Vélemény

A „Ki a fasza gyerek” című kétrészes mini-sorozat végét a Vignjevic-féle felállás elvi ábrájával fejeztük be. Ez a hadrend nem előzmények nélküli, nem is feltétlen unikális dolog, de a haladó szellemű edzők manapság is sikeresen alkalmazzák. Ez így van az ÚJPEST esetében is – a baj csak az, hogy csak 70 percig… Hogy ezután mi történik, azt nem nagyon tudom megfejteni, ugyanakkor ebben a cikkben teszek egy kísérletet, talán közelebb kerülök a megoldáshoz.

Emlékeztetőül, a felállás:

Az éles szemű olvasó máris kiszúrta, hogy az előbb említett, a posztokról szóló cikkek kiegészítésre szorulnak. Ugyanis a „Full Back”-ről nem ejtettünk szót.

Nos, a „full back” típusú szélső védőtradicionális védekező feladatait szélen való felfutásokkal egészíti ki, ezzel támogatja a támadásokat és segít létszámfölényt kialakítani a támadó harmadban. Elsődlegesen védekező játékos, de előrehúzódik, ha a csapatnak szüksége van egy plusz emberre a szélen. (Lahm)

Számomra kérdés, hogy Vignjevic ezt a játékos keresi, vagy sokkal inkább „wing back”-eket, akik a valódi szélsők nélküli játékrendszerhez szükségesek. A „wing back” ugyanisegyszerre tölt be a támadási és védekezési feladatokat. Egy személyben szélső és a full back. (Jordi Alba)

A „completewing back” típust valószínűleg biztosan nem támogatja Vig, mert túlságosan támadó felfogású, védekező feladatait hajlamos inkább az ellenfél védekező harmadában erőteljes letámadással végzi, de hiba esetén könnyen leindítható. (Marcelo)

A klasszikus szélső védő ebben a felosztásban a „limited full back”, aki ismeri az erősségeit és a gyengéit, ezáltal dominánsan a védekező feladataira koncentrál, alig megy előre egy sokkal támadóbb pozícióba. (Maldini?)

Ahogy fent említettem, kérdés, hogy a Vignjevic-féle rendszerhez a „full back”, illetve a „wing back” illik jobban. Erre nem a védelemben, hanem a támadók közt kell keresni a választ, ugyanis a két poszt között az dönt, hogy miképpen kapcsolódik a többi szerkezeti részhez. Vig rendre tükörszélsőt (invertedwinger) alkalmaz, aki – technikásabb lába felé cselezve – sokkal többször fogatja befelé a játékot, mint a klasszikus szélsők. Ez azonban csak akkor hatékony, ha mögötte (vagy előtte, mint a Barca esetében!), szélső irányba nyit az oldalán játszó szélső!

Tehát egy jól felépített ÚJPEST támadáshoz minden esetben szükség van a szélső védő támadásban való részvételére, még akkor is, ha történetesen nem kap labdát, mert a szélső befelé cselezve inkább kapura tör, vagy elforgat a másik szélre! És itt pontosítanom kell, mert nincs klasszikus szélsőnk, inkább szélen támadó középpályásaink, az ábrán helyesen „sidemidfielder”-ként feltüntetve.

Ha levezetésem helyes, akkor a kérdésre meg is van a válasz; a „wing back”-et keresi Vignjevic mester! Nem véletlen, hogy Balázs Benjamint támadóból képezte át szélső védővé, ahogy Pauljevic szerepeltetése is hasonló okokra vezethető vissza; támadó szellemű, gyors játékosra van szükség, mert ha ilyen nincs a védelem két oldalán, a támadásokban nem leszünk elég hatékonyak. A baj csak ott van, hogy a két említett játékos a védekezés esetén a párharcokban rendre alulmaradnak.

A másik oldalon talán még rosszabb a helyzet, ugyanis Mohlnak – mint egyedüli kifejezetten ballábas védőnknek–nincs komoly alternatívája. Az nem elég, hogy nincs ezen a poszton csereember (így verseny sem), de Dávid fizikálisan nem képes lejátszani a „wing back”-et. Ennek okát nem állóképességében, hanem a nem megfelelő gyorsaságában látom. Sajnos ide tényleg robbanékony játékos kell, benne pedig nincs meg a megfelelő dinamizmus!

OK, OK, most akkor ott tartunk, hogy a védelem szélei nem felelnek meg az elvárásoknak. De itt jön a jogos kérdés, hogy akkor miért működik mégis 70 percen keresztül? Hallottunk már olyan magyarázatot, hogy mentális, meg olyat, hogy fizikális okok vannak a háttérben, na meg olyat is, hogy mindkettő…Szerintem azonban ettől prózaibb a dolog, ha az eddigi okfejtést kicsit tovább visszük! Miért?

Mert van egy egyszerű válasz! A szélső védők helyén a nem megfelelő játékosok szerepeltetése azt eredményezi, hogy folyamatosan be kell segíteni nekik. Hátulról a középső védők, oldalról a védekező középpályások, az ellenfél irányából pedig a támadó középpályások ugranak be olyan feladatokra, ami a normál működés szerint a szélső védő feladata lenne.

Kicsit bővebben kifejtve; a felvázolt probléma több ponton gyengíti a csapatot:

  • Fizikális: A beugró kisegítők energiáit égeti az eredetileg nem rá rótt feladat ellátása,
  • Mentális: az egységet bontja, ha egyes játékosok helyett kell dolgoznia a többieknek (pl. „büntetésül” sok esetben kihagyják a játékból akkor is, ha az a játék szempontjából fontos lenne),
  • Szerkezet: a csapatszerkezet könnyen megbomlik (a kisegítő elhagyja a számára releváns zónát, idő kell a visszarendeződéshez),
  • Gyenge pont: az ellenfél célja a gyenge pontjaink támadása (jellemző válasz a játékrendszerünkre a plusz 3 támadó becserélése, célja a nagyobb nyomásgyakorlás a gyenge széleinkre).

Mi az eredménye a fentieknek?

Elmaradt nyereség:

A meccs második felében, utolsó harmadában támadásaink hatékonysága jelentősen romlik, mert a feni fizikális és lélektani tényezők miatt a kidolgozott helyzetek értékesítése jelentősen romlik.

Veszteség:

A kapott gólokra gondolok, ugyanis a fenti tényező nem csak támadásaink befejezésére hatnak! Láthattuk, hogy a szerkezetében kicsit zilált csapat, ami egyes részein túlterhelt (a besegítések miatt), nem tud már megfelelő válaszokat adni a fokozódó nyomásra, egyenes következményként kapjuk is a gólokat…

Itt meg kell említenem egy fontos kérdést, amit nem kerülhetünk meg! Ez pedig az edző felelőssége! Kérdés, hogy Vignjevic mester miért nem lép, miért nem reagál az ellenfél lépéseire? Sőt, miért nem lép proaktívan, ha tudja, hogy a csapatban benne van ez a hibalehetőség? Szerintem egyszerű a válasz;

  • Nem tud posztra cserélni (nincs jobb megoldás a szélső védőkre!).
  • Ha hátrányban vagyunk nincs értelme a védelem erősítésének, mert akkor hogyan szerzünk gólt legalább az egy nyomorult pontért?
  • Ha előnyben játszunk, a cél a labda tartása lenne, de kifejezett védő típusú játékosokkal Vignjevic ezt nem látja megoldhatónak.
  • Nem célszerű megbontani a szerkezetet, amit sikerül egész jól megtanítani a csapatnak, mert a sok új játékos miatt ma még nincs B-terv (másik, jól begyakorolt játékrendszer) a palettán.

A végére érdekességként még egy megfigyelés. A meccs vége felé  a problémákat érdekesen reagálják le játékosaink. Mohl válasza az, hogy inkább marad védekezni, a támadásokat kevésbé támogatja (limited full back), míg Balázs, illetve Pauljevic inkább elől feledkezik (completewing back), ami nem véletlen; mindegyik játékos úgy próbál javítani játékán, hogy igyekszik visszatérni komfort-zónájába (Mohl mindig védőt játszott, Pauljevic inkább támadó középpályás, Balázs pedig szélső volt korában).

Ezen a ponton fontos kiemelnem, hogy az elmaradó eredmények nem kizárólag a szélső védők problematikája, a csapat nem kezelhető részleteiben, és attól is óva intenék mindenkit, hogy kizárólag az ezeken a posztokon szereplőket kárhoztassák a meccsek hajrájában bekapott gólokért! Véleményem szerint az itt szereplők ugyanis egyáltalán nem rossz játékosok, azonban nem illeszthetők az elképzelt játékrendszerhez!

Ne gondolja senki, hogy a védelemnél meg is áll egy csapat elemzése, mini-sorozat következő részében a középpályát és a támadósort vesszük górcső alá!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

Folytatás. Előzmény itt:

Ez a játékrend jól működik védekezésben, mindig van, aki biztosít a csapat tengelyében, de nagy hátránya, hogy egy játékost jószerével kivesz a játékból. Ráadásul azok a csapatok, ahol a támadók gyakran váltanak pozíciót, cserélnek széleket, az emberfogásos védekezés egyszerűen nem hatékony! Ennek oka az, hogy nem csak a játékból kivett libero előtt a védelem (a hagyomány szerint a WC-re is követve emberét!) egyszerűen zavarossá válik, mindenki idegen területen találja magát.

A jó válasz a területvédekezés, ahol a védők nem egy-egy ellenfélre koncentrálnak, hanem a számukra kijelölt területre behatoló támadókra, függetlenül annak eredeti posztjától. Ez persze jelentős koncentrációt igényel, mert pl. egy keresztbe mozgó támadót a saját területen le kell követni, majd ott „átadni” a mellettünk lévő terület „gazdájának”. Na meg ott van Pinyőcsodfafegyvere, a tolódás…. Ez kb. a csapat egészének szervezett elmozgását jelenti. Miután mára szinte csak ez a védekezési gyakorlat maradt meg, a korábbi falállások is jelentős változásokon mentek át. Íme, itt egy klasszikus 4-3-3:

Azért választottam ezt a formációt, mert nekem ez a legkönnyebben értelmezhető, miután a ’80-as években szinte kizárólag ezt a rendszert játszottam. Talán nem is kell mondanom, hogy ez akkor már rémesen elavult volt az akkor alkalmazott emberfogással együtt…

Viszont a mai rendszerek csírái már benne vannak! De ami legalább ennyire fontos; ebben az időben a számozás még szigorú rend szerint működött (ennek is szép története van, egyszer talán eljutok oda, hogy megosszam), ennek pedig van némi jelentősége az aktuális téma szempontjából is.

Ugye mindenki hallott ilyeneket, hogy „a 10-es pozíciójában játszó XY”, vagy olyat, hogy „XY tipikus 9-es játékot produkál”? Nos, amikor még nem volt a játékosoknak állandó mezszáma, az ötcsatáros felállásban rendre a következő számokat kapták: 7 – jobbszélső, 8 – jobbösszekötő, 9 – középcsatár, 10 – balösszekötő, 11 – balszélső. A 4-3-3-ban ez módosult, a következők szerint, ezekből az időkből:

  • A 10-es mezt hagyományosan a csatárok vagy a támadóbb szellemű középpályások közül kapja a csapat „játékmestere” (ez elsősorban Puskás Ferenc és Pelé nyomán terjedt el).
  • A klasszikus center mezszámának számító 9-est napjainkban is általában csatárok, a csapatok első számú góllövői kapják.
  • Mivel a klasszikus vonalszélsők szerepét időközben a szélső középpályások vették át, így jellemzően ők kapják a 7-es vagy a 11-es számot.
  • A 11-est csatárok is szokták viselni, azt jelképezve, hogy velük végződik a kezdőcsapat összeállítása.

De vissza a kifejezésekhez, nézzük azokat, amelyeket manapság használunk – és ami eddig kimaradt:

10-es:

Nem véletlen, hogy a 10-es mez még ma is nagy tiszteletnek örvend, azt nem kapja meg senki csak úgy kérésre, pedig ma már nincsen kötött számozás. A labdarúgás történelmének legmeghatározóbb „10-esei” Pelé, Diego Maradona, Puskás Ferenc, ZinédineZidane, Dennis Bergkamp, Roberto Baggio, JohanCruyff, Hidegkuti Nándor, Eduard Sztrelcov, Rivaldo és Zico voltak.

Összekötő:

A posztnak hosszú története van, eredetileg a belső támadókat így. Manapság kettőnél több variációja van ennek a játékosposztnak: a hátravont ék vagy kisegítő csatár. Fontos, hogy nem középpályás, de a játékmester sem tartozik bele ebbe a szerepkörbe. Képviselői: Ronaldinho, Lionel Messi, Kaká, Alessandro Del Piero, Carlos Tévez, WayneRooney, Francesco Totti.

Szélső:

A szélső támadó szellemű játékos, aki a pálya szélén, a partvonal mellett helyezkedik. Gyakran a középpálya részének tagjaként tartják számon, mivel az edzők kezdik átalakítani a labdarúgó-filozófiát – ahogy az már csak lenni szokott…

Tükörszélső (invertedwinger):

A játékos a pálya „rossz” oldalán helyezkedik el (jobb oldalon ballábasként, és fordítva) azért hogy lehetővé tegye, hogy befelé induljon, és az erősebb lábával tudjon kapura lőni. Ebben az esetben persze szükséges, hogy a szélső védő is legalább olyan jól adjon be, mint a támadó, mert neki kell nyitnia a szél felé a befelé mozgó labdás szélső támadó helyett.

Futó:

A szélső futók a szélső középpályásoknak és a szélső hátvédeknek a kombinációja. Ez az egyik legembertpróbálóbb poszt, nem véletlen, hogy a hazai fociban ezen a poszton jelentős hiátus mutatkozik! Talán legismertebb ilyen játékos Roberto Carlos, ha őt említem, szerintem mindenki tudja, hogy mire gondolok a poszt leírásakor. Ahogy említettem, a tükörszélsős megoldáshoz elengedhetetlen (ld. korábbban: Messi - Dani Alves).

Védekező középpályás:

Ezt még ma is szokták a „6-os poszt”-nak nevezni. A régebbi játékrendszerekben a fedezetek egyike volt, ma általában védekező feladatot lát el. Nevezik még szűrőnek is, hiszen feladata szerint kiemelten fontos, hogy az ellenfél támadásai nem tudjanak közvetlenül a védősorra szakadni, minimum meg kell törni a támadás lendületét.

Univerzális középpályás:

Erre még nincs igazán jó magyar kifejezés, az angolban box-to-box(b2b) a neve. Alapvetően belső középpályás, akinek a feladata a két tizenhatos közti terület bejátszása, innen is jön a név. Mind támadásban, mind védekezésben komoly szerepet vállal, de nem keverendő a – lassan kihaló! – irányítóval.

Irányító:

Ma már egyre kevesebb ilyan karmestert lehet látni a pályákon, mert az „egész csapat védekezik – egész csapat támad” filozófia ma már nem engedi meg senkinek, hogy a középpályán (pontosabban támadó középpályásként) a védekezést totálisan hanyagolja. Platini, Törő, azt hiszem, több név nem is kell…

Támadó/védekező középpályás:

Széles köre ez ma a játékosoknak, mert – a teljesség igénye nélkül - ide tartozik a szűrő, a szélső, sok esetben akár ide sorolhatjuk a futót, ahogy a b2b játékosokat is. A való világban a középpályán nincs csak támadó, vagy csak védekező, a jelző csak a hangsúlyosabb elemet emeli ki.

Végezetül – elképzelésem szerint – a Vignjevic modell. Nem tudom nem észrevenni az Aranycsapatot, és a 4-3-3-at (ennek egy változata a jobb oldalon):

Remélem, hogy sikerült egy kis segítséget adni azokhoz a beszélgetésekhez, amelyeken posztokról, stratégiáról, hadrendről van szó, ahogy mi, szurkolók sokkal okosabban megoldjuk csapatunk problémáit – szigorúan meccs után!  :-)

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

Sok a vita arról, hogy egy csapatban a támadó, a védő, a kreatív játékosok, vagy a zongoracipelők a fontosabbak. Véleményem szerint ezek így együtt mind fontosak, az alapvető kérdés „csak” az, hogy az edző által megválasztott stratégia megvalósításához megtalálja (avagy sem…) a megfelelő mixet.

Újra kérdezem; Na, ki a fasza gyerek? Szerintem az, aki a rá osztott feladatot maradéktalanul végigviszi, csapatának teljesítményéhez azt teszi hozzá. amit az edző kért tőle. És – szurkolóként azért ez sem mindegy! – az, aki szívvel-lélekkel teszi mindezt. Minden lelkesedés, „hideg profiként” egyszerűen nem lehet olyat focizni, ami lelkesítő, ami szemre is szép! És a foci az a bonyolult játék, amelyik akkor szép, ha hatékony is. Érdekes, hogy egy érzet, és egy számokkal mérhető tényező ennyire együtt van. Ez az (többek között) amiért a foci a világ legnépszerűbb sportága!

Na de akkor milyen posztok is vannak? Sok-sok elnevezés forog közszájon, egy részüket angolból vettünk át kb. tükörfordítással, más részük a valamikor a világ élvonalába tartozó magyar innováció eredménye, van aminek az eredetét sem tudjuk. Nézzük meg tehát, hogy az idők során változó elnevezések mit jelentenek/jelentettek, a folyamatosan fejlődő fociban megjelenő új posztok nevei mit takarnak!

Kezdetben – amikor még nem nagyon hagyta el a brit szigeteket a játék híre sem – 2 hátvéd (jobbhátvéd, balhátvéd) + 3 fedezet (jobbfedezet, középfedezet, balfedezet) + 5 csatár (jobbszélső, jobbösszekötő, középcsatár, balösszekötő, balszélső) volt a felosztás, és később – nálunk is – ezt a játékrendszert kezdték el játszani a kontinensen is. Ez a 2-3-5.

Az ábrán jól látható, a két összekötő elvi helyezkedése. Innen jön a szakzsargonban;

  • a bal/jobb összekötő helyéről eleresztett lövés,
  • a bal/jobb összekötő irányából betörő játékos, stb...

Érdekes, hogy a rendszer majdnem olyan, mint a mai öt védős rendszer, csak éppen a feje tetejére állítva. A foci fejlődésével ugyanis egyre inkább előtérbe került a védekezés, amit a britek még, mint nem úriemberekhez méltó viselkedésnek tituláltak.

A két védő (nem keverendők a mai belső védőkkel!) ezekben az időkben a védelem hátsó sorában a kapus előtt helyezkedik el, innen az elnevezés; bekk (az angol back szóból).

Ekkor még nem volt szélső védő, a fedezetek értek vissza a széleken is védekezésben (ne feledjük, az ellenfél öt csatárral rohamozott minden esetben!). Ezért őket - ma már elfeledett szóval - félpályás védőnek is hívták. Eredete nem más, mint az angol halfszó, amit viszont még ma is lehet hallani itt-ott.

Első lépésként a középső fedezetet vonták vissza, így már három védő állta útját az ellenfél rohamainak, ugyanakkor a fedezetek magasságában (ma azt mondanánk, hogy a középpályán) csak két játékos maradt. Ez volt a 3-2-5.

A harmadik védő lett a középhátvéd. Arra volt hivatott, hogy ha a kissé előtte, és pálya hosszanti középvonalától két oldalra helyezkedő hátvéden (ekkor még nem kifejezett szélső védők!) is átjutott már az ellenfél, akkor takarítson. Nem véletlenül hívták ezért a későbbiekben söprögetőnek is. De erre még visszatérünk!

És akkor itt jön a történetbe két tipikusan magyar innováció; azzal, hogy Hidegkuti Nándor a többi csatárnál kissé visszavontabban játszott, így ő lett a hátravont középcsatár archetípusa (nem keverendő az árnyék ék-kel, róla később).

Ez a húzás minden addiginál jobb kapcsolódást teremtett meg a fedezetek és csatárok közt. Fontos, hogy az „Öreg” továbbra is támadó feladatokat látott el, de a csapat most már nem mélységben is jobban tagolt volt a támadások során. Talán ehhez az addig nem alkalmazott stratégiához köthető a „második hullám” kifejezés is, hiszen a csatárok nem egyvonalban, egyszerre értek a kapu elé. Nem is beszélve arról, hogy a korábbiaknál sokkal szélesebb kombinációs lehetőséget jelentett!

De nem lett volna ilyen sikeres az Aranycsapat, ha „csak” ez az egy találmánya lett volna! Felismerték ugyanis, hogy a fedezetek vonalában immár újra hárman lettek, ezért könnyű szívvel megtehették, hogy innen egy játékos hátravonjanak! Ezzel masszívabbá tették a védelmet, ami immár négytagúvá vált. A negyedik védőt beállósnak nevezték el.

De még itt sem álltak meg, ugyanis a négy védővel most már lehetőség adódott arra is, hogy egyiküket nem kellettemberfogásra kötelezni. Nos, ő lett a söprögető, avagy libero, azaz szabad poszt. Ezzel jött létre a 4-2-4, amivel az Aranycsapat fényévekkel megelőzte korát! Annak idején a brit sajtó a 6:3-ról azt írta, hogy a magyarok összevissza futkároztak. Ez a rendszer akkor annyira hihetetlen újítás volt, hogy a sokat látott (de eléggé begyepesedett…) angolok képtelenek voltak átlátni és értelmezni! Íme, ezt nem értették:

Mi magyarok tehát követ (követ… egyenesen kősziklát!) dobtunk a futball britek dominálta állóvizébe. Táptalaja lettünk sok olyan elképzelésnek, amit akkor a világ élvonalába tartozó, kreatív edzők csiszoltak aztán egyre tökéletesebbre. A felállás, taktika, stratégia jelentőségét ebben az időszakban ismerte fel a világ többi rész – mi pedig ennek művészei voltunk!

Ne feledjük el, hogy ebben az időben az MTK-FTC-Újpest dominálta magyar bajnokság – kiegészülve a szupergrupként összehozott Kispesttel – a stílusok csatája volt. Nagyszerű edzők, markáns, felismerhető, csak rájuk jellemző stílusok, amit nagyszerű játékosok vittek a pályákra! Aztán persze az ’56 utáni események mindennek a nagy részét lenullázták. A háború alatti kivándorlás után, immár másodízben a világ minden részére elértek a magyar szakemberek, és mindenki mást is megtanítottak a futball művészetére…

Mi meg maradtunk ott, ahol… Jöttek persze mindenféle elképzelések, de azok testidegen dolgok voltak! Leginkább – mint minden másban – a szovjet modell másolása volt a létező legnagyobb bűn, mert a magyar focira mindig is jellemző elmésséget, sokszor spontaneitás(nak tűnő) alaposan kimunkált stílust, stílusokat ölte meg. Közben a világ persze fejlődött, a magyar foci sírján szépen sarjadtak a szebbnél szebb virágok…

Az elnevezések is változtak, mivel a tartalmak is, így;

  • hátvéd à védő
  • fedezet à középpályás
  • csatár à támadó

De nem csak átcímkézés volt ám, hanem a rendszerek is változtak (csak nálunk nem, egészen ’89-ig…). Ahogy már említettem a csatárok száma folyamatosan csökkent, így mára számuk 1-2-re csökkent. Az egy támadós rendszereknél az egy szem támadót ék-nek nevezik. A két támadós rendszernél a második ék gyakran árnyék ék, aki kissé hátravontabban játszik (de nem ő a csapat eleje).

De vissza a védelemhez! Ott tartottam, hogy söprögető. A söprögetővel felálló csapat játékrendjére pár példa: 1-4-2-3, 1-3-3-3, 1-3-4-2 stb.         Ez utóbbi ábrán is:

Folyt. köv.

 

Azt mondja a hogyishívják... Idősebb olvasóink bizonyára emlékeznek még a hajdani kabarékban erre a poénra. Mára igencsak komollyá fajult ez a szöveg.

Szóval azt mondja ez a hogyishívják belga ember, hogy azért kellett új címer, mert a stadion parkolójában valakik a régi címert értékesítik, s ezzel kárt okoznak az Újpest FC-nek.

Sportvezetőnek sosem volt nagy kaliber, de a család vagyonából, valamint a szövevényes üzleti kapcsolatokból arra lehetne következtetni, hogy a bizniszhez valamit csak konyít ez a "jóember" (lófaszt jó, csak azért írtam, hogy átmenjen valahogy a mondat a szerkesztői szűrőn).

Szóval...azt hittem, hogy egy üzletembernek az az érdeke, hogy a portékáját minél többen vásárolják. Ahhoz, hogy sokan megvegyék az árut, ahhoz érdemes jóban lenni azokkal, akiknek el szeretnénk adni valamit. Namármost...Az Újpest címeres termékek piaca 99%-ban az Újpest szurkolói. Azt az 1 %-t hagyjuk most, akik valamilyen egyéb szándékból vásárolnak focicsapat címeres terméket, pl gyűjtő.

Ha a jó üzletember fejével akarunk gondolkodni, akkor arra a mezre éppen olyan címert kellene tenni, amilyet az Újpest szurkolók szeretnek. Ha nagyon szeretik, akkor legyen rajta kettő is, nehogy azért ne vegyenek belőle, mert csak egy van rajta... Szóval olyan címert egy normális üzletember semmiképp sem tenne az Újpest mezre, amit az Újpest szurkoló ne akarna megvásárolni. Aztán...ha ott van a parkolóban az a fránya árus, aki nem fizet "royalty-t" azért a címerért amit elad, akkor fogom magam, lemegyek a 2. emeletről és beszélek vele. Mondjuk ha 5 év után sem tudnék egy kávét sem kérni magyarul, akkor kínos lenne kézzel lábbal mutogatni, hogy

"fi-gyi!!! ezt Te nem lehet árulni, mert fizetni kell nekem belőle és Te rontani én üzletem."

Szóval lehet leküldted Esztert, hogy intézkedjen, de ő meg nem az az intézkedős fajta, biztos ő is leküldött valakit. Aztán akit leküldött, az meg néhány perces diskurzus után vett inkább egy sálat attól, aki nem fizet "royalty-t", mert nála van sál. Olyan sál, amin a mi címerünk van, s ami lehet, hogy a klubbnál kellene legyen, de sajnos nincs. Nyilván azért, mert nincs rá kereslet. Mert ha lenne, akkor a jó üzletember is árulná. De ha nincs rá kereslet, akkor meg miért baj, hogy az árulja, aki nem fizeti a "royalty-t", vagy ha lenne, akkor Te , jó üzletember miért nem árultad? Na mindegy, lépjünk ezen tovább...szóval a jó üzletember új címert tervez, mert fejlődni akar a brand és nem akarja, hogy hamisítsák a terméket...aha...

Hát kedves jó üzletember! Magamnak is nehéz bevallani, de a helyzet úgy áll, hogy az Újpestnél vannak valamivel nagyobb klubok is ezen a bolygón, s ezeknek, a miénkénél kb. triliárdszor jobb az érdekévényesítő képességük, mégsem tudja egyikük sem megakadályozni, hogy Shanghajban, Új-Delhiben, Tiranában, Bangkokban, Kairóban, Isztambulban, de még - most kapaszkodj meg jó üzletember!- Londonban, Párizsban, Madridban is, sőt -most kapcsold be a biztonsági övet is!- még Budapesten is kaphatóak a hamisított mezek Real Madrid, Man UTD, Barca, Pool, Bayern, Juve stb emblémákkal. Én nem tudom ki van veled egy irodában, de rúgd már ki azt a hülyét, aki nem szólt neked, hogy az a cég, amelyik a TE logodat tervezte, nem tudja megőrizni a színkódot, a formasablont, meg a többi hatalmas titkot, mert ha valaki akarná, már ráömlesztette volna a hülye logodat az egész ázsiai piacra. S persze árulná a parkolóban is, mégpedig úgy, hogy továbbra sem fizet royalty-t. De nem akarja senki sem hamisítani ezt a szart. Tudod miért nem? Mert nem fogja megvenni sem a kutya, sem a macska, de még csak a denevér, a bolha, vagy a szarvasbogár sem. Szóval kedves jó üzletember! Ha Te tényleg eladni akarsz, akkor tanulj meg magyarul, menj le a parkolóba és szólj annak, aki nem fizeti a royalty-t, hogy ne árulja többet a mi címerünket. Ha ez nem akaródzik, akkor kérd meg Esztikét, hogy írjon egy e-mailt az UTE-nak, (úgy is csak e-mailben értekeztek velük) hogy intézkedjenek azzal szemben, aki nem fizeti a royalty-t, mert rontják a Te üzletedet. Amikor ez megvan, akkor kezdj el értékesíteni normális cuccokat egy normális helyen a mi címerünkkel! Ezt a tippet tök ingyen adtam, nem kérek egy buznyákot sem az eladott igazi címerek után, mert azt szeretném, ha fejlődne a brand. 

Minden esetre egy dolgot elértél te jó üzletember, mégpedig azt, hogy az a címer, amelyet mi az egyetlen címerünknek tekintünk, sokkal keresettebb lett, mint az a szar, amit kitaláltál. És a helyzet úgy áll, hogy amikor majd a bíróság visszaállítja a mi egyetlen címerünket, akkor rendkívül szarul fog kinézni, hogy majd éppen te akarod árulni azt...

 

 

 

 

Csakis magunkat okolhatjuk… Elmentünk hozzá, levettük a lábáról, ruháit már az előszobában lefejtettük róla, készséggel megadta magát, úgy tűnt, hogy élünk is a lehetőséggel, de amikor már elrontani sem lehetett volna, nem döntöttük meg a némbert…

Néha-néha előfordulhat ez még a legjobb családban is, de az már egy kicsit sok, hogy ez harmadik alkalommal következik be. OK, elismerem, hogy az első alkalommal egy Karakó nevű idegen egyszerűen ránt törte az ajtót, de az utóbbi két alkalommal minden adott volt… És mégsem. Vannak mindenféle pirulák persze, de azt hiszem, hogy amíg fejben nem hisszük el, hogy akár a legrútabb banyát is képesek vagyunk alaposan lerendezni, addig ne is próbáljuk semmiféle kemikáliával feldobni magunkat!

Mit tehet ilyenkor a férfiember? A legjobb talán az, hogy az eddigieket elengedi, nem görcsöl rá a dolgokra, hanem előretekint, esetleg a haverokkal lazul egyet, és végre elhiszi magáról, hogy pont olyan férfi, mint ahogy az elvárható tőle! Ugyanis minden adottsága megvan ahhoz, hogy a versenytársai előtt érjen célt; jól néz ki, van stílusa, lendületes. És nem kell félni, másnak is van hibája, van olyan másnál is, hogy lendületét veszti, de a hitet akkor is meg kell tartani!

Hát valahogy így kellene ezt, és nem lenne túl nagy probléma az sem, ha ezt a gyakorlatot követné csapatunk is. Van olyan, hogy egy-egy periódus nem éppen életünk csúcspontja, de ezeken az időkön nagyvonalúan felül kell emelkedni! Ja, nem ám úgy, hogy szarunk bele, hanem úgy, hogy tanulunk hibáinkból, azokat nem követjük el soha többet – ha lehet…

Ha nem, úgy azért kicsit komolyabban el kell gondolkodni, de most még nem tartunk ott, hiszen az, hogy meccseink lassan szüzek kórusának éteri énekéhez hasonlatos, még nem a vég! Mert az is igaz, hogy ezen a három meccsen nem adtuk meg magunkat, harcoltunk, csapatként küzdöttünk! Ezt nem lehet elvitatni, és egy olyan társaságnál, amelyik jórészt kicserélődött, az új arcok sokfelől érkeztek, sokfélék, igenis komoly eredmény! De most már jó lenne szintet lépni, és magabiztosan nyerni a következő meccseket! Erre továbbra is látok esélyt, ugyanakkor egyre inkább szemet szúrnak a gyengeségeink, melyek egy részére nincs megnyugtató megoldás.

Ezzel rá is kanyarodok a tévések elleni meccsre; öröm volt látni, hogy van csapategység, időnként kifejezetten szépen járt a labda. Oroszlánként védjük kapunkat, ahol annak őrzője Újpesten rég nem látott magas szintet képvisel! Ugyanakkor szélső védőink – akikre pedig a mi játékrendszerünkben komoly szerep hárul(na) – egyszerűen nem hozzák azt a szintet, ami ma már alap az nb1-ben. Ide kellenek még igazolások, nem is kérdés, ahogy az sem, hogy irányítóra is szükségünk lenne…

Sok véleményt olvasva, újra előkerült az, hogy Vignjevic nem tud jól belenyúlni a meccsbe. Ebben bizony van ám nem kevés igazság, ugyanakkor ne feledjük el, hogy az alapfelállással éppen Vig lepte meg Nikolic-ot, az első félidőben helyzetet sem jegyezhettek fel az ellenfélnél! Sajnos azonban az előbb említett hiányosságok miatt a csapat egy egész meccsen képtelen lehozni azt az elképzelést, ami a Mester fejéből kipattan.

A döntetlen tehát a csapat egészének mentális hiányosságaira, és arra vezethetők vissza, hogy pár poszton még mindig nincs megnyugtató megoldásunk! Ezzel együtt persze látni kell, hogy a tavalyi szintnél többre hivatott társaságban igenis van potenciál, de ennek most már ki kell jönnie, most már nem lehet idény eleji formára, meg a sok érkezőre hivatkozni. Ez most az ÚJPEST (eltekintve a mezen viselt wc-deszkától!!!), most ezeknek a játékosoknak kell megfelelni a mindig igen magas szurkolói elvárásoknak.

Magas, de nem túlzó, az ÚJPEST DRUKKER ugyanis igényes! Nem (lenne) elég csak a győzelem, a játéknak is szépnek, fantáziadúsnak, fineszesnek, támadó-jellegűnek kell lennie! Ezeket azért nyomokban fel lehet fedezni, ezért vagyok optimista, látom a lehetőségét annak, hogy a következőkben már meglépjük azt az egy szintet, ami elég lesz megnyugtató győzelmekhez!

Bár az MLSZ által működtetett honlapon a statisztikai adatokat tartalmazó oldal szerint a bajnokság még nem kezdődött el, ugye tudjátok, mint ahogy a pap kijön a templomból; mintha mi-se történt volna… azért egy pár számot mégis belecsempészek mondanivalómba, ezúttal a saját – értelemszerűen szubjektív – értékelésemet. A játékosokat teljesítményét (1-10 skálán) értékeltem, és leírtam, hogy milyennek láttam őket;

Pajovic: 7

A 16-os területét uralja, kijövetelei élményszámba mennek, lábbal viszont még kicsit fejlődni kell, de ez irányú elmaradása inkább csak önmaga egyébként magas szintű teljesítményéhez mérten értelmezhető.

Szűcs: 4

Ezúttal nem tudta segíteni a támadásokat, mert az ő oldalán rohamozó Henty elleni védekezés minden energiáját lekötötte. Sajnos ez az összes energia is kevés volt, a tőle megszokotthoz képest ezúttal kissé gyengébb volt. Cseréje indokolt volt

Litauszki: 6

Jól oldotta meg a feladatot, a két előző meccshez képest kevesebb hibával játszott, sok esetben jól lépett ki a védelemből, ezzel már az ellenfél felpasszait is hatékonyan tudta szűrni. Kezd összeszokni Bojovic-csal, ezúttal harmonikusan mozogtak együtt.

Bojovic: 6

Egy hajszállal aktívabb volt, mint Lita, sok kényes helyzetben mentett fejjel, lábbal nehezen lehetett megverni. Két belső védőnk teljesítményét rontja, hogy – bár nem közvetlen róluk születtek kapott góljaink –de az ellenfél elosztása – kapusunk mellett – leginkább az ő feladatuk lett volna. Ha nincs a két kapott gól, laza 7-8-as a teljesítmény.

Mohl: 4

Az elején jobban kezdett, mint a másik szélén Szűcs, de egyszerűen képtelen 90 percen keresztül jól játszani. Volt egy gyönyörű mentése, de azon kívül sok jót nem láthattunk tőle, kapott góljainkban pedig nagy szerepe volt.

Windecker: 6

A megszerzett labdákkal végre jobban gazdálkodott, amiben szerepe volt annak is, hogy az ellenfél középpályája közepe elég szellős volt. Sokat robotolt, de az ellenfél kapuja előtt egyszerűen nem tud mit kezdeni a kínálkozó lehetőséggel; lövései nem találnak kaput, passzai meg csapattársat. Ezzel együtt látok némi előrelépést.

Sanokvic: 6

Megint jöttek sajnos a végén a fáradtság/dekoncentráltság számlájára írható hibák, az ellenfél javára megítélt közeli szabadrúgást megint „sikerült” kiharcolni. Nem tudom, hogy a védekező középpályán túl nagy a terhelés, vagy egyszerűen nem tart ki a koncentráció 90 percig, de az utolsó 10 percben ő is jelentősen leromlott.

Zsótér: 6

Ezúttal nem volt olyan éle a játékának, mint azt elvárhatjuk tőle. Valamiért mintha görcsös lett volna, lehet talán a túlzott akarás jött ki ilyen formában. Ezzel együtt Nagy Danit gólja előtt tanárian indította. Helyette talán Obinna cseréje lett volna logikus lépés, de lehet, hogy azt szerkezeti okok miatt nem látta indokoltnak Vignjevic mester. Lecserélésekor mérges volt, látszott, hogy nagyon akart – ezúttal lehet, hogy túlzottan is.

 

 

Nagy Dániel: 8

A mezőnyben sokat dolgozott, a kapu előtti produkcióról két gólja mindent elmond! Sokat dolgozott, a végére sem fáradt el nagyon (legalábbis volt, aki nála kókadtabb volt). Minden dicséret az övé, eddig úgy tűnik, hogy az egyik legjobb vétel volt idén! Hiányolom kicsit az irányítást a részéről, de amíg gólt, gólokat szerez, nem hiszem, hogy szemére vethetnénk, hogy a csapat irányítása kicsit háttérbe szorul nála. Erre biztosan van/lesz nála alkalmasabb emberünk, ő pont elég, ha két meccsenként három gólt szerez!

Obinna: 5

Ez az 5 pont kis jóindulat részemről, különösen annak a pár biztató momentumnak szól, amikor átkeveredett baloldalra, illetve középre; ott bizony gyors, szép passzokkal jól járatta a labdát! Látható, hogy a jobb oldali szélső pozíciója nem az övé, ott kicsit idegenül mozog. Egyébként hiányolom is azt, hogy szélsőink időnként nem váltanak, biztosan érdekesebb lenen a játék, ha helycserékkel is zavarnánk az ellenfelek védekezését. Tőle most már sokkal többet várok!

Novothny: 6

Az a 6 pont 7 lenne mindjárt (vagy több is), ha gól szerzett volna, amire volt is egy-két lehetősége. Nagyon tetszik, hogy ne csak várja a beadásokat, hanem saját maga is képes kialakítani helyzeteket, látszólag lomha mozgása ellenére is jó végsebessége van. Sajnos, most beadásokból kevesebb volt, mint az kellene, a szélén nem voltunk elég hatékonyak, ezért sem volt sok lehetősége. Nála is több kell kicsit, de az ő esetében inkább a támogatás minősége nem volt megfelelő, semmint önnön hibája miatt nem tudott többet hozzátenni a csapat játékához.

Pauljevic: 5

Nem az ő hibája, de a jobb oldali védő nem az ő posztja, megteszi, amit lehet, de alapvetően támadóként sokkal értékesebb számunkra. Ha középpályára jön be, akkor talán az ellenfél támadásait jobban megszűrhettük volna, nem lett volna ennyi egy-az-egy ellen a védekező harmadunkban. De ez a „ha”, meg a „volna” még mindig nem érvényes a fociban, így ezúttal maradjunk annyiban, hogy ő sem megoldás erre a pozícióra, tehetségét pedig kár elherdálni itt.

Simon: 5

Ahogy a Derbin is, itt is be kellett volna lőnie a harmadikat, de ez sem akkor, sem most nem jött össze. Valószínűleg kell még egy kis idő, de az máris biztató, hogy gyorsaságban már nincs nagy lemaradása önmagához képest, de a meccshiány látható döntései minőségén. Biztató, de több kell, viszont nála abszolute érthető a fokozatosság, ugyanis értékesebb játékos, mint hogy egy-egy meccsért esetleg újabb sérüléssel kelljen fizetnie.

Összességében visszanézve a névsort, és a kiosztott pontokat, lehet, hogy kicsit szőrösszívű voltam, de az utolsó percekben elherdált győzelem végülis „csapatmunka” volt. Öröm, hogy nem kaptunk, ki, de öröm, hogy nem tudtunk nyerni, egyik szemem sír, a másik meg – szintén…

Még egy ki OFF ide a végére: Ebben a fordulóban azért egy-két dolog a helyére került;

  • a matyók jelentős vereséget szenvedtek,
  • a hali szintén képességeihez mért eredményt könyvelhetett el,
  • a legnagyobb kisfalu az utolsó helyre került,
  • atomváros csapata konvergál az nb2 felé.

 

Mielőtt még kárörvendésem teljesen kiteljesedne, nem tudok nem gondolni arra, hogy

  • a matyók így is 3 ponttal előttünk járnak,
  • a szombathelyiek a három meccs alatt mindössze két kapura irányuló lövésükkel pontazonossággal állnak velünk a tabellán,
  • a faluban várhatóan megjönnek az eredmények, továbbra is számolni kell velük,
  • az antifoci még mindig tud eredményeket hozni az nb1-ben…

 

Végül nincs mád hátra, mint hogy pozitíve azt mondjam, hogy továbbra is bízom a csapatban, mert ha azt az egy-két momentumot ki tudjuk végre javítani, ami miatt döntetlen-királyok vagyunk, akkor tényleg a dobogóért küzdhetünk! Különösen akkor, ha Diarra is bevethető lesz (és fejben kicsit rendeződnek nála a dolgok), és az említett három igazolás beesik a megfelelő posztokra.

 

A Vasas ellen csak a győzelem az elfogadható eredmény! Most még mondhattuk, hogy idegenben, egy jó formában, és lendületben lévő csapat ellen játszottunk, de a Vasas igenis verhető, itthon pedig egyszerűen minden meccset nyerni kell ahhoz, hogy komolyabb terveink lehessenek a jövő tekintetében!

 

HAJRÁ LILÁK

 

NEM KELL ÚJ CÍMER!