Vélemény

A válogatott mellett másik szívügyem, szívügyünk az Újpest. Az az Újpest, amely 14 mérkőzés alatt mindössze három győzelmet zsebelt be, hazai pályán egyet (Vasas, 1-0). Az az Újpest, amely a Videoton ellen öt perc alatt került kétgólos hátrányba. A sokkal jobb kerettel rendelkező, egyénileg és csapatként is jobb fehérváriak joggal gondolhatták, innentől nyert ügyük van. Csakhogy Solymosi Péter tévesen felmutatta a pirosat Hadzic-nak, a megfogyatkozó fehérváriak pedig érthetetlenül visszaestek. Az első félidőben volt minden, mint a búcsúban – hogy Puhl Sándor kedvenc mondatát idézzük. Parázs párharcok, kiállítás, két gól, kapufa. Az emberelőny ellenére sem tűnt úgy, hogy lehet sanszunk, ám ezt szerencsére Vignjevics „fiai” másképp gondolták és lőttek szűk harminc perc alatt két gólt a második félidőben. A csereként a hajrára beszálló Mohl révén még tizenegyest is sikerült kiharcolni, azonban az ex-fehérvári Tischler nem tudott duplázni, Kovácsik leolvasta, hova lövi majd a büntetőt csatárunk. Így maradt az iksz, azonban nem hiszem, hogy megsértem a játékosokat, ha azt mondom: az igazán érdekes események a lelátón és a mérkőzés lefújása után bontakoztak ki.

A pályára kerülő WC-deszka kétségkívül mutat kreativitást, viszont vélhetően transzparensen jobban mutatna és még a szabályoknak is megfelelne a tiltakozás ezen módja. A fehérvári játékosok (nem csupán szombaton) egy része arrogánsan, az ellenfelet nem kímélve futballozott (bár legyünk igazságosak: akár az FTC, akár a Videoton ellen a mi részünkről is láthattunk néhány durva, elkésett szerelést). Juhász Roland általában kilencven percen keresztül kommunikál a játékvezetővel, Henty minden párharcba úgy ment bele, mintha háborút vívna, de ezúttal még az egyébként visszafogott Pátkai is felhúzta magát, a volt újpesti Suljic pedig elfogadhatatlan jelzőt tett Solymosira. 

A fehérváriak belügye, hogy miért nem képesek kilencven percen keresztül egyenletesen teljesíteni, miért engedhetik meg maguknak egyes futballistáik ezt a viselkedést (a fentiek mellett kiemelendő: a tisztázatlan Sankovic-Henty-affér után az öltöző egyik ajtaja bánta a Vidi légiósának dühét). Az viszont már a mi kötelességünk, hogy felemeljük szavunkat az ellen, ami egyre inkább teret nyer bizonyos Újpest-szurkolók körében. A mérkőzés idő előtti lefújása is felmerült ezúttal, az egyébként magyar válogatott Viníciust talán társai győzték meg, folytassa a játékot. Sokszor éreztem, talán éreztük úgy az elmúlt években, hogy minek minden meccs előtt a rasszizmus elleni kiállást hangsúlyozni, mi szükség van a csapatkapitányok által felolvasott közhelyparádékra. Nos, bár ezeknek a hatásfoka meglehetősen alacsony, nem lehet kérdés: a lelátói rasszizmus sajnos létező jelenség a magyar futballban – Újpesten pedig az egyik legszembetűnőbb jelenleg.

Nagy kérdés, hogy mit érdemelnek a renitensek. Az sem mellékes, a klubok és az MLSZ valóban meg akarja találni a felelősöket és velük szemben retorziókat alkalmazni – vagy csupán a téma felszínen tartása és ellentétek, feszültség generálása a cél? Ha előbbi, akkor itt az idő lépni. Ebben az esetben pedig az a kérdés, van-e ma olyan klubvezetés Újpesten, amely elég hiteles ahhoz, hogy megléphesse a kitiltásokat? Az MLSZ fegyelmi bizottsága 1,5 milliós pénzbüntetés mellett a soron következő két hazai mérkőzéssel kapcsolatban rendelt el zárt kaput (a Vasast, a Diósgyőrt, a Puskást, a Honvédot és a Balmazújvárost is nézők nélkül fogadtuk, fogadjuk, ami egyfelől azt jelenti, legközelebb 2018-ban szurkolhatunk csapatunknak hazai pályán, másfelől a nyári-őszi hazai meccsek több mint felét zártkapus stadionban rendezték Újpesten). Sokkal fontosabb a kemény retorziónál, hogy tudunk-e példát mutatni a lelátón, képesek vagyunk-e a megújulásra – vagy ugyanolyan nívón szurkolunk, ahogy Duchatelet az Újpest FC-t, Csányi az MLSZ-t vezeti?

Tegyük hozzá nyomban, nem csak újpesti jelenségről van szó, ám az ember a szeretteit félti a legjobban. Ha olyan jeleket vél felfedezni közvetlen környezetében, amelyek aggodalomra adnak okot, nem csupán lehetősége, kötelessége is a felszólalás és a figyelemfelhívás. Itt azonban nem állhatunk meg, szükséges a „hogyan tovább”-on való gondolkodás is. Az Újpest FC közleményében kitér arra, hogy a klub „nyitott a Magyar Labdarúgó Szövetség, a többi labdarúgóklub és a szurkolók képviselőivel egy jövőbeni preventív megoldás/javaslatcsomag kidolgozására, amivel az ilyesfajta eseteknek teljes mértékben gátat lehet szabni. Tesszük mindezt azért, mert klubunk, a határozattól függetlenül minden, az MLSZ és a Nemzetközi Labdarúgó-Szövetség szabályzatában leírt eszközzel megpróbálta megszüntetni a rasszista rigmusokat, és így fog tenni a jövőben is.” 

Először azt kell eldöntenie az újpesti szurkolói közösségnek, fontosnak tartja-e a változást, hajlandó-e tenni ezért. Ha igen, eszközöket kell rendelni a kívánt cél eléréséhez. Utóbbi véleményem szerint nem lehet más, mint egy alapvetően a fair-play határain belül maradó lelátói közeg kialakítása. Ebbe azonban mindenki mást láthat és lát is bele. Isten ments, hogy eltűnjenek az ultrák, de színházi állapotokra sincs szükség a Szuszában. Teljesen helyénvaló adott esetben az öblösebb hangon való megszólalás, a tábortól az ellenfelekkel való foglalkozás, ám ideális lenne embernek tartani ellenfeleinket, bizonyos határokon belül maradni (többek között ez jelenti a huhogás és Sieg Heil-ezés eszköztárból való örökös elfelejtését, a gyászszünetek tiszteletben tartását). „Utálunk, car Ferencváros / Aki nem ugrál, fradista” és társaik igen, ám az ellenfél játékosainak dehumanizálása már ne. Utóbbi még akkor is elfogadhatatlan, ha látjuk, például a fehérvári játékosok mit engednek meg maguknak mérkőzésről mérkőzésre, látjuk, Hentyék mit művelnek a pályán. Érv tehát van a klubnál, van nálunk, szurkolóknál, amelyeket felhasználhatunk a viták során, viszont ügyelni kellene arra, hogy ne adjunk támadási felületet. Különösen nehéz a helyzet akkor, amikor az újpesti szurkolók jelentős része nemhogy azonosulni nem tud a klubvezetéssel, hanem egyenesen a távozását követeli (ami persze tökéletesen érthető és jogos az elmúlt évek eredménytelenségét figyelembe véve).

Nagy a feszültség a szereplőkben, kölcsönös sérelmek minden oldalon, sportszerűtlenül viselkedő ellenfelek, a hagyományokhoz méltatlan szereplés, megváltoztatott címer, hosszú évek óta tartó sikertelenség. Ember legyen a talpán, akinek ilyen körülmények között sikerül megtalálni a helyes egyensúlyt, egyáltalán: a követendő utat. Ennél valamivel könnyebb megmondani, mi az, ami soha nem lehet bevett és elterjedt gyakorlat Újpesten: a rasszista, kirekesztő megnyilvánulások. Nem csupán elvont értelemben van ennek jelentősége; itt (is) dőlhet el, van-e elég erkölcsi tartása, megfelelő morális háttere az újpesti szurkolók közösségének a klub megújításáért folytatott küzdelméhez. Nagyon bízom abban, hogy igen.

 

Hétfő este azon töprengtem, mi legyen cikkem vezérfonala. Némi gondolkodás után arra jutottam, érintem a válogatottat és a hétvégi Újpest-Videotont (holnap jelenik meg) is. Minden igyekezetem ellenére a hangvétel ezúttal sem lesz túl pozitív, de ezért kéretik inkább a szereplőket korholni.

Georges Leekens lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya. És talán kvázi sportigazgatója is. Nagyon fontos kérdés, mi lesz utóbbi poszttal. Jelenleg úgy tűnik, Leekens felügyeli majd az U21-es csapatot is, ám külön szövetségi edzőt is kineveznek. A 68 esztendős tréner végigjárta „fél Belgiumot”, emellett kétszer-kétszer ült az algériai és a belga válogatott kispadján, 2014-15-ben pedig rövid idő erejéig Tunézia szövetségi kapitányaként is kipróbálhatta magát. 1991 óta semmilyen trófeát nem nyert (addig kétszeres Belga Kupa győztes, egyszeres belga bajnok, egyszeres belga Szuperkupa-győztes). Jonathan Lange, a dh.be szakírójaként a Nemzeti Sportnak többek között ezt mondta a kapitányról: „Kicsit idősnek gondolom, a legutóbbi edzői periódusa alatt a Lokerennel nem volt túl jó, valamint az algériai válogatottnál is megbukott”. Vándormadár, hiszen huszonháromszor váltott edzői karrierje során (ami közelről sem jelent huszonnégy külön állomást, hiszen Belgium és Algéria élére kétszer is kinevezték, háromszor volt a Lokeren vezetőedzője, kétszer-kétszer trenírozta a Club Brugge, a Kortrijk és a Cercle Brugge csapatait). 

Talán a legfontosabb mondat Leekens-szel kapcsolatban Dieter Peeters-től, a Het Laatste Niewus sportújságírójától származik (szintén NSO): „Nem véletlenül tartják jó kríziskezelő edzőnek, akit akkor hívnak, ha ég a ház. Mindig alkalmazkodik a rendelkezésére álló erőforrásokhoz”. Ebben szinte minden benne van, amit gondolok az MLSZ döntéséről. Csányiék úgy tették le a voksukat a belga mellett, hogy meg akarták úszni a döntést. ’Tűzoltónak jó lesz, a közvélemény szájának befogására tökéletesen alkalmas’ – gondolhatta Csányi és az MLSZ vezetése. Kérdezheti valaki e sorokat olvasva: ’miért kell megint ez a magyaros hozzáállás, hogy még szinte meg sem érkezett szerencsétlen és máris bukottnak tituláljuk?’ Lenne ebben is részigazság, továbbá az is biztos, hogy Leekens-nek vannak erényei, nagy tapasztalatot szerzett karrierje során, de kinevezése nem annak a jele, hogy kidolgozott koncepció mentén haladna a Magyar Labdarúgó Szövetség. Lőw Zsolt, Szabics Imre (apropó, az osztrák válogatott másodedzője lett a volt ferencvárosi csatár) vagy Szélesi Zoltán kevésbé lettek volna képesek arra, hogy megvédjék a kritikáktól Csányiékat. Ugyanis pályakezdő, tapasztalatlan fiatalok kinevezésében nagyobb a kockázat, míg Leekens rutinos, sokat megélt róka, az MLSZ moshatja kezeit: ’mi mindent megtettünk, sajnos Leekens úr nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a közeljövőben tárgyalásokat folytatunk neves külföldi szakemberekkel és célunk, hogy minél előbb bejelenthessük azt a trénert, aki visszavezeti a magyar válogatottat Európa élvonalába’. 2019.10.31-i MLSZ-kommüniké.

Szélesi személyében megvolt az az edző, aki meccsel Luxemburg és Costa Rica ellen, utána hosszú hónapokig nincs tétmérkőzés, így bőven lett volna idő arra, hogy alaposabb elemzések, kutatómunka után egy hosszabb távú stratégia részeként megnevezzék az új sportigazgatót és szövetségi kapitányt. Most született egy fél (vagy inkább negyed) megoldás. Nem gondolom, hogy Leekens menthetetlenül rossz edző lenne, de kezdem azt gondolni, azoknak volt igazuk, akik azt mondták: hagyni kell Storck-ot dolgozni, nem lenne jó egy váltás. A bűnbakot azonban sikeresen megtaláltuk, a döntéshozók a helyükön maradhattak, a nézők reménykedhetnek (bár jelen esetben ennek semmilyen alapja nincsen), Leekens pedig két évet szinte sehol nem töltött el, nem lesz nagy probléma számára távozni másfél-két év múlva.

 

… mondjam még? Egy bonyolult gép egyes alkotóelemei rettentő bonyolult kapcsolatokon keresztül hozzák létre az elvárt működést. Meghibásodásról akkor beszélünk, ha nem valósul meg az elvárt működés. Mi teszünk?

Egyszerű; szerelőt hívunk. A szakember megjavítja gépünket, ha sikerrel jár, újra élvezhetjük működése áldásait. Ha nem… Nos, akkor bajban vagyunk, de jó esetben legalább nem kell fizetnünk. Sajnos ettől is van rosszabb eset; a szerelő épp csak „meghekkeli” a gépet, és a probléma – akár súlyosabb működési zavarral – újra jelentkezik. 

Mert az igazi szerelő, a valódi szakember nem elégszik meg a láthatóan rossz fogaskerék cseréjével (rosszabb esetben annak kendácsolásával…), hanem – miután cserélte a hibás részeket - leellenőrzi a meglehetősen bonyolult gép komplex vizsgálatát. Persze ez időrabló (lm.: drága) munka, de ha lelkiismeretes a szaki, ezt bizony nem hagyhatja ki.

Nézzük meg, hogy kik azok a „szakik”, akiknek most az a feladata, hogy a magyar labdarúgás meghibásodott – mondhatni leromlott… - gépezetét megjavítsák!

 

Szerelők

 

Igen, ők kilencen az MLSZ elnöksége. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ők itt mindahányan kóklerek, vagy – maradva a hasonlatnál – „mekkelek” szakik, meg kell jegyeznem, hogy mindegyikük sikeres, gondolkodó ember. 

Csányi Sándort gondolom, nem kell bemutatni. Mellette a csinos hölgy, Balogh Gabriella, az Otp Bank volt marketing vezetője, nevéhez köthető a vezető magyar bank ma is látható média-megjelenése.Marketingszakember. 

A sorban következő Bánki Erik 2006-tól az országgyűlés Sport- és Turizmus bizottságának az elnöke. Közben két évig 2012-től 2014-ig az Európai Parlament képviselője volt. Külkereskedő.

Berzi Sándor: alelnök tagja marad az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának, sportvezetőként dolgozott az MTK-nál, illetve a Fehérváron is. Közgazdász.

Dankó Béla: Sok más mellett a 2002-2006-os időszakban a Területfejlesztési és EU Integrációs Bizottság tagja, két alkalommal volt tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Növénytermesztési mérnök, vidékfejlesztési agrármérnök.

Anthony Radev: bolgár származású, a McKinsey & Company (a világ egyik legnagyobb üzleti tanácsadó vállalata) egykori igazgatója, a MOL igazgatóságának tagja. Közgazdasági doktorátussal, és középfokú labdarúgó-edzői végzettséggel (is) rendelkezik.

Török Gábor: politológus, 1998-ban a TV3, 2002-ben a TV2, 2006-ban és 2010-ben pedig az Magyar Televízió választási szakértője, a Corvinus Egyetem (BCE) Politikatudományi Intézetének docense. 

Garancsi István: karrierje bankokon, takarékszövetkezeteken, brókercégeken át vezetett vállalkozói élete felé, a tulajdonában álló Futball Invest 2007 Zrt. felvásárolta a csőd szélén álló Fehérvár FC-t kft-t. Közgazdász.

A sort Nyilasi Tibor zárja, akit nem kell bemutatni, de a rend kedvéért szerepeljen itt megsüvegelendő sportteljesítménye: 1981-ben az év labdarúgója, magyar gólkirály és Ezüstcipő‑nyertes, valamint 1984-ben osztrák gólkirály is lett. 70 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban és 32 gólt szerzett. Két világbajnokságon vett részt (1978, 1982). 1981-ben Európa‑válogatott volt Csehszlovákia ellen. Edzőként egyszeres magyar bajnok.

Ők tehát a mi szerelőgárdánk. Sok választásunk nincs, ők azok, akik ezt a mostani helyzetet képesek lehetnek megoldani. Az ő munkájuk olyan, hogy nincs az a szaknévsor, amiben szerepel másik száz szaki, akikhez fordulnunk lehet, most ők rendeltettek az igen bonyolult magyar labdarúgás gépezetének régen esedékes nagyjavítására.

 

A probléma?

 

Amikor szerelőhöz fordulunk, az első kérdés az, hogy „Na, mi a probléma?”… Mert javítani csakis akkor lehet, ha tudjuk a problémát. Értsük jól a kérdést; a szaki nem arra kíváncsi, hogy hogy a kónuszos zéger gyűrű rossz, vagy a balos wirthworth-menetes szár lazult ki! Azt kérdezi, hogy miben tér el szerkezetünk működése az elvárttól. 

Lefordítom; a szurkoló nem feltétlen tudja azt, hogy miért nem működik a magyar foci, mik azok az elemei, amik végletesen lerobbantak, hanem azt, hogy amit lát a pályán, az egyáltalán nem sorolható az elvárt működés kategóriájába! És hogyan teszi ezt? Mikor szól a szakiknak? A stadionban, azzal, hogy ollézik az ellenfélnek, leveteti a csapattal a mezt, netán nem látogatja a meccseket. Ez utóbbiról meg kell jegyeznem, hogy „néma gyerek…” kategória, semmire nem vezet!

Most tehát a szurkoló szólt a szakembereknek, hogy bizony a gép totálisan rosszul működik, tessék szíves megjavítani! Nem ám a játékosok szekálása, vagy egyébként is megtépázott önbizalmuk sárba tiprása a cél, de nem ám! HIBABEJELENTÉS – ez az amit hallhattunk a stadionban!

De mi a probléma? Sokan azt hiszik, hogy az eredménytelenség. Ezt a nem kicsit rövidlátó diagnózist azok szokták a szurkolók szájába adni, akik nem érzékelik azt, hogy a szurkolót nem kizárólag az eredményt érdekli! Persze az is fontos, de ami ennél fontosabb; a szurkoló élményt szeretne, valami olyat szeretne látni, ami tetszik neki! Na, ez így elég általánosító lett, ezért pontosítok.

Sokszor megcsodáltuk már az Írek szurkolását; csapatukat akkor is feltétel nélkül támogatják, ha az súlyos vereséget szenved. Azt gondolhatnánk, hogy ezek az írek perverz állatok, súlyos mazochizmusukban nem ismernek határt! Pedig nagyon nem így van. Aki hiszi, elhiszi, aki nem, az meg nem, de azért tudnak vereség esetén is szurkolni, mert csapatuk mindent elkövet a győzelem érdekében – de az adott ellenféllel szemben képességeik csak vereséget engedtek meg.

 

A probléma a szaki szemével

De mi az, hogy mindent megtenni? Ezt a sokat koptatott szókapcsolatot is tegyük rendbe; ez mindenhol mást jelent. Na, beljebb nem vagyunk, kifejtem; akkor tesz meg mindent egy csapat, ha a szurkoló azt látja csapatától, amit elvár tőle! Emlékeztetőül; ez az ELVÁRT MŰKÖDÉS! Egy hasonlattal élve azt is mondhatnám, hogy az okos-telefonomtól elvárom azt, hogy bárhol, bármikor net-ezhessek, de ha még mindig életképes lenne a valamikori Nokia 3110-esem, eszembe se jutna, hogy a világhálón böngésszek. Viszont kiválóan lehetne vele telefonálni még ma is!

A szakember első feladata, hogy az egyszerű júzer elmondása, és a gépezet megvizsgálása alapján megtalálja a szakmai problémát. Ezzel a nagy általánosságtól a specifikumok felé haladva találja meg a javítandó elemet!

Vissza a telefonokhoz; az írek tudják, hogy az ő 3110-esük a spanyol high tech okostelefonnal szemben esélytelen, de ha azt látja, hogy az ő telójuk teljesíti azt, amit elvárhat tőle, akkor azt szeretni fogja, bőszen telefonál, és nem nagyon bánja azt sem, hogy a spanyolok a holdon is láthatják a Trónok harca legújabb részeit!

Ez a hasonlat persze erősen biceg, mert a fociban ezt úgy tudom leírni, hogy minden egyes nemzetnek (de legalábbis földrajzi térségnek) megvannak a maguk hagyományai, az arra épülő futball-stílus. Ez honnan, miből lett, hogyan alakult ki? Adott egy szabályrendszer, ami megadja a futball kereteit, de az, hogy ezt miként töltjük meg tartalommal, csakis tőlünk függ! És az ember (jó, jó, néha Istennek képzelve magát…) a tartalmat a saját képére formálja, úgy alakítja, hogy abban nem csak a keze munkája, hanem a szíve, a lelke is benne van! 

Benne, ha benne!!! Mert sajnos van olyan, hogy elveszti az ember a fonalat, saját önképével sincs tisztában… Ilyenkor kapaszkodót keres; kérdez családot, ismerőst, kollégát, bárkit; mondja már meg neki, milyen ember ő! Erre még visszatérünk, most – folytatva a futball-stílus eredetét taglaló gondolatot – azt mondom, hogy a foci olyan, mint az a nép, aki megteremti azt! Igen, benne van a néplélek, benne van a szív, az a szív, ami kell a jó eredményhez (is), de ahhoz mindenképpen, hogy működő dolgokat alkossunk!

 

A nagytotáltól a mikroszkópig

Nézzük meg; hazánkban a kezdetekben totálisan amatőr szinten indult a foci (ahogy más országokban is), de egy viszonylag rövid idő alatt máris a világ élvonalába kerültünk a Duna-menti stílus egyik jeles képviselőjeként! Az amatőrizmus akkoriban alapértelmezett volt, és ennek volt egy nagyon komoly előnye; tényleg csak az vett részt benne, az tett a foci ügyéért, akinek a szíve, a lelke volt a futball! Azok, akik pénzt reméltek, ekkor még csak igen kevesen lehettek, és ha kerestek is a dolgon, nem biztos, hogy meg is gazdagodtak.

Mire a profizmus kora beköszöntött, kialakult az a stílus, az a rendszer, amiben a kor edzői gondolkodtak, amiben a kor játékosai szocializálódtak. És persze a verseny, az elhivatottság, a szakma iránti alázat mindig újításra, mindig fejlesztésre sarkallta a fociban dolgozókat. Ezen a szálon egyre kimunkáltabbá vált a játék! A méltán híres 6:3 idejére ott tartottunk, hogy az angol szakmabeliek szerint játékosaink össze-vissza rohangáltak a pályán, mert annyira eltávolodtunk a szigeteken követett hagyományos stílustól, hogy képtelenek voltak felfedezni benne a rendszert! És persze hogy sikeres lett a focink! Sok időbe telt, míg megfejtették, mit is csinálunk mi a pályán!

Miért volt nehéz a megfejtés? Mert nem ismerték a néplélekben gyökeredző stílus felépülését, nem látták bele a pályán történtekbe azokat a fundamentumokat, amelyeket hosszú éveken keresztül egyre erősítettek a magyar szakemberek! 

 

Megfejtés

A szaki – amikor átlátja tényleges összefüggéseiben – a valódi szakmai problémát, nekilát a javításnak. Igen, de – mint láttuk a 6:3as példában – nem mindig sikerül megtalálni az összefüggéseket, nem mindig sikerül átlátni a látszólagos káoszban a rendet! Ilyenkor segítség kell! A szaki jó esetben egy telefonnal elintézi a dolgot, felhívja haverját, aki látott már olyan gépet, amit most neki kell megreparálnia.

A fociban nem volt ilyen egyszerű a helyzet, gondolhatnánk… De – sajnos! – ez nem így van! A mi esetünkben a szaki még ki sem kereste a névjegyzékből a havert, aki segítséget nyújt, az máris ott volt személyesen! Bizony, a második világháború idején, és utána, majd aztán az ’56-os események hatására futball-szakijaink elhagyták az országot, és megfejtették azt, amit addig csak találgattak a világ minden táján!

A megfejtést felhasználták Barcelonában, Olaszországban, egész Dél-Amerikában, de még a magukra oly büszke angolok sem voltak restek megtanulni néhány dolgot abból, amit mi akkora már régen tudtunk! Sikerült tehát exportálni a tudást, méghozzá úgy, hogy ellenértéket nem kaptunk, hacsak azt nem, hogy a következő évtizedekben az általunk elvetett magokból kisarjadt, burjánzó növényzet sötét árnyékot vetett ránk, sorvadásra ítélve saját élete forrását…

Ezek a növények persze már nem olyanok, nem akkorák, és nem ugyanazt a termést hozó növények voltak! Ugyanis amit tőlünk megtanultak, azt nem egyszerűen átvették, és nem elvtelen módon alkalmazták azt, hanem fűszerként hozzátették saját hozzávalóikat, édes gyermekükként csiszolgatták, babusgatták saját futballjukat. Legalábbis azok, akik sikeresek lettek!

Mi meg mit tettünk? Ha még maradt egyáltalán valami abból, amit magyaros stílusnak lehetett nevezni, azt a ’70-’80-as évek végén végképp eltörölte a szovjet mintára átvett, egyen-képzés… Nem volt rossz ötlet az, hogy tartsunk valamilyen egységes irányba, nem volt rossz, hogy új impulzusokat kerestünk, de az már egyenesen bűn volt, hogy minden, de tényleg mindent kidobtunk, amit addig értékeinknek hittünk! 

És ami még talán ennél is nagyobb bűn; egy olyan ország labdarúgását erőltettük magunkra, ami szocializáltsága, de különösen a néplélek tekintetében a lehető legnagyobb távolságot mutatta – már azokban az időkben is… Tetéztük ezt azzal, hogy mi bizony nem fűszereztünk, nem adtuk hozzávalóinkat bele abba, amit főztünk, hanem csak ettük a borscsot, meg a scsít… Nem ízlett, de letolták a torkunkon!

 

Visszafejtés

Na most; szakink ugye rájött a problémára, de bizony nem tudja megjavítani gépezetünket, mert ahhoz már nem gyártanak alkatrészt! Ahogy ma már igencsak soványka lenne az Aranycsapat teljesítménye a mai nagyok ellen, úgy egy elromlott Singer varrógépet is nehezen lehet javítani, hacsak… Hacsak nem keressük meg azt a fonalat, amit elvesztettünk, hacsak nem találjuk meg azt a gyártót, aki még ma is beépít olyan alkatrészt, amit mi a javításhoz felhasználhatunk!

Meg kell keresnünk, és vissza kell fejtenünk azt, hogy a valamikori magyar stílus elemei hol rejteznek. Egyszerű feladatnak tűnik, de hogyan kezdjünk hozzá? Ami korábban szerencsétlenség volt, ma már előnyünkre válhat; ott kell keresnünk, ahol annak idején elvetettük a magokat! Nézzük, miket találunk: 

Dél-Amerika, Olaszország, Spanyolország, és még vannak más helyek is, de ezek az országok olyanok, ahonnan biztosan érdemes visszahozni, amit oly nagyvonalúan elszórtunk a világban. Miért? Mert ezeken a helyeken továbbgondolták, megreformálták, saját képükre alakították azt, amit tőlünk kaptak, és ennek meg is lett az eredménye! De szűkítsük a kört, mert ez így még nem elég konkrét.

A Dél-Amerikára jellemző könnyedség – szerintem – nálunk, a néplélek ismeretében inkább nemtörődömségben, flegmában csapódna le, nem biztos, hogy jó üzenete lenne játékosok, sportvezetők felé, ha a könnyedséget tűznénk ki fő célul. Az olasz foci még mindig nem elsősorban támadó-jellegű, ezért én szintén ejteném. Mi ennek az oka? 

Az, hogy néplélekből eredeztetem a stílust, márpedig mi itt ebben az országban nem tudunk jól védekezni. Történelmünk során számtalanszor bizonyítottuk, hogy hódítani tudunk, de amikor fordul a hadiszerencse, sok esetben többet vesztünk, mint amennyit nyertünk. Mert nem tudunk védekezni… Ma már a sportágak átjárása (egyes sportágak képviselői más sportokban is megmérettetik magukat) nem ritka, nézzünk át mi a más pályákra; vízilabdánk, kézilabdánk, jégkorongunk, kosárlabda sportunk közös tulajdonsága az erős támadó-készség mellett a relatíve gyenge védekezés. De alap mindegyik sportágban; ha nálunk a labda/korong, az ellenfél nem szerezhet gólt, pontot!

A mi focink tehát a támadó foci! És milyenféle támadófoci? Igen, igen, a kombinatív, technikás, ugyanakkor a játékosok kreativitására is építő futball! A Barcelona ilyen? Voltunk ott, tettünk ott le valamit azért, hogy ma a Barca legyen a világ egyik legnagyobb klubja? Vagy a Madrid ilyen? A Real esetben, ha felteszem az előző kérdéseket, „igen” lesz a válasz?

Bizony, mindkét klubnál megtaláljuk hatásunkat, méghozzá olyan hatásunkat, ami naggyá tette őket! De azt mondom, hogy a klub mindegy, vagy majdnem mindegy, ugyanis a spanyol fociban van egy erős kohézió! Amikor el clasico-t nézem, szembeötlő különbségeket vélek felfedezni a két stílus között, de amikor a Madrid játszik pl. egy angol csapat ellen, azonnal feltűnik, hogy játéka, annak rendszere erősen emlékeztet a katalán gárdáéra! Ezért (is) lehet, hogy Gerard Piqué, és Sergio Ramos a spanyol válogatottban kiváló védőpárost alkot, mintha nap mint nap együtt gyakorolnának!

Szóval, nekünk valahol a spanyol foci környékén kell keresnünk azt a megszakadt hagyományt, azt a stílust, amit magyarosnak nevezhetünk! És milyen jó, hogy az ibérek ilyen szépen fejlesztették, integrálták más stílusokkal (pl. holland) a miénket! Most ezt az erősen fejlesztett verziót tekinthetjük alapnak! 

 

Fejlesztés

Ha megtaláltuk azt a gyártól aki még ma is gyárt olyan alkatrészt, amivel egy századelős varrógépet is felújíthatunk, akkor jön a nagy kérdés; múzeumi tárgyat akarunk, vagy olyat, amit még dolgos kezek használnak majd? Ha ez utóbbit, akkor bizony nem baj, ha az új alkatrésszel az öreg masina több, jobb, használhatóbb lesz.

És persze, ha megtaláltuk az elveszett(nek hitt…) stílusunk továbbvivőit, nem szabad újra elkövetni a hibát, nem szabad egy-az-egyben átvenni azt! Ne feledjük, hogy a spanyol néplélek sem azonos a magyarral, ezért nem tudjuk azt minden további nélkül illeszteni, kell némi korrekció! De hol, miben lehet ezt megfogni, mit kell tenni?

Véleményem szerint a két nép lelkülete elsősorban az optimizmus/pesszimizmus skálán való elhelyezkedésünkben keresendő. A spanyolok könnyedebb életstílust visznek, kevésbé hajlamosak a depresszióra, temperamentumuk megóvja őket a szívinfarktustól, míg nálunk ez az egyik vezető halálok… De ezt meg hogy? Játsszunk pesszimistábban? Azt meg hogy lehet pályára vinni?

Ezt így sehogy, viszont, mivel én ezt az egy igazán lényegi különbséget érzem, innen már el lehet indulni. Véleményem szerint a pesszimista, depresszív néplélek arra vezethető vissza, hogy nálunk nagy traumák, a társadalom egészét, vagy nagy részét megrázó események soha nem kerültek lezárásra, de még kibeszélésükig se nagyon jutottunk el. Ez pedig erősen kontra-produktívvá teszi társadalmunkat, visszahúzza azokat is, akik képesek lennének kitörni a sikertelenség hitében dagonyázók köréből.

Ezért én azt gondolom, hogy a spanyol játékrendszer átvétele mellett fontos lenne, hogy a rendszert a mai játékosok képességei (valós képességekről beszélek, és nem arról, amit sokszor látunk a pályán… ez szakmai, edzői kérdés!) szintjéhez kell igazítani, majd folyamatosan húzni, feszíteni, amikor már megvannak azok a játékosok, akik jobban tudják képességeiket használni a stílus adta keretek közt. 

Ehhez pedig egy nagyon fontos dolog kell; MENTÁLIS KÉPZÉS! Nézzük meg; ahol olyan edző van, aki képes megértetni az egyébként ezen a téren rosszul szocializált játékosaival azt, hogy a hibától nem félni kell, hanem tanulni belőle, ott hirtelen kiderül, hogy tud a csapat focizni! A sokszor emlegetett példa Bódog Tamás esete a DVTK-val. Jó példa, de sajnos ritka – ma még!

A mentális képzésnek tehát alap-pillérévé kell tenni, hogy kockázat nélkül (lm.: egy-egy elleni szituációk, csel) nincs nyereség, és a kockázatkerülő magatartás (védekező felállás, oldalpasszos alibizés, pályán fetrengés, időhúzás, stb.) nem távol tartja, hanem bevonzza a kudarcot! 

 

Szerelőink feladata

A mi kilenc szerelőnk előtt tehát egy meglehetősen bonyolult feladat áll. Isten mentsen meg minket attól, hogy ők most azt gondolják, hogy a szövetségi kapitányról, és szakmai igazgatóról kell dönteniük! Ha így tesznek, akkor a „kenjük be sárral” típusú szerelő kontárkodásával csak még nagyobb baj okozói lesznek! Mert mi történik egy ilyen jellegű személycsere esetén! Megmondom; a legjobb eset az, ha semmi! De sajnos ennek is csekély az esélye, sokkal valószínűbb, hogy ha tovább konzerválják a magyar foci bajait, az út csak lefelé vezethet!

Ha viszont – mint művelt, igazán értelmes, okos emberek – lefutattnak egy hasonló gondolatmenetet, akkor van esély arra, hogy kikerüljünk a negatív spirálból. Nem, nem ezt a gondolatmenetet, hanem egy hasonlót, ami a problémát a gyökerénél kezeli, és a komplex megoldás irányába hat! És ezzel még csak az első lépcsőt sikerült abszolválni, mert ha egy ilyen processz lefut, akkor jönnek ám majd a konkrét kérdések;

- Ki az, akivel ez a jelentős reform, a magyar stílus útjára való visszatérés megvalósítható?

- Milyen szervezeti felépítés, működés szükségeltetik ehhez?

- Mit tegyünk a kontra-produktív finanszírozási rendszerrel?

- Hogyan tegyük érdekeltté a klubokat a nézőterek megtöltésében?

 

Van még ezer hasonló kérdés, de ha megvannak az emberek, megvan az, hogy mit akarunk, akkor kell egy komoly, kimunkált cselekvési program, előre kitűzött mérföldkövekkel, komoly visszamérésekkel, menet közbeni korrekciós lehetőségekkel, személyi felelősséggel, pontos célmeghatározással. Ugye, hogy ez egészen úgy hangzik, mint amikor egy komoly méretű céget akarunk energetizálni, újra nyereségessé tenni, felfuttatni? 

 

Elnök Úr! Ugye ez a terep nem ismeretlen? És ugye tudja, hogy az elnökség többi tagja is otthonosan mozog ezeken a területeken? Kérem, hogy gondolják meg, fontolják meg alaposan, miről, és mit döntenek! Többről van szó, mint edzőről, mint kapitányról, mint posztokról, itt a Magyar Labdarúgás a tét!

 

HAJRÁ MAGYAROK!

Mérhetetlenül csalódott vagyok.Nem azért, mert a derbin kikaptunk a Ferencvárostól. Van ilyen. Egy derbi mindig háromesélyes, történelmi távlatokban is nagy a zöld-fehérek fölénye velünk szemben. Jelenleg amúgy is erősebb csapat az FTC, jóval nagyobb büdzsével is rendelkeznek. Az elmúlt tíz, Üllői úton lejátszott bajnokiból egyet sikerült győzelemmel abszolválni. Azon a bizonyos decemberi mérkőzésen. Diagne fejes, Balogh-szöglet után.

                Ma már egyikőjük sem tagja a keretnek, RoderickDuchateletDiagne-t komoly haszonnal értékesítette a kínai Super League-be, míg Balogh Heris-szel együtt Felcsútra igazolt. Azon a kissé hűvös, ám számunkra fantasztikus decemberi estén a kezdőben kapott helyet a mostaniak közül Litauszki, Szankovics, Balázs, Mohl, a kispadon foglalt helyet Kovács kapus és Cseke. A meccskeretbe nevezett 18 emberből hatan tartoznak ma is az Újpest FC kötelékébe. Kovács a keretbe sem kerül, Cseke néhány percet kapott idén, Litauszki azóta már egyszer eligazolt, majd a balul sikerült lengyel kitérő után hazatért, Szankovics, Mohl és Balázs pedig a kispad és a kezdő között ingáznak. Ők azok, akik minőséget nem képviselnek, de állandóságot többé-kevésbé igen, hiszen az NB1 középszintjét sem ütik meg, így értékesítésük lehetetlen.

                22 hónap telt el a két meccs között. Mégis, óriási a különbség. A válogatott oda-vissza megverte a norvégokat és kvalifikálta magát az EB-re, az Újpest pedig a Groupamában aratott győzelmével a második helyen telelt. A Ferencváros bajnok lett, hazai pályán nem talált legyőzőre tavasszal – ahogy ősszel is csak nekünk sikerült elhozni a három pontot a Groupama Arénából. A Diagne nélküli Újpest végül a hatodik helyre futott be, az utolsó öt fordulóban például csupán két döntetlenre futotta a mieinktől. Megkezdődött a lejtmenet.

                A válogatott a nyáron történelmet írt, a csoportkörben két döntetlen mellett legyűrtük az osztrákokat, ezután a klasszisokkal teletűzdelt Belgium lefutballozta Dzsudzsákékat a pályáról. De ez senkit nem érdekelt (igazán). Azt biztosan állíthatjuk: eufórikus állapotok uralkodtak a Hősök terén a válogatott hazaérkezését követően. A pontvadászat 33 mérkőzése során 11-13-9-es mérleget (46 pont) produkáltunk, harminc pontra lemaradva a bajnok IX. kerületiektől, öt pontra az EL-helyezéstől, tizenöt pontra a kieséstől. A következő évben egy helyet rontottunk, 10-12-11-es mérleg (42 pont). Huszonhárom pontra az első Videotontól, tíz pontra az EL-től, öt pontra a kieséstől.      

                Némi visszaesésről beszélhetünk tehát az előző és azelőtti bajnokságot tekintve. A drámai visszaesés azonban csak ezután következett. A jelenleg futó NB1-es kiírásból 13 forduló ment le, csapatunk 3-6-4-es mérleggel a kilencedik (hátulról negyedik) helyen szerénykedik, csupán a Vasast győztük le a valamirevaló csapatok közül (elnézést a gyengécske Balmaz-Kövesd párostól – bár előbbi mutat életjeleket). Ha kivetítjük az eddigi teljesítményt a teljes szezonra, 8-15-10-as mérleget kapunk (39 pont). A táblázatban azt láthatjuk, az előző évtizedben a begyűjthető pontok hány százalékát szerezte meg az Újpest FC (és hányadik helyre volt ez elég).

Évad

Pontok (százalék)

Helyezés

2007-2008

61

4.

2008-2009

66

2.

2009-2010

61

4.

2010-2011

50

6.

2011-2012

36

13.

2012-2013

46

9.

2013-2014

36

13.

2014-2015

57

6.

2015-2016

46

6. (12 fős liga)

2016-2017

42

7. (12 fős liga)

Jelenlegi kiírás (csupán 13 forduló alatt)

38

9. (12 fős liga)

*a 2007-2008-tól 2014-2015-ig terjedő időszakban 16 csapat volt az NB1-ben

** félkövérrel a Duchatelet-éra számai

                2011.10.19-én robbant a bomba: belga kézbe kerül az Újpest. Azóta 13., 9., 13., 6., 6. és 7. helyen zárt az Újpest, idén pedig minden esély megvan arra, hogy a 8-10. helyre fussunk be (rosszabbra ne is gondoljunk). Most hagyjuk az egyrészről-másrészről jellegű elemzést. Hagyjuk azt, hogy a politika komoly szerepet játszik a hazai futballban, az élvonalban bizonyos csapatokat teletömnek állami (közvetve vagy közvetetten) pénzzel. A táblázat konklúziója nem lehet más, mint az: a jelenlegi tulajdonosnak távoznia kell Újpestről. Ha a bennmaradás már siker, természetesen más a helyzet.

                Láttunk elég elborzasztó adatot az imént, de íme még néhány. Az elmúlt huszonhárom hazai találkozónkból ötször hagytuk el győztesen a pályát! Azaz a hazai meccsek kevesebb mint 23%-án örülhettünk lila-fehér sikernek. A 2017-2018-as kiírásból tizenhárom mérkőzést játszottunk le, az utolsó tíz meccsünkből csupán Mezőkövesden szereztünk egynél több találatot (igaz akkor négyet, méghozzá mindet a második félidőben és az első három fordulóban háromszor játszottunk 2-2-t). Hat mérkőzést játszottunk a Szuszában (a felét nézők nélkül), ezeken hatszor találtak be a mieink. Az elmúlt két NB1-es meccsen egyszer sem.

                Kár is tovább ragozni, ez a teljesítmény Pakson is szégyenteljes lenne, Újpesten elfogadhatatlan!

                Szombaton tisztes helytállást láthattunk Windeckeréktől. Ami néhány évvel ezelőtt a minősíthetetlen, gyalázatos jelzőket vonta volna maga után – ma összeszedett, becsületes helytállás. Ezért nem mi vagyunk a hibásak. Egyszerűen annyira keveset várunk, hogy egy olyan mérkőzés után beszélünk korrekt helytállásról, ahol egy igazi helyzetünk volt. A helyzet megoldása egyébként remek illusztrációja a jelenlegi helyzetnek.

Egy olyan játékos, aki Győrben éveket töltött el. 2015-ben visszatért Újpestre, ám súlyos sérülést szenvedett. Kulcspasszokat elvétve sem látunk tőle, nem labdabiztos, robotol, de a szereléssel is akadnak problémái – a labda jó és pontos megjátszása pedig igen ritka tőle. Ezzel együtt gyakran ér oda a kapu elé, tavaly Gyirmóton például fontos gólt fejelt. A zöldek elleni nyári derbin 2-1-es állásnál ziccert rontott. Ha az bemegy, valószínűleg 3-1-ről behúzzuk az összecsapást. Most 0-0-nál fejelt mellé. A labdabiztosság hiánya miatt meg sem kísérelte átvenni a labdát, inkább belefejelt – abból nagy gond nem lehet, részben levette a terhet ezzel magáról. Windecker József nem talált kaput, az első félidőben pedig ígéretes helyzetből Dibuszhoz passzolta a labdát. Isten ments’, hogy Windeckerre hegyezzem ki az írást, hiszen egy jó mentalitású srác, aki a jelek szerint tudja, mit jelent az Újpest játékosának lenni.

                A fő bűnös nem Windecker, nem Mohl, nem Obinna – de még csak nem is Nebojsa Vignjevics. Nem is a jövőben a jogi pályára koncentráló, a klubot elhagyó dr. Gyarmati Eszter. A fő bűnös Roderick és Roland Duchatelet urak. Amíg előbbi az Újpest FC tulajdonosa, a dobogó is olyan távoli, mint az Eibarnak a BL-győzelem. De helyezzük kontextusba a történéseket! Tesszük mindezt egy olyan bajnokságban, amelyből öt éve nem kvalifikálta magát senki az Európa-Ligába, a BL-be pedig ebben az évezredben csak a debreceniek jutottak. Egy olyan bajnokságban, amely színvonalában és nézőszámában lassan a máltai és a luxemburgi pontvadászattal kell, hogy versenyezzen. A ProgresNiederkorn kiejtette 2-1-gyel a skót Rangers csapatát az Európa Liga selejtezőjéből, a válogatottjuk pedig döntetlent játszott Franciaországban, majd leikszelt a bolgárokkal. Mielőtt esetleg nevetnénk – hol vannak ezek a szerencsétlen luxemburgiak.

                Mérhetetlenül szomorú vagyok. Nem a vesztes derbi miatt, nem azért, mert 2018-ban sem leszünk bajnokok, de még csak dobogósok sem. Nem is azért, mert egy végtelenül gyenge bajnokság szürke középcsapata (ki tudja, talán tavasszal azért imádkozunk, hogy azok legyünk..) lettünk.

                Hanem azért, mert a helyzetünk jelenleg reménytelennek látszik. Nagyon szeretném valami biztatóval zárni mondandómat, de csak ezzel tudom:Újpest FC-UTE ellentét, erejét vesztő tábor, címer, roppant gyenge játékoskeret, motiválatlan szakmai stáb és játékosok. Újpest, 2017 ősz.

…ha a szél nem fújja! A Magyar közmondások nagyszótára szerint a mondás jelentése; 
A szóbeszédnek, a pletykának szokott némi alapja lenni.

És valljuk meg, ami a magyar bírók működése terén látunk, az nem szóbeszéd, hanem a legszikárabb rögvalóság. Gyerekkorom egyik kedvenc mondásával élve; sokszor úgy tűnik, mintha a bírók a meccs helyett a Cseh2 adását néznék. Ott pedig Lolka és Bolka (Československá Televize Praha uvadi; Lolek i Bolek) szórakoztatja a jónépet! Nyugis a hangulat, amolyan alvás előtti csendesség honol, bírókám csak álmában csönget sípol egy picit…
A baj ott van, hogy nem akkor és nem azért, ami a pályán történik! Nem is csoda, hiszen az MLSZ szerint „… a játékvezető csak annyiban része a mérkőzéseknek, mint a háló vagy a szögletzászló…”! Márpedig én még nem láttam hálót, ami beintette volna a lest, de szögletzászlót sem, aki magát lengetve jelzett volna a vezető bírónak, szabálytalanságot látva. És még a kapufa se engedte meg magának azt, hogy ne fogjon kezet az edzővel, ha az kezét nyújtotta…. 
Persze az edzők pontosan tudják, hogy az előbb említett kellékek szabály-ismerete meglehetősen hiányos…, viselkedésükre pedig nem jellemző a sértődött kisgyerek duzzogása! Ezek csak amolyan tárgyak, ha tetszik, beléjük lehet rúgni, ha tetszik, le lehet őket cserélni, mert nem megfelelőek funkcióik ellátására. Nos, el kell árulnom az MLSZ vezetőinek, hogy a bírók nem ilyenek! Ellenben kérdésem van;
Az minek köszönhető, hogy a honi játékvezetést sokan pártosnak vélik, mert gyanítják, hogy időről időre valakiket támogat, vagy éppen ellehetetlenít? Lehet, hogy ez csak városi legenda, de egy olyan személy számára, aki mások tetteinek megítélésére hivatott, nincs fontosabb, mint a beléje vetett bizalom! Ez pedig abból táplálkozik, hogy szakértelme, pártatlansága megkérdőjelezhetetlen. Hovatovább az ilyen emberek rendkívüli tekintélyre is szert tehetnek ezáltal! 
A „megkérdőjelezhetetlen” kifejezés bizony nem azt jelenti, hogy ezek az emberek mindenféle kontroll nélkül gyakorolhatják a ráruházott hatalmukat! De még csak nem is azt, hogy nem intézhetők hozzájuk kérdések, vagy nem kritizálható munkájuk! A kifejezés annyit jelent, hogy szakmai, és erkölcsi tekintetben minden vitán felül állnak! Már csak azért is, mert ők bizony közszereplők, tetszik, nem tetszik!
Tudom, itt most akkor jöhet az, hogy Magyarországon nem tudjuk pontosan, hogy mit is értünk a közszereplő fogalma alatt. Igen, jogi értelemben nem tudjuk, de ahol a jog nem tud segíteni, ott nem áll meg az élet! A bekötött szemű Iustitia szeme nem mindent lát, kardja nem sújt le minden bűnösre, mérlege időnként kibillen, a kígyó meg néha Évát viszi kísértésbe… Mit tudunk tehát arról, hogy ki a közszereplő?
Nos, a jog csak ennyit kb.: 
„Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította”

Ez elég kis langyi megfogalmazás, mert ezek szerint kizárólag közfeladatot ellátók, illetve politikusok tartoznak ebbe a körbe. Erről pedig a következőt tudjuk egy alkotmánybírósági határozatból:

„A hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas, e minőségére tekintettel tett, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető; e személyek védelme nem ellentétes az alkotmánnyal.”

Értem, ezek szerint tehát egy politikust bármikor lehet bírálni, becsmérelni a lelátón? Na, azért ez nincs így! Fontos tudni, hogy a közszereplők szélesebb körben bírálhatók, mert ez az egyik pillére a szabad társadalmi vita gyakorolhatóságának. Ha a közszereplőket nem a közügyekkel kapcsolatosan, hanem például a magánéletükkel kapcsolatos vélemény sérti, akkor ugyanúgy megilleti őket a személyiségvédelem, mint bárki mást. Ebből pedig az következik, hogy a „buzizás” nem fér bele, azonban a közszereplői működéssel közvetlenül, vagy e működéssel szoros kapcsolatban megfogalmazott kritika már igen. 
A jog tehát megáll itt, de a gyakorlat – miután itt nem egy hézag, hanem tátongó lyuk éktelenkedik a jog pajzsán! – megtalálja a lehetőségét annak, hogy életszerű értelmet kapjon a közszereplő fogalma. Eszerint pedig;
„Közszereplésnek az egyén önkéntes elhatározásán, autonóm döntésén alapuló olyan politikai, társadalmi, művészeti tevékenység, megnyilvánulás tekinthető, amelyet egy meghatározott cél, szűkebb vagy tágabb értelemben a helyi közösség vagy a társadalom életének befolyásolása érdekében fejt ki.”

Nocsak-nocsak! Kezd érdekessé válni, mert itt bejön a képbe két fontos ényező; az egyik az, hogy önkéntes alapon történik a közszereplés, másrészt pedig az, hogy nem kizárólag politikusra, és/vagy közhatalmat gyakorló személyre vonatkozik a fogalom. A kulcs azonban mégis a definíció-szerű mondat végén lakozik; 
A „helyi közösség, vagy társadalom életének befolyásolása” kitétel bizony nem csak a politikusok, hanem a művészekre, az ismert bankárok, na meg éppen a football bírók esetében is pontosan leírja működésük sajátosságait!
Megérkeztünk tehát, de van egy komoly baj a fent idézett állítással. Ezt a határozatot (1/2012. számú BKMPJE jogegységi határozat) hatályon kívül helyezték… De – ahogy gyakorló jogászok állítják – a napi gyakorlatban mégis ezt a meghatározást használják, ugyanis az elsőként beidézett, hatályos megfogalmazás egyszerűen alkalmatlan a valós élethelyzetekből fakadó jogi esetek megoldására. De mit mutat a nemzetközi gyakorlat? Hogy van az, hogy más országokban feltehetők kérdések a bíróknak, hovatovább kritizálhatók is? Nálunk ezt egyszerűen rendezik, mert „A Játékvezetői Bizottság vezetői Puhl Sándorral az élen úgy gondolják, a játékvezetők képességét meghaladhatja az, hogy bizonyos esetekben tényszerűen nyilatkozzanak, megvédjék magukat, bár a játékvezető bizottság sem szólal meg a kétes ügyekben.” De mi is a nemzetközi gyakorlat:
„Az Emberi Jogok Európai Bírósága a közéleti szereplő fogalmát nem határozta meg, esetjoga viszont gyakran foglalkozik közszereplőkkel. E minőség kapcsán a bíróság az ismertséget (well-known) veszi alapul: 
„… a nyilvánosság előtti ismertség elegendő a közéleti szereplői minőség megállapításához. Tehát az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában is az állami tisztviselők és az ismert emberek alkotják a közszereplők csoportját.”
Nem nehéz belátni tehát, hogy bizony a bírók közéleti szereplők, ennek pedig sok folyománya van:
1.    A bírók szakmai működésük, azzal szorosan összefüggő tetteik, cselekedeteik, megnyilvánulásaik bírálhatók, véleményezhetők.
2.    A fenti tárggyal kapcsolatban a bírókhoz kérdések intézhetők.
3.    Az előző két pontban leírt tevékenységek (bírálat, kérdések) kapcsán senki nem vonható felelősségre, nem büntethető.
4.    A bírókat is megilleti a személyiségvédelem, tehát magánéleti (tágabb értelemben; nem szakmai) kritika, illetve kérdés nem fogalmazható meg.
5.    A 4. pontban foglalt tilalmat megsértők felelősségre vonhatók, büntethetők.
Ez szerintem elég jól érthető így, azonban ne feledjük el, hogy a gyakorlatban ennek - a látszólag egyszerű – 5 pontnak a betartása már nem annyira… Teszem azt, a „szemüveget a bírónak” egyébként nem éppen durva kifejezést;
-   tekinthetem a szakmai munka kritikájának (nem vett észre egy nyilvánvaló eseményt, amit a szurkoló ezzel a mondattal jelez), 
-   és tekinthetem a bíró egészségi állapotára vonatkozó megjegyzésnek is, ami pedig vastagon személyiségvédelmi kategória.

Kicsit suta a példa tudom, de azt szerettem volna ezzel demonstrálni, hogy ha a jogi helyzet tisztázott is, mindkét oldalról (szurkoló, MLSZ) kell egyfajta „józan paraszt ész” jellegű hozzáállás. Mert ahogy a fenti példában is nyilvánvaló, hogy a fent idézett esetben – a bíró közszereplői mivoltából következően – a szurkoló nem büntetendő, nem is büntethető, úgy némi „jószándékkal” belemagyarázható a másik következtetés is…
A jogi kiskapu tehát adott, de azért most már az is tudható, hogy az élet bizony betömködi a jog testén tátongó réseket. Ezt a rést pedig úgy tömte be, hogy ha az MLSZ-nek egyszer bíróságon kellene megvédenie igazát egy-egy konkrét esetben, nem lehetne olyan biztosa dolgában, mint amilyen határozott a büntetések kiszabása során!
A lényeg; kritizálni bírót, játékost, edzőt, klubtulajdonost, MLSZ-t, annak vezetőit bizony lehet, de minden esetben – amikor természetes személyekről van szó – meg kell állni azon a határon, amikor a kritika a szakmai munkán túli területekre terjed, mert az már személyiségvédelmi okokból tiltott, és büntethető cselekmény.
Ez a cikk nem egy útmutató, és semmiképpen nem viselkedési kódex, de még csak nem is jogi jellegű vélemény – már csak a szerző végzettsége és képzettsége okán sem – csak vélemény. Továbbá az elérhető információk továbbgondolása a tekintetben, hogy ezen az információk alapján a gyakorlatban a tiltakozás, a saját vélemény kifejtésének milyen keretei azok, melyek nem büntethetők, ezzel pedig nem söpörhetők le egy mozdulattal az asztalról… 
Források:
media20.blog.hu
csakfoci.hu
mediareference.org
tankonyvtar.hu
wikipedia
lb.hu