Vélemény

Aha! Ha kacsa, ha nem, ez így már egyszerre közröhej, undorító, szánalmas és felháborító.

Kétszer újították fel a Szuszát, mégsem alkalmas arra, hogy NB1-es meccseket rendezzenek benne jövőre. 800 Millió forintot költöttek rá, de soha senki nem számolt el az összegekkel, pedig közpénz. A többi stadionhoz képest ez bakfitty, de még ebből az összegből is látványosabb változásokat kellene látni, mint a néhány budi és büfé. Aki az A teraszon jár, az érzi még a talaj szilárdságát is, de kb. ennyi.

Nem értjük, miért nem lehetett ebbe a stadionba hónapokig bemenni és szétnézni az építkezés ideje alatt, miért voltak hétpecsét és lakat által őrizve a munkálatok. Dolgoztak a fejépületben, de azóta sem használja senki. Hogy lehet ez? Sokak által sugallt gondolat, hogy itt bizony nem minden fillér került arra a helyre, ahova szánva lett, de mások bizton állítják, hogy dehogynem…

Hogy fordulhat elő az, hogy a stadionrekonstrukció során érintett stadion az átadás után alkalmatlan a feltételek teljesítésére?

Miféle szövetség az, amely nem veszi figyelembe a klubok többsége által nyújtható szolgáltatásokat?

Az eddig is köztudott volt, hogy a társadalom nagyobb része feleslegesnek, pénzkidobásnak tartja a stadionépítéseket, felújításokat, de hogy mára az egész történetet szinte egyöntetűen szidja mindenki, az azért jelent valamit. Arra nem is merünk gondolni, hogy az NB 1-es mezőny szelektálásáról lehet szó, mert az annyira khmmm furcsa lenne, hogy bizonyára egy mondatban többször is elhangozna a pisi és a kaki meg egyebek.

Apropó…Van még 5 forduló, mondjuk zavar keltésére is pont alkalmas egy ilyen bejelentés, de az garantálható, hogy néhány stadionban felharsanhat a jól ismert rigmus, mely az MLSZ-t „élteti”, s ez a ragyogó provokáció nagyszerű bevételeket hozhat a konyhára…

Mások azt mondják, hogy tovább szívatják a belgát. Már az a bizonyos Andrade ügy is olyan furcsán került felszínre, melynek eredményeként eltiltották a klubot az átigazolásokból. Vagy életszerű lenne, hogy ücsörög Zürichben a büfében két pacák és kevergetik a kávéjukat, amikor megszólal az egyik…

  • Hova mentek nyaralni a családdal?
  • Elugrunk Budapestre a kocsma negyedbe…
  • Erről jut eszembe…Elküldte Eszter azt a faxot az Andrade miatt?
  • Basszus…szerintem nem…

Aha…A FIFA nincs is kapcsolatban klubokkal, csak szövetségekkel…

Most meg ugye kapott az államtól egy nagyszerű ajánlatot Roderick, de még nem döntött...

Vagy ez így mind egyszerre, mert mi olyan országban élünk, ahol mindez simán előfordulhat – mondaná egy barátom, aki buzgón hisz a felfoghatatlan és kibogozhatatlan összeesküvés elméletekben. 

 

150 ember, vagy még annyi sem, ennyi volt a vendég kanyarban Kispesten a Vasas ellen. Ez nem a tábor, hanem az egész lila különítmény.

A hangerőt, a szurkolást nem is érdemes megemlíteni, mert az nem volt. Mennyit gúnyolódtunk korábban az MTK szurkolóin, meg a Vác táborán mosolyogtunk, s csúfoltuk a „váci segélykiáltásnak” amikor megszólaltak.

Hát kedves lila testvérek, alulmúltuk őket. Tudom, kedd, munkanap, szeles idő, még mindig buzi MLSZ, Roderick, meg egyebek…de azért mégiscsak rettentő égő a BLASZ 2-es hangulat a Vasas elleni rangadón. Egész meccsen kétszer dörrent meg szólalt meg a 13-14 főből álló kemény mag, először a Fradit szapulta, majd a Kispestet. Mondjuk, emiatt pont nem kellett volna eljönni, az egyik arc meg is jegyezte, nem tudunk annyira kevesen lenni, hogy 2 hülye ne legyen közöttünk…

A 2. félidőre a tábor frontembere nem is jött ki, egyszerűen feladta a kilátástalan próbálkozást a némaságba temetkező szurkolók között.

Az, hogy a csapat körül nincs minden rendben, tudjuk egy ideje. Szerencsére van egy nagyszerű mentalitású edzőnk, aki a szarból is képes építeni valamit. Ezért nem fogunk kiesni, ezért látható még mindig valami labdarúgás féleség a mi meccseinken, még ha nem is mindegyiken. Talán eljött az idő, hogy a lelátón is legyen egy pozitív erő, aki össze tudja fogni a szurkolókat és valóban pozitív energiával segíti a csapatot, a közösséget.

Amúgy az ellenfél tábora is rendkívül gyenguszka volt. Érthetetlen, hogy miért nem lehet ilyenkor bemenni a főlelátóval szemközti ülőhelyre. A közelünkben sem lett volna senki, de legalább letehettük volna a seggünket...A jegyvásárlásnál 2 ablaknál 8-8 ember várakozik. Kb. felesben van kártya/nincs kártya. 15 perc várakozás. A büfében van hideg sör, de a metsző szélben jobban esne egy meleg tea, vagy forralt bor, de egyik sincs...

Itt tényleg mindenki mindent megtesz azért, hogy ne menjen ki senki a meccsre...

Nem szeretek másokban hibát keresni, mert hibákról beszélni önmagában értelmetlen dolog. A hiba felismerése viszont a megoldás első lépése, ezért nem engedhetem el szó nélkül a Vasas elleni kupa-forduló második meccsét. Amiért hibát keresek, az kettős ok:

-      Nem szeretném – ezúttal sem! – pocskondiázni játékosainkat, vagy éppen a szakmai stábot, de magyarázatot keresek a kiesésünkre, mert

-      az a csapat, aki ellen ki kellett volna vívni a továbbjutást, igenis oda-vissza verhető, semmivel nem jobb nálunk.

 

 

A kiesés oka magunkban keresendő, hiszen most szerdán egy felforgatott csapattal, pár formán aluli teljesítmény mellett is végig domináltuk a mérkőzést, a továbbjutás sorsa tehát a kezünkben volt! A kezdő tizenegy kissé meglepett, de azon túl, hogy formahanyatlás miatt meghatározó játékosok kikerültek, más okot is sejteni vélek. Ugyanis Vignjevic mester változtatott az eddigi status quo-n! Szerintem ez egy jó döntés volt, mert;

 

-      A csapatkapitánnyá avanzsált Windecker Jocit láthatóan motiválta a karszalag.

-      Lázok kényszerű cseréje után pályára lépő Balogh Bubu pedig ezúttal is fásult volt, azt kell mondanom, érthető volt padoztatása.

-      Szabi szintén csere volt, ezt nagyon nem is kell magyarázni, de - minimum oktató célzattal – ez már régen érett.

-      A sokat szidott Pávkovics ezúttal igen jól teljesített.

-      A csapat egésze ebben az összetételben rég nem látott lelkesedéssel vetette bele magát a küzdelembe.

 

Erős a gyanúm, hogy balhátvéd poszton csak azért kezdett Mohl, mert oda egyszerűen nincs más megoldás. Ez a meccs megmutatta számomra azt, hogy a motivációnak milyen óriási jelentősége van, ugyanis a kezdő tizenegy a szűkös keretnek közel nem a legerősebb összetétele volt. Persze az Újpest mindig az a tizenegy, aki pályára lép, de ha számszerűsíteni akarom, akkor a transfermarkt egy jó támpont lehet. Az adatbázisban azt találtam, hogy a legdrágább összetételt 4 millió euróra taksálják (bal oldali tábla), a tegnapi kezdő viszont csak 3,5 milliós elméleti értékkel bír (jobb oldali tábla).

Persze ez – ahogy a mérkőzés is megmutatta – csak játék a számokkal, egy csapat erejét még sok más tényező is jelentősen befolyásolja.

De vissza ahhoz a gondolathoz, hogy Vignjevic mester jelentős átalakításokkal élt. Véleményem szerint most volt az a pillanat, amikor olyan lépéseket is megtett, amikre korábban nem nagyon volt példa. Ezt egyrészt edukációs célzattal tette (mutatva, hogy még a mostani helyzetben sincsenek bérelt helyek a csapatban!), illetve talán már gondolt kicsit a jövőre is. Hét játékosuknak idén júniusban jár le a szerződése, és közülük csak ketten voltak a kezdőben, a cserékkel együtt pedig összesen is csak hárman léptek pályára.

Persze nem tudom pontosan, hogy mit gondolt ki a Mester, véletlen is lehet a dolog, de mintha ez egy próba (is) lett volna arra az esetre, ha nem érkezik ütőképes erősítés nyárra. Nem hiszem, hogy ez megtörténne, de könnyen lehet, hogy Vignjevic a „készüljünk a legrosszabbra, csalódjunk pozitívan” elvet is figyelembe vette a csapat összeállításánál. „Kapóra jött”, hogy a formabeli ingadozások is indokolttá tették a változtatásokat.

Érdekes, hogy kicsit sem vagyok feldobott, pedig tegnap az NB1 harmadik helyezettjét vertük el úgy, hogy sok esélye nem volt – csak mi adtunk kétszer… A tegnapi produkció véleményem szerint rendben volt, végre láttam a rendszert a játékban, megvolt a kellő dinamika, és láttam végre, hogy nem csak testben, hanem lélekben is odateszik magukat játékosaink. Itt nem volt hiba, azt korábban, az első meccsen vétettük, amikor hazai környezetben kikaptunk 2:1-re…

Minden rosszban van valami jó, mert nekem most úgy tűnik, hogy a stáb tanult a hibákból, levontra a következtetéseket, és változtatott! Ez segített hozzá a győzelemhez, ezért volt megint nézhető játékunk, és ezért múlt csak apróságokon, hogy végül kiestünk… A kupának sajnos lőttek, de a bajnokságban azért van még mit tenni, mert sem a helyezés, sem a pontszám nem méltó a klubhoz, de a játékosainkhoz sem! Most megmutatták ugyanis, hogy több van bennük, mint amit eddig tavasszal láthattunk tőlük.

Jó hírem van tehát; a stáb megtalálta azt a hibát, amit máris javított! Nekem így nincs más dolgom, mint hogy várom a folytatást! Szombaton máris egy nemes feladat vár a srácokra, a kicsit szem szimpatikus Paksot kell úgy kitömni, hogy edzőjük végre valami rendes polgári foglalkozásra váltson!

 

HAJRÁ LILÁK!

Valaha volt az Egy. Az egy és oszthatatlan, a létező a nem-létezőben. A világ puszta és kietlen volt? Nem, de az Egy uralma alatt tartotta a futball-birodalom minden szegletét. Királysága dicsfénye bevilágította az eget, látóvá tette a vakot, beszédre fakadt a néma, a sánta eldobta mankóit. Sok-sok év telt el így, de az uralkodó napról napra egyre lustább lett, nem törődött birodalmával, egyeseknek a látása kezdett romlani, mások a hangjukat vesztették, de volt olyan is, akit olyannyira kínzott a köszvény, hogy újra mankóra szorult! A király meg csak egyre gyengébb és gyengébb lett, birodalmát lassan elfecsérelte, pénzügyeire sem fordított figyelmet… Olyannyira nem, hogy birodalma ékköve is kalapács alá került, egy lyuka garas, nem több, amit kapott érte.

 

Na nem szabadult meg tőle végérvényesen, megmaradt egy kapocs; a koronagyarmat területét megtartotta, csak alattvalóit engedte át. Most persze a jónép nem tudja, mitévő legyen, mert a korona szentsége kötelez, de az uralkodó személye már nem testesíti meg azt az Egyet, aminek hűséget fogadtak. Az egyszerű ember pedig nem osztható, egy lelke van, és a szív sem páros szerv, most tehát nem tudja, kiért dobog…

 

De ez nem elég! A régről megmaradt ellenségek, de különösen az újonnan alapított királyságok megérezték a gyengeségét, vesztére törve kérlelhetetlen háborúba kezdtek. A cél szentesíti az eszközt, és egy olyan háborúban, ahol a cél nemtelen, minden képzeletet felülmúló eszközöket vet be az ellenség. Nincs erkölcsi gát, nincsenek szabályok, ha meg vannak, azokat a szövetségbe tömörült ellenfelek alkották meg a maguk kénye-kedve szerint.

 

És mi a válasz? Azt nem nagyon tudjuk… Részben ellenállás, részben megalkuvás. Ellenállás, amikor engedni kellene, megalkuvás, amikor arra semmi szükség nincsen. Na meg; belső ellentétek is feszítik a birodalmat, a koronagyarmat újsütetű uralkodója és a király egymás vérét szívják, miközben az ellenség a falakat támadja, és már-már bedönti a kapukat. Néhol utcai harcokat folytatnak a seregek, de nem ám az ellenséggel, hanem az alattvalók, na meg az ő biztonságukért felelő rendfenntartók küzdenek egymással.

 

A rend akkor hal mag, ha annak fenntartói borítják fel… Ez is megtörtént, nincs mentség, most már szinte bizonyos, hogy a külső veszélyek ellenére a belső ellentétek nem oldódnak, csak még inkább fokozódnak. De hova vezet ez? Azt még nem tudjuk, de most, amikor nehéz elképzelni rosszabb helyzetet, most kellene még megérteni, amíg nem késő, össze kell fogni, zárni kell a sorokat! Ha elmúlt a veszély, egy lovagi torna keretében eldönthető lesz, „ki a király”, de most tegyünk úgy, mintha létező lenne, az Egy, az oszthatatlan!