Vélemény

A Törökországi edzőtábor kezdete előtt pár nappal sikerült egy reménybeli balhátvédet igazolni DzenanBurekovic személyében. Arra nem tennék kísérletet sem, hogy elemezzem frissen érkezett játékosunkat, nem erről lesz szó. Vele kapcsolatban egy dolog a feladatom;

SOK SIKERT KÍVÁNOK ÚJPESTEN!

Az igazolások témaköre soha ki nem meríthető vitaalap a szurkolók körében. Mos, hogy bemutatkozott végre első – igazán égetően fontos posztra érkező – játékosunk, egy kis számvetést csináltam arról, hogy melyek azok a területek, ahol erősítésre szorul csapatunk.

Nos, mindenkinél leehetne erősebbet, jobbat, hatékonyabbat igazolni, ezt megállapítani nem nagy kunszt, ugyanakkor talán egy-két galaktikus magasságokba emelkedett klubon kívül ez világszerte minden csapatra elmondható.

Ezért arra tettem kísérletet, hogy az eddig látottak, hallottak (és a stat. adatokat is figyelembe véve), kik azok, akik inkább emelik a csapat minőségét, és kik azok, akik elmaradnak a csapat átlagától. Ez persze egyrészt szubjektív mérce, másrészt – a hiányposztok, illetve a légiós-, és fiatal ajánlás miatt – nem mindenki játszott annyit, és azon a poszton, ahol a legjobb.

Sokan és sokszor elmondták véleményüket játékosainkról, és nyilván nem azonos a megítélése a legtöbb kerettagnak, így véleményem csak egy a sok közül, mégis igyekeztem arra törekedni, hogy valamiféle többségi véleményt adjak vissza az alábbi táblázatban.

Jelmagyarázat;

+: az átlagot felülteljesítő,

-: az átlagot alulteljesítő,

?: nem megítélhető/erősen vegyes

Az, hogy a csapat egészének csak cca. 41%-a felülteljesítő, jól mutatja, hogy általános minőségi problémák vannak. Ez persze sok tényező eredőjeként áll elő, nem is boncolgatnám sokat, mert van annyira összetett a probléma, hogy az nem egy cikkben, hanem csak egy komolyabb cikksorozatban lehetne feldolgozni…

Ami viszont az eredeti felvetést illeti; nem meglepő, hogy a védelem a leggyengébb (itt egyedül Litauszki az, aki minőséget jelent), középpályán jobb a helyzet, míg támadókkal vagyunk legjobban ellátva – a minőséget illetően.

Ezek szerint a védelemből 3-4 minőségi játékos (legalábbis a mostaniaknál jobb) hiányzik, középpályán 1-2 (egy karmester mindenképpen!), míg a támadóknál inkább az a kérdés, hogy miként oldja meg a Mester a rotációt, illetve ki az, aki helyett (a bére helyett…) lehetne inkább a védelembe minőségi játékost hozni.

Persze ez csak egy erősen szubjektív vélemény, de talán nem nélkülöz minden alapot, és talán sokak véleménye hasonló. A továbbiakra tehát:

MINŐSÉGET A CSAPATBA!

 

HAJRÁ LILÁK!

Ady veretes sorai jutottak eszembe a minap, de a cím csak nem akart beugrani! Aztán eszembe jutott! Na persze, hogy Hofi féle ferdítése; Góg és Demagóg fia vagyok. Mi váltotta ki ezeket a gondolatokat? A blikk.hu-n megjelent cikk volt a kiváltó ok, ahol klubok tulajdonosai/vezetői nyilatkoztak a klubok által befizetett adókról. Íme!

George F. Hemingway (született Szabó György, a Kispest tulajdonosa) egy blog-bejegyzéséről így írnak:

„Furcsállja, hogy a vállalatok nem segítik csapatát azzal, hogy adójuk egy részét a Honvédhoz irányítják, ők ugyanis így gyakorlatilag több pénzt fizetnek be az államkasszába, mint amennyit támogatásként kapnak.”

Vancsa Miklóst is idézik (a Vasas ügyvezető igazgatója):

„Minden évben jelentős adót kell befizetnünk. A legtöbben csak azt látják, hogy mennyi támogatást kap egy klub, leginkább a tévés pénzekből. Azt kevesen veszik figyelembe, hogy például ez az összeg teljes mértékben elmegy a különböző adókra.”

Szintén ebben a cikkben jelent meg egy adat:

„A 12 gárda adózás címszóval összesen 7,3 milliárd forintot utalt az államnak tavalyelőtt.” 

A nagy nevettető ismét beköszön egy gondolat erejéig; „Hogy körös-körül ne vonszoljam magam!!!” A gondolatot Hofi így folytatná:

Te, né’ má’! Hogy milyen csúnya rosszfiú ez a mi államunk! Nem elég, hogy odaad egy csomó pénzt a kluboknak, nem elég, hogy építgeti nekik az új stadionokat, de még az sem, hogy aztán működteti is… Nem, mindez nem elég, még meg is adóztatja szegény klubokat! De ez mind semmi! Nem ad annyi pénzt nekik, hogy az elég legyen az adóra, vagy éppcsak annyit, hogy abból épphogy be tudják köhögni a közterheket! Te, haver, gondoltad volna, hogy milyen rossz sora van ezeknek az aranylábú gyerekeknek???

Komolyara fordítva a szót; azon kívül, hogy ez rinyálás a két úriembertől teljesen felesleges - nemkülönben bicskanyitogató! -, nagyon pontosan leírja a foci és a társadalom viszonyát.

A klubok a legnagyobb természetességgel fogadják el a mindenki másnál nagyobb kedvezményeket, állami támogatásokat, tao-pénzeket, tv-jogdíjakat, új stadionokat, vagy akár irányított szponzorok pénzeit. Ezen közben szinte sértve érzik magukat, ha adókat kell fizetniük a közösbe!

Itt bizony valami nagyon nincs rendben! Méghozzá az, hogy az a közösség, akinek a pénzeiből (tao, szerencsejáték, adókból fenntartott tv-csatornák) gazdálkodnak (helyesebben garázdálkodnak) számukra annyit sem ér meg, hogy – az erősen kedvezményes! – adófizetési kötelezettségüket leróják (alapesetben a köz javára…)!

A „nagykalap” ilyetén egyoldalú kihasználása a társadalmi szolidaritás igen komoly deficitjét mutatja, nem is kérdés. De az már egész egyszerűen borzasztó, hogy olyan társadalmi szerveződések, amelyek nevelő feladatokat is ellátnak, ennyire antiszociális magatartást folytatnak! Mit is várhatunk a kluboktól, milyen fiatalokat nevelnek azok, akik alapvető társadalmi normákat képtelenek felismerni???

És ne feledjük; az a közösség, aki végső soron finanszírozza a klubokat, ő a szurkoló is!!! Nos, amilyen az adózás/juttatás koordináták mentén a közösség irányába mutatott elkötelezettség, olyan a mutatott teljesítmény is; nulla, zéró, semmi, nothing, nyicsivo!!!

Óriási tévedésben van az egész magyar futball, ha azt gondolja, hogy a mindenkinél nagyobb előnyök mellett mindenkinél jobban kell rinyálni a sanyarú helyzete miatt! Ha nem hiszik el Vancsa, vagy Szabó urak, akkor egy példával rávilágítok nonszensz megnyilatkozásaik ostobaságára!

Itt vagyok én. Dolgozom, ezért fizetnek, a fizetésem után pedig mindenféle adót és járulékot fizetek. Ez – ha hiszik, ha nem! – így normális. Jobb lenne kevesebb adót fizetni, ugyanakkor nem szeretném, ha nem lenne orvosi ellátás, vagy mondjuk a gyerekem nem járhatna iskolába (mert nem lenne), vagy mondjuk csak földúton juthatnék el – hetek alatt… - az ország egyik végéből a másikba. Szóval, fizetem az adókat.

Tudom, ez önöknek már-már sci-fi kategória, de így megy ez! Hogy a maguk sirámait behozzuk a képbe, tételezzük fel, hogy mától nem fizetek adót. Ez egyszer biztosan feltűnik majd a NAV-nak, aki azonnal küld nekem egy szerelmes levelet, amiben felszólít, hogy (fővesztés terhe mellett!) fizessek be x forint adót, meg még x forint büntetést!

Önök szerint, ha erre azt válaszolom, hogy nem tehetem, mert semmiféle pénzt nem kaptam az államtól, akkor mi lesz a válasz? Tudom, önök szerint az, hogy a hatóság belátja, igazam van, és kártalanításként ő fizeti ki nekem a levélben megjelölt összegeket. Csak jelezem; nem ezt fogja tenni a NAV! A megfejtést önökre, és a többi igen tisztelt klubtulajdonosra, vezetőre bízom!

Addig is tanácsként Hofitól; végre öltözködjenek már fel!!!

Ismerőseim – akik tudják, hogy azon kevesek egyike vagyok, akik még követik a hazai foci eseményeit… - sokszor kérdeznek a fociról. Azaz dehogy a fociról!!! Csak arról, ami eljut azon sokakhoz, akiket már régen nem érdekel az a labdarúgás, amit itthon annak nevezünk… Ezek pedig SOHA nem a pályán látható események!

Szögezzük le; amit hazai labdarúgásnak nevezünk, az valójában csak egy jó ürügy arra, hogy mindenki, aki benne van, jó pénzt keressen, sport-szakmai célok pedig csak néha-néha fedezhetők fel. Mert ha valaki gyermeki lelkesedésében, érthetetlen optimizmustól vezérelve, szakmai vizekre téved, azt bizony azonnal bedarálja a rendszer…

De miről is van szó? Arról, hogy a fociban minden érdekesebb annál, mint ami a pályán történik, mert ott az van ami… A nagy semmi, de még az is rosszul előadva! Ma már ott tartunk, hogy aki érdeklődő, aki még mindig kimegy a meccsekre, aki már annak is tud örülni, ha egy szezon alatt két jól kivitelezett cselt lát, az sem a fociról beszél… Előre közlöm; ez nem a néző – avagy szép, de nem véletlenül elfelejtett kifejezéssel; A NAGYÉRDEMŰ! – hibája!

Kezdem mindjárt fórumunkról egy idézettel (az idézet szerzőjének nick-jét sem tüntetem fel, mert nem kértem engedélyt, hogy idézzem):

„Jól jellemzi a mai magyar futballhelyzetet, hogy olyan dolgok állnak a középpontban, mint a stadionbezárások, szektorbezárások, kit lincseltek meg, hány ember huhogott, Tao, fegyelmi bizottság, bmlsz, és ki tudja még mik...”

Hoppá-hoppá, barátaim! Itt bizony kimondásra került, hogy a fejétől bűzlik a hal! A NAGYÉRDEMŰ azt mondja, kérem szépen, hogy lehet itt mindenféle elméleteket gyártani, lehet szabályokat alkotni, és azokkal élni (magyarul; visszaélni), de amíg nem a fociról szól a foci, addig nem lesz eredmény!!!

Nos, kezdjem az elején; keresem a választ arra, hogy mi is az a FOCI? Saját definícióm:

A foci elsősorban játék, ami nem kizárólag a benne résztvevőket szórakoztatja, hanem azokat is, akik nézőként megjelennek a meccseken.

Ez az alap. Erre már sok dolgot fel lehet építeni; a játékosokkal kereskedni lehet, a nézőktől belépti díjat lehet szedni, szintén nekik eladhatók az egyes klubok jelképeivel ellátott termékek, a tévében közvetíteni lehet, szerencsejáték ipart lehet rá felépíteni, stb, stb…

Fontos, hogy ez utóbbiakat csak akkor lehet ráaggatni erre a csodálatos játékra, ha az alapvető definíció szerint működik a játék, és a foci, amit a pályán látunk, a mindenféle sallang ellenére is önazonos marad! Hogy fogalmazza meg ezt a NAGYÉRDEMŰ? Itt egy újabb idézet (Schmitt-snitt…):

„Nem arról beszélünk, mint Bázelben, hogy hogyan verték meg a Manchester United-et, hanem ezekről a magyar kicsinyes baromságokról. Közben kihalt a szakmai tudás, az igazi szenvedély, a katarzis a futballból. Pontosan olyan a futballunk, mint maga a társadalom.”

Nocsak-nocsak… Ugye hogy fontos (lenne) a foci játék jellege? Ugye mennyire hiányzik ez ma a hazai fociból? Mi is beszélhetnénk hasonló nagy sikerekről, nekünk is megvannak az adottságaink (egyre inkább) ahhoz, hogy néha-néha megrángassuk az oroszlán bajszát! De mi el sem jutunk az állatkertig, de még annak a bejáratához sem érhetünk oda! (Illetve...:-))

Nem kezem el megint a már-már mantraként unalomig ismert szövegemet arról, hogy a mindenkori hatalom az utóbbi 50-60 évben hogy verte szét azt a masszív tudásközpontot, amit a XX. század elejétől a ’40-es, ’50-es évekig téglánként hordtak össze nagybecsű elődeink. Ma már azonban kezdem azt gondolni, hogy ez a hosszú folyamat nem jószándékúhülyék hibáinak sorozata, hanem kifejezett alantas szándék vezérelte gazfickók működésének „eredménye”…

Itt megállok egy kicsit, mert eszembe jutott egy elsőre nem ideillőnek tűnő idézet az általam nagyra tartott Bojár Gábortól (matematikus, fizikus, sok egyéb kitüntetése díja mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett vállalkozó):

„Attól lesz jó egy termék, ha igényes a vevő. A vevő pedig akkor igényes, ha ő fizeti meg a terméket. Ezért szeretek inkább a vevők pénzéből, mint az államéból élni.”

Barátaim, ott az MLSZ-ben, és még feljebb! Talán érdemes lenne a fentieket alaposan megfontolni! Ha ugyanis ezt az alap-igazságot összerakom a saját definíciómmal, akkor máris megtaláltam az okát annak, hogy miért nem tolonganak a nézők a mérkőzéseken:

  • A foci egy termék: jó termék, ha az alap-definíciónak megfelel, egyéb esetekben rossz.
  • A foci vevője a szurkoló: mint tudjuk, a vevő igényes, az igényes ember pedig nem vesz rossz terméket, azaz nem megy ki a meccsekre.
  • Aki az állam pénzéből él: nem tud/akar megfelelni az igényes vevő elvárásainak.

Nos, nem nehéz belátni, hogy a magyar foci (mint a globális sportvilág állatorvosi lova) már az alapoknál elhibázott! Fundamentumai olyannyira távol állnak attól, ami máshol hellyel-közzel organikus növekedés/fejlődés eredményeképpen jött létre (ez a nemzetközi foci világa, amiben nekünk egészen egyszerűen nincs helyünk!), hogy nem kell csodálkoznunk egy-egy törpe-, vagy városállam elleni vereségen egy pillanatig sem!

A vezetőknek persze csak addig sikerül eljutniuk, hogy ez így nincs rendjén, hiszen valamikor… A „valamikor”-ból csakis és kizárólag az eredményeket látják, azt nem képesek felmérni, hogy az eredményt nem lehet másolni, csak az ahhoz vezető utat. Az viszont komoly dolog, mert eredmény csak kemény munkával érhető el, az pedig – miután állami csöcs eteti az egész rendszert – nem alternatíva. s akkor mi marad?

Nos, nálunk ugye az állam a vevő, hiszen „aki fizet az mondja meg, hogy mit húz a cigány”, ezért persze a termék előállítójaként az MLSZ az államnak kíván megfelelni. Ezért a néző nem fontos… Ezt eddig még szépen el is intézhetné az állam és az MLSZ, asztal mellett, bajnokságot sem kellene rendezni. A pénzt mindenféle más módon is szét lehetne dobni, nem?

A baj ott van, hogy vannak még mindig olyanok, akik azt hiszik, hogy ők a vevők… Ezek olyan emberek, akik még mindig kimennek szurkolni, akik még mindig hisznek valamiben, akik még mindig azt gondolják, hogy a szurkolásukkal segítik csapatukat, ezáltal persze az egész magyar labdarúgást is. De ez – a foci mai rendszerében – nem más, mint szerepzavar!

Ja, nem a szurkoló hibája, de mindig a szemére vetik, mert nem értik, hogy mi okból mond véleményt, miért zajong, miért nem tetszik neki az, hogy előre lebeszélt meccseket lát, hogy a bírók széttrollkodják a meccseket, hogy az MLSZ felháborítóan részrehajló a működése minden egyes elemében, stbstbstb… A NAGYÉRDEMŰ persze ez sem hagyja szó nélkül (idézem):

„Egyre inkább érzem úgy, hogy nem a szurkolással van a baj, hanem azzal, hogy egyáltalán vannak szurkolók. Miért...? A huhogás persze marhaság, de egy ilyen hiteltelen banda szavának, mint a FEB, nyilván semmiféle jelentősége nincs. Majd ha párt-atlan lesz a működés, évek alatt meg lehet szerezni a bizalmat. De addig...”

Nos, a szurkoló esetében valójában nem is beszélhetünk szerepzavarról, hiszen a rendező semmilyen szerepet nem szánt neki, olyannyira, hogy még a súgólyukba sem szeretné beengedni! Ott tartunk tehát, hog;

  • a szórakoztató, három szereplős vígjátékból (szereposztás: MLSZ, klub, néző)
  • silány melodráma lett, (szereposztás: MLSZ, állam, klub)

Nos, azt gondolom, hogy most akkor az állam tegye meg a szívességet, és vonuljon vissza azokra a területekre, ami az ő feladata. Ja, ilyet nem lehet, mert akkor összeomlik a ma működő rendszer? Uraim! Több komolyságot kérek!

A RENDSZER NEM MŰKÖDIK!!!

De - ha már az állam kedvenc sportága a foci – engedjük meg, hogy legyen állami szerepvállalás, de az legyen versenysemleges, ne legyen viszont részrehajló! És persze a valójában állami szervként működő sportági szövetség kövesse ezt a jó példát!

Vannak erre jó párhuzamok! Hogy ne menjek messzire, és mindjárt azokkal kezdjem, akikről éppen szó van, egy jó gyakorlatot hozok fel. Az állam támogatásban részesít bizonyos gyógyszereket. Ha mondjuk szívgyógyszerre van szükségem, és azt kiváltom, az államhatalom – normális módon – nem várja el, hogy az éppen regnáló kormányra szavazzak a következő választáson. Tovább megyek; mindenkinek azonos támogatást nyújt, nem kivételez senkivel, hacsak nem a szolidaritás elvén nem nyújt extra támogatásokat a lemaradó társadalmi csoportoknak, sőt tőlük sem vár el cserébe semmit… Gyorsan hozzáteszem, hogy nem is lenne szép dolog, hiszen az állam nem ad pénz, hanem csak a társadalom egészétől beszedett pénzeket (adók, járulékok) juttatja vissza!

Nos, a foci az ebben is a feje tetején áll. Vannak klubok, akik kiemelt támogatásban részesülnek (ha a tao nem elég akkor állami szponzorációval, adósság-átvállalással, adó-elengedéssel, stb.), és ezért cserében vannak elvárásai… Ja, az hogy ki lesz kiemelten támogatott, nem szabályok döntik el, hanem a sógor-koma biznisz íratlan törvényei!

Vegyük már észre, hogy a szurkoló - aki az adót- és járulékokat fizet (mint tudjuk, a tao is közpénz!!!) – nem vevő ebben a rendszerben, és mégis ő fizeti a számlát!!! Ma a magyar fociban a szurkoló az a vendég, aki nem mondhatja meg, hogy mit húzzon a cigány (sőt sokszor be sem engedik a mulatságra!), a számlát viszont ő fizeti ki - azok helyett, akik jól mulatnak a csehóban!

Kedves szurkolótársaim! Kérem, támogassátok ötletemet! Minden egyes focista mezén a következő főszponzor feltüntetését kérem:

Folytatàs

Mi itt a baj?

Ha csak eddig jutunk el a helyzet bemutatásában, akkor azt gondolhatnánk, hogy minden rendben van! És azt is gondolhatjuk, hogy a szurkolói rendbontások kizárólag azért fordulhatnak elő, mert a meccsekre járók jellemzően bűnözők, felforgatók, a társadalom alja. Miért? Mert most épül nekik stadion, a jegyek árai elég kedvezőek, klubjaik biztos (anyagi) lábakon állnak; látszólag csend-rend-fegyelem van, amibe csakis a szurkoló piszkít bele manapság! 

Igen, a hétköznapi ember, a „köz” pontosan így látja. Azt, hogy „ezeknek” (ti. a szurkolóknak) épít a kormány stadiont, támogatja klubjaikat, ezek pedig csak balhézni tudnak! Az senkinek nem jut eszébe, hogy kicsit megkapargassa a felszínt, hozzá csak az jut el, hogy két szurkolót egy társuk majdnem halálra késelt, akik aztán félig agyonverték a késelőt…

Nos, a legnagyobb baj ott van, hogy a „köz” pont ennyit tud az eseményekről, pont eddig lát bele a hazai futball mély bugyraiba (semeddig…), és pont ilyen fél-információk birtokában alakít ki markán vélemény a szurkolókról – helyesebben a szurkolókkal szemben!!!

Miért gondolom, hogy a rendbontás - a média által felfújtként tálalva – nem a szurkolók énjéből fakadó gennyes elfajzása a kulturált szurkolásnak? Nos, nézzük végig, ki mit tett azért, hogy a zöldek ünnep helyett most arról beszélnek, hogy klubjuk fennállása legnagyobb válságát éli!

 

MLSZ

Ez a szervezet mindenkinél többet tehet a magyar futballért, és ő az a szervezet, aki mindenkinél többet is árt… Mire gondolok? Nos;

- versenyeztetés,

- büntetési gyakorlat,

- biztonsági követelmények,

- bíráskodás felügyelete,

- az ún. központi pénzek elosztása.

 

Tartok tőle, hogy ha még pár percet gondolkodnék, találnék még 10 ilyen dolgot… Ezek közös tulajdonsága, hogy az eredetileg jó célok, kifejezetten kívánatos irányok érdekében hozott szabályok, szabályozók semmit nem érnek, mert nem rendszerbe fogva gondolkodik a szövetség, és mert a saját szabályait sem alkalmazza következetesen.

 

Versenyeztetés: 

Talán még itt lenne a legkisebb probléma, de azt mindenképpen meg kell említeni, hogy az egyes klubok számára közel nem biztosít azonos, vagy közel azonos feltételeket az MLSZ. Gondoljunk itt arra, hogy a zöldek stadionjában kell megrendezni minden egyes kupadöntőt (így fordulhatott elő, hogy az Újpest hazai pályája az Üllői úton volt egy kupadöntő erejéig – agyrém!!!). De említhetem azt is, hogy az egyébként üdvözlendő stadion-építések miatt egy Vasas-Újpest meccs Dunaújvárosban kerül megrendezésre, mert nincs kötelezettsége a földrajzilag legközelebb eső klubnak arra, hogy kölcsönözze ki pályáját a „hazai” klubnak, ha már egyszer az nem hajlandó vendégül látni a Szuszában az Újpestet (megjegyzem, erre is kötelezhetné az MLSZ a rendező klubot).

A versenyeztetés részének tekintem azt is, hogy a szurkolók, hogyan tudnak eljutni egy meccsre; míg az Újpest szurker buszozik az Üllőire, addig ellenkező esetben metróval közlekedik Újpestre a vendég. Sok-sok ilyen „apróság” van, amit ezer, meg egyszer jeleztek, jeleztünk az MLSZ felé, de mintha a fallal beszélnénk… Teljesen egyértelmű, hogy az MLSZ nem szereti a szurkolókat, mert egy irányíthatatlan tömeget lát bennük, fél tőlük, ezért igyekszik távol tartani őket a kluboktól. 

A másik ok, amiért nem jó a szurkoló a szövetségnek; ha egy méretesebb stadiont minden egyes meccsen megtölt egy klub, miközben masszív jegyárakkal dolgozik, az csökkenti a klub MLSZ-től való függését! Márpedig az MLSZ kizárólag a hatalmi szóval történő irányításban képes gondolkodni, és mivel vezetőjük bankár, ezt a hatalmi szót nem kevés pénzzel nyomatékosítja.

 

 

Büntetési gyakorlat:

Ebben egészen elképesztő történetek vannak. Nem, nem városi legendaként, hanem tényként!!! Nagyon nem mindegy ám!

Csak egy-két példát mondok a közelmúlt eseményei közül. Nem az események szereplő a lényegesek, hanem az, hogy ezek a szereplők a rájuk mért (vagy nem is mért…) büntetések tekintetében nem az elkövetett cselekedet határozza meg a mértéket, hanem az, hogy melyik klubbal kapcsolatban hoz döntést a Fegyelmi Bizottság.

Henty: A játékos nemi szervét mutogatja a közönségnek, mire az huhogással tudatja, hogy nem több egy majomnál. A meccs után a játékos szétrúgja a vendéglátó stadionjában az ajtót, mondván, beszólt neki az ellenfél játékosa, és kifejezett rasszista megjegyzéssel zaklatta. 

A vendéglátó klub két meccses eltiltást kap, a hazai játékos ügyét később tárgyalják (gondolkodnak, hogy milyen mega-büntit sózzanak rá!), míg Henty megússza egy kisebb pénzbírsággal (amit klubja kifizet helyette).

Huhogás: Hemingway úr a sajnálatos Üllői úti események után feltette a kérdés, hogy „Hogyan tudjuk meggyőzni őket, hogy a szenny bűze megáll Kispest határánál?”. Ugyanebben a blog-bejegyzésben írta, hogy „Nagyon örültem a Felcsút elleni pazar szurkolásnak, de még jobban örültem annak, hogy nem kevesebben, hanem többen vannak ultráink…”. Nagyon szép, csak az a probléma, hogy ezen a mérkőzésen a szabálytalankodó Patrick Mevoungou-t huhogással „díjazta” a hazai szurkolótábor. A meccsel kapcsolatban az MLSZ Fegyelmi Bizottsága semmilyen büntetést nem állapított meg…

Eke Uzoma: “A FEB Eke Uzomát (Balmazújváros), mert a mérkőzés előtti kézfogásnál a játékvezetőkkel nem fogott kezet, írásbeli megrovásban részesíti”. Ez a büntetés sok sebből vérzik; a játékos ugyanis egy korábbi meccsen kifogásolta a bíró ítéletét (ráadásul teljes joggal, mert az téves volt…), de a bíró nem csak elutasította a kifogást, hanem egyszerűen semmibe vette a játékost, átnézett rajta, és csak annyit mondott, hogy ki fogja állítani. Uzoma nyilatkozata szerint; „Ekkor úgy döntöttem, hogy rendben, én is egy ember vagyok, ha nem akarnak velem beszélni a bírók, én sem akarok velük érintkezni, kezet rázni. Azóta teszek így minden mérkőzésen. Ez az oka az egésznek. Ha átnéznek rajtam, ha nem számítok, ha úgy tekintenek rám, mintha ott sem lennék, akkor így kell reagálnom.”

Figyelem! Ezek csak kiragadott példák, csak az utóbbi egy-két fordulóból szemezgettem, de ezek az NB1-ben mindennaposak! Ha nem kiragadott példákat keresek, akkor meg kell említenem a Videoton játékosainak minősíthetetlen viselkedését; játékban, és azon kívül sem képesek sportemberhez méltó viselkedésre, de emberhez méltatlan megnyilvánulásaik rendre megtorlatlanok maradnak! Már ott tartunk, hogy a szurkolók el se hitték elsőre az október végi Újpest-Videoton meccsen Suljic kiállítását, aki f…szopónak nevezte a bírót!

Ezt sajnos még mindig képesek megfejelni; a kollektív bűnösség elvén történő büntetés nem csak sértő, hanem egyenesen ellentétes az ENSZ alapokmányával. Arról a szervezetről van szó, amelyiknek hazánk is tagja, sőt, azok az országok, melyek nem tagjai, azokat csak terrorista, szakadár, vagy éppen totalitárius jelzős szerkezetekkel szoktunk jellemezni!

 

Bíráskodás felügyelete:

Az előbbi esetek nem „csak” az MLSZ FB működéséről állítanak ki bizonyítványt, hanem a minden kritikán aluli játékvezetésről is! Ennek a legkirívóbb esete Karakó játékvezető ténykedése a Videoton-Mezőkövesd meccsen;

A Videoton második gólja előtt a csatár les-gyanús helyzetben kiugrott, a partjelző nem intett be lest, de Karakó belefújt sípjába. A kövesdi védelem leállt (a síp azt jelenti, hogy a labda nincs játékban!), a csatár belőtte a kapuba a labdát, mire a játékvezető gólt ítélt…

Ha ezt nem látom a saját szememmel, nem hiszem el, hogy ez létezhet! És mégis van… Tegyük hozzá, Karakó az első számú UEFA-játékvezetőnk, akit olyan tehetségesnek gondolnak a szövetségnél, hogy a sztenderd két éves élvonalbeli bíráskodás helyett öt NB1-es meccs után lett tagja a magyar nemzetközi bírói keretnek!

De ezek csak a tünetek! A valódi betegséget az okozza, hogy:

- A bírói kar vezetését ugyanaz a szervezet látja el, mint amelyik a bajnokságot szervezi, nem más, mint az MLSZ.

- A bírók főállású alkalmazottai a szövetségnek, annak a szövetségnek, ami a klubok korábbi jogköreit a következő pontokban leírtak szerint korlátozza.

- Megszűnt az a korábbi lehetőség, hogy a klubok egyes bírókról „leiratkozzanak”, azaz nem kérhetik, hogy egy-egy játékvezető ne vezessen az adott klubnak meccset.

- Mérkőzést – a korábbi gyakorlattól eltérően! – játékvezetői műhibára való hivatkozással nem lehet megóvni, így a klubok kezéből mindenféle jogorvoslati lehetőséget kivettek.

- A bírók jelentős bónuszt kapnak, melynek mértéke nem a teljesítménytől függ, hanem… nem tudjuk, de ha nem a teljesítmény az alapja a juttatásnak, akkor fennáll a gyanú, hogy a bírók különböző „szolgálatait” jutalmazza a szövetség.

 

A büntetési gyakorlat (kiterjesztve az eredeti szóhasználatot, itt értendő alatta a bírói működés is!) hiteltelenné teszi az MLSZ működését. Ennek pedig rengeteg negatív következménye van! Nézzük:

 

- A játékosok nem találják az igazodási pontokat, a játék szabályainak/a versenyszabályoknak a magyar gyakorlat szerinti „szabad értelmezése” egyeseket minősíthetetlen magatartás követésére ösztönöz, másokat pedig jogtalanul büntet.

- A bírók/MLSZ tekintélye egyszerűen nem létezik, ami a játékosok viselkedésére erősen negatívan hat.

- Az előbbi megítélés csorbítja a tiszta versenyzést, rontja a mérkőzések színvonalát, így a magyar labdarúgás fejlődésének (egyik) kerékkötője lett.

- Erkölcsi (kriminalizálás) és anyagi (zárkapus meccsek) károkat okoz a szurkolóknak.

- Erkölcsi (a klubok, a brand-ek társadalmi megítélése) és anyagi (zárkapus meccsek, jogtalan büntetések) károkat okoznak a kluboknak.

- A mindennapi rasszizmus gyanúját kelti a szurkolóban, ezzel ösztönözve a mérkőzés látogatóit hasonló magatartás követésére.

- Az előre tudható részrehajló bíráskodás az NB1-et a korrupció (fogadási csalások) melegágyává teszi.

Ezt a felsorolást mindenki jól vésse be, mert amikor az MLSZ a valós problémák helyett a szurkolók kriminalizálásával, a gyenge NB1-es meccseket, a válogatott egyre elkeserítőbb teljesítményét a klubok, és a játékosok nyakába varrja, akkor az MLSZ megítéléséhez ezek a szempontok is szükségesek! 

Amit a széles közvélemény az MLSZ-ről gondol, annak döntő többsége csak propaganda! Érdemi szakmai munka nem folyik a szövetségnél, nincs átgondolt stratégia, nincsenek meg a megfelelő emberek feladataik végrehajtására. A szövetség csak arra képes, hogy különböző érdekcsoportokat kiszolgáljon, azoknak maradéktalanul megfeleljen! Teszi azt úgy is, és akkor is, ha az a labdarúgás fejlődése ellen hat, és teszi ezt úgy is, akkor is, ha az kifejezetten szurkolók ellenében történik!

 

Központi pénzek elosztása:

Ide sorolom a versenyeztetéssel kapcsolatos pénzeket (meccspénz, fiatal- és légiós-szabály ösztönző, szerencsejáték pénz, jogdíjak, stb.), amelyekkel az a baj, hogy a versenyhez vajmi kevés közük van… Ennek oka, hogy a klubok az ilyen bevételeknek csak igen kis részét kapják teljesítmény alapon, ezért – logikus lépésként – „rámennek a tutira”, azaz a biztosan, teljesítmény nélkül megszerezhető pénzek maximalizálására törekednek.

A másik ilyen pénz – amihez látszólag kevésbé van köze az MLSZ-nek – az a tao-rendszerből megszerezhető pénz. Az a hírem van, hogy ezek is a szövetségen keresztül landolnak a kluboknál, egy részük pedig egyenesen a szövetség számláin landol! Ebben a tao-elosztási rendszerben az a rossz, hogy nincs benne rendszer… Vannak elvi szabályok, de ezek nem érvényesülnek a gyakorlatban. Nem az a probléma itt, hogy pénz érkezik a labdarúgásba, hanem az, hogy még csak magas szintű szabályokat, vagy legalább a tao-rendszer elvi céljai sem ismertek, mert ilyenek nincsenek, a döntéshozók soha nem is alkottak ilyet!

 

 

KONKLÚZIÓ

 

Bár elég hosszúra sikerült, de a fentiek még mindig épp csak a felszín alatti rétegig értek el, egy mélyelemzés ennél sokkal, de sokkal elszomorítóbb képet tárna fel. Az MLSZ úgy viselkedik, mint a Bourbonok, akik „semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek”. Mit is jelent ez?

Nos, azért tettem egy kisebb történelmi kitekintőt az írásba, mert ha végég vesszük azt, hogy korábban milyen hibákat vétettek elődeink, akkor rájövünk, hogy miért, és hogyan jutottunk el idáig. Ehhez képest az MLSZ vezetése pontosan azokat a hibákat véti, amiket elődei is, miközben egy lefelé tartó spirálba pörgeti a sportágat:

A finanszírozás most éppen olyan kiemelt társadalmi réteggé teszi a futballból élőket, mint a szocializmus idején. De akkor – legalábbis a ’70-es évek végéig - még volt teljesítmény…

A pénzügyi póráz lépett a korábbi állami szerepvállalás, és ezzel együtt befolyás helyébe. Korábban legalább (bár helytelenül alkalmazva) megpróbáltak az elődök egy egységes szakmai rendszert megteremteni. Sajnos nem a stílus, hanem az edzésmódszerek felől kezdték, így a globális szemlélet irányából (top-down), hanem atomikus elemekből akartak építkezni (bottom-up).

A korábbi főváros-vidék ellentét helyére beemelték a „királyi gárdák” vs. eltűrt csapatok épített ellentétet. Ez korábban sem volt jó gyakorlat, de nem feledjük, hogy a fővárosi klubok hagyományai messzebbre nyúlnak vissza, így a II. világháború előtti időkben az NB1 szinte egyenlő volt egy Budapest Bajnoksággal.

A szocializmus tűrte a szurkolást, mert a nagy masszában feloldódó munkás-paraszt szurkoló itt kiélhette mindennapi frusztrációit, de a csapatokhoz tartozás a nagy tömegeket megosztotta. Most ezt a megosztás a stadionon belülre viszik az ultrák vs. családok mesterségesen gerjesztett ellentétével, valamint azzal, hogy a biztonsági kérdéseket csak látszólag rendezik, valójában pedig a káosz irányába ható intézkedéseket hoznak.

A következetlenség, a stratégia nélküli vegetálás sem új találmány. Azonban egy ideig még a lendület vitte a szekeret, nem kellett stratégia, a futball képes volt valódi vezetés nélkül is sikerekre – de persze a lendület rég elfogyott…

A biztonság intézkedések csak a látszatnak szólnak, mert amíg csak a biztonsági cégek, és más érdekcsoportok hasznára szolgálnak, addig apropóját adó események kódolva vannak. Az MLSZ bort iszik és vizet prédikál, mert intézkedései csak a káoszt növelik, amit jól mutat az is, hogy az említett esemény egy olyan stadionban történt meg, ahol – nem csak magyar viszonyok közt! – példa nélküli biztonsági intézkedések mellett rendeznek meccseket!

Lehetne folytatni a sort, az olvasó is biztosan meg tudna tölteni itt jó pár oldalt… Összefoglalva azt, amit a fentiekben leírtam, annyit tudok mondani, hogy az MLSZ kommunikációjában képmutató, döntéseiben következetlen, szakmailag alkalmatlan. Kicsit bővebben:

- Nem végzi el a rá bízott feladatait.

- Tevékenysége kifejezetten káros a hazai labdarúgásra.

- Működése nem biztosítja a nézők biztonságát, a mérkőzésre családok gondolata csak utópia lehet.

- A labdarúgás szakmai szempontjai helyett különböző érdekcsoportok kiszolgálását tekinti első számú céljának.

- Megosztja, kriminalizálja a szurkolókat.

- A klubok finanszírozását úgy alakítja, hogy függőségi viszony alakuljon ki, a nézőkre ne legyen szükség, a versenyt pedig korlátozza.

- Sikerekről beszél, pedig labdarúgásunk egyre gyengébb.

 

Sajnos ez a felsorolás is szinte végtelen lenne, ha most hagynék fel vele. Mert van itt egy mindezeknél is fontosabb dolog, amiről beszélnünk kell!

 

Úgy tűnik, hogy az MLSZ gyalázatos tevékenysége - minden jószándék mellett, és bármilyen irányú előfeltételezés ellenére is! – nem jóhiszemű hozzá nem értés következménye, hanem kifejezetten kigondolt, előre eltervezett szándékok tudatos megvalósításának eredménye!

 

Régen várjuk, hogy sejtésünk helytelenségéről győzzenek meg végre! Sokszor adtunk újabb és újabb esélyt, kerestük a tárgyalás, egyeztetés lehetőségét, javaslatokat tettünk, felhívtuk a figyelmet azokra a nem kívánt következményekre, amik mára sajnos realitássá értek, de ha meg is hallgattak, soha nem vették figyelembe véleményünket! Nagyon úgy áll, hogy innen már nincs lejjebb (bár már évtizedek óta ezt gondoljuk…), itt totális, és mindenre kiterjedő, komplex terveken nyugvó, gyökeres változásokra van szükség! 

 

Amíg ezt nem látjuk, nem fogadjuk el partnerként az MLSZ-t, nem tekintünk rá sportági vezetésként, hanem csak egy olyan szervezetnek tekintjük, ami élősködőként szívja el szeretett labdarúgásunk utolsó életenergiáit. Most már nem közelítünk, nem próbálunk meg pozitívan viszonyulni azokhoz a romboláshoz, amit az MLSZ működése jelent, ellenben elvárjuk, hogy a Szövetség a teljes szakmai és erkölcsi megújulással bizonyítsa számunkra, hogy egyszer majd rászolgál tiszteletünkre!

A sajtó (egyik fele) tele van azzal, hogy a szkenner-ellenesek visszatérése ünnep helyett ünneprontás lett. Nem kívánunk erre a hullámra felülni, ami történt, az megtörtént, sokkal jobban érdekel az, hogy mi vezetett idáig! Nem a konkrét esetig, hanem addig, hogy a széles közvélemény miként kapott visszaigazolást arra az állításra, hogy focimeccsre járni tiszta krimi!

Fontos kiemelni, hogy nem kívánok az Üllői úti eseményekkel foglalkozni. Ennek oka az, hogy az ott történtek felelősei nem a hírekben szereplők, hanem azok, akik miatt az események idáig fajultak.

 

Szurkolók

Kicsit messze fogom elkezdeni ezt a történetet. Az alábbi ábra több mint 100 év nézőszám-adatait tartalmazza:

Forrás: https://www.magyarfutball.hu/hu/nezoszamok

Nem meglepő, hogy a mai szintet gyakorlatilag minden körülmények között tudta hozni a hazai foci élvonala. Persze közben sok minden változott.

 

1.

  • A II. Világháborúig az 1926/27 és 1927/28-as bajnokságok nézőszáma volt kiemelkedő, mert ezekben az években kerültünk igazán komolyan az élcsapatok közé – ekkor egy 2. és egy 3. helyig jutottunk, az első bajnoki aranyat pedig a még mindig átlag feletti nézőszámot hozó 1929/30-as bajnokságban sikerült elhódítani.
  • Ebben az időszakban - a két kiugró évtől eltekintve – 2.600 és 5.000 között mozgott a meccsenkénti nézőszám.

2.

  • 1947/48-tól egészen a ’70-es évek elejéig volt egy igen jelentős felfutás.
  • 5.000 körüli szintről viszonylag gyorsan elértünk a 15.000-es átlagokig, majd aztán még jó ideig 7.500 fölött maradtunk.

3.

  • A ’70-es, ’80-as évek viszonylag kiegyensúlyozott képet mutat a 7.500 és 10.000 között ingadozó átlagaival.
  • Ebben az időszakban nyertük sorra a bajnokságokat, jöttek nemzetközi szereplések is, a hazai futball egésze is még mindig közvetlen az élmezőny mögött volt – vagy legalábbis azt gondoltuk.

4.

  • A ’90-es évektől napjainkig egy szinte monoton csökkenő trendet látunk, ami odavezetett, hogy a száz évvel ezelőtti szintekre estünk vissza

A mai szurkolói körök a rendszerváltás után alakultak ki. Előtte nem nagyon alakulhattak ki ezek, mert a korábbi rendszer azért arra kínosan ügyelt, hogy egy-egy nagyobb társadalmi csoport egy gyúrható massza legyen… A felosztás önkényes, és esetleges, de talán rámutat arra, hogy egy adott klub szurkolói sokfélék, társadalmi pozícióik, szurkolásuk, szokásaik közel nem tekinthetők azonosnak. És még egy; mindannyian fontos elemei a stadionbeli eseményeknek, mindannyiukra szükség van az egészséges légkör megteremtéséhez!

Ultrák:

Ők azok, akik a legkitartóbb, leghűségesebb szurkolók, koreográfiákat mutatnak be, követik csapatukat minden meccsre, megtelik hangjukkal a stadion. De ők azok is, akik például árvíz idején azonnal kimennek a gátakra, gyűjtéseket szerveznek segítségre szorulóknak. És igen, ők azok, akik benne vannak egy olyan buliban, ahol a konkurens szurkolótábor ultráival mérhetik össze testi erejüket.

Mérsékeltek:

Nevezzük így azokat, akik még mindig a hangosabbjai a szurkolóknak, de életüket kevésbé szentelik csapatuknak. Ennek jellemző oka az, hogy ők megállapodott, de még fiatal emberek, akik hűségesen kilátogatnak csapatuk meccseire, de idegenbe már kevésbé mennek el, hiszen családjuk, egyéb más kötelezettségeik ezt nem mindig engedik meg.

Muppet Show:

Ezek az olyan „öregsrácok”, akik – hasonlóan a nevüket adó műsor két öregéhez – jellemzően inkább csak szórványosan kiabálnak be, hangjukat csak így hallhatjuk, de a hazai meccsekre szinte mindig kimennek – és ez már így van 30-50 éve!

Szakmai vendégek:

Ide sorolom a sajtót, a focistákat, akik nem lépnek pályára, az egyéb szakmabeli vendégeket, focista-feleségeket. Ők nem hallhatók, jellemzően csendben szemlélődnek, a stadion életének alig-alig részesei.

Divatdrukkerek:

Ők azok, akik kizárólag sikerek esetén látogatnak meccseket, kötődésük laza, akár az is előfordulhat, hogy időszakonként kedvenc klubjukat is lecserélik. Nem keverendők azokkal a sokakkal, akik majd a következőkben említett okok miatt maradnak távol a meccsek látogatásától!!!

Családok:

Nos, ilyenek nincsenek, olyan számban semmiképpen sem, hogy a stadion életében bármilyen szerepet is játszanának.

 

 

  •  

 

Nos, ezeknek a változásoknak nem egy oka van, hanem a minden egyes korra jellemző társadalmi, politikai tényezők alakították így. Miért nem említem azt, hogy milyen volt a meccseken mutatott/látott játék? Azért nem, mert a ’60-as évekig a meccsre járóknak nem sok fogalma lehetett arról, hogy milyen egy angol, vagy egy dél-amerikai foci, hiszen nem látott ilyen meccseket!

 

Ezek az idők már elmúltak, sok lezáratlan történet maradt innen, ezért most elég annyi, hogy a szurkolás a TTT-rendszerben (Tűrt, Tiltott, Támogatott) az első T-hez tartozott. Az akkori vezetők hagyták, hogy a meccseken a nép kitombolja a hét közben benne összegyűlt feszültséget – addig sem a pártot, meg a nép vezérét találta meg dühével, kicsit pót-cselekedhetett is. A foci maga (a klubok, a játékosok, a vezetők) a harmadik T kategóriájába sorolódtak, így azért – persze csak a kor átlagos hazai szintjéhez mérten!– jó létesítmények, és megfelelő anyagi körülményeket teremtettek.

 

Persze a szurkoló azért igenis tudhatta, hogy amit lát, nem egy utolsó dolog, mert bizony a nemzetközi szintű megmérettetéseken rendre jól szerepeltünk! Hosszasan nem voltunk a világ legjobbjai, de az biztos, hogy a ’70-es évek után, a ’80-as évek elejéig még az elit része voltunk! Innen aztán minden ment lefelé:

  • egyre kevesebb lett a néző
  • egyre rosszabb nemzetközi eredmények születtek,
  • egyre kevesebb játékosunk tudott top-bajnokságokba igazolni,
  • egyre rosszabb állapotba kerültek a létesítmények.

 

Ezeknek pedig szinte egy, viszonylag jól megfogható oka volt/van; a magyar fociba az utóbbi 50-60 évben senki nem tett bele, viszont sokan jól éltek belőle. A folyamat nem lassult, az utóbbi 30 évben még szembeötlőbb, még gyorsabb lett a divergencia a hazai foci-elit jóléte és az általa elért eredmények, a pályán mutatott produktum között!

 

Ebben a helyzetben – már az első Fidesz-kormán! – felismerte azt, hogy valamit tennünk kell, ha azt gondoljuk, hogy a magyar foci az fontos. Ha eredményeket, ha sikereket szeretnénk, ha elődeink örökségéhez méltó produkciót szeretnénk, akkor bizony most már bele is kell tenni valamit! Addigra ugyanis nem volt mit széthordani, a klubok elszegényedtek, mert a fociból élők csak a klubok kárára tudták megtartani életvitelükhöz szükséges anyagi forrásaikat. Jól látták tehát, hogy ha a focival végre kezdeni akarnak valamit, elsősorban anyagi oldalon kell hatni.

 

A folyamat elakadt azzal, hogy 2002-ben – meglepetésre – kormányváltás történt. A másik oldal ugyanis azt találta, hogy a foci nem fontos, az a pár ezer ember, akit még nem tántorítottak el a rossz körülmények, a tovább romló színvonal, egyszerűen nem ér meg semmilyen befektetést. Na meg ők is úgy jártak, mint korábban a futball-elit; csak a rájuk bízott vagyon kárára tudták biztosítani saját, „külön bejáratú” életük anyagi forrásait, így aztán nem csak a focira, sok másra sem jutott…

 

Ezen a helyzeten aztán a 2010-es választás nagyot fordított, mert amit korábban elkezdett a ma is regnáló kormány, azt turbóra tekerte, és az utóbbi 7 év alatt rengeteg olyan fejlesztés hajtott végre, ami az eszköz, és anyagi feltételek drámai javulását hozta magával. Egy kormány, a politikai vezetés ennél többet nem nagyon tehet, de sajnos tett… Erről majd később, most nézzük meg, hoyg a klubokkal mi a helyzet.

 

Klubok

A messze történelmi múltban az amatőrökre épülő foci olyannyira megerősödött, hogy vonzotta a tőkét, reklámot biztosított, szórakozást sok-sok embernek, így viszonylag gyorsan kialakult a profi labdarúgás. Ekkora azonban – a korábbi amatőr alapokon – kialakult egy magyaros stílus, amit persze minden klub – különösen a három nagy (Újpest, FTC, MTK) a maga szájíze szerint formált sajátos stílussá. Mégis volt egy egységes alap, volt egy kifejezetten magyarra jellemző futball-kultúra!

Ebbe a rendszerbe a mindent államosító kommunisták a sport klubokat is lenyúlták, és persze igyekeztek gyökértelenné tenni, megfosztani őket eredeti identitásuktól, elvéve/megváltoztatva színeket, neveket, címereket. A csapatok jellemzően állam vállalatoknak, vagy minisztériumoknak alárendelve működött, a profizmust felváltotta egy ál-profi rendszer, ahol igyekeztek a focistákat (és általában a kiemelt sportolókat) az átlag felett megfizetni, de ennek már semmi köze nem volt ahhoz, hogy a pályán mit értek el…

A rendszerváltást követően hamar kiderült, hogy a fociban nem lehet fenntartani az ál-profizmust, mert megszűntek az állami vállalatok, a minisztériumok pedig inkább a saját dolgaikkal kezdtek el foglalkozni – mint ma már tudjuk, mérsékelt sikerrel… De a lényeg az, hogy végül profik lettek a labdarúgók, legalábbis abban az értelemben, hogy fizetésüket a kluboktól foglalkoztatottként kapták. Igen ám, de hamar kiderült az is, hogy a klubok nem képesek megfizetni még a korábbi szinteken sem a versenyzőket, mert anyagi forrásaik nem voltak. Hogyan is lettek volna? A korábbi rendszer felbomlott, a bújtatott állami támogatás megszűnt, de nem léptek a helyükbe ütős szponzorok.

Az áldatlan állapot megszüntetésére kitalálták, hogy a foci klubok legyenek hát önálló gazdasági társaságok, mert ha ilyeneket hoznak létre, azok már képesek lehetnek – piaci alapon – olyan bevételekre szert tenni, ami lehetővé teszi számukra, hogy jól megfizessék játékosaikat, és egyúttal biztosítsák a versenyzés feltételeit. Nos, ez egy jó elképzelés volt, csak éppen nem működött! Volt egy-két úttörő, aki – vagyonos lévén – megpróbálta felépíteni újra azt a klubot, ami a háború előtti mai továbbélése (pl.: MTK, Várszegi Gábor), de abban az időben itthon még egyszerűen nem volt olyan vagyonkoncentráció, hogy ez legalább az első osztályt képes lett volna működtetni, nem is beszélve az alsóbb osztályokról…

De a rendszer tovább élt, és persze egyre-másra jöttek a kóklerek, vagy éppen a jó szándékú, ámde anyagilag nem elég erős amatőrök, és persze megjelentek a klubok körül azok is, akik lehetőséget láttak abban, hogy az újra csordogáló pénzekből részesedjenek – ha lehet persze, munka nélkül!

Itt jött aztán 2010, és elkezdődött a klubok anyagi megerősítése; a kétes anyagi alapokon nyugvó klubok kikoptak, vagy új tulajdonosok megjelenésével megerősödtek, az MLSZ vezetése igen jelentős pénzeket hoz a sportba, kialakult a tao-rendszer, a fiatal-, valamint a légiós-ajánlás egyre magasabbra tornázza a béreket, a kedvezményes (és várhatóan még kedvezőbbé váló) adózás pedig mindenki másnál közelebb hozza a nettó béreket a bruttóhoz a sportban.

A klubok tehát köszönik szépen, jól vannak! Már csak azért is, mert a stadion-építések (és más infrastrukturális beruházások) jelentősen javítják a klubok működési körülményeit is!

(folytatás következik péntek éjjel)