik lábát rúgja ki maga alól. Ez pedig a társadalmi támogatottság!

Van ilyen klub Magyarországon, úgy hívják, hogy MTK. Tegyük gyorsan hozzá, hogy társadalmi bázisuk elvesztését történelmi tragédia okozta, de a második világégés után meg sem próbálták újra felépíteni, vagy átpozícionálni magukat. Ma már ott is éppen ideje lenne legondolkodni azon, hogy mi a fontosabb; művi úton fenntartott struktúrák mellett olimpiai pontokat gyűjtögetni, vagy élménnyel, kultúrával, összetartozás-érzéssel megajándékozni százakat, ezreket, százezreket?

Mert bizony a XXI. század elején készült felmérések szerint az Újpest szimpatizánsok száma globálisan mindegy 6-700.000 volt tehető, ma viszont ennek jó, ha a felét eléri ez elkötelezettek száma. Ez a folyamat pedig egy idő után öngerjesztővé válik, megfordíthatatlan lesz, és akkor sokkal komolyabb munka, és még több pénz lesz újra felépíteni – ha egyáltalán a helyreállítás valaha is lehetséges lesz…

Fontos lenne tehát a kérdésnek nagyobb teret szentelni, mert igenis vannak pozitív példák. Történ ugyanis valamikor a kétezres években, hogy az önkormányzat – összefogásban az UTE-val – iskolákba látogatva igyekezett (és a mai napig is igyekszik) népszerűsíteni a sportot, és természetesen az UTE-t. Ennek eredményeképpen a korábban jelentős számú újpesti fradi (!!) drukkerek száma mára gyakorlatilag a nullára csökkent! Van tehát mód hatni, van mód arra, hogy a folyamatot megfordítsuk! Természetesen nem kell megállni a kerület határain – ahogy ez meg is történik manapság! -, de még Budapestet is el kell hagyni időnként, vagy akár az országhatárokat is.

Mert – ne feledjük! – az Újpest a kettő közül az egyik olyan klub ma Magyarországon, aminek a világon szinte mindenütt vannak rajongói! Fontos tehát, hogy ne csak és kizárólag az újpesti lakosokkal foglalkozzon a klub, hanem mindenkivel, aki szimpatizáns, sőt ha akár csak potenciálisan szóba jöhető támogató, akkor is. És ha már szó esett a ferencvárosi klubról, akkor itt el kell mondani, hogy ott bizony teljesen másként állnak a kérdéshez, és ez meg is látszik a támogatottságban! Nem szabadna lemaradni!

Ahogy már említettem, az UTE stratégiája egy bizonyos szemszögből nézve akár logikusnak is nevezhető, de ne feledjük el, hogy az UTE – ahogy a többi klub is – egy létező jelenben él, méghozzá társadalmi struktúrákba erős beágyazottság mellett. Ez azt (is) jelenti, hogy a nem csak a szimpatizánsok irányába kell (kellene) megfelelnie, hanem a mindenkori sport- és állami vezetés felől is vannak elvárások, vagy legalábbis olyan pénzügyi jogi, szabályozói keretfeltételek, amelyek erős hatással vannak a mindenkori működésre.

Ilyen például a már említett finanszírozási rendszer; a klubok az olimpiai pontok után komoly pénzeket kapnak, így, ha sarkítani akarom a kérdést, akkor azt találom, hogy gazdasági szempontból egy fontos kérdést kell megválaszolnia a vezetésnek, amikor a sportági összetételről gondolkodik; melyek azok a sportágak, amik a legkisebb befektetéssel hozzák meg az olimpiai pontokat? És igen, a cikk első részében nagyrészt felsoroltam ezeket…

Az említett keretrendszer magasabb szintű vezetői gondolatok leképeződései, nyilván a mindenkori vezetés a sportról – tágabb értelemben; a társadalomról - alkotott képének kivetülései. Ennek kifejtéséhez egy másik látványsport, a kézilabda újkori dilemmája vezet el; A Csoknyai-Matics edzőpáros azt fejtegette a nem éppen a tervek szerint alakuló Eb után, hogy el kell dönteni; a nemzetközi kupa-porondon, vagy válogatott szinten akarunk komoly kézilabdát Magyarországon?

Nos, nekem elég egyértelmű, hogy ma a hazai politikai vezetés a magyar nemzet nemzettudatának megerősítését rendkívül fontosnak tartja. Ez a felismerés köszön vissza abban, hogy a Tao-program kifejezetten a látványsportok támogatására jött létre – azaz olyan sportokat igyekszik támogatni a vezetés, amik közösségformáló erővel bírnak! És bizony itt van a csapdahelyzet; ha ugyanis a klubok dominálják az egyes sportágakat (értem ezalatt, hogy a klub-szintű események népszerűbbek), akkor a nemzettudat formálásának szándéka több ponton is elhasal! Egy klub soha nem lehet azonos a nemzet csapatával (még ha erre vannak is próbálkozások…), és a klubokban rengeteg légiós játszik!

Nem véletlen tehát, hogy az MLSz (lehet, hogy a többi csapatsport szövetség is) inkább a válogatottra koncentrál! Elsődleges cél a teljes magyar közösség közösséget képviselő csapatok (válogatottak) jó szereplésének támogatása, a kluboknak inkább csak az a feladatuk, hogy „bedolgozzanak” a válogatottba. Erős feltevés, de számtalan esemény alátámasztja. Nézzük meg; a klubok az MLSz pénzügyi pórázán lógnak, a szövetség mintha kifejezetten ellenére lenne a klubok szurkolóinak, ugyanakkor komoly erőforrásokat köt le a válogatott szurkolói bázisának szélesítésére, támogatására.

Kimondom nyíltan; nem cél az egyes klubok támogatottságának növelése, mert a szabályzói, jogi, és pénzügyi keretrendszer nem egyes társadalmi csoportokra van kihegyezve, hanem össztársadalmi kereteket határoz meg!

Ez nagyon fontos következtetés, mert szerintem sok – eddig talán nem annyira érthető – tényre magyarázatot ad. Érthető, hogy miért nem zavarja (nagyon) a belga irányítás azokat, akik döntési helyzetben lennének elmozdítása ügyében. Érthető, hogy az UTE miért tart fenn elavultnak tűnő klub-struktúrát, és végül érthető, hogy miért nem fontos maga a szurkoló a sportági vezetés számára. Azt gondolom, hogy az előző mondatokban foglaltak nem csak a focira igazak, sok jel mutat arra, hogy más sportágakban hasonló folyamatok játszódnak le manapság.

És akkor jöjjön a kérdés; mi a feladata az UTE-nak ebben a helyzetben? Szerintem nem az, amit most csinál, mert így egy jellegtelen olimpiai nevelde válik belőle. Erre jön a válasz; Igen ám, de széllel szemben nem lehet! Széllel szemben nem is, viszont szépen be lehet állni szélirányba! Van erre példa, de – miután már említettem a klub nevét – nem ismétlem. Elég annyi, hogy végre el kellene indulni egy XXI. századi modell felé, ahol nem az olimpiai pontok ára a fő motivációs tényező, hanem annak az újra felismerése, hogy a klub – mint társadalmi szervezet – elsősorban közösségformálása által képes hatni! Ehhez persze sok minden kell, és éppen ez a nehéz benne, de végre ki kellene találni a történelmi útvesztőből!

 

HAJRÁ LILÁK!!!