Vélemény

Félúton

És itt a rájátszás Hölgyeim és Uraim!

És itt a DAB, az általam leginkább várt ellenfél. Nem mintha rossz csapatról beszélnénk, mert hát végülis második helyen végeztek a középszakasz után, tele jobbnál jobb játékosokkal, de ellenük általában jól megy.

Amikor szombaton 4 körül megcsörrent a telefon, hogy start, már megvolt bennem a komolyabb meccsek előtti drukk. Az esélyeket latolgatva abban mindannyian megegyeztünk, hogy legalább egy meccset el kell hoznunk Dunaújvarosból, hogy nyugodtan várhassuk a két hazai összecsapást. Abban is egyet értettünk, hogy ha a szombatit behúzzuk, nagy nyomást teszünk rájuk a vasárnapi találkozón. Én most is nagyon bíztam a Srácokban. Ismerem többüket annyira, hogy tudjam mekkora küzdők, de erre én sem számítottam. Úgy játszottuk le az Acélbikákat mindkét meccsen, hogy erre szavak sincsenek. A magam részéről a tökös, férfias hoki híve vagyok. Hát most megkaptam. Úgy mentek bele a Fiúk mindkét meccsbe, hogy az első perctől az utolsóig nem ismertek elveszett korongot. Már az első meccs, első harmadában éreztem függetlenül az eredménytől, hogy ez az én hokim, ez az én Csapatom! Szombaton nem voltunk sokan, kb. ötvenen. De jó volt látni a felspanolt arcokat, hogy mindenki újra hokilázban ég. Ennyien is egész jó szurkolást csináltunk. Vasárnap kicsit tartottunk tőle, hogy nem lehet kétszer egymás után olyan jól játszani, főleg nem a rendelkezésre álló 3 sorral. Végülis igazunk lett. Még jobban játszott a Csapat! Egyszerűen szinte tökéletes produkciót láthattunk a jégen. Igazi férfias hoki, fantasztikus csapatmunka volt. Persze sok van még hátra. Ma este úgy kell játszani mintha 0-0 ról indulnánk. Aztán, ha sikerül túljutni a Dunaújvároson,...

De ennyire ne szaladjunk előre. Most a két hazai meccs a legfontosabb. Az, hogy ugyanilyen lelkesen, ugyanilyen lila szívvel játsszunk, és akkor utána beszélhetünk a nagy álomról.
Muszáj még valamiről szót ejteni és ez a bíráskodás. Nem szeretnék túl mélyen belefolyni, de nem mehetünk el amellett, hogy véleményem szerint mindkét összecsapás messze leggyengébb láncszemei a játékvezetők voltak. Időnként úgy látszott, hogy a bolygót sem tudják éppen ahol vannak, nemhogy a helyes ítéleteket. Nagyon fontos lenne a magyar hoki érdekében, hogy ne a játékvezetők tévedéseiről szóljanak a meccsek, hanem a színvonalas játékról, olyanról amit hétvégén is láthattunk.

Na de bízzunk benne, hogy mindenki felnő a feladathoz és sok jó meccs vár még ránk az idei playoffban. Mondjuk most szerdán és csütörtökön. És utána... Térjünk vissza rá a jövő héten.
Addig is: Mindenki a csarnokba!