Vélemény

Párhuzamos Univerzum

A napokban nem csak focival töltöttem napjaimat, hiszen a férfi kézilabda BL-ben a negyeddöntőért léptek pályára a csapatok. Tudom, Újpesten nem sok kézilabda hívő van, mégis van ezen a felületen kézilabdának. Mert bizony van mit tanulnunk más sportágak szurkolóitól, csapatsportjaink és szeretett klubjaink (többes szám… micsoda őrület!!!) vezetői sem árt, ha nyitott szemmel járnak a nagyvilágban, és ott meglátják az előremutató jelenségeket!

A fentiek ellenére is szükségét érzem egy kis történelmi visszatekintésnek. Ugyanis ma már nem biztos, hogy sokan tudják, de a nagypályás időkben 1931 és 1958 között hét bajnoki címet szerzett a lila-fehér kézilabda csapat, kispályán pedig ’53-ban és ’58-ban lettek bajnokok. Ez utóbbi évben – amikor még párhuzamosan ment a kis- és nagypályás játék – mindkét pályaméreten arany éremmel végeztünk! Sajnos ezek után minden életjel eltűnik az idők tengerében, az újpesti kézilabda mára szinte nyom nélkül eltűnt…

De vissza a témához! Ahogy az annak rendje és módja, férfi kézilabda BL negyeddöntőjében mindkét magyar csapat kvalifikálta magát. Fontos mondat, elemzem:

  •  „Annak rendje és módja”; a magyar klubcsapatok évről évre ott vannak Európa legjobbjai között, nem egyszer megszerezve a végső győzelmet is!
  • „Mindkét”; igen, a Szeged és a Veszprém csapatai mellett a többiek csak edzőpartnerként asszisztálnak a hazai élvonalban.

Ugye, van némi hasonlóság? Sajnos erősen sántít a hasonlat… Mit sántít, egyenesen tolószékre szorul, ugyanis a fociban a két kiemelt közel nem tud felmutatni még csak hasonló eredményeket sem! De – mint a mellékelt ábra mutatja – lehet ezt is jó, vagy legalábbis jobban csinálni. Elég lenne csak jobban, mert az egy komoly, és nem áthidalható tény, hogy a fociban nagyságrendekkel több pénz forog nemzetközi szinten, így érthetően nehezebb a feladat. De azért most már a nemzetközi kupákban a rendszeres csoportkörök (hol van az a legjobb nyolctól???) elvárhatók lennének. Csak halkan, és minden elfogultság nélkül írom; természetesen az Újpestnek is itt lenne a természetes helye!

Persze a kézilabdában sem fenékig tejfel az élet, van jó pár disszonáns hang is sportági berkeken belül, amik néha elnyomják az első hallásra jól működő kórust. A napokban például a handballexpert.com interjút készített a Veszprém volt két év után menesztett edzőjével, Ljubomir Vranjessel. Nyilatkozata szerint az elkezdett munkát nem sikerült befejeznie. Ennek több okát említi, és a saját felelősségét sem kerüli meg. Azt mondja, pontosan ítélte meg a veszprémi poject-et, a politikát viszont nem! Bármit is jelentsen ez a tömören fogalmazott állítás - a közeljövőben megjelenő könyvéből biztosan megtudhatjuk -, az pontosan tudható, hogy a politika a kézilabdában is erősen jelen van. Hogy csak egy nyilvánvaló példát említsek; biztosan mindenki emlékszik, hogy G-nap milyen komoly változásokat indukált a veszprémi klub életében.

Ezen kívül – szintén Vranjes egy korábbi nyilatkozatából tudhatjuk -, hogy a Veszprém költségvetése mindegy 3,8 milliárd forint. Ettől csak a PSG működik nagyobb pénzből, nemzetközi szinten is kiemelkedő adat, így nem csoda, hogy a világ legjobbjaiért folytatott versenyben is jól áll az egyesület. Igen, így történhetett meg, hogy a csapatban bőven kisebbségbe kerültek a hazai játékosok, hogy az más sportágakból is ismerős lehet… Csak nem megint a foci?

Igen, az, de – mily meglepő… - megint nem beszélhetünk azonosságról! A légiósok mindkét sportágban kiszorítják a hazai sportolókat, eddig stimmel. Ott viszont jelentős a differencia, hogy mi ennek az eredménye. Mert míg a kéziseknél olyan minőséget jelentenek a külföldiek, amit kellő számban a hazai utánpótlás nem tud kinevelni, addig a fociban inkább az számít, hogy olcsóbb legyen a külhonból érkező. Vannak persze kivételek, nem kérdés, de az kb. csak a „szabály” erősítését jelenti…

Nem hagy nyugodni pár kérdés;

  • Ilyen mennyiségű (és minőségű) légiós nélkül vajon nem pont ugyanitt tartana a hazai foci?
  • Ha a légiósok száma nem érdekli a sportági vezetést, akkor miért van az, hogy a válogatottra koncentrál a klubcsapatok helyett?
  • Ha már adottak az akadémiák infrastrukturális feltételei, miért nem fontos, hogy megfelelő szellemi tőke kerüljön a football-ba?
  • És ha sikerülne befoltozni ezt a szellemi hiátust, akkor hogyan játszanák be magukat a felnőttek világába a fiatalok?
  • És ha nem játsszák be magukat itthon, akkor hogyan szerződnek majd komolyabban jegyzett bajnokságokba?

A football klubok vezetése tehát elgondolkodhat arról, hogy mit kellene kezdeni azzal a bőséges likviditással, amit manapság rájuk szakadt, az MLSz vezetése pedig kapott néhány olyan kérdést, amit szintén nem árt átgondolni, nézzük meg, hogy szurkolói fronton mi a helyzet! Talán ott is felfedezhetünk valami olyat, amit érdemes lenne fontolóra venni?

Van bizony! A Veszprém - a BL negyeddöntőért játszva – a napokban a Sporting CP-t fogadta. Carlos Ruesga, aki négy éve távozott a Telekom Veszprémtől, először lépett pályára a Veszprém Arénában ellenfélként. A spanyol világbajnok már a bemutatáskor is nagy tapsot kapott, a meccs után pedig a hazai drukkerek a nevét skandálva éltették. A játékos a meccs után a következőket mondta:

„Csodálatos ez a szenvedély, ez a szeretet, amit kaptam. Köszönöm szépen, a Veszprém szurkolói a legjobbak a világon! Minden jót kívánok a Veszprémnek, a szurkolóknak, csodálatos itt játszani, a csapat, a klub egy csoda.”

Nos, a BL küzdelmeit nem csak a fociban követik milliók, a kézilabda is van annyira népszerű, hogy egy-egy ilyen esemény széles világ előtti megjelenése bőven felér egy komplett országimázs-kampánnyal! Tapasztalataim ez a fajta szurkolói viselkedés nem csak ilyen alkalmakkor jellemzi a kézilabda szurkolókat, sőt, ez egyfajta normaként van jelen más meccseken is. És más sportágakban is! A jégkorongot, vagy röplabdát, illetve vízilabdát jellemző szurkolói kultúra is jelentősen elüt a focipályákon tapasztalhatóktól.

Anélkül, hogy konkrét eseményeket említenék, azt kell mondanom, hogy nekünk, football-szurkolóknak is van még hova fejlődnünk! Tényleg nem emelnénk ki az utóbbi időkből sem történéseket, mert meg kell érteni, hogy nem egy-egy nagy nyilvánosságot kapott esemény a lényeg, hanem maga a lelátói kultúra egésze, a meccsek légköre. Miért is?

  • Mert ezek bizony döntő hatással vannak a pályán történő eseményekre!
  • Mert támadási felületet adnak egyes, feladataikat félreértelmező, szerepzavaros vezetőknek – és ez vezet a szurkolók általános kriminalizálásához!

Szóval; szerintem a ’90-es évek mára romantikus történetekké nemesedett eseményei ma már nem ismételhetők. Minden tiszteletem az akkor a barikádok élén harcoló szurkolóknak, de ez már a múlt, be kell látnunk! Egy rém hülye példa; nem véletlen, hogy ma már Dr. Alban ma már maximum sokadrangú retró bulikon tolja az „örökérvényű” It’s my life-ot. ’91-ben, akkor és ott a helyén volt a dolog, és van is pár igen kellemes ifjúkori emlékem, ami alá memóriám mixere a svéd fogorvos zenéjét keveri. Jó volt, szép volt, sajnos elmúlt…

Ezen a ponton nem sem tudok elmenni szó nélkül a címer kérdés mellett. Ez bizony a fentiek után egy nehéz téma, hiszen eddig nem használt a szép szó – ahogy a csúnya sem. Ezzel együtt sem tartom jó következtetésnek azt, hogy ebben az esetben elő kell venni a ’90-es évek példáját! Viszont – vissza a zenéhez! – teljes meggyőződéssel állítom, hogy ma is vannak jó limonádé zenék, amik újak, jók, szórakoztatók, ahogy a tiltakozásnak, és az érdekérvényesítésnek is vannak a mai körülmények között progresszív, hatékony formái. Éljünk ezekkel!

Végezetül pár szó a kézilabdáról; egyáltalán nem biztos, hogy a sportág jó irányba halad, nem vagyok meggyőződve róla, hogy a kiemeltek rengeteg pénzzel összehozott sikerei hosszabb távon pozitívan hatnak, azt viszont pontosan látom, hogy mi az, amit tanulhatunk (vezetők, szövetség, tulajdonos, és mi szurkolók) egy olyan sportágtól, ami ma sokkal jobb eredményeket tud felmutatni, mint a labdarúgás.

És maradt még itthonra egy üzenetem; a kézilabda – ami mint láttuk egyáltalán nem gyökértelen Újpesten! – egy olyan sportág, ami erős közösségépítő erővel rendelkezik, költségei tekintetében pedig sokkal konszolidáltabb, mint az egyre inkább a high society úri passziójává váló labdarúgás…

 

HAJRÁ MAGYAR FOCI!!!

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!