Vélemény

A sivatag virágai

A Húsvét-szigetek Polinéziából érkezett lakói hosszú évszázadok során jelentős kultúrát hoztak létre. A minden más lakható helytől távoli szigeten az erdők kiirtása végül ökológiai és civilizációs katasztrófát okozott. Az európai felfedezők megérkezésekor a lakosság már mindössze 2.000 főre csökkent az egy évszázaddal korábbi 15.000 körüli létszámról. De hogy jön ez ide? Lefordítom, olvass tovább!

1885. Megalakul Magyarország legsikeresebb sportegyesülete. Telnek-múlnak az évek és a klub egy idő után már nem csak sportegyesületet, hanem identitást, egyfajta kultúrát jelent, mely tíz-, meg százezreket vonz be. Ha úgy tetszik, a folyamat eredményeképpen kialakult egy olyan környezet, melynek egyes elemei ezer, meg ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz, ezzel biztosítva a rendszer stabilitását.

Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot. A Húsvét-sziget lakói úgy nyúltak bele a természeti folyamatokba, bonyolult rendszere szabályait felrúgva, ahogy most az újpesti élsport élő szövetét marcangolják lelketlen önzéssel a ma vezetői. Mi történik ma?Nap mint nap azzal szembesülünk, hogy önös érdekek által vezérelve éppen azok teszik tönkre dicső elődeink munkáját, akiknek legfontosabb feladatuk az lenne, hogy a rájuk bízott örökséget felelősen kezeljék, értékeit megőrizzék, és tovább gazdagítsák azt a kultúrát, amit az Újpest jelent!

„Csak” a focinál maradva:

  • Tulajdonos: megjelent egy vállalkozói szemléletben gondolkodó személy, aki az eddig kialakult struktúrákat alapjaiban akarja megváltoztatni. Ennek külső jele a lelkünkbe tipró buditető…
  • De ne gondoljuk, hogy itt megállt a dolog, belül is gyökerestől tép ki mindent, ami nem a tulajdonosi érdekeket szolgálja. Ennek bizonyítéka a pályán mutatott játék: az Újpest-stílus nyomokban sem fedezhető fel…
  • Anyaegyesület: ma már régen meghaladott működést erőltet. Az olimpiai sportágakat helyezi előtérbe, ahol a fő vezérlőelv az, hogy a lehető legkisebb pénzből maximalizálja az olimpiai pontok számát.
  • Ezek után nem meglepő, hogy két részre szakadt az, ami pedig egybe tartozik. Az utánpótlások egyikének nincs kifutása, a másik pedig nem tudja kinevelni azokat a tehetségeket, akikre pedig a felnőttek között feltétlen szükség lenne identitásunk megőrzéséhez.
  • Az anyaegyesület, perel, alkudozik, de nem tesz meg olyan lépéseket, amiket pedig jogában állna, sőt egyesek szerint egyenesen kötelessége volna megtenni. Tettet, színlel, vagy valamiért meg van kötve a keze? Nem tudhatjuk, de az tény, hogy egy pillanatig sem törekszik arra, hogy például alsóbb osztályban saját felnőtt csapatot indítson.
  • Szurkolói nyomásra megindulnak a tárgyalások. A címer az elsődleges kérdés, de a tulajdonostöbbet akar. Behoz olyan – egyébként megoldandó – kérdéseket, amiknek nincs semmi köze a jogszerűtlenül megváltoztatott jelképhez.
  • Az anyaegyesület most nem mutatkozik hajlékonynak, tartja magát ahhoz, hogy a hét pontból csak egyről hajlandó tárgyalni.
  • Patthelyzet alakul ki, mert a tulajdonos nem tekinti hivatalosnak a közösségi médiában megjelentetett nyilatkozatokat, az anyaegyesület pedig úgy gondolja, hogy most nem nála van a labda…

Holtpont… Eddig annyit tudunk, hogy minden marad a régiben, a tárgyalásoknak nincs érdemi eredménye. Sokakban felmerül a kérdés: talán érdekében áll a jelenlegi helyzetet mindkét félnek fenntartani? Lehet, hogy csakis és kizárólag önös érdekek mentén cselekednek a történet szereplői? A partvonalra állított szurkoló próbálja kibogozni a szálakat, de érdemi információt egyik féltől sem kap. Ekkor természetes, hogy jönnek az összeesküvés-elméletek, azonban – és ezt ne feledjük! – ennek oka nem a szurkoló rosszindulata, hanem a történetet vezetői szinten meghatározó szereplők látszólag ok nélküli titkolózása.

Végül ismét a csendes-óceáni sziget példája marad: a népet irányító vezetők önzése, és az ebből adódó rossz döntések tették tönkre az évszázadokon át virágzó kultúrát. Az egyszerű kőfaragó, aki két kezével formázta meg a tenger felé fordított bálványokat, tette a dolgát. Hitt az elöljárók bölcsességében, munkáját a szebb jövő reményében, legjobb tudása szerint végezte. Egyesek vakon hittek még akkor is, amikor éhínség tört ki a megváltozott környezeti körülmények miatt. Mások, akik tudták, vagy legalábbis érezték, hogy baj lesz, nem voltak képesek érvényesíteni akaratukat, nem tudták megállítani a vezetők rombolását. A történet vége ismert…

Most tehát ott tartunk, hogy már pontosan látható: rossz irányba haladnak a dolgok, de a változtatáshoz egyszerűen nem jön létre az a kritikus tömeg, ami/aki képes lenne fordítani az Újpest sorsán. Hogy is lenne meg a tömeg, amikor a vezetők mindent elkövetnek azért, hogy megosszák, felszalámizzák azt a maradék fanatikus LILA-hívőt is, aki még maradt…

Mit tegyünk hát? Ha ismerni véljük a történet végét, nincs mire várni! Márpedig a történet vége maga a vég! Ne felejtsük el; ma a Húsvét-sziget megmaradt lakói már csak a szigetre érkező kutatók által ismerhetik meg elődeik történetét, de a kultúra végleg megszakadt, a tudós is csak mozaik darabkákból próbálja rekonstruálni a múltat. De mi még nem fogytunk el, még tehetnénk valamit!

Adott tehát egy elaggott működési struktúrájú anyaegyesület, adott egy kizárólag pénz-alapon működő vállalkozó, akik egymással szemben minden eszközt szentté avatnak saját (!!!) céljaik elérése érdekében. De! Vegyük már végre észre, hogy egy ponton 1000%-ban azonos stratégiát követnek! Ez pedig a szurkoló, a szimpatizáns, a néző, a véleménnyel rendelkező emberek számának drasztikus csökkentése, végső soron pedig teljes likvidálása! A történetben nincs jó, és nincs rossz, csak érdekek vannak, melyek origójába kerültünk, az eseményeket alakítani nem tudjuk, de mi vagyunk az egyetlenek, akik megszenvedik… Mert – és ez egy fontos üzenet a vezetőknek! – a kultúrát mi hordozzuk magunkban, nem a pénz és nem az olcsón szerzett olimpiai pontok!

Amikor tehát leül tárgyalni, vagy hivatalos levelet írni egyik, vagy másik fél, akkor legyen szíves belegondolni abba, hogy mit hagynak majd maguk után. Virágzó kultúrát, vagy csak az elsivatagosodott lelkekben homályos emlékként élő, „talán igaz se volt” derengést? Nem mindegy…

HAJRÁ LILÁK!!!
NEM KELL ÚJ CÍMER!!!