Vélemény

A hokicsapat igazi arca...

Szeptember közepén végre megkezdődtek a jégkorong bajnokság, azaz az ERSTE Liga küzdelmei. Csapatunk kétszer lépett pályára, mindkétszer hazai pályán és sajnálatos módon mindkét alkalommal vesztett. Ám vereség és vereség között hatalmas különbségek is lehetnek, amit a fenti két mérkőzés is jól szemléltetett.

A felkészülésről Mátyás Király egy hete már leírt minden szükséges tudnivalót, így nem bocsátkoznék ismétlésbe – a rajt szinte semmiben sem különbözött attól, amit az előszezonban produkált a csapat. Szeptember 13-án pénteken – babonásoknak máris adott a magyarázat – rossz és hibáktól hemzsegő, időnként már-már széteső játékkal együttesünk kikapott a papíron – és amúgy a valóságban is – lényegesen gyengébb játékerőt képviselő Hokiklub Budapest korongosaitól. A látottak ostorcsapásként érték az embert, hiszen ha az eredmény mellett a kimaradt nagy ziccereket is tekintem, még rosszabb is lehetett volna a vereség aránya. Őszinte leszek, időnként rossz volt nézni a mieink játékát…

Nem kell ecsetelni, hogy a hokicsapat szurkolóinak többsége nem túl nagy reményekkel fordult a hétfői nap, vagyis az idény első derbije felé. Bár a magam részéről, mindenféle történelmi példákra hivatkozva, a szurkolói csoport tippjátékában egy bősz 8-0-át prognosztizáltam a javunkra… Sajnos bebizonyosodott, hogy a delphoi jósdától mostanában nem számíthatok állásajánlatra. A csapat kikapott a bajnoki címvédő zöld-fehérektől! Ám ez a vereség az eddig látottak alapján, már-már felért egy győzelemmel.

Az Újpest 0-2-es hátrányba került az első harmad után, bár mezőnyben ekkor sem játszott alárendelt szerepet, csupán az ellenfél bevert két dugót, nálunk viszont nem talált utat a korong a hálóba. Szünet után a csapat hatalmas energiákat mozgósított és a harmad derekán sikerült az egyenlítés. Majd emberhátrányból újból sikerült egalizálni (3-3). Mentek a fiúk, mint az ördögök – szív és akarat ellensúlyozta azokat a hibákat, amiket a sok új játékos, főleg védekezésben elkövetett. A harmadik harmadban már a vezetés is megvolt – 4-3, aztán 5-4 formájában. A zöld-fehérek a végén lehozták a kapusukat és ebből sikerült egyenlíteniük, majd a hosszabbításban kihasználtak egy előnyt és nyertek…

Vereség ez is. Fájó és keserű, de egyben reménykeltő is. Mert a csapat úgy hajtott az UTE címeres lila-fehér mezben, ahogy azt a szurkoló minden meccsen elvárja a játékosoktól. Olyan szívjáték volt ez, amely láttán még az ordító védekezési hibákat is hajlamos megbocsátani az ember és azt mondani, idővel majd jobban összeszoknak és akkor ez is a helyére kerül, akkor pedig Fortuna segítségével az ilyen meccseken a mi oldalunkra húzzák majd be a több strigulát! Az ehhez szükséges potenciál megvan a csapatban.

Imádkozom, hogy így legyen!

Ám aggódom is. Mert a csapat mögötti háttérben semmi nem változott. A szakosztály szurkolókkal való kapcsolattartása nem vagy csak alig lépett előre. Például egy esetleges szurkolói ankét tartása – jó újpesti szokás szerint – évek óta fel sem merül az illetékesekben. Azon is sokat gondolkodom, hogy vajon miért nincs a jégkorongozóknak évek óta egyetlen komoly, tőkeerős támogatója sem, a jégre és a palánkra felfestett reklámok senkit ne tévesszenek meg, én a korábbi DHL-es, sőt ne adj isten! – azt meghaladó színvonalra gondolnék! Vajon az így beérkező plusz tőke, nem segítené át a csapatot azon a ponton, amit évek óta csak áhít, de nem bír átlépni? És ha már itt tartunk, az UTE vezetése miért nem képes komoly támogatókat találni a mellé a néhány csapat mellé, akik a klubon belül működnek? Vagy nem lenne érdek, hogy hokisaink és röplabdásaink bajnoki címeket szerezzenek? Vagy ez csak nekünk, még megmaradt szurkolóknak fontos?

Tegnap derbi volt a Megyeri úton és az ülőhelyek legalább fele üresen ásítozott.

Aggódom!