Vélemény

Napi példakép: A TÁBOR!

Nagyon nehéz, de muszáj megállni. Amikor néhány társammal elkezdtük kiszolgálni gondolatainkkal ezt a honlapot, első és legfontosabb alapelvként fektettük le, hogy nem írunk más dolgairól még akkor sem, ha az népszerű, könnyű préda lenne. Az elmúlt hetek és főleg a tegnap esti események után rendkívül nagy a kísértés, de tartanom kell magamat, így maradok saját ügyeinknél.

A Békéscsaba elleni mérkőzés után fellángoltak a viták arról, hogy jogos volt-e a kritika az Újpest tábor viselkedése után kiszabott igen súlyos büntetés(ek) miatt.

Olvashattunk sok elítélő és sok védelmező, úgymond megértő véleményt a keleti szomszéd, a legnagyobb rivális, valamint a legnagyobb gúnár nem éppen irodalmi stílusú emlegetése miatt. Ha tényszerűek akarunk maradni, volt ennél rosszabb megnyilvánulás is, de szerencsére nem mindenki értette, s feltételezhetően a szövetség ellenőre is ezek közé tartozott, mert nem került jegyzőkönyvbe a szólam. Aki tudja, az tudja, több szót ne fecséreljünk erre.

Lényeg a lényeg, félve készültünk a Felcsút elleni meccsre, sokak szeme előtt felrémlett a lehetséges fokozódó büntetések következményeként egyre közeledő zártkapus rémálom. Márpedig a jubileumi derbi (1 nap és 5 évvel a 6-0 után látjuk vendégül a zöldeket) rohamosan közeledik. Amikor elkezdődött a meccs, 15 percig harsogott az aréna az ultrák hangjától, aztán kicsit alábbhagyott a tábor, de a szép Perovic gól ismét felerősítette a rigmusokat. A szünet előtt a vendégek fordítani tudtak, de a fordulás után a kemény mag újult erővel buzdította a mieinket. A csapat igyekezett, s ennek is köszönhető volt, hogy nem lankadt senki sem, sőt, időnként a B és az A terasz is erősítette a csapat akaratát hangjával. A végén sikerült is az egyenlítés, ám a gólon felül kifejezetten öröm volt, hogy az utolsó 6-8 percben folyamatosan és az egész stadion együtt, egy emberként tombolt. Márpedig e sorok írójának környezetében rengeteg apuka, gyermekkel a nyakában ugrált úgy, hogy alig tudta leányát vagy kisfiát megtartani, mert az még a szülőnél is jobban izgult, tapsolt, énekelt. Szenzációs volt látni, a kicsik arcán a lelkesedést, az átélést, és az egyenlítő gól által okozott örömet.

Mindez úgy, hogy egyetlen árva hang sem hangzott azokról, akik emlegetése miatt kaptuk a büntetéseket. Tisztelt ULTRÁK! A tegnapi nap után így, nagybetűkkel. Lehet ezt így is! Sőt, csak így lehet, mert így kell. Be tudtátok bizonyítani, hogy az egyéni sérelmeket képesek vagytok alárendelni a csapat érdekeinek, márpedig a jelen és a jövő szempontjából is örömteli volt érezni a lelátón ezt az erőt. Ez a hangulat hozza majd az utódokat a stadionba, ez a hangulat teremti meg sok új ember kötődését a lila színhez és ez a viselkedés fogja sok emberben oldani az ódzkodást az ULTRÁKKAL kapcsolatban.

A cél adott, „legyen a mienk a leghang(ulat)osabb stadion hazánkban!”. Ez egy nagyon nemes, de néha irreálisnak tűnő cél. A hangulat ugyanis jó hangulatot akar ezúttal jelenteni. Ahhoz pedig hozzátartozik a kulturált szórakozás is. Tegnap bebizonyítottátok, hogy lehet úgy is, hogy mással nem foglalkoztok, csak a mieink buzdításával. Higgyétek el, átérzem a helyzetet, hogy ez pokoli nehéz lehetett tegnap. De Ti magasra raktátok a mércét magatoknak is, és most nekem is.

Bár nem akarok én sem foglalkozni másokkal, azért a FEB keddi döntését árgus szemekkel fogom olvasni…

 

Szép volt fiúk!!!

Címkék: ,