Vélemény

Lehet jót, lehet rosszat mondani, de csapatunk bizony az első! Íme, a bizonyíték:

Na jó, a fenti tabella nem éppen a teljes… De hogy a fenébe jött ez ki? Hát, egy kicsit kellett hozzá matekolni, de végül csak sikerült találni olyan összevetést, ahol az élen vagyunk a téli szünet előtt. Ez pedig az idegenben játszott meccsek első félidejének eredményei alapján állt össze! Eddig ez még csak egyfajta számmisztika, de azért van mit tanulni belőle. De lépjünk vissza párat, és nézzük meg, hogy a teljes tabella mit mutat most:

Ez bizony már nem annyira fényes eredmény, és ami különösen feltűnő, hogy két paraméterben is csúcstartók vagyunk:

-      a legtöbb döntetlent értük el, és

-      a legkevesebb vereséget szenvedtük el.

 

Ezek bizony újfent olyan adatok, amelyek meglehetősen megnehezítik a reális értékelést. Ezért most megint – egy másik nézőpontból – kicsit megpróbálok olyan összefüggéseket keresni, amit a tabella ebben a formában nem biztos, hogy megmutat. A következő tábla már érdekesebb lehet, mivel itt fordulónként látható, hogy az első-, illetve a második félidő, és a meccs egésze hogyan alakult, ezek alapján pedig mennyi pontot gyűjthettünk (volna).

A 19 fordulóból 7 (!) olyan mérkőzés volt, amin az első félidőben még előnyben voltunk, de a második félidőben 2, vagy 3 pontot is elbuktunk. Ez bizony elég sok, és különösen az feltűnő, hogy a 10. és 15. forduló 6 mérkőzéséből 5 volt ilyen… Nem meglepő, hogy a második félidők gyengébbre sikerültek, de hogy ezek eloszlása ilyen határozottan egy adott időszakhoz köthető, az már annál inkább! Ez volt az az időszak, amikor már-már azért szurkoltunk, hogy csak ne szerezzünk gólt, mert arra bizony perceken beül lesz válasza az ellenfélnek! Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezeken a meccseken a végeredmény döntetlen lett, végül vereséget nem szenvedtünk, de előnyünket nem tudtuk megtartani.

Ez bizony az a fajta éretlenség, amit Vignjevic mester is említett; játékosaink a vezetés birtokában egész egyszerűen másképp kezdtek focizni, mint előtte, ami aztán kapott gólokhoz vezetett. Ha jól emlékszem erre válaszul a Mester (talán a Paks ellen?) hajmeresztően defenzív csapattal állt ki. A vezetést meg is szereztük, de a folytatásban ugyanaz; az ellenfél feljött, és döntetlen a vége… Nem csoda, hogy ezt a felállást azóta sem erőlteti edzőnk! Az, hogy a megszerzett vezetést nem tudjuk hatékonyan megtartani, még nem lenne önmagában nagy baj, de ha hozzávesszük azt, hogy hátrányból viszont nem nagyon tudunk fordítani, akkor már látható, hogy miért csak a középmezőnyben végeztünk ősszel.

Két fontos kérdést kell megválaszolni, ha az első és a második félideji, kétarcúságot fel akarjuk oldani – természetesen úgy, hogy a második félidő is az elsőhöz hasonlóan alakuljon:

-      Miért vagyunk ilyen jók az első félidőben?

-      Mit rontunk el a másodikban?

 

Nos, ha én ezt tudnám, Vig akár szögre is akaszthatná (edző)cipőjét! De bizony, nem tudom a választ, de azt igen, hogy ennek inkább lélektani, semmint fizikális okai lehetnek. Én ugyanis – talán az MTK elleni, utolsó előtti meccs kivételével – nem láttam, hogy focistáink „térdükön járnak” a második félidőben, a meccs vége felé. Előbb nézzük az első félidőket:

Itt bizony nincs sok hiba, de egy érdekességet mégis felfedezhetünk; a négy vereségünk alkalmával már az első félidőben is hátrányban voltunk. A félidőben tehát nem sikerült változtatni, még pl. a Videoton ellen játszott meccsen sem, ahol a második félidőt 3:1-re nyertük! De hasonló volt a DVTK ellen is; a nyert második félidő ellenére csak döntetlenig sikerült eljutni. Ezzel együtt sem lehetünk különösebben elégedetlenek az első félidőkkel, hiszen ha az teljes meccseken 1,74 pontos meccsátlagot mutatnánk, a 33 forduló alatt így elérhető 57-58 pont bizony masszív dobogós (ha nem aranyérmes!) hely lenne! A feladat tehát adott, a jól teljesített időszakot egyre tovább kell kitolni, az előnyt pedig meg kell tudni őrizni!

 

Ez utóbbi – véleményem szerint – nem kizárólag védekezésben ad feladatot, hanem támadásban is; meg kell tudni lőni a vezetés megszerzése után a második, harmadik gólokat is! Erre nem nagyon volt ősszel példa – legalábbis úgy nem, hogy közben nem kaptunk mi magunk is gólt… Márpedig, ha van második gól egy őszi MTK, vagy Haladás elleni döntetlent győzelemre lehet váltani tavasszal. Véleményem szerint ebben történt némi változás idény közben, de kicsit belerondít a képbe az „egy nyelven se beszélő vámos” matyóföldi Maginot-vonala… De ahogy a francia védelmi vonalat is szinte pillanatok alatt megkerült a támadó német sereg, úgy az a védelem sem sebezhetetlen, reményeim szerint tavasszal már kész recepttel lépünk pályára az ilyen csapatok ellen!

 A bevezetőben már lelőttem a nagy poént; csapatunk idegenbeli első félideji teljesítményénél nem volt jobb ezen az őszön. De mi volt itthon? Nézzük meg:

 

Sajnos itt is érezhető, hogy nem volt igazi hazai pálya az ősz nagy részében… Így sem drámai a helyzet, mert meccsenkénti 1,5 pontos átlaggal még mindig elérhető lenne akár egy dobogós hely is, hiszen a 33 forduló alatt ez még mindig 49-50 pont lenne! Persze továbbra is kérdés marad – ha csak bérlők is vagyunk „otthon” -, hogy miért gyengébb a „hazai” teljesítmény, mint az idegenben játszott meccseken mutatottak. Erre már az előző cikkben próbáltam magyarázatot találni, de érzésem szerint egyáltalán nem biztos, hogy a találgatásommal beletaláltam a valóság céltáblája közepébe…

 

Úgy néz ki tehát, ha csak 45 perc lenne egy meccs, akkor igencsak jó állnánk! Na de még mindig 90 (+egy kis hosszabbítás) perc egy rendes futballmeccs játékideje, ezért nézzük meg, hogy milyen a viszony az első félideji, és a végső eredmények között:

Sajnos, „csak” pont annyi hiányzik a második félidőben, amennyi elég lenne a középmezőnyből való kilábaláshoz. Az 4,42 pontos átlaggal éppen azt a tavalyi 46 pontot érhetjük el, mint tavaly. Ez a kieséshez azért bőven sok még ebben a szoros mezőnyben is, ahhoz viszont, hogy a szezon végén tűzijátékkal ünnepeljük csapatunkat, viszont édeskevés… Hacsak a – szokás szerint – az utolsó forduló után lejátszott kupadöntő eredménye erre okot nem ad! Nem tudom, hogy nagy erőkkel kell a kupára koncentrálni, vagy inkább a bajnokságnak kell mindenek feletti prioritást adni, mert bizony a „második félidő-probléma” szerintem egyetlen igazi okra vezethető vissza.

Ez pedig a keret szűkössége, illetve az, hogy az egyes posztokon nincsenek körülbelül azonos képességű, azonos formában lévő, egymással versengő játékosok, akik a kezdőként pályára lépő helyett egy csere után további pluszt tudnának a csapat játékához hozzátenni! De a keret szűkössége miatt van az is, hogy páran nem a posztjukon játszanak, ahogy az is, hogy a rotációra, így a megfelelő regenerációra sem mindig adódik lehetőség. De – ahogy Vignjevic mester is megjegyezte – most ez van, ezzel kell főzni, a feladat az, hogy ez a keret is képes legyen elérni jobb, nagyobb eredményeket! Mert ugyan lehet siránkozni a büntetésen, azon, hogy ellenszélben kell csapatunknak megküzdenie minden egyes meccsen, de nem nagyon érdemes… Mert a könnyes szemekért bizony nem járnak pontok, azt csakis a meccsen mutatott teljesítménnyel lehet elérni – vagy rosszabb esetben elbukni…

 

Miután azonban látható, hogy csapatunk képes a jó játékra, igenis vannak időszakok, egyes meccsek, amikor igencsak meggyőző játékkal, és eredményességgel tudunk küzdeni, bízom a tavaszi jobb szereplésben! Nagyon nem lepne meg, ha a felkészülés éppen arra lenne kihegyezve, hogy az előny birtokában hogyan kell továbblépni, hogy kell felépíteni a meccs további részét. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy a Mester és stábja tudja a megoldást, és ha tudja, akkor azt képes s lesz átadni, elhitetni végre játékosainkkal!

 

HAJRÁ LILÁK!

MINDÖRÖKKÉ!

 

 

 

A sport arról szól, hogy emberek kulturált körülmények között és módon, előre lefektetett szabályok szerint versengenek egymással. A szurkolás azt jelenti, hogy mindenki, aki választott magának egy klubot, az szervezetten, vagy egyénileg kulturáltan saját csapatát serkenti minél jobb teljesítményre.

Azoknak, akik ezt valamiért nem így gondolják, álljon itt egy kis útmutatásként a közelmúltban repülőgépszerencsétlenséget szenvedett Chapecoense elnökének legfrisebb nyilatkozata, miután 3 évig kiesési védelmet és egyéb lehetőségeket kinált számára a brazil liga...

„A brazil másodosztályból kell szerződtetnünk fiatalokat, csak olyan futballistákat tudunk igazolni, akikkel nem számolnak az élvonalban. Nem akarunk semmilyen kivételezést, ugyanazok a szabályok vonatkoznak ránk, mint bármelyik csapatra. Nem kérünk adományokat, ajándékokat. A saját erőnkből kell feltámasztani ezt az együttest. Ez így fair és így helyes” – tette hozzá.

A magyar focivalóságban sokszor el kell olvasni ezeket a sorokat, hogy pontosan értsük őket!

 

 

Erre az egyszerűnek tűnő kérdésre nem is olyan egyszerű válaszolni. Amit manapság elég jól kommunikált mutató, az a FIFA ranglistája, ahol – a számítás 1994-es bevezetése óta – a legjobb helyezésünk körül vagyunk azzal együtt is, hogy a svédek elleni vereséggel várhatóan romlik a helyzet. A FIFA ranglista számítása óta a k9övetkező utat jártuk be:

Ez persze nem egy igazán teljes kép, mert a mögöttünk lévő 22 évtől azért messze hosszabb a magyar labdarúgás története, illetve a FIFA ebben a listában kizárólag a válogatott teljesítményét dolgozza fel. A klubok tekintetében sajnos nem akadtam rá ilyen típusú, idősoros adatokra, de ha létezik ilyen, akkor kérem, hogy jelezze a becsületes megtaláló!

Minden esetre a lényeg az, hogy a trend jó, a ’94-et követő visszaesés utáni 77. helyezés most biztos távolban látszik, és 2005 óta határozott fejlődés mutatkozik. Ebben persze nem kis törés volt 2012 és 2014 között, de mára hellyel-közzel visszatértünk a trendbe, az EB-re való kijutással, és az ottani szerepléssel sikerült kiköszörülni a csorbát.

Ez eddig rendben is van, az MLSZ ezt a trendet jól kommunikálja, és valóban igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy a válogatott teljesítményét fokozza. Ez így van rendjén, hiszen az MLSZ valójában a válogatott szövetsége, a kluboknak kevésbé a kiszolgálója, inkább ura és parancsolója. Szabályozói eszközökkel redukálja a nézőszámot, pénzügyi eszköztárával pedig függővé teszi, magához láncolja a klubokat, akik ilyen feltételek mellett természetesen engedelmes pincsiként rajzanak a gazdi lába körül…

De ez egy másik történet, nekünk – miután csak ezen a szinten van értelmezhető adatunk – most a válogatott teljesítménye a fontos, azt nézzük meg, hogy a mai teljesítmény hogyan viszonyul az elődök teljesítményéhez, a verseny a világban számunkra kedvezően alakul, vagy inkább a vesztesek táborába tartozunk? Ahogy láttuk a fentiekben, a FIFA rangsora alapján nem is olyan rossz a helyzet, a tendencia pedig határozott; van még bőven javulni való, de a nemzetközi versenyben láthatóan inkább a nyerők táborába tartozunk, de legalábbis tempósan igyekszünk közéjük!

Elismerve azt, hogy ez jó irány, megfelelő trend, továbbra sem tudok elszakadni attól a gondolattól, hogy a klubfociban sajnos nincs ilyen hatékony irányítás. Ha pedig a válogatott esetében megvannak a képességek arra, hogy előrelépést érjünk el, akkor a klubfoci esetében sajnos az MLSZ részéről akarat hiányát, vagy egyenesen az ellenérdekeltséget kell feltételeznem… Elismerve tehát, hogy vannak pozitív folyamatok, végezetül hadd mutassak egy ábrát, ami pontosan elhelyezi a mai focinkat a világtérképen, történelmi távlatba helyezve a kérdést:

Szövetségi kapitányunk szokta volt mondani, hogy éljünk a mában, ne sírjunk a régmúlt nagyságán, mert önsajnálattal semmire sem megyünk! Igaza is van, de azt azért még ő sem várhatja el, hogy megtagadjuk a múltat, azt meg végképp nem, hogy ezt a múltat bizony bármelyik nemzet megirigyelhetné - némettől belgáig… -, egészen a ’86-os mexikói égésig… Persze az a gyalázat nem volt előzmények nélkül, de akkor még – eleddig utoljára – megrázta magát a magyar futball!

Ami ezek után következett, az az ábrán egy hegyomláshoz hasonlít; megállíthatatlanul zúztunk le a lejtőn, fék, és biztonsági övek nélkül, olyan mélyre, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni! Az Élő-rangsor alapján számított helyezésünkön persze lehet vitatkozni, de a tendenciát jól mutatja, nemkülönben pedig ha vitatható az értékelés, még az is könnyen előfordulhat, hogy soha nem álltunk a világ tetején…

Most ez a rangsor persze nincs hasznára az MLSZ-nek, mert a mostani állás szerint a 42. helyen vagyunk, ráadásul itt egy ilyen egyszerű kis ábra felfedi, hogy azok a bűnök, amivel a ’70-es évektől sikerül magunkat leküzdenünk a legjobbak közül, korántsem töröltettek el! A munka java része még hátra van, az MLSZ sikerpropagandája ellenére pedig még nem tartunk sehol, bár – ahogy többször említettem – az irány jónak tűnik, de legalábbis elindultunk valamerre az utóbbi 30-40 év töketlenkedése után!

Szóval hol is tart a magyar foci? Ha egy maratoni távot veszek mértéknek, akkor talán valahol a 10 km. környékén, ott tehát, amit még műkedvelő amatőrök is egész szép időkkel képesek teljesíteni. Most azonban egy olyan szakasz következik, ahova már felkészültség, rátermettség, taktika, és stratégia kell, nem elég a rögtönzés, és különösen nem elég azt a 20-30 focistát menedzselni, akik a válogatott keretét adják. Most már végre ki kell terjesztenie az MLSZ áldásos tevékenységét végre a klubokra, uralkodás, elnyomás helyett partneri viszonyban, mert amíg a kluboknál nincs meg az együttműködési hajlandóság (csak a több elnyerhető pénz lebeg a szemek előtt…). 

Addig ugyanis, amíg a klubfoci fel nem éled haló poraiból, nem lesz igazi foci, nem lesz valódi utánpótlás képzés, és végül a mostani kedvező trend folytatásához nem lesz muníció, azaz nem lesz játékos, aki a nagy terveket képes lenne megvalósítani a pályán, ahol már nincs helye adminisztratív intézkedéseknek, kommunikációs bravúroknak, retorikának, győzelmi jelentéseknek, ne adj isten füllentéseknek! Ott bizony feketén-fehéren kiderül, hogy ki a legény a gáton!

Most úgy tűnik, hogy már van, aki felmászott a gátra, de még nem nagyon érti, hogy mit is kellene tennie a becsapó víz ellen! Lassan talán beletanul, kitalálja, hogy hogyan tovább, de ehhez persze jó lenne, ha a mögötte álló főnök, elmagyarázná a beosztottnak, miért is áll ott, mit kell csinálnia, mi az elvárás, és persze azt, hogy az áradó folyó egyáltalán nem vicces, elsőként azt sodorja el, aki a gáton dolgozik. Aki pedig ott nem végzi jól a munkáját, azt az ár gyorsabban, és nagyobb erővel viszi el... Legalábbis vannak olyan országok, ahol ez így van.

Igenis szurkolok az MLSZ-nek, hogy végre találja ki, hogy mit és hogyan kell tennie ahhoz, ne csak látszat-eredmények, ne csak felvillanások legyenek, hanem a magyar foci végre visszakerüljön arra az útra, ahonnan szellemi képességeket tekintve nem éppen masszív elődeik lelökdösték.

     

Az ujpest1885.hu legfontosabb szándéka az, hogy lehetőségeihez képest a legszélesebb képet adja az Újpest sportjáról a szurkolóknak.

Nem titkoljuk egy pillanatra sem, hogy a megjelenő anyagok szubjektív szemmel, de objektív szándékkal készülnek. A mai nappal elindul egy, a szezon során hetente jelentkező sorozat, mely az UTE jégkorong csapatával foglalkozik. Szeretnénk hamarosan színesebbé tenni az anyagokat, remélhetőleg lesznek fotók és interjúk is. A szerdánként érkező cikkekhez mindenkinek jó szórakozást kívánunk!  

Túl vagyunk a MOL Liga alapszakaszának a felén, a 40 meccsből 22-n. Remek sorozatban van az UTE jégkorongcsapata! Az utolsó hét(!) bajnoki mérkőzését megnyerte a csapat, és már harmadik helyen áll a ligában. A legyőzöttek között a van a listavezető DVTK és a második MAC is, mindkétszer idegenben! A nehéz évek után lassan erősödött a csapat, a jelenlegi szereplés, az utóbbi időben mutatott játék valósággal elbűvöli a szurkolókat. Bárcsak lennénk többen! De a jó játék, a jó eredmények csak-csak újabb nézőket-szurkolókat csábít ki a Megyeri útra!

A nagyszerű sorozat október végén Belgrádban indult, és mára azt gondoljuk, az UTE jégkorongcsapata már mindenre képes! De egyelőre ne álmodjunk túl nagyot, a cél egyelőre az, hogy a rájátszást minél jobb pozícióból kezdhesse a csapat.

Múlt pénteken Miskolcon játszott a lila-fehér az Újpest. Nagyszerű mérkőzésen a rendes játékidőben 2:2 volt az eredmény, a hosszabbításban Csanyi góljával 3:2-re győztünk. Első két gólunkat Hebar és Sikorcin lőtte. Nagyszerű tett volt a listavezető, a legutóbbi két kiírás győztese elleni siker!

Kedden itthon játszott a csapat a ligaújonc Dunarea Galati ellen. Az Újpest nagyon rutinos játékkal 4:1-re győzött. A mérkőzés pont olyan volt, ahogy egy erős csapat egy gyengébb ellen játszik: háromgólos előny után nem erőltettük a további gólokat, de a győzelem egy pillanatra sem került veszélybe. Az igazság az, hogy én sem vagyok híve annak, hogy agyonverjük a gyengébb ellenfelet. A maximumot a legjobbak ellen érdemes kihozni magunkból. A Galac csapatában – akik először játszottak Újpesten – egy becsületesen, sportszerűen játszó ellenfelet ismerünk meg. Góljainak közül a Miskolcon bemutatkozott szlovén csatár, Ropret két gól lőtt, Benk és Hebar egyszer-egyszer talált be.

Most két hazai mérkőzés következik, amire érdemes lesz kijönni. Pénteken azért, mert a HK Beograd ellen az esélyek és a helyezések alapján – UTE a harmadik, a Belgrád a tizenegyedik –  meglesz a három pontot. De hétfőn csúcsrangadó a Miskolci Jegesmedvék – azaz a DVTK ellen. Óriási mérkőzés, hatpontos meccs! Sajnos az időpont… Hát azzal baj van. A gyerekek és a szülők a Mikulást várják. Én sem tudok kimenni…
A vasárnapi meccset a tévéközvetítés kedvéért tették át hétfőre, de műsoron a női kézilabda vb lesz. Szóval ez egy szerencsétlen beosztás. De aki teheti, szurkoljon a Megyeri úton, mert minden megtörténhet!

Az UTE jégkorongcsapatának következő mérkőzései:

MOL Liga: 2016. december 2. péntek, 18:00, Megyeri út: UTE – HK Beograd

MOL Liga, 2016. december 5. hétfő, 18:00, UTE – DVTK Jegesmedvék

LS