Vélemény

És itt a rájátszás Hölgyeim és Uraim!

És itt a DAB, az általam leginkább várt ellenfél. Nem mintha rossz csapatról beszélnénk, mert hát végülis második helyen végeztek a középszakasz után, tele jobbnál jobb játékosokkal, de ellenük általában jól megy.

Amikor szombaton 4 körül megcsörrent a telefon, hogy start, már megvolt bennem a komolyabb meccsek előtti drukk. Az esélyeket latolgatva abban mindannyian megegyeztünk, hogy legalább egy meccset el kell hoznunk Dunaújvarosból, hogy nyugodtan várhassuk a két hazai összecsapást. Abban is egyet értettünk, hogy ha a szombatit behúzzuk, nagy nyomást teszünk rájuk a vasárnapi találkozón. Én most is nagyon bíztam a Srácokban. Ismerem többüket annyira, hogy tudjam mekkora küzdők, de erre én sem számítottam. Úgy játszottuk le az Acélbikákat mindkét meccsen, hogy erre szavak sincsenek. A magam részéről a tökös, férfias hoki híve vagyok. Hát most megkaptam. Úgy mentek bele a Fiúk mindkét meccsbe, hogy az első perctől az utolsóig nem ismertek elveszett korongot. Már az első meccs, első harmadában éreztem függetlenül az eredménytől, hogy ez az én hokim, ez az én Csapatom! Szombaton nem voltunk sokan, kb. ötvenen. De jó volt látni a felspanolt arcokat, hogy mindenki újra hokilázban ég. Ennyien is egész jó szurkolást csináltunk. Vasárnap kicsit tartottunk tőle, hogy nem lehet kétszer egymás után olyan jól játszani, főleg nem a rendelkezésre álló 3 sorral. Végülis igazunk lett. Még jobban játszott a Csapat! Egyszerűen szinte tökéletes produkciót láthattunk a jégen. Igazi férfias hoki, fantasztikus csapatmunka volt. Persze sok van még hátra. Ma este úgy kell játszani mintha 0-0 ról indulnánk. Aztán, ha sikerül túljutni a Dunaújvároson,...

De ennyire ne szaladjunk előre. Most a két hazai meccs a legfontosabb. Az, hogy ugyanilyen lelkesen, ugyanilyen lila szívvel játsszunk, és akkor utána beszélhetünk a nagy álomról.
Muszáj még valamiről szót ejteni és ez a bíráskodás. Nem szeretnék túl mélyen belefolyni, de nem mehetünk el amellett, hogy véleményem szerint mindkét összecsapás messze leggyengébb láncszemei a játékvezetők voltak. Időnként úgy látszott, hogy a bolygót sem tudják éppen ahol vannak, nemhogy a helyes ítéleteket. Nagyon fontos lenne a magyar hoki érdekében, hogy ne a játékvezetők tévedéseiről szóljanak a meccsek, hanem a színvonalas játékról, olyanról amit hétvégén is láthattunk.

Na de bízzunk benne, hogy mindenki felnő a feladathoz és sok jó meccs vár még ránk az idei playoffban. Mondjuk most szerdán és csütörtökön. És utána... Térjünk vissza rá a jövő héten.
Addig is: Mindenki a csarnokba! 

Már-már kegyeletsértés, hogy Titi bácsi halála napján máris milyen viták lángoltak fel atekintetben, hogy az öreg valójában fradista volt, avagy sem. Én nem fogok belemenni (a komennt-szekcióban sem!) ezzel kapcsolatba semmiféle vitába, mert személyesen volt alkalmam rákérdezni erre a dologra.

A válasz pedig egyértelmű volt, sértődötten azt mondta: "Ebből egy szó sem igaz!" Az viszont tény, hogy erről először a 2017-ben megjelent "Titi" című, Lakat T. Károly által írt könyvben olvastam, és - bár erre aztán nem mernék mérget venni - mintha a szerző már korábban is emlegette volna a könyvben leírtakat, nevezetesen; "Így aztán a híres Megyeri úti stadionban rúgta tovább a bőrt, és tizenöt évig maradt a belügyi csapatnál (noha korábban Fradi-drukker volt)." Ahogy látható, a szerző nem azt írja, hogy ezt a Göröcs mondta volna, hanem ő, a szerző állítja ezt - minden alátámasztás nélkül!

Az a helyzet, hogy Lakat T. Károly alapértelmezetten Fradista, ami teljesen természetes, hiszen édesapja, Laka Károly. a Fradi legendás alakja. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy Titi bácsi a Fradi 1968-as aranyérmével kapcsolatban nem éppen hízelgően nyilatkozott (és ezt többször több helyen megemlítette...). Az állítás így hangzott: "Az egy ritka nagy sorozat volt, amit akkor produkált a Fradi. A bajnokság utolsó öt mérkőzését kivétel nélkül mind megbundázták,  csak így tudtak bajnokok lenni. Ezért 1969-ig kellett várnunk a bajnoki aranyéremre."

Azt nyilván nem tudni, hogy ez így volt, vagy sem, és a cikk szempontjából mindegy is! Az viszont nem egy emllékes tény, hogy ebben az időben - '67-től '69-ig - éppen az a Lakat Károly volt a Fradi trénere, aki édesapja a Titi című könyv szerzőjének, Lakat T. Károlynak. Volt tehát oka annak, hogy megfricskázza a véleményét soha nem elhallgató Titi bácsit... Nem véletlen, hogy a múlt év decemberében folytatott beszélgatésünk alkalmával én is szóba hoztam ezt a kínos kérdést.

Ezzel a vita helyét át is adom a kegyeletteljes emlékezésnek.

Bár ma még egy meccs hátra van a középszakasz küzdelmeiből, már mindenki play off lázban ég. A vasárnapi ronda zakó után, mi Újpestiek azért talán kicsit visszafogottabban, de várjuk ki választ minket a négy győzelemig tartó előadás partneréül.  Azt mindenki tudja, hogy a rájátszás egy másik kávéház. Itt már senkit sem érdekel más, csak az, hogy ki jut a következő körbe. Itt már nem igazán lehet hibázni, mert az könnyen az idény befejezéséhez vezethet. Ez már az igazi bajnokság, igazi hangulat, igazi feszültség. A rájátszás meccseit általában jóval több szurkoló nézi a helyszínen, mint a szezon ezt megelőző részében. Azok is kijönnek a csarnokba akik év közben nem vitték túlzásba a hokimeccsek látogatását. Mert hát most kezd élesedni és hát mégiscsak az Újpest...
Lássuk be, az alapszakasz és a számunkra szinte érdektelen középszakasz alatt volt, hogy nagyon kevesen voltunk a csarnokban. A szurkolás is kizárólag a nagyobb meccsek alatt volt úgy ahogy elfogadható. Mivel lehetne visszahozni a régi Újpesti hokimeccsek hangulatát? Hogy lehetne minden meccsre mozgósítani azokat akik mondjuk egy foci kupadöntőben tízen ezren tombolva szurkolnak?
Szó se róla, nem könnyű matek. De ha el sem kezdjük, meg sem próbáljuk, akkor eljön az is, hogy a jégen többen lesznek mint a lelátón.
Kezdjük az elején. Ha tetszik, ha nem Magyarországon eredmény szurkolás van. Vannak a fiatalok, akiket a fanatizmusuk visz ki a csarnokba és vagyunk mi akik már megszoktuk, hogy kijárunk. De ez egy szűk réteg. A többiek akkor jönnek ha eredmény van és hát ugye, nálunk senki sem tudja jobban, hogy Újpesten nincsenek számottevő eredmények mostanában. Labdajátékban utoljára 98'-ban volt bajnokcsapatunk. 22 éve... Brutális. Felnőtt egy vagy inkább két generáció úgy, hogy nem látott újpesti bajnokcsapatot.
Az eredmények mint vonzó tényező egyenlőre talonban. Mi lehet még? A fiatalok, középiskolások megszólítása. Belőlük lehetnek a jövő fanatikusai. Persze, először senki sem lesz szurkoló. Nézők lesznek, de a nézőkből lesznek idővel a szurkolók. Pár e mail az iskolákba, hogy néhány meccsre ingyen jöhetnek be a tanulók. Veszíteni nem veszíthetünk semmit. Nyerhetünk viszont pár lelkes srácot a nézőtérre. Mi az ami még a csapathoz kötheti az embereket? Mondjuk a személyes emlékek és az együvé tartozás élménye. Biztos vannak előző szezonokban használt mezek, amiket már senki sem fog viselni meccseken. Jó ötlet lehet ezeknek az eredeti meccsmezeknek az elárverezése. Aki egy ilyen ereklyéjéhez jut, biztosan büszkén viselné a nézőtéren. Indulhatna a licit mondjuk 5000 forintról. Tuti nagy siker lenne. Fontos még, hogy a szurkolók magukénak érezzék a csapatot, a játékosokat pedig maguk közül valóknak. Lehetne például karkötőt, kitűzőt, banomisénmit csináltatni. Hordhatná játékos, edző, vezető, szurkoló. Valami jó szlogennel. Pl.: Te és én - Újpesti jégkorong! De bármilyen összetartozást kifejező mondat. Aki viseli kaphatna kedvezményt a jegyárakból, a büfé áraiból vagy esetleg bármi másból. Érne valamit de leginkább kifejezné, hogy igen Mi vagyunk azok, Mi vagyunk közösen az Újpest jégkorong.
Igen, ez mind meló. Foglalkozni kell vele, de nyerhetünk pár száz új arcot, akik idővel igazi Újpest fanatikusokká válhanak. És ki tudja, lehet jövőre pont ezeknek az új srácoknak a hangja ordít be egy lövést az ellenfél kapujába a rájátszás hetedik meccsének 60. percében. És lehet, hogy pont ettől a góltól kerül elő a talonból a már említett eredmény faktor. És lehet, hogy eljön az az idő amire olyan régóta várunk. Mi. Te és én - az Újpesti jégkorong. 

A Vasas elleni idegenbeli győzelemmel szinte  biztosan résztvevői vagyunk a rájátszásnak. Az alsóházból ugyan, elbukva a pályaelőnyt, de láttunk már innen is nagyot alkotni csapatokat. A meccsek többsége már mögöttünk van, de a lényeg most következik. Megpróbálom összefoglalni mi is történt eddig az idényben és találgatok kicsit mi várhat ránk a folytatásban. 

Az évet a teljes légiós kontingens lecserélésével kezdtük. Többünk bánatára elhagyta a csapatot Hubis, Ropi, Hebi, Ales, Stefi is. Érkezett a Macból jól ismert Brown, a brassói hátvéd Carlson ( ők ilyen-olyan okok miatt már nincsenek velünk ), a pár éve már nálunk szerepelt Pance, Henderson, Csamango és DiDiomete. Idény közben csatlakozott a csapathoz a Del2- ből Reed, később a finn hátvéd Saukko és a Titánok korábbi pontgyárosa Ainsworth. 

Ami már az elején örömhír volt az az, hogy többek között maradt a csapatnál a minden meccsen 100%-on teljesítő kapitány Benk Andris, a védelem kulcsembere Varga Arni, az örökifjú Sziki és a tavalyi szezonban csatlakozott kapus Duschek Dávid is. Távoztak viszont fiatalok, Szalma Zsolti és Sági Martin is. Őket sok szeretettel várjuk vissza a jövőben. 

Az idény... Ha a kezdést nézzük leginkább a "mi a bánat ez" mondat szerkezet jut eszembe leginkább. Első meccsen vereség a HK- tól hazai pályán és utána is csalódást keltő eredmények sorozata. A 6. forduló után a vezetőség úgy döntött megválnak az edző Szilassy Zoltántól, aki öt éve töltötte be ezt a posztot. Helyére a Baróti Zsolt, Virág Csaba edzőpáros került. Viszont az eredmények továbbra sem jöttek. Sőt... Megrázó vereség a HK- tól, 11 kapott gól idegenben, 9!!! hazai pályán a Brassótól. Ez minden Újpest szurkolónak elfogadhatatlan. Persze meg kell említeni, hogy példátlan sérüléshullám érte el a csapatot. Volt, hogy három sorunk sem maradt egy meccs végére. Ez tényleg irgalmatlanul nehéz feladat volt. Persze felmerült a kérdés, miért nem vagyunk elegen, miért vannak ilyen méltatlan helyzetben a srácok és a szurkolók? A vezetőség és a szurkolók elképzelése megegyezett, igazolni kell! Érkezett is Rafaj, Ainsworth és a Megyeri úton jól ismert közönség kedvenc Kiss Dani is. (Sajnos őt egy hónap után visszarendelte a Miskolc)  Meg is indult a csapat. Az első fénysugár a Dunaújvárosban aratott fölényes győzelem volt. Persze, hogy ne örüljünk annyira, jött az idény legszarabb meccse a tüskében a mumussá előlépett Hokiklub ellen. Érkezett viszont az FTC. Többször megszorítottuk őket az idén, de nyerni eddig nem sikerült. Eddig... Az előző meccsen a zöldek Pesterzsébeten tettek róla, hogy minden újpesti habzó szájjal várja őket. Szerencsére az egész csapat átérezte ennek a derbinek a fontosságát. Nagy küzdelemben, férfias csatában vertük őket egy olyan meccsen ahol ismét egymásra talált Csapat és Szurkoló. Az idény legjobb és messze a leghangulatosabb meccse volt. Következett az alapszakaszt lezáró erdélyi turné. Nagyon rég hoztuk el mind a hat pontot Erdélyből. Most igen. Megvágtuk a Brassót és a Gyergyót is. 

Ezzel lett vége az alapszakasznak és azt gondolhattuk, hogy na majd most.  Kaptunk is két gyors pofont (Gyergyó, Titánok) És amikor úgy megint elkedvetlenedtünk volna jött két sima győzelem. Most igazodj ki...Igazából a rájátszással fog elkezdődni a bajnokság! A középszakasz nyolc meccsének számunkra egy célja van, ami persze kötelező is: bejutni a legjobb nyolc csapat közé. És onnan mi várható? Úgy gondolom bármi. Van nyolc meccs élesíteni és megmutatni mindenkinek kik vagyunk mi! Hogy miért vagyunk mi az Újpest! Ez hatalmas felelősség, de elképesztő büszkeség is! Ha ezt átérzi mindenki a csapatból, nagy dolgok várhatnak még ránk idén is. 

A rájátszás első körében az én szubjektív tippem alapján a Brassó, a Dab és a Debrecen hármasból fog kikerülni a lehetséges ellenfél. Legutóbb bebizonyította a csapat, hogy tudunk mi nyerni Brassóban is. Persze ideálisabb lenne a másik két csapat valamelyike. Viszont úgy gondolom félnivalónk senkitől sincs. Megmutatták a Fiúk, hogy ha odateszik magukat bárkit le tudnak győzni. Mi szurkolók ott leszünk a csapat mögött, innen csak rajtunk múlik a folytatás ebben az őrült idényben...kezdetnek ma este a Vasas ellen 18.00-tól hazai jégen!

A Fehérvár elleni, utolsó itthon játszott mérkőzésünk alkalmával (február 01.) láthatóan nem volt jó állapotban a gyep. Mint kiderült, az ősszel kezdődött újabb felújítási etap - pályafűtés szükségessége miatt – nem ért a végére a megfelelő időpontra. A történet innentől kezdve szédítő sebességgel torkollt egy pofátlansággal teletűzdelt kutyakomédiába…

Ezt nem is kell véleményeznünk, mindenki tudja, hogy mit jelent ez számunkra, de nézzük meg azokat a „fatális véletleneket”, amik előidézték a mára kialakult helyzetet, ami jelen állapot szerinte azt jelenti, hogy Szegeden lesznek a „hazai” meccsek (annál a klubnál, ami köztudottan ferencvárosi kötődésű – gratula!).

  1. Az UFC-t a cégbíróság jogerősen elmarasztalta, és megállapította, hogy a címer visszaállításának hiányában jogszerűtlen a működése.
  2. A szurkolók  - visszakövetelve az egyetlen, igazi címert - minden lehetőséget kimerítve a bojkott mellett döntöttek, de elhatározták, hogy nem maradnak otthon a fotelben, hanem kemény tiltakozásuk kifejezéseképpen meccsnapokon (különös tekintettel a Derbire!) tüntetni fognak a Megyeri úti oldalon.
  3. Hogy, hogy nem, de a talaj hirtelen alkalmatlanná vált… pedig egy héttel a Fehérvár elleni meccs előtt kapott engedélyt.
  4. A megoldás a Fáy utca, de itt meg – láss csodát! – a rendőrség nem tudta biztosítani a helyszínt, tekintettel a rendelkezésére álló rövid időre.
  5. Érdekes módon… más budapesti helyszín nem adódott… (keresték???).
  6. Tök véletlenül éppen a Derbi napjára időzítve az UFC is rendezvényt jelentett be a stadion Megyeri út felé eső parkoló részére.
  7. És akkor jött a hír, hogy – sajnos, sajnos… - nincs alkalmas pálya a hazai meccsek megrendezésére, csakis Szegeden.

Ugye milyen furcsa a sors, hogy a véletlenek láncolata pedig ilyen helyzetbe sodorja a klubot? Színtiszta véletlen az egész. VAGY NEM!!!

Összefoglalva:

RODERICK TAKARODJ!!!

És ha már indulsz, szólj be Őzének is, hátha menne veled a pokolba!

 

HAJRÁ LILÁK!!!