Vélemény

Több lila szívre lenne szükség!

Az elmúlt hetekben, a sajnálatos címer botrány kapcsán sok szó esett szeretett klubunk hagyományairól, a 132 év dicső eredményeiről, rég nem látott egységbe kovácsolta a szurkolókat a téma. Mint korábban a stadion ügynél vagy az utánpótlás csapatok körüli vitánál, ezúttal is ellenérdekelt félként jelent meg az újpesti sportélet legfőbb letéteményese, az UTE. Az Újpest FC és az anyaegyesület közé már maga a kialakult, kölcsönös függési rendszer is kódolja a feszültséget, ami rávilágít több, a jelenlegi magyar sportéletet meghatározó, alapvető problémára is. Az alábbiakban megpróbálom ebből az irányból megközelíteni és elemezni az Újpesti Torna Egylet ellentmondásos helyzetét.
 

Fontos leszögezni, hogy most ugyan az Újpestről van szó, általánosságban véve is létező probléma halmazról beszélhetünk. A tradicionálisan sok szakosztállyal rendelkező, a magyar sport múltját meghatározó sportegyesületek identitásválságba, súlyosabb esetben szereptévesztésbe kerültek. A hazai sportélet mindig is túlterhelt volt az olimpiai eszme által. Alapjában véve határoz meg mindent mind a mai napig a négyévenkénti megmérettetés, a támogatások elosztásánál is a fő mozgatórugó az eredményességi mutató. Szakosztályok, egész sportegyesületek sorsa múlik ezen pénzmozgásokon.
 A jelenlegi helyzetben felértékelődött az egyének szerepe. Elég csak a legutóbbi olimpiára gondolni, ahol a csapatsportágak közül csupán a vívás és kajak-kenu hozott érmeket, a nagyobb szurkolói érdeklődést kiváltó sportágak nagy részében pedig nem is képviseltettük magunkat, a vízilabda maradt hírmondónak. Nem meglepő, hogy az olimpiai ciklusok egyik meghatározó része az, amikor egymásra licitálva próbálnak az egyesületek éremesélyes sportolókat magukhoz láncolni. Újpesten már tavaly júliusban gondoskodtak arról, hogy a tokiói reménységek szerződést kapjanak. Mindez szép és jó, de sajnos a legtöbb esetben nem több, mint egyéni sportolói érdekek és pénzek becsatornázása egy-egy sportegyesületbe, hogy a látszólagos sikereket fel lehessen mutatni. Újpestnek még szerencséje is van, mert Berki Krisztián, Kapás Boglárka és még néhány társuk ki is domborítja a lila-fehér színekhez tartozását, de például mennyien voltak tisztában Hosszú Katinka Vasas kötődésével?
 Van tehát egy faramuci helyzet, ami kizárólag az egymásra utaltság okán működik az olimpiai szellem elkorcsosulásaként, az egyéni sportolók és az egyesületek kényszerházassága. Persze léteznek jó példák is, de szurkolói szempontból sajnos marginális dolgok ezek. Egy sportegyesület szempontjából sokkal fontosabb a látvány-csapatsportok és az utánpótlás helyzete. Na, itt van az igazán nagy katasztrófa. Érzelmeink okán az UTE lesz most ebben pellengérre állítva, de ismétlem, szinte bármilyen nagyobb egyesületre igaz a folyamatok nagy része.
 Kezdjük elsőként egy újabb alapvetéssel. Egyre kevesebb a tradicionális, sok szakosztályos sportegyesület. Pláne ahol a modern gazdasági szempontok jobban érvényesülnek, egyre gyakrabban önálló cég-egyesületek jelennek meg. A hagyományos klubmodell gazdaságtalan, nehezen finanszírozható, megújításra szorul. Újpesti példa erre a vízilabda. Az egykor szebb napokat látott szakosztály elképesztő mélyrepülésbe kezdett, gazdaságilag ellehetetlenült, kvázi becsődölt. Nem sikerült jól működtetni, ellenben az UVSE - tele újpesti hősökkel - részvétele a működtetésben nem kellett az UTE vezetésnek. A történet vége ismert. 2011-ben megszűnt a vízilabda szakosztály, az UVSE pedig meghatározó szereplője a mai napig a sportágnak. A legfőbb tanulság ebben az, hogy volt megoldás, de nem lehetett klubon belül megoldani. Hogy ennek presztízs okai voltak vagy más is volt emögött, magán a tényen nem változtat. A végeredmény magáért beszél.
 

A labdarúgás helyzete mindenki előtt ismert, lévén ebben élünk nap mint nap. Ismerjük a múltat, a "profi" labdarúgás miatti cégalapítást, a szakosztályból céggé alakulást, a tulajdonosváltásokat, egészen a mostani címer balhéig. De azt nem tudjuk, mennyi ebből a kényszerpálya, mióta görgetjük magunk előtt ezt a kódolt problémát? Milyen szerződéses garanciák vannak az ismert három tételen kívül? Komolyan egy-két gépelt oldalnyi az, ami ebben az esetben az újpesti értékeket, tradíciókat garantálja mindenkoron? Vajon nem kellett volna ezt már réges-régen orvosolni, egyben ezt a 132 évnyi dicső múltat méltón gondozni?

 

Az UTE előtt rengeteg lehetőség van, aminek jelenleg csak a töredékével képes élni. Hatalmas nimbuszú, elismert sportegyesület, földrajzilag is kiváló adottságokkal. Egész Észak-Pest, az agglomeráció, sőt akár még Óbuda is óriási merítési lehetőség a klub számára, szinte nincs is konkurencia. Tömegbázist kellene építeni, együttműködni más, kisebb szakosztályokkal, egyfajta franchise jellegű rendszerben vagy partneri megállapodásokkal. Nem szabad leragadni a szakosztályi modellnél, egyesével meg kell találni a megfelelő gazdasági formákat. A létesítmények terén a rendszerváltás óta szinte semmi nem történt, ami meg igen, ott kiszolgáltatott helyzetbe hozta magát a klub. Talán egy pici előrelépés várható ezen a téren, de az utolsó órában vagyunk. Politikai, gazdasági lobbi ereje is a nulla közelében van a klubnak. Az UTE sajnos nem képvisel semmilyen újpestiséget kifelé. Gáncsoskodó, a székéhez ragaszkodó őskövületek gittegyletéhez hasonlít. Az elnök előszeretettel hangsúlyozza, hogy társadalmi szervezetről van szó, szinte minden megszólalása ezzel kezdődik. Ez rendben is van, csak hiányzik a következő lépés: így is kéne viselkedni.