Vélemény

Felemás érzésekkel álltunk fel az UTE tájékoztatója után, melyre egy történelmi ereklyékkel gazdagon telerakott helyszínen került sor, az UTE trófeatermében. A rengeteg emlék, dicsőség hatására az ember úgy érezte, a győztesek otthonába érkezett. Az alkalom, a téma mégsem volt felhőtlenül boldogító.

Örömteli, hogy az UTE szükségét érezte, hogy tájékoztatást adjon a szurkolóknak a stadion felújításának körülményeiről, problémáiról.

Őze István nyíltan, őszintén elmondta, hogy milyen szempontok vezérelték az anyaegyesületet annak érdekében, hogy a szűkös kereteket a legjobban lehessen kihasználni.

Kicsit róka fogta csuka helyzet állt elő, hiszen a létesítmény üzemeltetője, nem azonos azzal, aki a jövőben fogja üzemeltetni, de ami a legfontosabb, egyik sem azonos azzal, aki eddig használta vagy a jövőben használni fogja azt. Értelemszerűen egy stadion azt a célt kellene szolgálja, hogy otthonra leljen egy futballklub és egy azonos színekért rajongó szurkolói család. Az a család, mely éveken, évtizedeken keresztül az egyik, ha nem a legmarkánsabb, legszínesebb képviselője volt a szurkolói kultúrának.

A fentebb leírt anomália eleve meghatározza azt, hogy a tervek kialakítása nem szolgálhatja ki minden érintett fél érdekeit, valakinek mindig lesz hiányérzete az elkészült termékkel kapcsolatban.

A tájékoztatásból megértettük, hogy ez mennyire így van.

Ezt csak tetézi az, hogy Újpesten jelenleg alig van olyan szereplője az eseményeknek, aki ne lenne valamilyen szintű harcban a másikkal, a többiekkel vagy fordítva.

Megtudtuk, hogy az építkezés többszörös csúszásainak oka az volt, hogy közel egy hónapra a kivitelezőnek le kellett vonulnia az építkezési területről, mert várni kellett dokumentációkra. Kicsit kétkedve fogadta a hallgatóság a építők képviselőinek tájékoztatását abban a tekintetben, hogy a munka során mintegy 70 munkás dolgozott folyamatosan. Felmerült, hogy olyan problémákkal is szembe kellett nézni, melyre előzetesen nem számíthattak, hiszen azok csak a munka megkezdése után, a bontások során derültek ki. Mindezek ellenére is furcsa, hogy, például egy diósgyőri stadion teljes bontással és felépítéssel együtt is csak 15 hónapig fog tartani, még nálunk 7. hónapja dolgoznak, de még nem jutottunk el a műszaki átadásig sem. Az tiszta, hogy az idén a csapat már nem fog otthon játszani, a jelenlegi becslések december 2. felét vagy január közepét jósolják a visszaköltözésre.

Természetesen szóba került az UTE, Újpest FC ellentét is. Az UTE álláspontja értelemszerűen az, hogy a 131 esztendős kincset, az ugynevezett aranyórát, a magyar sport legfényesebb csillagát nem lehet szétdarabolni sem egyéni, sem pillanatnyi érdekek szerint. Ugyanakkor mind a magyar, mind az újpesti labdarúgás érdekei azt kívánják, hogy olyan konstrukcióban neveljék a focizni vágyó palántákat, mely lehetővé teszi a minőségi, korszerű, eredményes munka elvégzését, és a műhelyekből olyan srácok jöhessenek ki, akik valóban meghatározó szereplői legyenek a honi futballnak.

Az újpesti labdarúgásnak, sőt az egész sportunknak ezen felül az is messzemenőkig érdeke, hogy a megosztottság megszűnjön. Valaha együtt szurkoltunk a vizilabdások meccsein a focistákkal, a focimeccseken a hokisokkal és fordítva. A tájékoztatóra eljött a jégkorong, a vívás és a cselgáncs szakosztály képviselője is. Szívszorító volt hallani azokat a szavakat, melyek kifejezték a jelenlegi helyzettel kapcsolatos negatív érzéseket. A vitákban leginkább érdekelt felek, az Újpest FC és az UTE más "kávéházakban" beszélgetnek, vagy leginkább üzengetnek.

Láthatatlan a megoldás, de mindenképpen érdemes lenne egy őszinte, minden érdekelt fél részvételével összehozni egy beszélgetést, hogy legalább kitisztuljon az a kép, hogy ki érdekelt a megoldás keresésében, mert az nyilvánvaló, hogy aki nem venne részt, az nem is akar kiutat keresni. Ha egy ilyen alkalom a problémák 10%-át tudná rendezni, már történt valami.

Összegezve, köszönet az UTE-nak a szándékért, hogy végre valaki szóba állt az emberekkel, a szurkolókkal. Gyakrabban kellene ilyen programot szervezni, és akár nyilvánossá is lehetne tenni, hogy a máló, apátiába süllyedő, de még mindig létező országos lila család ismét úgy érezze, nem csak nekik fontos a klub, hanem a klubnak is fontosak szurkolói.

Mert a lelkekben Újpest csak egy van, focicsapatostól, hokicsapatostól, többi szakosztályostól együtt!

Hajrá Lilák mindörökké!!!

 

Már 10 esztendeje húzódik a történet. Pontos lenyomata annak, hogy milyenek vagyunk.

Az összes kanyart a történetben nem lehet leírni, talán nem is érdemes, mert már mindenki másként emlékszik bizonyos részletekre.

Ami biztos, az az, hogy a szobor tulajdonosa az UVB, amely ma már nem igazán aktív, bár hivatalosan bejegyzett szervezet. Talán már kicsit nyűg nekik az egész, örülnének, ha letudhatnák a szobor sztorit.

Az is biztos, hogy a szobor készen van, és várja, hogy valahol elhelyezzék. Az egyetlen fennmaradt kérdés az, hogy hol. Szóba került a főépület előtti közterület, az "A" lelátó alatti rész, ott ahol korábban a shop volt.

Végül az elmúlt időszakban az építkezésről szivárgott ki a hír, hogy a "B" teraszon lenne a műemlék felállítva, a mosdók előtt. Egy szobor, egy közösség közös jelképe, a stadion névadója, a mellékhelyiségek előtt.

Hogy kinek a fejéből pattant ki a gondolat, jobb nem is feszegetni, mert még akár nagyot csalódhatna is az ember, ha kiderülne. Azóta ismét téma a szobor. A Baráti Kör lépne az ügyben, van is meghatalmazása a szobor tulajdonosától az ügyben. Van új javasolt helyszín, a beruházó hajlik a változtatásra, de egyelőre ennyi. A kérdésben senki nem akar nyilatkozni. A Baráti Kör elnöke azzal hárítja el a kérdéseket, hogy még bízik a normális és gyors megoldásban, ezért egyelőre nem szeretne belemenni olyan témába, mely tovább terhelheti az UTE és az FC, illetve az egész újpesti közösség viszonyát.

Ami megismerhetővé vált az eddigi nyilvánossá vált lépésekből az nem más, mint hogy a beruházó egy kérvényhez, valamint a az UTE és az UFC támogató aláírásához köti a helyszín megváltoztatását. Tudjuk azt is, hogy a kérvény elkészült, az UTE támogatja a kérdést, ezt aláírásukkal már megtették. 2 nappal ezelőtti hír szerint az Újpest FC ügyvezetőjénél, Gyarmati Eszternél van a labda, de ő hallgat. Azé az Újpest FC-é, aki a kérdésben tulajdonképpen nem is igazán releváns. A korábbi tulajdonos, Tolnai Sándor támogatta a szobor ügyét anyagilag, de tudomásunk szerint a jelenlegi vezető nem tett a kérdéshez semmit sem hozzá. Ráadásul az Újpest FC a területnek és a stadionnak mindössze bérlője, így az ő támogatásukhoz kötni az NSK részéről a helyváltoztatást vagy trükk, vagy mindössze udvariassági lépés. Jó...nyilván van benne egy kis óvatosság is, de akkor hol lehet a hiba, miért nincs még lezárva az ügy?

Kicsinyesség? Bosszú? Saját helyzet túlértékelése? Nem tudni pontosan, és azt sem, hogy mi lehet az ok Szusza Ferenc szobrán revansot venni. 

Sokak szerint már nem kell sokáig szembenézni a problémával.

 

 

Én tényleg értem azt a szlogent, hogy „mindenki foglalkozzon a saját dolgával…”

Nagy népbetegségünk, hogy mindig a másik ügyeihez értünk a legjobban, nehéz kivarázsolni az emberek fejéből az okoskodás hajlamát. Valószínűleg ezzel hasonlóan lehetek én is, hisz ez a néhány sor sem szól másról, mint hogy valami éppen nem tetszik, értelmezhetetlen s ráadásul fontos számomra, így befolyásolja mindennapjaimat.

A meccsre járás, a csapatommal való együttélés, néha együtt lélegzés is pontosan ilyen dolog. Sokszor már napokkal a forduló előtt tervezgetjük a haverokkal, hogy mikor, melyik egységben hangolódunk a találkozóra. A vidéki turnéknak is megvan a sajátos menetrendje. Tervezés, alkalmazkodás, meccsjegy beszerzés, sofőr keresés, útitársak megtalálása, indulási és felszállási pontok megbeszélése, szendvicsek legyártatása, Újpest CD bekészítése. A szombati meccsre kb. kedden szokott mosásba kerülni az időjárási és hangulati tényezőktől függően kijelölt viselendő lila mez, hogy véletlenül se hibázzunk az időzítéssel.

Szóval ezek szinte rituálék és idestova 40 esztendeje vannak gyakorlatban.

Gyerekfejjel persze valamelyest más volt. Emlékszem jó apám egy lengyelországi szolgálati útról visszatérve méretes kürtöt tolt a kezembe, hogy legyen mit fújni a meccseken. Durva hangja volt, már az is kompresszornyi tüdőt igényelt, hogy megszólaljon egyáltalán. Az előttem állók nagyon ijedten és fenyegetően fordultak hátra, ha váratlanul belefújtam. Két évig volt hű társam minden hétvégén, aztán a szimatszatyromból egy meccs után hazafelé valaki kihúzhatta.

Volt lila-fehér, sávos kötött sálam is anno. Mostanság nem látok ilyet, de akkor a szurkolói hovatartozás egyik cáfolhatatlan és nélkülözhetetlen jelvénye volt egy ilyen nyakbavaló. A hosszú idők során elfáradt, mára nincs is meg.

A Kőrúton lehetett kapni a Vígszínházzal szemben zászlót. 110 Ft-ba került, kb 120x70 cm méretű, két sávból (egy lila és egy fehér) állt, volt rajta egy zászlórúd bújtató. Hozzá vettem egy seprűnyelet kb. 40 forintért, és ez volt a felszerelésem.

Azóta annyi változott, hogy kicserélődött a társaság akivel megyek, más cuccokat aggatok magamra, de az érzés, a várakozás, a készülődés változatlan.

Illetve…

Akkoriban már szeptember elején tudtam, hogy október végén vagy november közepén mikor és hol lép pályára a csapatom, pedig akkoriban még nem volt profi világ, nem voltak szoftverek, amik elkészítették volna a minden szempontot figyelembe vevő menetrendeket.

Ma viszont már tervezhetőség nincs, fogalmunk sincs, hogy melyik nap hánykor lép pályára a csapatunk, nem tudom megszervezni a családi programot, az asszony az én idegeimet tépi, mert nem tudja, hogy mikor mehet el a barátnőjével fecsegni…

Minden nap kétszer nézem meg az MLSZ honlapját. Egyszer délelőtt, egyszer késő este, hátha. Csak a jövő hétvégét szeretném megtervezni, de nem lehet…

Még senki nem tudja, hogy mikor lesznek a bajnoki meccsek szeptember 10.-én.

Elfogadhatatlan, elképesztő, szégyenletes!

Szóval azt ajánlom, mindenki foglalkozzon a maga dolgával!