Vélemény

Sorozatom záró részében a magyar válogatottat veszem górcső alá, megnézzük, hogyan teljesített a nemzeti tizenegy 2017-ben – és mi várható az idei évben. Sajnos a tavalyi esztendő inkább kudarcokban bővelkedett, különösen nagy a kontraszt a 2016-os EB-vel összehasonlítva, ahol a csoportmérkőzéseket veretlenül tudtuk le Bernd Storck vezetésével, Budapest utcáin pedig karneváli hangulat uralkodott.

                Messze már 2016 nyara – és messze a német szakember is. A Feröer-szigetek elleni hazai mérkőzés (1-0) közben a szurkolók Storck értésére adták, az elvárás vele szemben az, hogy vegye a kalapját. Storck már az andorrai zakó után felajánlotta lemondását, ezúttal viszont már valóban távozott. Ám ne szaladjunk ennyire előre, a magyar válogatott Portugáliában kezdte meg a tavalyi évet. Már szünetben kettővel mentek Ronaldóék, labdával a félpályát sem nagyon léptük át, a vége 3-0 oda, a Real Madrid klasszisa két gólt szerzett. Igazság szerint már a mérkőzés előtt sem volt érdemi esély a továbbjutásra – az 2016 október 7-én veszett el, mikor a Herthából azóta távozó Stocker a 89. percben betalált és ezzel 3-2-re módosította az állást a svájciak javára. Mondhatjuk, hogy 2017 lehetett volna az építkezés, a kísérletezés éve – ehelyett azonban a teljes összeomlás az, amivel jellemezhető a Storck-éra utolsó néhány hónapja. Még az sem lehet magyarázat az oroszok elleni hazai 0-3-ra, hogy sok viszonylag vagy teljes egészében új játékost (Kleisz, Balogh, Sallai, Eppel, Vinicius, Márkvárt, Hangya) vetett be a szakmai stáb. A bizalom azonban még élt szurkolói részről, sokak meglepetésére Himnusszal búcsúztak a csapattól a kilátogató szurkolók. 2017 június 9-én aztán a magyar labdarúgás egyik mélypontja következett be. Amire senki sem számított, amit akár évtizedek múlva is felemlegetünk: Andorrában rúgott gól nélkül kaptak ki Dzsudzsákék. Hazai néző alig akadt a stadionban – aki mégis kilátogatott, legfeljebb tisztes helytállásra számíthatott. Ne feledjük azt sem, Svájcnak otthon – szépségdíjas- gólt rúgott Andorra, amely ma már igazán nagy veréseket (6-7-8 gólos vereség) ritkán szenved el. Az emlékezetünkben örökké élő mérkőzésen a magyar válogatott a Gulácsi – Bese, Vinicius, Lang, Tóth Bence – Nagy Ádám, Kleinheisler – Dzsudzsák, Stieber, Gyurcsó – Eppel összeállításban lépett pályára, csereként pedig részese volt a megdöbbentő eredménynek Balogh Norbert, Nagy Dominik és Sallai Roland. Nagy és Gyurcsó kiírta magát Storck elképzeléseiből, Tóth Bence ezen a napon debütált. Ebből a pofonból nem is tudott felállni a válogatott, csekély vigasz, hogy a vérszegény letteket és feröerieket kettő, illetve egy góllal legyűrtük a Groupamában. A sokáig emberelőnyben játszó, ám magukat megerőltetni nem kívánó portugálok ellen is csak 1-0-ra kaptunk ki. Becsúszott még egy ötös (5-2) Svájcban, ami lehetett volna 8-1 a nagy helyzetek alapján, a meccs egyetlen pozitívuma Ugrai bátor játéka és gólja.

                Bernd Storck tehát a selejtezősorozat végén eltolta a kerékpárját, Szélesire maradt hát a feladat, hogy valahogy kipipálja a válogatott az irányításával Luxemburgot és Costa Ricát. Végül az egyiket sikerült is, ám nem gondoltuk volna, hogy Luxemburgban is alulmarad válogatottunk. Mindenféle elképzelés és akarat nélkül sajnos még Luxemburg is legyűrhet minket, pláne, hogy Lovrencsics kiállítása után negyven percig emberhátrányban futballozhattunk. Valójában, amit bemutatott a válogatott, nemigen nevezhető futballnak, focinak is csak nagy jóindulattal. Lehetőséget kapott Korcsmár, Kovácsik, Nikolics, Balogh Balázs és Sallai – az Egyesült Államokban játszó Nikolics két meccsen egy-egy góllal hálálta meg az ismét megkapott bizalmat. Az év utolsó meccsén egy meglehetősen visszafogott Costa Ricát megvertünk, ám ez talán senkit nem érdekelt – beleértve az MLSZ vezetőit, a szakmai stábot és a játékosokat. A magyar labdarúgás megítélése ennyire mélyen talán még soha nem volt, néhány hónapon (egészen pontosan bő öt hónapon belül) belül 0-1, valamint 1-2 arányban alulmaradni Luxemburgtól és Andorrától – ez az, amire még a hazai futballrajongók sem számíthattak.

                Hiába volt még közel egy év a legközelebbi tétmeccsig Storck távozása után, október végén mégis fontos hírt jelentettek be Csányi Sándorék: megvan az új kapitány, méghozzá a belga Georges Leekens. Neve viszonylag ismert, sok focirajongó hallhatott már róla, az elmúlt években azonban túl sok szakmai sikert nem tudhatott a magáénak, a tavasszal 69. életévét betöltő szakembernek kapóra jött a magyar megkeresés. Bár az elmúlt hónapokban megismerhettünk sztorikat, érdekességeket Leekensről (leginkább belga sportújságírók jóvoltából), a kapitány megítélésével érdemes várni, legalább az első 4-5 mérkőzésig. Március 23-án Kazahsztánnal, négy nappal később Skóciával mérkőzünk meg felkészülési találkozó keretében – mindkétszer a Groupamában. Leekens kiemelte, fontos, hogy a szurkolók ismét a csapat mögé álljanak, amit azonban ki kell érdemelni a csapatnak, „odaadással, elszántsággal, küzdeni akarással”. Sok függhet majd attól, milyen lesz a játékosok hozzáállása. Csak remélhetjük, hogy partnerként, tisztelettel kezelik Leekens kapitányt, a magyar válogatott pedig elindul egy úton. Mert legyünk őszinték, hiába beszélt Juhászék kiválása után Storck fiatalításról, nem sikerült beépíteni szinte senkit az előző évben. Sallai 20 éves, Cipruson jól teljesít, a kispadon mindenképpen helye van, Varga Roland korábban nem kapott sok lehetőséget a nemzeti csapatnál, ám most, karrierje csúcspontján vele is számolni kell, igaz, a Ferencváros játékosa éppen a napokban tölti be 28. évét. Nagy Dominik 22, a játékos hazatér Lengyelországból, visszatér az FTC-hez, a válogatottnál szintén számításba kell venni. Nagy Ádám helye is biztos a keretben, még akkor is, ha epizódszerepet sem kap Olaszországban.

                Az első számú kapus minden bizonnyal Gulácsi lesz, a Bundesligában hétről hétre jó teljesítmény nyújt, nem lehet vita tárgya a belé helyezett bizalom. Utána Dibusz és Kovácsik következhet, vagy utóbbi helyett Megyeri és/vagy Bogdán. A védők közül nehéz lenne kihagyni Besét, Korhutot, Fiolát, Kádárt és Langot. Guzmics is kerettag lehet, noha nagy kérdés, hogy milyen nívót képvisel a kínai második liga, ahol Guzmics futballozni fog, miután kiesett a csapata és a védő ezután is a hosszabbítás mellett döntött. Vinicius, Korcsmár, Botka is jó eséllyel a kapitány látókörében lesz, a legerősebb hátvédsor talán a Bese, Guzmics, Kádár, Korhut négyes. A középpályán Dzsudzsák helye biztosnak tűnik, noha klubcsapata valószínűleg az NB1-ben is nagy bajban lenne és talán a szélső (mostanában inkább támadó középpályás) is hamarosan hazatér. Stieber Zoltán Washingtonban rúgja a bőrt, ő is jó eséllyel kerettag lesz. A szűrő posztján Nagy Ádám, Elek Ákos, Pátkai és Pintér Ádám a kínálat.

                A korábban említett Sallai, Varga Roland szintén megemlítendők, akár Varga József is kaphat meghívót, és ha a Splitben jól játszik, Gyurcsó is visszaverekedheti magát. Nagy Dániel és Márkvárt sorsa véleményem szerint erősen kérdőjeles, Lovrencsics Gergő tagsága sem vehető biztosra. Elől Németh Krisztián, Ugrai, Böde, Eppel, Nikolics, Szalai, Priskin megoldás lehet, ám a két topcsatár kétségkívül a Bundesligás Szalai és az MLS-ban gólokat szerző Nikolics. Gulácsi – Bese, Guzmics/Lang, Kádár, Korhut – Nagy Á., Pátkai – Gyurcsó, Dzsudzsák, Varga – Szalai elsőre a lehetőségekhez képest ütőképes csapatnak tűnik, kíváncsian várom, várhatjuk, Leekens akar-e és tud-e váratlant húzni, olyan játékosokat beépíteni, akik nincsenek szem előtt. Szántó Tamás akár ilyen lehet, a Rapid Wien játékosa 21 éves, 179 centiméter magas, értéke a Transfermarkt.de szerint 900 ezer euró, Ausztriában jó teljesítménnyel hívja fel magára a figyelmet. Szoboszlai Dominik még csak 17 esztendős, ám már most gyakran a felnőttekkel készül Salzburgban, a magyar labdarúgás egyik legnagyobb reménységeként beszélnek róla.

                Talán annál is sokkal fontosabb, hogy ki a balhátvéd és a jobbszélső: mennyi türelmet kap Georges Leekens a hazai közvéleménytől és a lelátó népétől. Nem gondolom, hogy felfokozott várakozások lennének vele kapcsolatban – sokkal inkább kivárás, vagy inkább apátia jellemzi a közeget. 24-én kisorsolják a Nemzetek Ligája csoportjait, ősszel pedig megkezdődnek a mérkőzések. Négy kalapból Magyarország a harmadikba került. Mivel nem sok esélyünk van arra, hogy első-második helyen végezzünk (bár a szabályzat bonyolult, de vélhetően legalább az elődöntőbe kellene jutni a kvalifikációhoz), leginkább felkészülési mérkőzésekként foghatók fel számunkra a játéknapok. A szövetség egyértelmű célja, hogy a 2020-as, részben hazai rendezésű EB-n ott legyen a válogatottunk – nagy kérdés, így lesz-e, és ha igen: milyen kerettel, kinek az irányításával.

                Annyi egészen bizonyos, hogy márciusban bemutatkozik Leekens a kispadon, tiszta lappal. Ránk férne a siker, azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a szövetségen belüli szervezeti átalakítások (melyek váratnak magukra), az utánpótlás válogatottak, az edzőképzés és még sok minden más az, ami leginkább determinálja a magyar futball jövőjét. Az ördög ugyanis a részletekben rejlik. A pénz nem lehet akadály, hiszen a szlovák élvonalban (méghozzá a Slovanban) ősszel tizenhat gólig jutó csatár a Haladás játékosa lehet. Igen, eljutottunk oda, hogy eséllyel szállhat ringbe egy magyar kiesőjelölt a talán anyagilag legbiztosabb lábakon álló szlovák klubbal. Az már egészen más kérdés, hogy míg szlovén, szlovák, horvát klubok rendre kvalifikálják magukat a BL- és/vagy EL-csoportkörbe, mi, magyarok, legfeljebb augusztus közepéig szoríthatunk mieinknek a selejtezők során. Mindezekkel együtt is egyértelmű, a magyar futballszurkoló ki van éhezve a sikerre – amint felsejlik a remény leghalványabb sugara, a Groupamába szóló jegyek egy-két hét alatt gazdára találnak, ám nem lövök mellé, ha azt mondom: két Groupamát is meg tudunk tömni, ha nem a teljes reménytelenség érzete uralkodik. Jelenleg sajnos mélyen vagyunk, a világranglistán az elmúlt időszakban egyre lejjebb kerültünk, annyi pozitívumot mindenesetre biztosan lehet találni: ennél csak jobb jöhet 2018-ban. Legyen így.

… perverzió !!!Igen, a Windecker-ügyről van szó! Illetve inkább arról, ami mögötte van. Mi is? A szögegyszerű válasz; amit látunk az annak a következménye, hogy buta és kapzsi emberek közé számolatlanul szórják a pénzt. NyomasekBobó fűzfapoéta elmés versikéjével élve:

Aki kapja marja,

aki marja hazaviszi,

hazaviszi meg is eszi,

ha megette, újra kezdi!

Csak röviden: az Újpest FC., annak tulajdonosa közleményt adott ki arról, hogy Windecker József (akit átlagos képességű, ámde a klub által jól felépített játékosnak titulál) nem fogadta el a 2 millió + juttatások + prémium pakkot, mint havi apanázst, így lapátra kívánja tenni, annak ellenére is, hogy ősszel az egyik legtöbbet játszó kerettagról van szó. A közlemény azt sugallta, hogy Jocó pénzéhes, hiszen nem átallott a légiós-ajánlásra is hivatkozni akkor, amikor többet követelt a klubtól…

A játékos erre még nem reagált érdemben, csak annyit árult el, hogy nincs szándékában más csapathoz szerződi. De utalt rá, hogy nem ez az első eset, korábban is előfordult, hogy az edző, illetve a tulajdonos kezdeményezte egyik-másik játékosánál az általuk megnevezett klubhoz történő átszerződést. Ha ez megtörtént, jó üzlet lett belőle, ha nem, akkor pedig belső száműzetésre ítéltetett a renitens futballista…

Itt tartunk. Patthelyzet a javából. Ha ez így marad, akkor a klub alkalmaz (és fizet) még egy fél évig egy játékost, akit feltehetőleg nem fog pályára küldeni, a játékosnak pedig van egy fél éve, hogy eladja magát. Ha esetleg akadna kérő az átigazolási időszak alatt (február 14.-ig), akkor más a helyzet, de erre most kevés a reális esély. Nem nehéz belátni, hogy ez egyik félnek sem jó; a játékos értéke csökken, a klub pedig nem tud transzfer-díjat realizálni.

Nem vállalkozok rá, hogy találgatásokba bocsátkozzam a jövőt illetően, de ez az eset rávilágít a magyar foci jópár visszásságára, azokra a teljesen eszement szabályokra, amelyek ide vezették Windecker József és az UFC eddig jónak tűnő kapcsolatát. Nézzük!

 

LÉGIÓS- (FIATAL-) AJÁNLÁS

A téma azért került megint az asztalra, mert – mint fentebb említettem – ez is egy érv volt a magasabb fizetés mellett.

Totálisan félrement ez is (mint annyi más MLSZ-találmány…), mert az eredeti cél szerint azt szolgálná, hogy az olcsó, ámde szerény képességű külhoni játékosok helyett hazai játékosokat foglalkoztassanak a klubok. Nos, a légiósok aránya nem csökkent, ugyanakkor a hazai focisták bére az egekbe szaladt – miközben teljesítményük egy jottányit sem javult. Egyedüli eredmény, hogy a fizetések növekedésével ma már egy fokkal jobb légiósok jönnek, mint korábban. De vajon ez volt a cél? Nagyon nem… De a klubok némelyike, azok, amelyek állami (közpénz) forrásokban lubickolnak, eszetlen pénzszórásba kezdtek pár éve, ami persze – kénytelen-kelletlen – magával rántotta a kevésbé tehetős csapatok játékosainak fizetését is.

A helyzet pikantériája, hogy éppen azok a klubok srófolták fel a béreket, akik az ajánlásban meghatározott légiós létszámot nem tartják, nekik ugyanis – gazdagságuk okán - nem fontos az ajánlásokkal elérhető 165 millió forintos bevétel. A többiek persze nem ilyen szerencsések, ezért különböző túlélési stratégiákat dolgoztak ki:

Egyesek az utánpótlás erősítésével, a fiatalok beépítésével próbálták az elszaladó béreket kompenzálni, míg mások éppen a legolcsóbb piacok legolcsóbban megszerezhető játékosait célozták meg, így került képbe minden korábbinál nagyobb súllyal Afrika, illetve a dél-szláv térség, mint játékos import-ország.

Ez történt Újpesten is; a tulajdonos a maximális számú légióssal működteti a csapatot, de tartja az ajánlást, mert a költségvetés bevételi oldalán nem tud/akar eltekinteni az ajánlásból származó pénzektől (fiatal-ajánlás dettó!). Ettől reméli a bértömeg relatív alacsony szintjét, valamint azt, hogy a nálunk felépített focisták nyereséggel történő értékesítését. Igen ám, de közben elszalad mellettünk a piac, a magyar játékosok szerződések hosszabbítása esetén bizony kellemetlen meglepetések adódhatnak a tulajdonos számára…

A LÉGIÓS-AJÁNLÁS (A FIATAL AJÁNLÁSSAL EGYÜTT) PARADOX MÓDON AZ OLCSÓ KÜLFÖLDIEK IGAZOLÁSA IRÁNYÁBA TERELIK A KLUBOKAT!

Tao

Ez a hungarikum aztán mindennek a teteje (inkább az alja sajnos…)! Eleddig az ebből származó bevétel a technikai, infrastrukturális kiadások fedezeteként volt felhasználható, de ma már folyó kiadásokra is fordíthatók. De szint mindegy is, hiszen valamilyen módon mindig is megoldották a klubok, hogy végül fizetésekké tudják konvertálni ezeket a pénzeket.

Az nem baj, ha sokat tud fizetni egy munkáltató, de az már igen, hogy közben nincs érdemi produktum! Itt nem is a fizetések nagysága, hanem az emelkedés dinamikája a legnagyobb baj. Ma – kevés kivétellel - ugyanazok a játékosok keresnek többszörös pénzt, mint öt évvel ezelőtt, de semmi fejlődés nem tapasztalható. Ez miért baj?

Mert a klubok nem utánpótlásra, vagy a szakmai munka színvonalának emelkedésére, szakembereik képzésére fordították az egyre növekvő bevételeket! Egyszerű példával szemléltetve; ha van 5 millióm, és lakhatásra van havi 100.000 forintom, két lehetőség közül választhatok; vagy bérelek egy lakást, és a pénzt bankban fialtatom, vagy veszek egy ingatlant, amit az 5 milliós önrészen felül 100.000 forintos havi részletre vásárolok meg. Mindkét stratégia működik, de a bérlemény esetében a havi kiadásomnak semmi haszna a jövőre nézve, míg a lakásvásárláshoz kötődő hitel törlesztésével hónapról hónapra építgetem a jövőmet!

Most a klubok egy része sajnos feléli a rászakadt vagyont, Csekonics báróként szórja a pénzt, palotát bérel, de nem gondol arra, hogy majd laknia kell valahol eztán is… Ez eddig még nem is lenne nagy baj, de ezzel a magatartással magával rántja a többieket is, akik ismét csak túlélési stratégiák mentén működnek. Talán mondanom sem kell, hogy nem tudnak optimális helyzetet elérni…

A KLUBOK A TAO-PÉNZEKKEL ÚJGAZDAGOK MÓDJÁRA BÁNNAK, FELÉLIK JÖVŐJÜKET, AZONNALI KÁROKAT OKOZVA TELJESÍTMÉNY NÉLKÜL NÖVELIK A BÉREKET! TUDÁS HELYETT GYORSAN AMORTIZÁLÓDÓ FÖLDI JAVAKAT HALMOZNAK FEL…

KÖZPONTI PÉNZEK

Mindent ide sorolok, amit a klubok kapnak; tévés jogdíjak, szerencsejáték-pénzek, győzelmi prémium, a fenti ajánlások után fizetett összegek, de ide tartoznak az irányított szponzoroktól befolyó tételek is.

Mi itt a probléma? Az, hogy pontosan olyan módon hasznosulnak ezek is, mint ahogy azt már az ajánlásokra vonatkozóan is levezettem. De ez még nem minden, mert a legkomolyabb baj a feltételrendszerrel van baj! Azzal, hogy az MLSZ mihez köti a kifizetéseket! Hát igen, a kifizetések döntő többsége nem teljesítményhez, nem minőségi kritériumokhoz kötött!!!

AMÍG A KÖZPONTI PÉNZEK ELOSZTÁSA NEM TELJESÍTMÉNY-ELVŰ, NEM VÁRHATÓ EL, HHOGY A KLUBOK A PÉNZEKET TELJESÍTMÉNYÜK, MINŐSÉGÜK JAVÍTÁSÁRA HASZNÁLJÁK FEL!

 

Ezek után vissza a Windecker-ügyhöz!

Nekem természetesnek tűnik, hogy egy munkavállaló a lehető legmagasabb fizetést szeretné hazavinni. Az sem Isten ellen való, hogy a munkáltató nem hajlandó minden bérkövetelést teljesíteni. Abban sem találok semmi kivetnivalót, hogy ha nem találkozik kettejük álláspontja, akkor elválnak útjaik.

De! Az „ahogy”, és „amiért” ez így történik, az bizony egyáltalán nem természetes! Azt kell mondanom, hogy –azzal együtt, hogy az UFC tulajdonosa nem éppen a legkedvesebb ismerősöm… - a történet szereplői itt bizony a helyzet áldozatai. Azt most elengedem, hogy ezt az áldozati szerepet ki hogyan dolgozza fel (ez nyilván gyomor kérdése…), de észre kell venni, hogy

AZ ALAPVETŐ PROBLÉMA NEM NÁLUNK VAN, A WINDECKER-ÜGY A MAGYAR FOCI RENDSZERSZINTŰ CSŐDJÉT MUTATJA MEG, ANNAK TERMÉKE!

 

A fentiek után már csak az marad, hogy felszólítsam az MLSZ-t:

  • Gondolják át a központi támogatási rendszert!
  • Gondolják át a sportolók alkalmazásához kapcsolódó munkajogi szabályozást!
  • Tegyék kötelezően nyilvánossá a klubok részletes gazdálkodási adatait, a játékosok, edzők, a teljes staffszemélyenkénti fizetéseit, juttatásait!
  • Gondolják át az átigazolás teljes feltételrendszerét!

A fentiek nem elegendőek ahhoz, hogy a focin ténylegesen is javítsunk, de arra már elég lenne, hogy a konkrét üggyel kapcsolatban előtérbe került anomáliákra megfelelő válaszok szülessenek végre. Addig viszont, amíg nincs változás,

KÉREM, TEKINTSENEK EL ATTÓL, HOGY A HAZAI FOCI BRÁMELY SZEREPLŐJÉT KRITIKÁVAL ILLESSÉK, ÉS/VAGY SZANCIÓKAT, BÜNETETÉSEKET FOGANATOSÍTSANAK VELÜK SZEMBEN! ÖNÖK UGYANIS ELVESZTETTÉK EHHEZ AZ ERKÖLCSI JOGOT!

A Törökországi edzőtábor kezdete előtt pár nappal sikerült egy reménybeli balhátvédet igazolni DzenanBurekovic személyében. Arra nem tennék kísérletet sem, hogy elemezzem frissen érkezett játékosunkat, nem erről lesz szó. Vele kapcsolatban egy dolog a feladatom;

SOK SIKERT KÍVÁNOK ÚJPESTEN!

Az igazolások témaköre soha ki nem meríthető vitaalap a szurkolók körében. Mos, hogy bemutatkozott végre első – igazán égetően fontos posztra érkező – játékosunk, egy kis számvetést csináltam arról, hogy melyek azok a területek, ahol erősítésre szorul csapatunk.

Nos, mindenkinél leehetne erősebbet, jobbat, hatékonyabbat igazolni, ezt megállapítani nem nagy kunszt, ugyanakkor talán egy-két galaktikus magasságokba emelkedett klubon kívül ez világszerte minden csapatra elmondható.

Ezért arra tettem kísérletet, hogy az eddig látottak, hallottak (és a stat. adatokat is figyelembe véve), kik azok, akik inkább emelik a csapat minőségét, és kik azok, akik elmaradnak a csapat átlagától. Ez persze egyrészt szubjektív mérce, másrészt – a hiányposztok, illetve a légiós-, és fiatal ajánlás miatt – nem mindenki játszott annyit, és azon a poszton, ahol a legjobb.

Sokan és sokszor elmondták véleményüket játékosainkról, és nyilván nem azonos a megítélése a legtöbb kerettagnak, így véleményem csak egy a sok közül, mégis igyekeztem arra törekedni, hogy valamiféle többségi véleményt adjak vissza az alábbi táblázatban.

Jelmagyarázat;

+: az átlagot felülteljesítő,

-: az átlagot alulteljesítő,

?: nem megítélhető/erősen vegyes

Az, hogy a csapat egészének csak cca. 41%-a felülteljesítő, jól mutatja, hogy általános minőségi problémák vannak. Ez persze sok tényező eredőjeként áll elő, nem is boncolgatnám sokat, mert van annyira összetett a probléma, hogy az nem egy cikkben, hanem csak egy komolyabb cikksorozatban lehetne feldolgozni…

Ami viszont az eredeti felvetést illeti; nem meglepő, hogy a védelem a leggyengébb (itt egyedül Litauszki az, aki minőséget jelent), középpályán jobb a helyzet, míg támadókkal vagyunk legjobban ellátva – a minőséget illetően.

Ezek szerint a védelemből 3-4 minőségi játékos (legalábbis a mostaniaknál jobb) hiányzik, középpályán 1-2 (egy karmester mindenképpen!), míg a támadóknál inkább az a kérdés, hogy miként oldja meg a Mester a rotációt, illetve ki az, aki helyett (a bére helyett…) lehetne inkább a védelembe minőségi játékost hozni.

Persze ez csak egy erősen szubjektív vélemény, de talán nem nélkülöz minden alapot, és talán sokak véleménye hasonló. A továbbiakra tehát:

MINŐSÉGET A CSAPATBA!

 

HAJRÁ LILÁK!

Ady veretes sorai jutottak eszembe a minap, de a cím csak nem akart beugrani! Aztán eszembe jutott! Na persze, hogy Hofi féle ferdítése; Góg és Demagóg fia vagyok. Mi váltotta ki ezeket a gondolatokat? A blikk.hu-n megjelent cikk volt a kiváltó ok, ahol klubok tulajdonosai/vezetői nyilatkoztak a klubok által befizetett adókról. Íme!

George F. Hemingway (született Szabó György, a Kispest tulajdonosa) egy blog-bejegyzéséről így írnak:

„Furcsállja, hogy a vállalatok nem segítik csapatát azzal, hogy adójuk egy részét a Honvédhoz irányítják, ők ugyanis így gyakorlatilag több pénzt fizetnek be az államkasszába, mint amennyit támogatásként kapnak.”

Vancsa Miklóst is idézik (a Vasas ügyvezető igazgatója):

„Minden évben jelentős adót kell befizetnünk. A legtöbben csak azt látják, hogy mennyi támogatást kap egy klub, leginkább a tévés pénzekből. Azt kevesen veszik figyelembe, hogy például ez az összeg teljes mértékben elmegy a különböző adókra.”

Szintén ebben a cikkben jelent meg egy adat:

„A 12 gárda adózás címszóval összesen 7,3 milliárd forintot utalt az államnak tavalyelőtt.” 

A nagy nevettető ismét beköszön egy gondolat erejéig; „Hogy körös-körül ne vonszoljam magam!!!” A gondolatot Hofi így folytatná:

Te, né’ má’! Hogy milyen csúnya rosszfiú ez a mi államunk! Nem elég, hogy odaad egy csomó pénzt a kluboknak, nem elég, hogy építgeti nekik az új stadionokat, de még az sem, hogy aztán működteti is… Nem, mindez nem elég, még meg is adóztatja szegény klubokat! De ez mind semmi! Nem ad annyi pénzt nekik, hogy az elég legyen az adóra, vagy éppcsak annyit, hogy abból épphogy be tudják köhögni a közterheket! Te, haver, gondoltad volna, hogy milyen rossz sora van ezeknek az aranylábú gyerekeknek???

Komolyara fordítva a szót; azon kívül, hogy ez rinyálás a két úriembertől teljesen felesleges - nemkülönben bicskanyitogató! -, nagyon pontosan leírja a foci és a társadalom viszonyát.

A klubok a legnagyobb természetességgel fogadják el a mindenki másnál nagyobb kedvezményeket, állami támogatásokat, tao-pénzeket, tv-jogdíjakat, új stadionokat, vagy akár irányított szponzorok pénzeit. Ezen közben szinte sértve érzik magukat, ha adókat kell fizetniük a közösbe!

Itt bizony valami nagyon nincs rendben! Méghozzá az, hogy az a közösség, akinek a pénzeiből (tao, szerencsejáték, adókból fenntartott tv-csatornák) gazdálkodnak (helyesebben garázdálkodnak) számukra annyit sem ér meg, hogy – az erősen kedvezményes! – adófizetési kötelezettségüket leróják (alapesetben a köz javára…)!

A „nagykalap” ilyetén egyoldalú kihasználása a társadalmi szolidaritás igen komoly deficitjét mutatja, nem is kérdés. De az már egész egyszerűen borzasztó, hogy olyan társadalmi szerveződések, amelyek nevelő feladatokat is ellátnak, ennyire antiszociális magatartást folytatnak! Mit is várhatunk a kluboktól, milyen fiatalokat nevelnek azok, akik alapvető társadalmi normákat képtelenek felismerni???

És ne feledjük; az a közösség, aki végső soron finanszírozza a klubokat, ő a szurkoló is!!! Nos, amilyen az adózás/juttatás koordináták mentén a közösség irányába mutatott elkötelezettség, olyan a mutatott teljesítmény is; nulla, zéró, semmi, nothing, nyicsivo!!!

Óriási tévedésben van az egész magyar futball, ha azt gondolja, hogy a mindenkinél nagyobb előnyök mellett mindenkinél jobban kell rinyálni a sanyarú helyzete miatt! Ha nem hiszik el Vancsa, vagy Szabó urak, akkor egy példával rávilágítok nonszensz megnyilatkozásaik ostobaságára!

Itt vagyok én. Dolgozom, ezért fizetnek, a fizetésem után pedig mindenféle adót és járulékot fizetek. Ez – ha hiszik, ha nem! – így normális. Jobb lenne kevesebb adót fizetni, ugyanakkor nem szeretném, ha nem lenne orvosi ellátás, vagy mondjuk a gyerekem nem járhatna iskolába (mert nem lenne), vagy mondjuk csak földúton juthatnék el – hetek alatt… - az ország egyik végéből a másikba. Szóval, fizetem az adókat.

Tudom, ez önöknek már-már sci-fi kategória, de így megy ez! Hogy a maguk sirámait behozzuk a képbe, tételezzük fel, hogy mától nem fizetek adót. Ez egyszer biztosan feltűnik majd a NAV-nak, aki azonnal küld nekem egy szerelmes levelet, amiben felszólít, hogy (fővesztés terhe mellett!) fizessek be x forint adót, meg még x forint büntetést!

Önök szerint, ha erre azt válaszolom, hogy nem tehetem, mert semmiféle pénzt nem kaptam az államtól, akkor mi lesz a válasz? Tudom, önök szerint az, hogy a hatóság belátja, igazam van, és kártalanításként ő fizeti ki nekem a levélben megjelölt összegeket. Csak jelezem; nem ezt fogja tenni a NAV! A megfejtést önökre, és a többi igen tisztelt klubtulajdonosra, vezetőre bízom!

Addig is tanácsként Hofitól; végre öltözködjenek már fel!!!

Ismerőseim – akik tudják, hogy azon kevesek egyike vagyok, akik még követik a hazai foci eseményeit… - sokszor kérdeznek a fociról. Azaz dehogy a fociról!!! Csak arról, ami eljut azon sokakhoz, akiket már régen nem érdekel az a labdarúgás, amit itthon annak nevezünk… Ezek pedig SOHA nem a pályán látható események!

Szögezzük le; amit hazai labdarúgásnak nevezünk, az valójában csak egy jó ürügy arra, hogy mindenki, aki benne van, jó pénzt keressen, sport-szakmai célok pedig csak néha-néha fedezhetők fel. Mert ha valaki gyermeki lelkesedésében, érthetetlen optimizmustól vezérelve, szakmai vizekre téved, azt bizony azonnal bedarálja a rendszer…

De miről is van szó? Arról, hogy a fociban minden érdekesebb annál, mint ami a pályán történik, mert ott az van ami… A nagy semmi, de még az is rosszul előadva! Ma már ott tartunk, hogy aki érdeklődő, aki még mindig kimegy a meccsekre, aki már annak is tud örülni, ha egy szezon alatt két jól kivitelezett cselt lát, az sem a fociról beszél… Előre közlöm; ez nem a néző – avagy szép, de nem véletlenül elfelejtett kifejezéssel; A NAGYÉRDEMŰ! – hibája!

Kezdem mindjárt fórumunkról egy idézettel (az idézet szerzőjének nick-jét sem tüntetem fel, mert nem kértem engedélyt, hogy idézzem):

„Jól jellemzi a mai magyar futballhelyzetet, hogy olyan dolgok állnak a középpontban, mint a stadionbezárások, szektorbezárások, kit lincseltek meg, hány ember huhogott, Tao, fegyelmi bizottság, bmlsz, és ki tudja még mik...”

Hoppá-hoppá, barátaim! Itt bizony kimondásra került, hogy a fejétől bűzlik a hal! A NAGYÉRDEMŰ azt mondja, kérem szépen, hogy lehet itt mindenféle elméleteket gyártani, lehet szabályokat alkotni, és azokkal élni (magyarul; visszaélni), de amíg nem a fociról szól a foci, addig nem lesz eredmény!!!

Nos, kezdjem az elején; keresem a választ arra, hogy mi is az a FOCI? Saját definícióm:

A foci elsősorban játék, ami nem kizárólag a benne résztvevőket szórakoztatja, hanem azokat is, akik nézőként megjelennek a meccseken.

Ez az alap. Erre már sok dolgot fel lehet építeni; a játékosokkal kereskedni lehet, a nézőktől belépti díjat lehet szedni, szintén nekik eladhatók az egyes klubok jelképeivel ellátott termékek, a tévében közvetíteni lehet, szerencsejáték ipart lehet rá felépíteni, stb, stb…

Fontos, hogy ez utóbbiakat csak akkor lehet ráaggatni erre a csodálatos játékra, ha az alapvető definíció szerint működik a játék, és a foci, amit a pályán látunk, a mindenféle sallang ellenére is önazonos marad! Hogy fogalmazza meg ezt a NAGYÉRDEMŰ? Itt egy újabb idézet (Schmitt-snitt…):

„Nem arról beszélünk, mint Bázelben, hogy hogyan verték meg a Manchester United-et, hanem ezekről a magyar kicsinyes baromságokról. Közben kihalt a szakmai tudás, az igazi szenvedély, a katarzis a futballból. Pontosan olyan a futballunk, mint maga a társadalom.”

Nocsak-nocsak… Ugye hogy fontos (lenne) a foci játék jellege? Ugye mennyire hiányzik ez ma a hazai fociból? Mi is beszélhetnénk hasonló nagy sikerekről, nekünk is megvannak az adottságaink (egyre inkább) ahhoz, hogy néha-néha megrángassuk az oroszlán bajszát! De mi el sem jutunk az állatkertig, de még annak a bejáratához sem érhetünk oda! (Illetve...:-))

Nem kezem el megint a már-már mantraként unalomig ismert szövegemet arról, hogy a mindenkori hatalom az utóbbi 50-60 évben hogy verte szét azt a masszív tudásközpontot, amit a XX. század elejétől a ’40-es, ’50-es évekig téglánként hordtak össze nagybecsű elődeink. Ma már azonban kezdem azt gondolni, hogy ez a hosszú folyamat nem jószándékúhülyék hibáinak sorozata, hanem kifejezett alantas szándék vezérelte gazfickók működésének „eredménye”…

Itt megállok egy kicsit, mert eszembe jutott egy elsőre nem ideillőnek tűnő idézet az általam nagyra tartott Bojár Gábortól (matematikus, fizikus, sok egyéb kitüntetése díja mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett vállalkozó):

„Attól lesz jó egy termék, ha igényes a vevő. A vevő pedig akkor igényes, ha ő fizeti meg a terméket. Ezért szeretek inkább a vevők pénzéből, mint az államéból élni.”

Barátaim, ott az MLSZ-ben, és még feljebb! Talán érdemes lenne a fentieket alaposan megfontolni! Ha ugyanis ezt az alap-igazságot összerakom a saját definíciómmal, akkor máris megtaláltam az okát annak, hogy miért nem tolonganak a nézők a mérkőzéseken:

  • A foci egy termék: jó termék, ha az alap-definíciónak megfelel, egyéb esetekben rossz.
  • A foci vevője a szurkoló: mint tudjuk, a vevő igényes, az igényes ember pedig nem vesz rossz terméket, azaz nem megy ki a meccsekre.
  • Aki az állam pénzéből él: nem tud/akar megfelelni az igényes vevő elvárásainak.

Nos, nem nehéz belátni, hogy a magyar foci (mint a globális sportvilág állatorvosi lova) már az alapoknál elhibázott! Fundamentumai olyannyira távol állnak attól, ami máshol hellyel-közzel organikus növekedés/fejlődés eredményeképpen jött létre (ez a nemzetközi foci világa, amiben nekünk egészen egyszerűen nincs helyünk!), hogy nem kell csodálkoznunk egy-egy törpe-, vagy városállam elleni vereségen egy pillanatig sem!

A vezetőknek persze csak addig sikerül eljutniuk, hogy ez így nincs rendjén, hiszen valamikor… A „valamikor”-ból csakis és kizárólag az eredményeket látják, azt nem képesek felmérni, hogy az eredményt nem lehet másolni, csak az ahhoz vezető utat. Az viszont komoly dolog, mert eredmény csak kemény munkával érhető el, az pedig – miután állami csöcs eteti az egész rendszert – nem alternatíva. s akkor mi marad?

Nos, nálunk ugye az állam a vevő, hiszen „aki fizet az mondja meg, hogy mit húz a cigány”, ezért persze a termék előállítójaként az MLSZ az államnak kíván megfelelni. Ezért a néző nem fontos… Ezt eddig még szépen el is intézhetné az állam és az MLSZ, asztal mellett, bajnokságot sem kellene rendezni. A pénzt mindenféle más módon is szét lehetne dobni, nem?

A baj ott van, hogy vannak még mindig olyanok, akik azt hiszik, hogy ők a vevők… Ezek olyan emberek, akik még mindig kimennek szurkolni, akik még mindig hisznek valamiben, akik még mindig azt gondolják, hogy a szurkolásukkal segítik csapatukat, ezáltal persze az egész magyar labdarúgást is. De ez – a foci mai rendszerében – nem más, mint szerepzavar!

Ja, nem a szurkoló hibája, de mindig a szemére vetik, mert nem értik, hogy mi okból mond véleményt, miért zajong, miért nem tetszik neki az, hogy előre lebeszélt meccseket lát, hogy a bírók széttrollkodják a meccseket, hogy az MLSZ felháborítóan részrehajló a működése minden egyes elemében, stbstbstb… A NAGYÉRDEMŰ persze ez sem hagyja szó nélkül (idézem):

„Egyre inkább érzem úgy, hogy nem a szurkolással van a baj, hanem azzal, hogy egyáltalán vannak szurkolók. Miért...? A huhogás persze marhaság, de egy ilyen hiteltelen banda szavának, mint a FEB, nyilván semmiféle jelentősége nincs. Majd ha párt-atlan lesz a működés, évek alatt meg lehet szerezni a bizalmat. De addig...”

Nos, a szurkoló esetében valójában nem is beszélhetünk szerepzavarról, hiszen a rendező semmilyen szerepet nem szánt neki, olyannyira, hogy még a súgólyukba sem szeretné beengedni! Ott tartunk tehát, hog;

  • a szórakoztató, három szereplős vígjátékból (szereposztás: MLSZ, klub, néző)
  • silány melodráma lett, (szereposztás: MLSZ, állam, klub)

Nos, azt gondolom, hogy most akkor az állam tegye meg a szívességet, és vonuljon vissza azokra a területekre, ami az ő feladata. Ja, ilyet nem lehet, mert akkor összeomlik a ma működő rendszer? Uraim! Több komolyságot kérek!

A RENDSZER NEM MŰKÖDIK!!!

De - ha már az állam kedvenc sportága a foci – engedjük meg, hogy legyen állami szerepvállalás, de az legyen versenysemleges, ne legyen viszont részrehajló! És persze a valójában állami szervként működő sportági szövetség kövesse ezt a jó példát!

Vannak erre jó párhuzamok! Hogy ne menjek messzire, és mindjárt azokkal kezdjem, akikről éppen szó van, egy jó gyakorlatot hozok fel. Az állam támogatásban részesít bizonyos gyógyszereket. Ha mondjuk szívgyógyszerre van szükségem, és azt kiváltom, az államhatalom – normális módon – nem várja el, hogy az éppen regnáló kormányra szavazzak a következő választáson. Tovább megyek; mindenkinek azonos támogatást nyújt, nem kivételez senkivel, hacsak nem a szolidaritás elvén nem nyújt extra támogatásokat a lemaradó társadalmi csoportoknak, sőt tőlük sem vár el cserébe semmit… Gyorsan hozzáteszem, hogy nem is lenne szép dolog, hiszen az állam nem ad pénz, hanem csak a társadalom egészétől beszedett pénzeket (adók, járulékok) juttatja vissza!

Nos, a foci az ebben is a feje tetején áll. Vannak klubok, akik kiemelt támogatásban részesülnek (ha a tao nem elég akkor állami szponzorációval, adósság-átvállalással, adó-elengedéssel, stb.), és ezért cserében vannak elvárásai… Ja, az hogy ki lesz kiemelten támogatott, nem szabályok döntik el, hanem a sógor-koma biznisz íratlan törvényei!

Vegyük már észre, hogy a szurkoló - aki az adót- és járulékokat fizet (mint tudjuk, a tao is közpénz!!!) – nem vevő ebben a rendszerben, és mégis ő fizeti a számlát!!! Ma a magyar fociban a szurkoló az a vendég, aki nem mondhatja meg, hogy mit húzzon a cigány (sőt sokszor be sem engedik a mulatságra!), a számlát viszont ő fizeti ki - azok helyett, akik jól mulatnak a csehóban!

Kedves szurkolótársaim! Kérem, támogassátok ötletemet! Minden egyes focista mezén a következő főszponzor feltüntetését kérem: