Vélemény

A csend hangjai...

Na, ebből vajon mi fog kisülni?

A legfantáziadúsabb drukkerek már (ismét) esküdözve vizionáljak a küszöbön álló tulajváltást és ha kicsit a dolgok mögé nézünk, nem is lenne meglepő egy ilyen fejlemény a közeli jövőben.

Mit is látunk? Az Újpest FC honlapja 2019 december 23.-a óta nem közölt új hírt, akkor is az utánpótlás filozófiával kapcsolatosan jelent meg egy interjú Szabó Györggyel, az UP szakmai vezetőjével. A nagycsapatról és más egyébről is teljes hírzár, pedig néhány dolog történt időközben.

Egyrészt elkezdődött a felkészülés a „tavaszi szezonra”, ami ugyebár január 25.-én indul egy debreceni túrával, szóval 3 hét sincs az első meccsig. Ilyenkor azért szokott lenni néhány fotó a terheléses teszteken áteső játékosokról, az edző mindig elmondja, hogy „szerencsére a játékosok nem nagyon engedték el magukat, de egy kicsit igen, persze ez ilyenkor természetes” és hogy „mindenki vidáman tért vissza, jó a hangulat, örömmel csinálja a csapat az edzéseket”, meg „ez a legnehezebb része az évnek, ilyenkor rengeteget kell dolgozni, mert most kell megalapozni a későbbi sikereket.” Szoktak menni a találgatások, hogy milyen erősítések lesznek, megjelenik néhány koromfekete vagy ics végződésű vezetéknevű 17-18 éves suhanc, akik a jövő Maradonái lesznek. Vezetőedzőnk rendszerint ebben az időszakban operáltatja meg valamelyik testrészét és mint azt tavaly néhány meccsen tapasztaltuk, valamilyen beavatkozás ezúttal is esedékes lehet. (egy meccsről hiányzott is Vignjevic, egy másikon kézfején branüllel jelent meg)

A Duchatelet család a közelmúltban eladta (más olvasatban a drukkerek szabadultak meg tőlük) a Charltont, így egyre szűkül a portfólióba tartozó csapatok száma. Ha ez tudatos stratégia mentén történik, akkor simán lehet az Újpest a következő árúcikk.

Szóval lenne és kellene is miről írni, de immár 2 hete semmi. Ez azért még nálunk is szokatlan, pedig nem vagyunk hozzászokva a hírözönhöz, az Újpest ugyanis még maga által sincs túlhájpolva.

Az Újpest másik fele, vagyis az UTE is mély hallgatásba burkolódzott. Az elmúlt mintegy 2 hónapban sorban jelentek meg a közösségi felületen a „szebbnél-szebb” információk, elemzések az anyaegyesülettel kapcsolatban. Legalább 5 olyan cikk született, mely az egyesület rendkívül furcsa felépítését (ellenőrizhetetlen, megváltoztathatatlan uram-bátyám/kultuszrendszer, TAO centrikusságát (itt óvatosan kellett fogalmazni), gyökereitől, támogatóitól, szurkolóitól eltávolodó és elzárkózó és nem csak az erkölcs határait súroló gazdálkodásról lehetett olvasni. Az ilyen tartalmú és mennyiségű információk minimum alapjaiban kellett volna megrengessék az UTE-t, de nemhogy földrengés, még csak egy 2 soros cáfolat sem érkezett ezekre a vádaknak is beillő kérdésekre. Bár jogi értelemben nem, de erkölcsi szempontból és bizonyos olvasatokban (elsősorban szurkolói nézőpontokból) ez egy rendkívül súlyos beismerő vallomásnak felel meg és ezt tudniuk kell a vezetőknek is, mégis a hallgatást választották. Lelkük rajta, csak így az egyesület patinája, erkölcsi hitele korrodálódik szépen lassan, de biztosan.

Olyan ez az egész, mintha Újpesten a sport hibernálódott volna. Várható, hogy előbb vagy utóbb történni fog valami, nem csoda tehát, ha elindultak a találgatások.