Vélemény

A történet folytatódik...

A három erdélyi csapat ellen lejátszott nyitány után a Titánok és az Acélbikák vártak a srácokra. A vasárnapi összecsapáson továbbra is sok volt a hiányzó mindkét gárdában, csupán három sorral álltak ki a csapatok. Sok gólos meccsen a fiúk néhol tetszetős játékkal simán nyertek (6-3)

Az első harmad még döcögött, de utána egyre jobban belelendültünk és sima lett a vége. Vorobyev továbbra is nagy ász, elképesztő, hogy sokszor másodpercekig cselez úgy, hogy nem tudja szerelni a ellenfél. A másik orosz spílerünk a gólja mellet a meccset követő show-val hívta fel magára a figyelmet. Kis túlzással addig maradt még a jégen a közönséggel bratyizva, amíg a többiek már meg is vacsoráztak. :)  Mindenképpen meg kell említeni Bodó és Just remek teljesítményét is az eddigi meccseken. 

Csütörtökön jött a DAB. Az eddigi három meccsükön két nagy zakóba is beleszaladtak, sima Újpest győzelmet vártunk. Újabb hiányzók Lyuduchin és Vincze, csatlakozott viszont az első meccsét játszó Aviani és a héten igazolt Szabad Kevin (nagyon jó igazolásnak tűnik a bemutatkozása alapján).

Hát nem az történt amit vártunk... Egygólos vezetésünk után a második harmadot hárommal nyerte az Újváros. A záró játékrészre úgy jött ki a Csapat mint akik vért ittak a szünetben, sikerült is az egyenlítés, de büntetők után alulmaradtunk. Amit kiemelnék, a folyamatos nyomást amit az ellenfélre helyeztünk semmi más nem tudta megtörni, csak amikor fórt kaptunk. Feltűnő volt, hogy minket vetett vissza amikor előnyben voltunk. Még egy hosszú 5 a 3-at is sikerült elrontani. Borzasztóan nem megy az előnyjáték. Tanácstalanok vagyunk és nagyon hiányoznak a Hebar féle hatalmas kapások. Kezelgetjük, huzogatunk addig amíg egy féllábú játékos is odaérne. Persze, az elején vagyunk, sok a hiányzó, de erre valami megoldást kellene találni. És mindig felmerül a kérdés, hogy ha úgy tudunk játszani mint az utolsó harmadban, akkor...?

Akik figyelik Csapatunk menetrendjét azt láthatták, hogy a Vasas elleni két meccsünk is tolódik a piros kékeket sújtó koronás betegségek miatt, és olvasva a híreket egyre több csapatnál vannak betegek sajnos. Tudtuk persze, hogy ez egy ilyen idény lesz, de az egészség mindenek felett. Gyors gyógyulást minden érintettnek és várjuk vissza őket a jégre. 

Két érdekesség még a hétről: A gyergyói edzőváltás után Szilassy Zoli került az erdélyi gárda élére. Az igazolásaik alapján a liga egyik esélyesének tűnő Gyergyó borzasztóan kezdte a bajnokságot. Kíváncsi vagyok Káka mit tud elérni velük. Magam részéről sok sikert  kívánok nekik, egy döntőt velünk és egy szép második helyezést. :D 

A másik dolog a MAC. Amikor bekerültek a ligába, azt hangsúlyozták, hogy azért kellenek ők ide, hogy minél több tehetséges, fiatal magyar játékos kapjon lehetőséget. Erre első évben leigazolták a fél válogatottat és egy valag légióst. (hokifelcsút) Szúrta is a szemünket ez az egész rendesen. Viszont idén úgy néz ki végre tényleg egy fiatal tehetségeket felvonultató csapat lettek, kiegészülve persze néhány rutinos spílerrel. Százszorta szimpatikusabb most ami ott történik, nem mellesleg vezetik a ligát és elég rendesen nyerik a meccseket. Mondjuk mindenképpen öröm lesz ha mi verjük el őket először úgy igazán. :D 

Felemás időszakon vagyunk túl ismét, sok beteggel és sérülttel. Gyógyulást srácok, várunk vissza mindenkit. Álljunk össze végre és mutassuk meg mindenkinek, hogy milyen is az igazi ÚJPEST! 

 

Hajrá Lilák Mindörökké!