Vélemény

Mennyi az annyi?

A következőken arra keresem a választ, hogy mit érhet a pénz, mit lehet megvenni érte, és mit nem… A téma persze most is szeretett csapatom körül forog, mert kíváncsi lettem, hogy mit is ér a mindenkori keret, az abba betett és abból kivett pénzek egyenlege. Nézzük hát!

Ha tulajdonosként azt szeretném, hogy a lehető legkisebb befektetés hozza a lehető legnagyobb eredményt, akkor a feladatom nem lenne más, mint összevetni az egyes évek eredményeit a keret értékével. Az más kérdés, hogy a jelenlegi vezetés nem ezt célozza! Érzésem szerint a középcsapat státusz nekik éppen megfelelő, vagy – másik olvasatban – a rendelkezésre bocsátott összeg eleve meghatározza a csapat státuszát. Ezt nem tudhatom, de a tények még mindig makacs dolgok!

Nézzük meg hát, hogy az egyes években elért helyezések hogyan viszonyulnak az adott év szeptember 1-én mérhető játékos-értékhez! Előre tudható, hogy a pénzbeli érték és a helyezések nem mutathatnak egyenes arányosságot, hiszen az eredményekben nem kevés emberi tényező is szerepet játszik. Íme:

Egy kis magyarázat a kifejtős rész előtt:

  • Függőleges tengely: az elért helyezések
  • Vízszintes tengely: az augusztus 31-én mérhető játékos-érték (forrás: transfermarkt)
  • Lila pontok: az adott bajnokságban évben elért helyezés, és az adott bajnoki év kezdetén, augusztus 1-én kimutatott játékos érték (teljes keret)
  • Halvány lila mező: az ezen a területen elhelyezkedő pontok a játékos-értékhez képest felülteljesítő éveket jelölik
  • Fehér mező: az ezen a területen elhelyezkedő pontok a játékos-értékhez képest alulteljesítő éveket jelölik

Ezek alapján azt tudom mondani, hogy a 2016-os hetedik, illetve a 2017-es harmadik helyezés alkalmával csapatunk túlteljesített, a 2012-es, 2014-es és 2015-ös helyezések a keret értékének megfelelő helyezéseket hoztak, míg 2011 és 2018 az alulteljesítés évei voltak. Fontos kiemelni, hogy ebben az összehasonlításban csak csapatunk önmagához mért teljesítményét vizsgáltam! De mi a helyzet akkor, ha a többiekhez – nálam praktikusan az első helyezetthez! – viszonyítunk? Erre az első helyezetthez képest elért pontszámok adnak támpontot:

Logikusan azt várnám, hogy minél magasabb a keret értéke, annál kisebb a különbség az első helyezetthez mért pontszám tekintetében. De ez közel sincs így! Csak három bajnoki kiírásban (2012/13, 2016/17, 2017/18) volt kimutatható a keret értékéhez mért kisebb különbség. A 2013/14-as és a 2014/1-ös bajnokság során megközelítőleg a keret értékéhez mérhető különbség alakult ki, míg a többi évben alulteljesítést láthatunk.

Eddig ez elég száraz volt, de megpróbálom a lényeget összefoglalni pár mondatban:

  • A transfermarkt által kimutatott érték és az eredmények jobbára egy irányba mutatnak, de vannak évek, amikor ez nem érvényesül, tehát az emberi tényező igenis hatással van az elért eredményre.
  • Hosszabb távon azonban az érték meghatározója az elérhető eredménynek, de legalábbis korlátossá teszi e maximumot.
  • A vizsgált időszak nyolc éve alatt (2011 –2018) csak két év volt olyan, amikor egyértelműen felülteljesítő volt csapatunk abban a mozgó inercia-rendszerben, ami az élvonalat jelenti a hazai labdarúgásban: 2016/17 – 7. helyezés, 2017/18 – 3. helyezés.

És mi következik mindezekből? Nos, nem nagy varázslás arra jutni, hogy a keret értéke nem megfelelő, mert a felülteljesítő években is csak középmezőnyre volt képes csapatunk, 2017/18-as eredmény pedig inkább hiba a mátrixban, semmint „normális” eredmény.

Ez pedig számomra csak egyet jelent: a megjelölt célok nem vehetők komolyan, mert ehhez nincs meg a megfelelő keret, a tulajdonos sokkal inkább a stabil középcsapat koncepcióra igyekszik optimalizálni a mindenkori keret minőségét. Anyázás, buzizás nélkül, pusztán matematikai alapon bizony az eredmény ugyanaz: nincs semmiféle fejlődési pálya, nincs sportszakmai cél, nincs sikerekre hangolt működés a klubnál, a tulajdonos ezeket csakis és kizárólag a külvilág felé tálalja, mint (romlott) ételt…

A számok persze nem mindenhatók, de sajnálatos módon egyirányba mutatnak érzésekkel, a meccsen látottakkal, a pletykákkal, és tényekkel. A következtetés? Meghagyom mindenkinek a maga álláspontját, de kérem figyelembe venni a fentieket is az álláspontok kialakításánál.

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!