Vélemény

A Húsvét-szigetek Polinéziából érkezett lakói hosszú évszázadok során jelentős kultúrát hoztak létre. A minden más lakható helytől távoli szigeten az erdők kiirtása végül ökológiai és civilizációs katasztrófát okozott. Az európai felfedezők megérkezésekor a lakosság már mindössze 2.000 főre csökkent az egy évszázaddal korábbi 15.000 körüli létszámról. De hogy jön ez ide? Lefordítom, olvass tovább!

1885. Megalakul Magyarország legsikeresebb sportegyesülete. Telnek-múlnak az évek és a klub egy idő után már nem csak sportegyesületet, hanem identitást, egyfajta kultúrát jelent, mely tíz-, meg százezreket vonz be. Ha úgy tetszik, a folyamat eredményeképpen kialakult egy olyan környezet, melynek egyes elemei ezer, meg ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz, ezzel biztosítva a rendszer stabilitását.

Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot. A Húsvét-sziget lakói úgy nyúltak bele a természeti folyamatokba, bonyolult rendszere szabályait felrúgva, ahogy most az újpesti élsport élő szövetét marcangolják lelketlen önzéssel a ma vezetői. Mi történik ma?Nap mint nap azzal szembesülünk, hogy önös érdekek által vezérelve éppen azok teszik tönkre dicső elődeink munkáját, akiknek legfontosabb feladatuk az lenne, hogy a rájuk bízott örökséget felelősen kezeljék, értékeit megőrizzék, és tovább gazdagítsák azt a kultúrát, amit az Újpest jelent!

„Csak” a focinál maradva:

  • Tulajdonos: megjelent egy vállalkozói szemléletben gondolkodó személy, aki az eddig kialakult struktúrákat alapjaiban akarja megváltoztatni. Ennek külső jele a lelkünkbe tipró buditető…
  • De ne gondoljuk, hogy itt megállt a dolog, belül is gyökerestől tép ki mindent, ami nem a tulajdonosi érdekeket szolgálja. Ennek bizonyítéka a pályán mutatott játék: az Újpest-stílus nyomokban sem fedezhető fel…
  • Anyaegyesület: ma már régen meghaladott működést erőltet. Az olimpiai sportágakat helyezi előtérbe, ahol a fő vezérlőelv az, hogy a lehető legkisebb pénzből maximalizálja az olimpiai pontok számát.
  • Ezek után nem meglepő, hogy két részre szakadt az, ami pedig egybe tartozik. Az utánpótlások egyikének nincs kifutása, a másik pedig nem tudja kinevelni azokat a tehetségeket, akikre pedig a felnőttek között feltétlen szükség lenne identitásunk megőrzéséhez.
  • Az anyaegyesület, perel, alkudozik, de nem tesz meg olyan lépéseket, amiket pedig jogában állna, sőt egyesek szerint egyenesen kötelessége volna megtenni. Tettet, színlel, vagy valamiért meg van kötve a keze? Nem tudhatjuk, de az tény, hogy egy pillanatig sem törekszik arra, hogy például alsóbb osztályban saját felnőtt csapatot indítson.
  • Szurkolói nyomásra megindulnak a tárgyalások. A címer az elsődleges kérdés, de a tulajdonostöbbet akar. Behoz olyan – egyébként megoldandó – kérdéseket, amiknek nincs semmi köze a jogszerűtlenül megváltoztatott jelképhez.
  • Az anyaegyesület most nem mutatkozik hajlékonynak, tartja magát ahhoz, hogy a hét pontból csak egyről hajlandó tárgyalni.
  • Patthelyzet alakul ki, mert a tulajdonos nem tekinti hivatalosnak a közösségi médiában megjelentetett nyilatkozatokat, az anyaegyesület pedig úgy gondolja, hogy most nem nála van a labda…

Holtpont… Eddig annyit tudunk, hogy minden marad a régiben, a tárgyalásoknak nincs érdemi eredménye. Sokakban felmerül a kérdés: talán érdekében áll a jelenlegi helyzetet mindkét félnek fenntartani? Lehet, hogy csakis és kizárólag önös érdekek mentén cselekednek a történet szereplői? A partvonalra állított szurkoló próbálja kibogozni a szálakat, de érdemi információt egyik féltől sem kap. Ekkor természetes, hogy jönnek az összeesküvés-elméletek, azonban – és ezt ne feledjük! – ennek oka nem a szurkoló rosszindulata, hanem a történetet vezetői szinten meghatározó szereplők látszólag ok nélküli titkolózása.

Végül ismét a csendes-óceáni sziget példája marad: a népet irányító vezetők önzése, és az ebből adódó rossz döntések tették tönkre az évszázadokon át virágzó kultúrát. Az egyszerű kőfaragó, aki két kezével formázta meg a tenger felé fordított bálványokat, tette a dolgát. Hitt az elöljárók bölcsességében, munkáját a szebb jövő reményében, legjobb tudása szerint végezte. Egyesek vakon hittek még akkor is, amikor éhínség tört ki a megváltozott környezeti körülmények miatt. Mások, akik tudták, vagy legalábbis érezték, hogy baj lesz, nem voltak képesek érvényesíteni akaratukat, nem tudták megállítani a vezetők rombolását. A történet vége ismert…

Most tehát ott tartunk, hogy már pontosan látható: rossz irányba haladnak a dolgok, de a változtatáshoz egyszerűen nem jön létre az a kritikus tömeg, ami/aki képes lenne fordítani az Újpest sorsán. Hogy is lenne meg a tömeg, amikor a vezetők mindent elkövetnek azért, hogy megosszák, felszalámizzák azt a maradék fanatikus LILA-hívőt is, aki még maradt…

Mit tegyünk hát? Ha ismerni véljük a történet végét, nincs mire várni! Márpedig a történet vége maga a vég! Ne felejtsük el; ma a Húsvét-sziget megmaradt lakói már csak a szigetre érkező kutatók által ismerhetik meg elődeik történetét, de a kultúra végleg megszakadt, a tudós is csak mozaik darabkákból próbálja rekonstruálni a múltat. De mi még nem fogytunk el, még tehetnénk valamit!

Adott tehát egy elaggott működési struktúrájú anyaegyesület, adott egy kizárólag pénz-alapon működő vállalkozó, akik egymással szemben minden eszközt szentté avatnak saját (!!!) céljaik elérése érdekében. De! Vegyük már végre észre, hogy egy ponton 1000%-ban azonos stratégiát követnek! Ez pedig a szurkoló, a szimpatizáns, a néző, a véleménnyel rendelkező emberek számának drasztikus csökkentése, végső soron pedig teljes likvidálása! A történetben nincs jó, és nincs rossz, csak érdekek vannak, melyek origójába kerültünk, az eseményeket alakítani nem tudjuk, de mi vagyunk az egyetlenek, akik megszenvedik… Mert – és ez egy fontos üzenet a vezetőknek! – a kultúrát mi hordozzuk magunkban, nem a pénz és nem az olcsón szerzett olimpiai pontok!

Amikor tehát leül tárgyalni, vagy hivatalos levelet írni egyik, vagy másik fél, akkor legyen szíves belegondolni abba, hogy mit hagynak majd maguk után. Virágzó kultúrát, vagy csak az elsivatagosodott lelkekben homályos emlékként élő, „talán igaz se volt” derengést? Nem mindegy…

HAJRÁ LILÁK!!!
NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

Min múlik tehát a siker? A foci minden bonyolultsága ellenére a végén egyszerű az elszámolás: aki több gólt lő, az nyer, aki a legtöbbször nyer, az bajnok! Akkor tehát mi a helyzet a gólokkal? Hát ez:

Mint látható, idecsempésztem az 1973/74-es bajnokság adatait is az utolsó két oszlop formájában. Tettem ezt azért, mert a belgacsoki nyalogatók azzal fürösztik a gazdit, hogy akkoriban eleve több gól volt, nem szabad ám ebből kiindulni. Jujj, de furmányosan csalafinta magyarázat ez! Vagy inkább a tények szándékos elferdítése? Bizony, inkább a második, kedves nyalingerek… Feltűnt a fenti ábrán, hogy a több gól kizárólag egy okra vezethető vissza? Az pedig nem más, mint az ÚJPEST! Igen, azért volt több gól, mert többet lőttünk! A kapott gólok száma akkor sem volt érdemben több, avagy kevesebb, így bizony el kell fogadni a tényt, nevezetesen, hogy csapatunk ma azért tart ott hol… mert impotens a támadójáték.

Csak még egy gondolat. Aki netán arra ragadtatná magát, hogy az ÚJPEST stílusát látja a pályán, és ennek hangot is akar adni, idézze fel lelki szemei előtt ezt az utolsó ábrát! Ezzel az egyszerű módszerrel elérhető, hogy – megszólalás híján - ne nézzék hülyének azok, akik láttak már igazi focit, és bizonyos helyzetekben még a testi épségéért is komoly lépést hajthat végre!

És mi a válasz arra, hogy „Mit adott nekünk a…?”. Nos, én annyit tudok mondani, hogy nem estünk ki! Na meg azt, hogy ez egy nagy semmi, különös tekintettel arra, hogy a tulajdonos „úr” a ’70-es éveket ígérte visszahozni…


 

HAJRÁ LILÁK!!!

Az első részben addig jutottunk, hogy lehet-e eredeménynek, illetve az Újpest esetében eredménytelenségnek nevezni az elmúlt időszak szereplését...

De itt még nincs vége! Vannak, akik ugyanis az eredményesség javulását látják (bele a semmibe!). Nézzük csak miért? A helyezések így mutatnak:

Ha ezt nézzük, akkor igencsak úgy tűnik, hogy rohamléptekkel fejlődünk! De aki ezt látja, az bizony józan ítélőképességének nincs birtokában… A mindenevőket a trendvonal jelképezi, a realistákat pedig a jobb felső mező, ami a mai tizenkettes mezőny közepe, maga a középszer. Újpesten… attyavilág!!! A belgacsoki hívőknek tehát ugyanez a megszerezhető és megszerzett pontok viszonylatában! Íme:

Ez bizony egy nem más, mint egy fene nagy stagnálás! Vegyük már végre észre, hogy a tabellán elfoglalt helyezések csakis és kizárólag az ellenfelek teljesítményének függvényében alakulnak ki! Csapatunk ugyanis évről évre szinte pontosan másolja előző évi „teljesítményét”… Különösen igaz ez a már említett 2013 október utáni időszakra.

És akkor ott van az a nehezen vitatható tézis, hogy az ÚJPEST – múltja okán mindenképpen! – egy olyan csapat, aminek minden körülmények között az elsőségért kell harcolnia! Nos, ebben sincsenek jó híreim azok számára, akik szerint gyarmatként máris beléptünk Kánaán földjére! Nézzük meg gyorsan, hogy mit mutatnak a számok! Ezúttal azt mutatom be, hogy az aktuális bajnokcsapatok által elért pontok hány százalékát sikerül begyűjteni az elmúl nyolc év során:

Kétségtelen tény, hogy sikerült elmozdulni egy gyalázatos szintről, de ez még mindig csak az értékelhetetlen kategóriája… Arról meg évről évre már szó sincs, hogy a bajnoki elsőségért bármilyen szinten is versenyben lennénk. Persze ilyenkor szokott jönni a szöveg az „állami gondozottak” pénzzel vastagon kibélelt erszényeiről, de ha valaki vitatja az az állításomat, hogy az év végi elszámoláskor helyezésünk kizárólag az ellenfelektől függ, akkor ilyenkor miért hivatkoznak az ellenfelekre??? Vagy egyik, vagy másik kedves mindenevők, de együtt a kettő bizony erősen üti egymást…

Folyt. köv.

Teszek egy kísérletet arra, hogy a „Mit adott nekünk…?” kezdetű kérdésre érzelemmentes választ adjak. Ezúttal maradok bizonyos számoknál, mert azok bizony még mindig makacs dolgok, lévén, hogy múltbeli események tényszerű leírására használatosak. Ilyenek például az elért pontok, vagy a lőtt és kapott gólok. Ez nem számmisztika, hanem olyan tények, amik függetlenül az elmúlt időszak érzelmi viharaitól, pontos lenyomatot adnak arról, hogy mit is adott nekünk…

… a ma fennálló status quo. Mielőtt a mindenevők (nagyvonalúan maradjunk ennél az eufémizmusnál…) a Brian élete című klasszikust idézve a kérdésre az emberiség nagy vívmányait kezdenék felsorolni, véssék be, hogy a belga csokit sokan nem szeretik, na meg olvassák el a következőket!

Kezdem egy táblázattal, ami az elmúlt nyolc év bajnoki eseményeit dolgozza fel:

Ugye-ugye! Nem is biztos, hogy mindent le kellene nyelni, amikor – csak így első blikkre! - nincs többről szó, mint arról, hogy sikerült a vereségek nagy részét döntetlenekké konvertálni. Fejlődés? Nem, sajnos az nem volt…

Ha megnézzük, Vignjevic mester 2013 októberi érkezése után a nagy tűzoltásban nem lehetett válogatni az eszközökben, így a 2013/14-ben elért eredmény nem tükrözi azt, amit majd a következő évben láthatunk; csapatunk a vereségeket győzelemre váltotta – és mint ma már tudjuk! – a belga éra legjobb eredményét érte el! Ja, hogy abban az évben csak hatodikak lettünk? Igen, de a megszerezhető pontok felénél többet csakis és kizárólag ebben az évben értünk el!

A csúcs ebben a tekintetben tehát a 2014/15-ös bajnokság volt, a csapat teljesítménye közelítette a 60%-ot. Ez még mindig nem egy nagy szám, de ezzel együtt is kiemelkedő ebben az időszakban…

De itt nincs ám vége a történetnek! A következő években mindig volt valami, ami miatt eleve nem lehetett jobb eredményt elérni. Ilyen a nemzetközi kupaindulásból történt kizárás, vagy éppen a regisztrációból való kizárás, ami bizony senki másra nem fogható, a klub hibája volt, és marad is - a szerecsenmosdatás minden formájának bevetése ellenére is…

Ez az időszak számunkra annak felismerése volt, hogy a klub amatőr módon, elvtelenül fogtechnikázva működik, ami bizony erősen behatárolja az eredményességet. De nem csak mi, hanem egy bizonyos belga fazon is tanult valamit! Méghozzá azt, hogy ha van egy tutista edzője, akkor nyugodtan megteheti, hogy az addiginál is jobban pörgesse az „ingyen veszek – drágán adok” emberkereskedelmi vállalkozást – ami nekünk viszont nem más, mint az ÚJPEST maga…

Azt nem tudom, hogy mennyire volt ez tudatos, és mennyire egyeztette ezt a tulaj az edzővel, de a következő évek eredményei azt mutatják, hogy ekkor kialakult egy határozott stratégia, ami kb. ez; „Nem kiesni”! Ehhez adott egy keret, ami képességek tekintetében talán az elegendő szintet sem üti meg. Ebből következik egy pályán látható magatartás, ami így fest: „betonvédekezés alibi passzokkal, elől meg majd lesz valami.” Azt nem tudom, hogy a keret, vagy az edző (avagy mindkettő) képességei nem engedik meg a támadás-szervezést, támadás-vezetést, egyáltalán az offenzív focit, de tény, hogy ilyen nálunk évek óta nincs!

2015-16-tól kezdődően aggasztó a statisztika, döntetlen döntetlen hátán…

Az éves adatok mellett a teljes átlagot is érdemes megfigyelni. Igazából egy három kimenetelű szerencsejáték véletlenszerűségének mintapéldáját látjuk, minden kimenetel azonos arányt képvisel… Ezt sajnos nem tudom eredménynek nevezni, csak szomorú tényként tudom jellemezni!

Folytatás holnap!

Sok prominens mondta már korábban, hogy egy jó focicsapat feltétele a szakmai minőségen kívül a tiszta viszonyokban rejlik. 

Egy olyan helyen, ahol megvalósulnak a tiszta viszonyok, ott a szombati csapatösszeállítás a hétközi edzésmunka, valamint a taktika alapján áll össze. Ebbe persze bekavarhatnak a sérülések és eltiltások, meg időnként nevelési célzatú mellőzés, vagy edzői spirituális megérzések. Márpedig ha ez így van, akkor a játékosok is érzik, hogy kinek, mikor, mennyi játékperc jár. Persze mindig van, aki túlértékeli a csapaton belüli pozícióját. Az ilyeneket az edző(k)nek kezelnie kell. Ferguson mondta egyszer, hogy legnagyobb pedagógiai feladata a cserék lelkének ápolása volt a MU kispadján dolgozva. Aztán persze vannak gesztusok is a találkozókon. Valakit be lehet cserélni azért, hogy szokja a meccsek légkörét, vagy egy eldőlt meccs utolsó perceiben a búcsúzó ikon is külön ünneplést kaphat a sípszó előtti cserénél. Összességében azonban a fenti eseteket leszámítva a normális helyeken a legjobb csapat kell, hogy pályára lépjen. Különösen akkor, ha egy csapatnak céljai vannak. Sajnos az elmúlt időben meg kellett tanulnunk azt a szempontot is elfogadni, hogy bizonyos üzleti érdekek felülírják a szakmaiakat. Valakit nagyon el akar adni a tulajdonos, vagy egyik játékosra van éppen érdeklődés, akkor 1-1 ilyen eset bezavarhat a képbe. 

A problémák akkor kezdődnek, amikor nincs jelentősége a heti edzésmunkának, a korábbi meccseken mutatott teljesítményeknek. Például amikor valamelyik játékos ügynöke túllépi a hatáskörét és nyomást gyakorol a klubra védence "érdekében". Aztán az sem szolgálja a tiszta viszonyokat, amik szolgálnák a csapategységet, ha netán furcsa összefonódások vannak bizonyos edzők és bizonyos játékosok között. Mindenki tudna mondani olyan szakvezetőt vagy szakmai igazgatót a honi labdarúgás terepéről, aki egyik csapat padjáról hullik át a másikéra, majd falkában követik a játékosok az új állomáshelyre. Néhány hónappal később ismét. Ezt csak tetézi az a helyzet, amikor a tulajdonos folyamatosan presszionálja az edzőt a csapatösszeállításának kérdésében. 

Ha én egy ilyen csapat játékosa lennék és folyamatosan azt látnám, hogy nem a teljesítmény számít, hamar belefosnék, még ha szidna is a szurkoló ezért...

Sajnálom, biztos bennem van a hiba...

Ja, és a diósgyőri vár? Ezúttal hiába...