Vélemény

A kétvállra fektett sportszerűség

Motto: A sportszerűség olyan dolog, melyben mindenki töretlenül hisz egészen addig, amíg az nem ütközik a saját érdekeivel!

A járvány, amely elképesztő mértékben söpör végig a világon, az életünk minden területére betört. A koronavírus teljes fényében táncol itt közöttünk, csakhogy ez nem egy szemet gyönyörködtető művészi előadás, hanem a halál tánca. A mindennapokban a legfontosabb értékek védelmében megpróbáljuk vele felvenni a harcot. A család, a közösség, a munka védelme (helyesen) előtérbe került, vannak olyan területek azonban, amelyeknél tort ül a káosz. Az egyik ilyen zóna nem más, mint a sport. A sport, amely a szórakoztatóipar legnagyobb szegmense, hatalmas bajba került. A mindenáron erőltetett kényszerítés miatt az alapvető, az iparág működését, évszázados sikerességét biztosító alappillére, a sportszerűség veszít minden nap csatát. Az a támasz, amely talán az utolsó, fenntartások nélküli, egyetemes mércéje az emberiségnek: a FAIR PLAY!

Kezdjük a mi eseteinkkel, hiszen ezzel fekszünk, ezzel kelünk. Az UTE, az UVSE és az ÚFC által (milyen abszurd dolog a szívünkben összetartozó három egyesületet külön-külön jelölni!!!) fokozottan érzékeljük és tapasztaljuk a sport szellemiségének és észszerűségének térvesztését. Mindhárom egyesület beleesett ugyanis a szakági sportszövetség felületes szabályzatának a csapdájába, és mindhárom komoly sérüléseket szenvedett. Az UTE röplabdásainak, az UVSE vízilabdás lányainak és az ÚFC labdarúgóinak története ismert. Mindhárom egyesület csapatát belehajszolták, a nem megfelelő szabályozási háttér miatt, a biztos bukásba. A szövetségek vezetői persze mossák a kezeiket, az ő lelkiismeretük szerint minden rendben van. Persze, hiszen nem ők döntenek, ők csak a keretet biztosítják, egyezzenek meg az ellenfelek. Ezzel a formával azonban nem a megoldás felé terelték az irányt, hanem éppen ellenkezőleg, az érdekek mentén való gondolkodást, cselekedést segítették elő! A „jobb állapotban” lévő csapatnak, a jelen feltételek mellett, semmi érdeke nem fűződik a morális, a sporttal egyedüliként elfogadható gesztus gyakorlásához, hiszen nem tudhatja, mit hoz a jövő, így nem marad más választása, mint unfair módon elutasítani. Sőt, már ott tartunk, hogy megszületett a klisé válasz is, ami egy egyszerűsített kifogás, ez pedig nem más, mint a versenynaptár! Ízlelgessük a kifogást még egyszer! A röplabda, a vízilabda és a labdarúgó ellenfelünk (Nyíregyháza, Dunaújváros, MTK) erre hivatkozva magyarázza a megmagyarázhatatlant. Érthetetlen!

A röplabdásoknál és a pólósoknál egy-egy világeseményt (Eb, Vb, Olimpia), rangosabb klubtornát egy-két hét, a hatcsapatos felkészülési tornákat pedig két-három nap alatt lezavarnak! Értjük ugye? A felsorolt rendezvényeken maximum KÉTNAPONTA a játéktérre kell vonulni és bemutatni a legjobb tudást! De ne menjünk messzire. Anno, a magyar bajnokságokban nem volt ritka ezekben a sportágakban a kettős (néha a hármas) forduló megrendezése egy hétvégén! Tehát visszakérdezek: MI A SŰRŰ? Mi a megoldhatatlan feladat abban, hogy egy hétvégén két mérkőzést is lejátsszon egy röplabda, vagy egy vízilabda együttes?

A labdarúgást most más kalap alá veszem. Próbálom minden megértésemet a magyar válogatottak gerincét adó, egyébként az európai kupaporondon is folyamatosan vitézkedő, a minden tavaszt egyedül megélő és ott becsülettel helytálló, a magyar foci ázsióját folyamatosan növelő, a hazai és nemzetközi focisikerek garmadáját szállító, a világ legmagasabb polcán jegyzett MTK mellé állítani. Hiszen az agyonterhelt, folyamatosan terminus nehézségekbe ütköző kék-fehérek tényleg, hova is szorítottak volna be egy szimpla magyar bajnoki találkozót? Lehet, hogy véletlenül be kellett volna áldozniuk azt az egy szabad szerdájukat! Az érvelésüket tökéletesen megértem. JA, NEM!

Az ironikus és a komoly gondolatokon túl azonban nem mehetek el a felettes sportszervek tétlensége mellett sem. A legfelsőbb irányítók ugyanis pontosan úgy viselkednek, mint a közlekedésiek a hideg évszakokban. Felkészültünk a télre, csak meglepett minket a hó! A tavaszi időszak tapasztalataiból nem szűrtek le semmit! Pedig tudta mindenki, hogy jön a második hullám. És mégis. Nem készült el sem a MOB, sem a sportot üzemeltető minisztérium részéről egy egységes, a lehetőségekhez képest mindent felölelő KÖZPONTI SZABÁLYOZÁS! Olyan, ami keretek közé illeszti az egyéni és a csapatsportágak versenyfeltételeit a jelen körülményekhez igazítva. Olyan, ami átsegíti az egyesületeket a munkavégzést gátló körülményeken úgy, hogy a sport szellemisége semmilyen körülmények között ne sérüljön.

A csapatsportágakban (maradjunk ennél) a halasztási szabályok ugyanis ütik egymást! Miként lehetséges ugyanis, hogy a jégkorongban, a kézilabdában, a férfi vízilabdában mérkőzések tucatjait lehetett elhalasztani minden nehézség nélkül, addig a labdarúgásban, a női vízilabdában és a röplabdában miért nem nyílt rá alkalom? Miért nem lehetett egységesíteni a szabályozást?

A labdarúgó szövetség hozzáállása egyenesen felháborító! A vaskalapos, pogácsafogyasztó vezetők egy tapodtat sem tudnak az élet által kirajzolt helyzethez igazodni. Pedig az elnöknek nem kellene messzire menni a jó példáért, hiszen az érdekeltségi körébe tartozó szegedi kézilabdacsapatnak folyamatosan halasztják a bajnokságban a mérkőzéseit! Akkor, hogy is van ez? Ott miért is működik? A labdarúgásban miért nem lehet? Miért kell belehajszolni a riválisokat, az ellenfeleket elvtelen döntésekbe? Bizonyos esetekben miért nem lehetséges a központi halasztás? A szövetség határozta meg a keretek létszámát. Akkor miért nem lehet igazságosan, a járványhoz köthető és igazolt megbetegedések kerethez mért százalékos arányában meghatározni az automatikus halasztást? Pedig egyszerű lenne! És ami a fő, IGAZSÁGOS! Nem kényszerülnének a csapatok gyerekemberekkel, egyenlőtlen feltételek mentén, csatába indulni. Hiszen ez az ellenfélnek sem siker!

Bízom, bízunk benne, hogy a központi szervek és a szakszövetségek vezetői végre egyszer igazi szakembereknek fognak bizonyulni, és a helyzetet a súlyának megfelelően fogják kezelni. A jelen, vészterhes időben hozott SZAKSZERŰ és a sportot a FAIR PLAY szellemében szolgáló döntések évekre meghatározhatják az egyetemes magyar sport irányát, a mostani állapot viszont egy morálisan szétzüllesztett, megtiport állapotot fog eredményezni! A sportszerűség ebben a pillanatban két vállra került, de még talán nem számoltak rá! A sportot irányítók kezében van a döntés, ne engedjék, hogy végleg alulmaradjon!

A SPORTNAK A KÜZDŐTÉREN A HELYE, ÉS EGYENLŐ FELTÉTELEK MELLETT A VÉGKIMENETELNEK OTT IS KELL ELDŐLNIE!