Vélemény

Szeptember közepén végre megkezdődtek a jégkorong bajnokság, azaz az ERSTE Liga küzdelmei. Csapatunk kétszer lépett pályára, mindkétszer hazai pályán és sajnálatos módon mindkét alkalommal vesztett. Ám vereség és vereség között hatalmas különbségek is lehetnek, amit a fenti két mérkőzés is jól szemléltetett.

A felkészülésről Mátyás Király egy hete már leírt minden szükséges tudnivalót, így nem bocsátkoznék ismétlésbe – a rajt szinte semmiben sem különbözött attól, amit az előszezonban produkált a csapat. Szeptember 13-án pénteken – babonásoknak máris adott a magyarázat – rossz és hibáktól hemzsegő, időnként már-már széteső játékkal együttesünk kikapott a papíron – és amúgy a valóságban is – lényegesen gyengébb játékerőt képviselő Hokiklub Budapest korongosaitól. A látottak ostorcsapásként érték az embert, hiszen ha az eredmény mellett a kimaradt nagy ziccereket is tekintem, még rosszabb is lehetett volna a vereség aránya. Őszinte leszek, időnként rossz volt nézni a mieink játékát…

Nem kell ecsetelni, hogy a hokicsapat szurkolóinak többsége nem túl nagy reményekkel fordult a hétfői nap, vagyis az idény első derbije felé. Bár a magam részéről, mindenféle történelmi példákra hivatkozva, a szurkolói csoport tippjátékában egy bősz 8-0-át prognosztizáltam a javunkra… Sajnos bebizonyosodott, hogy a delphoi jósdától mostanában nem számíthatok állásajánlatra. A csapat kikapott a bajnoki címvédő zöld-fehérektől! Ám ez a vereség az eddig látottak alapján, már-már felért egy győzelemmel.

Az Újpest 0-2-es hátrányba került az első harmad után, bár mezőnyben ekkor sem játszott alárendelt szerepet, csupán az ellenfél bevert két dugót, nálunk viszont nem talált utat a korong a hálóba. Szünet után a csapat hatalmas energiákat mozgósított és a harmad derekán sikerült az egyenlítés. Majd emberhátrányból újból sikerült egalizálni (3-3). Mentek a fiúk, mint az ördögök – szív és akarat ellensúlyozta azokat a hibákat, amiket a sok új játékos, főleg védekezésben elkövetett. A harmadik harmadban már a vezetés is megvolt – 4-3, aztán 5-4 formájában. A zöld-fehérek a végén lehozták a kapusukat és ebből sikerült egyenlíteniük, majd a hosszabbításban kihasználtak egy előnyt és nyertek…

Vereség ez is. Fájó és keserű, de egyben reménykeltő is. Mert a csapat úgy hajtott az UTE címeres lila-fehér mezben, ahogy azt a szurkoló minden meccsen elvárja a játékosoktól. Olyan szívjáték volt ez, amely láttán még az ordító védekezési hibákat is hajlamos megbocsátani az ember és azt mondani, idővel majd jobban összeszoknak és akkor ez is a helyére kerül, akkor pedig Fortuna segítségével az ilyen meccseken a mi oldalunkra húzzák majd be a több strigulát! Az ehhez szükséges potenciál megvan a csapatban.

Imádkozom, hogy így legyen!

Ám aggódom is. Mert a csapat mögötti háttérben semmi nem változott. A szakosztály szurkolókkal való kapcsolattartása nem vagy csak alig lépett előre. Például egy esetleges szurkolói ankét tartása – jó újpesti szokás szerint – évek óta fel sem merül az illetékesekben. Azon is sokat gondolkodom, hogy vajon miért nincs a jégkorongozóknak évek óta egyetlen komoly, tőkeerős támogatója sem, a jégre és a palánkra felfestett reklámok senkit ne tévesszenek meg, én a korábbi DHL-es, sőt ne adj isten! – azt meghaladó színvonalra gondolnék! Vajon az így beérkező plusz tőke, nem segítené át a csapatot azon a ponton, amit évek óta csak áhít, de nem bír átlépni? És ha már itt tartunk, az UTE vezetése miért nem képes komoly támogatókat találni a mellé a néhány csapat mellé, akik a klubon belül működnek? Vagy nem lenne érdek, hogy hokisaink és röplabdásaink bajnoki címeket szerezzenek? Vagy ez csak nekünk, még megmaradt szurkolóknak fontos?

Tegnap derbi volt a Megyeri úton és az ülőhelyek legalább fele üresen ásítozott.

Aggódom!

Messziről indítok, de kérem, ezúttal olvassátok el! A Kispest elleni mérkőzés műsorfüzetéből kiderül, hogy az UFC nem számolja a Hadimérkőzés 1915őszén megrendezett 11 fordulós bajnokság során elszenvedett vereséget. Ez jogos, mert ezt a szövetség sem ismeri el hivatalos, első osztályú bajnokságként. Érdekesség, hogy csak minősítő mérkőzések lejátszása után sikerült bekerülni az elitbe, ugyanis az I. osztály tagja csak a tavaszi ligabajnokság 1-10. helyezettje maradt. A további két helyért nyolc csapat kieséses rendszerben, minősítő mérkőzéseken küzdött meg. Bár az előző, 1913/14-es bajnokságot csapatunk a 7., míg a 1914 őszén megrendezett ún. Auguszta-serleg sorozatot a 9. helyen zárta csapatunk, mégis „osztályozót” kellet játszania. Sokat mond a helyzetről, hogy a 2015-ös ún. Ligabajnokságról nem sikerült hiteles adatot elérnem…

Hogy mindez miért történt? Már akkoriban is erős volt a IX. kerületi lobby, akik mondván, hogy az Újpest vidéki csapat (Újpest tényleg csak 1950-ben csatlakozott a Fővároshoz!), minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy ne szerepeljünk az első osztályban. És nem ez volt az első (sikeres!) próbálkozásuk! Aztán – a korabeli szurkolókat és sajtót is alaposan meglepve – csapatunk 2015 őszén a 6. helyen végzett. Eza 12 csapatos bajnokságban középszer, de mindenki tudja, hogy ezután mi következett! Az Újpest immár 103 éve megszakítás nélkül része a hazai elitnek, és nemzetközi szinten is csúcstartó a lejátszott meccsek számát tekintve! Közben érmek, elsőségek, sikerek kísérték útján a klubot.

Ennél rövidebben nem tudtam összefoglalni azt, amit az Újpest jelent – nekünk szurkolóknak. Ha valaki esetleg közvetítené a klub felé az itt leírtakat, nagyon hálás lennék, mert halvány lila elképzelésem sincs, hogy a vezetők mit gondolnak arról, hol vannak, mit képviselnek, amikor LILA-FEHÉR mezben pályára küldik játékosaikat!

Amit a lelkem és a szívem mondat velem, azt már régen, és sokszor leírtam, ezért most újra a számokhoz térek vissza. Nem, semmiféle stat-adat, vagy ilyenek nem lesznek, csakis és kizárólag a legfontosabbakra hagyatkozom.Már csak azért is, mert olyan fennkölt fogalmak, mint stílus, identitás már rég nem fér bele (azt minimum jó 10 éve buktuk), csak a pontokat, és a gólokat vettem górcső alá. Ezek is statisztikai adatok, ha úgy tetszik, de ezekért az adatokért játszanak a csapatok – ha már a szurkolóikért nem képesek…

Nézzük meg tehát, hogy - mióta összeállt a belga-szerb kettős -, mit tud csapatunk! Bár szívesen tenném, de nem tudom a kérdést kihegyezni csak az edzőre, vagy csak a tulajdonosra. Ennek oka, hogy a keret minősége pénz kérdése (is), az adott keretből kihozott maximum pedig ingoványos talaj, leginkább szubjektív megítélés kérdése. Tény viszont, hogy az „elmúlt nyóccév” során a keret értéke jellemzően az Nb1 középmezőnyébe tartozott – ahogy a csapat teljesítménye is. A magam részéről ilyen hosszan regnáló együttműködéstől azt várnám, hogy eredményekben is megmutatkozik az építkezés: akár gyors, akár lassú folyamatként, de ilyen időtávon már látni kellene, hogy merre tartunk!

Kezdem ott, hogy a 2013 októbere óta (innen számítható a belga-szerb kooperáció) tartó időszakban a meccsek mindössze 36%-át sikerült megnyerni, mellette pedig volt 34% döntetlen, valamint 30% vereség. Ez nekem körülbelül a véletlen kategória, a hosszú adatsor alapján (186 mérkőzés) bármi lehet az eredmény, de a döntetlen és a vereség együttes 64%-os aránya döbbenetesen magas érték! De nem csak ez „hasogatja a fülem”, hanem a mindössze +19-et mutató gólarány is felér egy giga halláskárosodással… és azt még nem is említettem, hogy hazai közegben (ami nálunk sokszor nem igazán hazai!) -8 a lőtt és kapott gólok különbsége!

 

A fentiek táblázatban:

Ugye-ugye… Nem elég, hogy a döntetlenek és vereségek aránya rettentő magas, a 3 pontos rendszerben még extra terhet is jelentenek. Az 50% alatti összteljesítményre nincsenek szavak, számomra azt jelenti, hogy egy kiesés – a csillagok szerencsétlen együttállása esetén – bármikor beüthet! Mielőtt bárki is tollat ragadna azzal, hogy feleslegesen gerjesztem a feszültséget, emlékeztetném arra, hogy szerencsés csillagzat alatt meg beesett az ajtón egy bronz… Na nem ám azért, mert akkor különösen jó csapatunk volt, hanem azért, mert a többi 11 olyan eredményeket produkált, hogy a mi csapatunknak kellett több tankolással, vízum nélkül kilátogatnia Bakuba…

Egyes fizetett bértollnokok még mindig mondhatják azt, hogy „ezek az összesített adatok nem mutatják meg a fejlődést”, ezért (csakis a kedvükért!) gründoltam idősoros adatokra épülő grafikonokat is. Nézzük meg hát, milyen fejlődést láthatunk a szerzett pontok számát tekintve:

  

Talán nem kell sokat magyarázni, de mégis fontosnak tartom megjegyezni, hogy a szinte egyenes vonal azt jelenti, hogy a belga-szerb éra 186 meccse alatt semmi nem változott. Eredményességünk éppen olyan, mint együttműködésük kezdetén, amit megfejel a tény, hogy az utóbbi időszakban mintha még ez az igencsak lapos görbe is kezdene lefelé konyulni… Miután gólokból lesznek a pontok, nézzük meg, hogy állunk ezen a téren:

Nem nehéz észrevenni, hogy valamikor a 70, meccs környéke óta (2016 február, azaz 3 és fél éve!) semmi változás nincs! A gólkülönbség megfeneklett olyan +20 körül, azóta megy a stagna, és az utóbbi időszak itt is rendkívül csúfos eredményeket mutat… A jelenlegi +19 is inkább hiba a mátrixban, semmint „normális”.

De menjünk tovább, bontsuk kisebb szeletekre a produktumot! Az elsőként beemelt táblázatban hazai és idegenbeli pontokat, és gólokat is feltüntettem. Tudom, ezekre az adatokra azonnal lecsapna a bértollnok kommandó, meg a klub elvtelen vezetése, hiszen azt láthatjuk, hogy gyengébben muzsikál itthon a csapat, mint idegenben. És persze az a játékos, aki nem érti, hogy miért szól kórusban a „kurv@gyenge”… Nos, számukra van egy kis meglepetésem (ha még mindig nem lenne világos…):  a hazai és idegenbeli meccsekre bontott grafikonok pontosan megmutatják azt a törést, amit a vitatható nemi identitású belga okozott a címer jogellenes eltávolításával! Lássuk:

*: a lejátszott meccsek 20%-a nem a Szusza Ferenc Stadionban került megrendezésre

Nem tudom, hogy kinek tűnt fel, de valahol úgy az 52.-53. meccsek környékén van egy törés a grafikonokon. A hazai meccseken egyre kevesebb gól és pont (!!!) születik, míg idegenben egy stagnálás után még van is egy kis felívelés, hogy mára ezt is sikerüljön majdnem kinullázni... De mikor is volt a belga-szerb éra 105 körüli (azaz az 52.-53. hazai, illetve idegenbeli) meccse?

Nos, ez éppen 2017 közepére esik, amikor… Na mi történt akkor? Semmi különös, biztosan nagy meleg volt (ez garantált, mert a belga nagyon elemében volt!). Sütött a nap, sokan már szabadságon voltak… és egy pillanat alatt véghez vitt jogtiprás eltörölte az egyetlen, igazi címert. Nem is tudom, de aki maga alá szarik, nem panaszkodjon, ha büdös van! Ha „kurv@gyenge”, vagy „b…i belga”, vagy „Vignjevic takarodj” megy a lelátóról, nem kell meglepődni, és különösen nem kell az áldozati bárány szerepében tetszelegni!

Mert bizony, nem „csak” a klub vezetése olyan amilyen (ezúttal elhagyom a barokkos jelzőket, úgyis tudja mindenki mire gondolok), a csapat a „fejétől bűzlő hal”-ként vergődik meccsről meccsre. Ami bizony kurv@ gyenge!!!

Bértollnokok, most adott a feladat, tessék ebből kihozni valamit, ami nem fröcsög a gazdi altestéből áradó nedvektől, itt egy nemtelen feladat, amivel az alja alá küzdhetitek magatokat! De tudjátok mit mondok? Nem érdekel lucskos ajnározásotok, még meg is bocsátok minden aljasságot, ha egyszer végre képesek lesztek elmondani a klub vezetésének azt a mondatot, hogy;

ITT A VÉGE, FUSS EL VÉGRE!

 

Ui.:

A középszarra csak a középszar kíváncsi, az Újpest szurkoló pedig nem alkesz-drogos-bűnöző, akkor sem, amikorkifejezi nemtetszését, hanem IGÉNYES SZURKOLÓ! Erényei között megtalálható a TÜRELEM, a HŰSÉG. De ne feledje senki, hogy a BÜSZKESÉG éppúgy a sajátja, mint az ERŐ! Ti, akik visszaéltek mindezekkel, könyörögjetek, hogy ne tudjátok meg, ez utóbbi mi fán terem!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

A következőken arra keresem a választ, hogy mit érhet a pénz, mit lehet megvenni érte, és mit nem… A téma persze most is szeretett csapatom körül forog, mert kíváncsi lettem, hogy mit is ér a mindenkori keret, az abba betett és abból kivett pénzek egyenlege. Nézzük hát!

Ha tulajdonosként azt szeretném, hogy a lehető legkisebb befektetés hozza a lehető legnagyobb eredményt, akkor a feladatom nem lenne más, mint összevetni az egyes évek eredményeit a keret értékével. Az más kérdés, hogy a jelenlegi vezetés nem ezt célozza! Érzésem szerint a középcsapat státusz nekik éppen megfelelő, vagy – másik olvasatban – a rendelkezésre bocsátott összeg eleve meghatározza a csapat státuszát. Ezt nem tudhatom, de a tények még mindig makacs dolgok!

Nézzük meg hát, hogy az egyes években elért helyezések hogyan viszonyulnak az adott év szeptember 1-én mérhető játékos-értékhez! Előre tudható, hogy a pénzbeli érték és a helyezések nem mutathatnak egyenes arányosságot, hiszen az eredményekben nem kevés emberi tényező is szerepet játszik. Íme:

Egy kis magyarázat a kifejtős rész előtt:

  • Függőleges tengely: az elért helyezések
  • Vízszintes tengely: az augusztus 31-én mérhető játékos-érték (forrás: transfermarkt)
  • Lila pontok: az adott bajnokságban évben elért helyezés, és az adott bajnoki év kezdetén, augusztus 1-én kimutatott játékos érték (teljes keret)
  • Halvány lila mező: az ezen a területen elhelyezkedő pontok a játékos-értékhez képest felülteljesítő éveket jelölik
  • Fehér mező: az ezen a területen elhelyezkedő pontok a játékos-értékhez képest alulteljesítő éveket jelölik

Ezek alapján azt tudom mondani, hogy a 2016-os hetedik, illetve a 2017-es harmadik helyezés alkalmával csapatunk túlteljesített, a 2012-es, 2014-es és 2015-ös helyezések a keret értékének megfelelő helyezéseket hoztak, míg 2011 és 2018 az alulteljesítés évei voltak. Fontos kiemelni, hogy ebben az összehasonlításban csak csapatunk önmagához mért teljesítményét vizsgáltam! De mi a helyzet akkor, ha a többiekhez – nálam praktikusan az első helyezetthez! – viszonyítunk? Erre az első helyezetthez képest elért pontszámok adnak támpontot:

Logikusan azt várnám, hogy minél magasabb a keret értéke, annál kisebb a különbség az első helyezetthez mért pontszám tekintetében. De ez közel sincs így! Csak három bajnoki kiírásban (2012/13, 2016/17, 2017/18) volt kimutatható a keret értékéhez mért kisebb különbség. A 2013/14-as és a 2014/1-ös bajnokság során megközelítőleg a keret értékéhez mérhető különbség alakult ki, míg a többi évben alulteljesítést láthatunk.

Eddig ez elég száraz volt, de megpróbálom a lényeget összefoglalni pár mondatban:

  • A transfermarkt által kimutatott érték és az eredmények jobbára egy irányba mutatnak, de vannak évek, amikor ez nem érvényesül, tehát az emberi tényező igenis hatással van az elért eredményre.
  • Hosszabb távon azonban az érték meghatározója az elérhető eredménynek, de legalábbis korlátossá teszi e maximumot.
  • A vizsgált időszak nyolc éve alatt (2011 –2018) csak két év volt olyan, amikor egyértelműen felülteljesítő volt csapatunk abban a mozgó inercia-rendszerben, ami az élvonalat jelenti a hazai labdarúgásban: 2016/17 – 7. helyezés, 2017/18 – 3. helyezés.

És mi következik mindezekből? Nos, nem nagy varázslás arra jutni, hogy a keret értéke nem megfelelő, mert a felülteljesítő években is csak középmezőnyre volt képes csapatunk, 2017/18-as eredmény pedig inkább hiba a mátrixban, semmint „normális” eredmény.

Ez pedig számomra csak egyet jelent: a megjelölt célok nem vehetők komolyan, mert ehhez nincs meg a megfelelő keret, a tulajdonos sokkal inkább a stabil középcsapat koncepcióra igyekszik optimalizálni a mindenkori keret minőségét. Anyázás, buzizás nélkül, pusztán matematikai alapon bizony az eredmény ugyanaz: nincs semmiféle fejlődési pálya, nincs sportszakmai cél, nincs sikerekre hangolt működés a klubnál, a tulajdonos ezeket csakis és kizárólag a külvilág felé tálalja, mint (romlott) ételt…

A számok persze nem mindenhatók, de sajnálatos módon egyirányba mutatnak érzésekkel, a meccsen látottakkal, a pletykákkal, és tényekkel. A következtetés? Meghagyom mindenkinek a maga álláspontját, de kérem figyelembe venni a fentieket is az álláspontok kialakításánál.

 

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

Mit kíván a szurkoló, ha az Újpestért dobog a szíve? Ez a kérdés foglalkoztat napok óta, mert a diósgyőri győzelem után sem volt felhőtlen öröm köreinkben. Miért? Hiszen nyertünk, nem? Az okokat próbáltam felfejteni.

Nálam ott jött be az első fals a hétvégi meccsel kapcsolatban, amikor a közvetítést felvezető műsorban a szakértők azt fejtegették, hogy a BAZ-megyeiektől várják a kreatív játékot, tőlünk pedig a szervezettséget. Hát hol tartunk? Mi lett az Újpest-stílusból? Semmi, egyszerűen elveszett, nem létezik, megszűnt! Ha most valaki arra gondol, most azt kérem számon, hogy úgy kellene játszani ma is a focit, ahogy a ’70-es évek nagy csapata tette, az erősen téved. Nem, azok az idők elmúltak, ma már az iram, azellenfelek működése teljesen más, ugyanakkor nem ártana, ha a korábbi játékból a ma alkalmazható elemek legalább nyomokban felfedezhetők lennének.

Nem, egyáltalán nem fogok most nosztalgiázni, de a klubházban meg kellene érteni azt, hogy az újpesti közönség - a dicső múltat megélve, vagy utólag átélve – a hazai mezőny legigényesebbje. Nem csak az eredmény számít, hanem az is, hogy azt miként éri el csapatunk! Sokszor hallom magukat szakértőknek kikiáltóktól, hogy a szurkolót csak az eredmény érdekli, és ha majd jönnek az eredmények, akkor több szurkoló lesz a stadionokban. De kérem! Ez csak a problémák elkenésének egyik szófordulata a sok ezer közül, amivel már évtizedek óta etetnek! Igenis, nagyon nem mindegy, hogy mit látunk a pályán, amit fociként próbálnak eladni nekünk! Ma eredmény kevés van és foci helyett is csak küzdelem - foltokban. 

De vannak itt ettől sokkal prózaibb tényezők is. A klub vezetésének komolyságát mi sem mutatja jobban, mint hogy nem sikerült hat cserejátékossal megjelenni a padon. Ez nem egy „megyekettes” találkozón történt meg, hanem az élvonalban. És nem ám Alsószörcsög csapatánál, hanem nálunk! És a padon helyet foglalók közt is voltak sérültek…

Továbbmenve; csatár poszton és bal oldali védőként is kényszermegoldásként odaállított játékosok léptek pályára! Ne tévesszen meg senki Obinna – egyébként csodálatos! – gólja, hiszen a találatot valójában bal szélső pozícióból befelé cselezve érte el. Biztos, hogy tudják a klubházban, hogy melyik csapat az, amit vezetnek? Azt már meg se merem kérdezni, hogy vajon érzik-e azt a felelősséget, amit a klub múltja rótt rájuk? Nem úgy tűnik...

És egyre kevesebben, mert a fentiek – a címer-ügy, és hasonló húzások – egyre többeket riasztanak el attól, hogy személyesen kilátogassanak, netán elutazzak idegenbeli meccsekre. Amikor osztályozót kellett játszanunk, amikor éppen nem ment a játék, korábban akkor is kitartott a közönség, nem igazán látszott a nézőszámon az, hogy hol helyezkedik el a tabellán csapatunk.

Mit lehet tenni? Én itt, ezen a felületen csak azt, hogy a klub vezetői, alkalmazottai, és persze tulajdonosa számárra olvasásra ajánlom a fentieket. Tudom én, hogy mostanság nem fontos a szurkoló, mert a komoly pénz nem onnan érkezik, de sok érv szól(na) mégis amellett, hogy elkezdjen végre dolgozni a klub a szurkolókért is. És – láss csodát! – ez a végén még komoly pénzeket is hozna annak, aki csakis és kizárólag pénzben mér mindent…

 

HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!

"Dibusz: Kevés ilyen szintű mérkőzést játszunk, ezért hibáztunk annyit"

Soha nem mertem arról álmodni, hogy éppen a kegyelt jön rá arra, hogy maga alatt vágja a fát azzal, hogy kiiktatva a versenyt, gyakorlatilag ölébe pottyantják a bajnoki pontokat, győzelmeket, kiváltságokat, bajnoki címeket. Azzal, hogy az összes befolyásolható körülményt az állami gondozott csapatok örömére, kedvére fordítja a szövetség, a játékvezetői testület és a fegyelmi bizottság, kiheréli a versenyt, eldönti a helyezéseket vagyis megváltoztatja a sport egyetemleges célját, mely nem más, mint egyenlő feltételeket biztosítani a kűzdő felek számára.

A bajok akkor kezdődnek, amikor az ernyőt tartók hatásköre elfogy. A könnyen szerzett bajnoki arany után vizszintes pályákon kell megmutatni a vírtust, sőt nem kizárt, hogy enyhe emelkedőre állítják a gyep dőlésszögét. Ilyenkor persze megy a visítás, de ma átszakadt egy gát és olyan felismerésre, egyben kinyilatkoztatásra ragadtatta Dibusz Dénes, mely előtt meg kell emelni a kalapunkat. 

Amikor a kupagyőzelmek és bajnoki címek megérkeznek, mindenki mosolyog. A kijózanító pofon most érkezett meg és mosoly helyett döbbenet, csalódottság, tehetetlenség terült szét az arcokon. Ez jusson az eszetekbe Dénes legközelebb amikor meglátod, hogy az Újpest ellen ismételten kétszer játszotok otthon, amikor a stadiondömpingben fürdő ország kupadöntőit sehol máshol nem lehet lejátszani, csak a Groupamában, amikor a Vidivel kizárólagos opciótok a kupameccsek miatti bajnokik halasztása, amikor nyilvánvalóan kettős mércével hozzák a fegyelmi döntéseket, amikor folyamatosan előnyt élveztek a TV közvetítéseknél, amikor a derbiken alig engedik át csapatunkat a félpályán a játékvezetők, amikor az egymás elleni kupadöntőre adminisztratíve akadályozzák, hogy azonos számú zöld és lila legyen a stadionban és sorolhatnánk...

Minden esetre szavaid tükröt tartottak nem csak a zöld híveknek, hanem labdarúgásunk irányítóinak is!