Vélemény

Expositio:

 

Kezdetben vala a sötétség… Mély, a foci mindenségét semmivé silányító sötétség… Csend, és hideg, nyirkos nihil honolt a pályákon… Ebbe a semmilyen semmibe a semmiből berobbant az ÚJPEST!!!

 

Explicatio:

 

Ha a mostanság divatos keresőfelhőt szeretnék a cikk elejére tenni, akkor – már most, amikor még egy betűt nem írtam le – biztos vagyok benne, hogy a következő szavakra fog épülni irományom; 2015/2016, bajnokság, kupa, igazolások, szurkolás, politika, tulajdonos, polgármester, eredmény, MLSZ... Biztosan lesz még olyan kulcsszó, amit ide írhattam volna, de ha csak ezt a pár szót elolvassa az eseményeket szorosan követő olvasó, máris lepereg előtte a most befejeződött szezon minden mozzanata – ahogy ő látta. Én nem teszek próbát összefoglalásra, ugyanis a tények makacs dolgok, így egy-egy eredmény, illetve a végeredmény nem lehet vita tárgya, de véleményem, az pedig részrehajló – előre szólok! Rossz hasonlattal élve, ez körülbelül olyan, mint egy gyerek-szülő kapcsolat; a külső szemlélő számára a szülő olykor indokolatlanul elnéző, máskor pedig túlságosan szigorú. De melyik szülőtől várható el, hogy hideg mérlegeléssel „kimatekolja”, majd patikamérlegen adagolja az éppen akkor, és ott szükséges, elfogulatlan véleményét??? A hasonlat – mint mindig – sántít, de ezzel a gyenge analógiával talán rávilágítottam arra, hogy miért célszerű minden véleményt meghallgatni, és kritika nélkül egyet sem elfogadni…

Nos, összefoglalás helyett kezdem a végén; a kupadöntőre összeállt valami!!! Na, nem a pályán (ott sajnos éppen mintha szétesőben lettünk volna…), hanem a nézőtéren, méghozzá ott ahol a lila érzelmű szurkolótábor foglalt helyet. A lelátó másik részéről megemlékezve; csak jót, vagy ha jót nem, semmit nem illik mondani, így maradnék a semminél. Amit viszont az ÚJPEST szurkolótábora véghezvitt, az semmihez sem fogható! Szinte látom magam előtt, hogy az olvasó most nagy hirtelen felidéz magában jó pár meccset, ahol óriási feszültség, hihetetlen szurkolás volt… majd nyert a Barca/Real, vagy éppen a MU/Arsenal, na meg a Bayern. De mi itt, ebben az országban, ebben a városban élünk, itt járunk meccsekre, itt van az a csapat, ami megdobogtatja a szívünket, nem pedig valahol tőlünk ezer kilométerekre! Nos, itt és most a legerősebb szurkolótábor a miénk – akiket beengednek, és be is mennek a stadionba! Sok vélemény van erről, némelyek keveslik azt a majd’ 6.000 IGAZI szurkolót. Mellette és ellene is érvelhetek; egyetértek ugyanis azzal, hogy ezt a létszámot minden – legalábbis hazai – meccsen fel kell(ene) tudnunk mutatni, ugyanakkor a csodálatos hangulat ennek a végtelenül elkötelezett lilaszívű publikumnak köszönhető! Vélemény helyett inkább csak kérdezek; ha most ilyet tudtunk odatenni a „csirkeólba”, akkor ezt miért nem tudjuk legalább a fővárosi meccseken produkálni?

A kérdést az aggódás diktálja, mert öröm, hogy mennyien vagyunk, mekkorát dörren a hangunk, de sokunk nem jár ki a meccsek nagy részére. Lehet, hogy egy idő után sokan lemorzsolódnak, és pár év múlva már egy derby sem mozgósít ilyen sok lila szívű szurkolót? Remélem, hogy ez csak egy téves vészjelzés, de tennünk kell valamit azért, hogy ez ne így legyen! Értem én, hogy kell egy szervező erő, pontos iránymutatás (ahogy ez most meg is volt!), de nyitottnak kell lennünk, meg kell hallani a „hívószót”! Értem ezalatt, hogy próbálkozhat bárki tömegeket mozgósítani, egy jó ügy mellé állítani, de addig, amíg az egyén, Te, meg én, nem azonosulunk, nem érezzük magunkénak az Ügyet, addig csak sokan vagyunk, de erőtlenek! Aki a kupadöntőn átnézett a szemközti oldalra, az tudja mire gondolok…

Hogy honnan, miért jöttek ezek a gondolatok? Hát bizony azért bújtak elő, mert minden külső körülmény ellenünk volt (ezt sokan, sok helyen „megénekelték”, maradjunk annyiban, hogy nem a véletlenek szerencsétlen egybeesése miatt!), és mi mégis olyat alkottunk, amit ma mások még csak lemásolni se képesek. Vegyük észre, hogy igenis sokkal, de sokkal erősebbek vagyunk, mint gondoljuk! Amit elértünk, azt kizárólag a saját erőnkből értük el, hiszen senki nem segített, inkább csak hátráltatott. Ha esetleg az olvasók közül valaki magára ismer (mint bio-útakadály), ezúton köszönöm neki (is), hogy ténykedésével segített összekovácsolni az ÚJPEST szurkolókat! Ezúton üzenem; lehet, hogy más volt a szándék (nanáhogy!), de amikor a terv született, egy döntő tényezőt figyelmen kívül hagytál „barátom”! Ez pedig a mélyben lappangó, egyesek által nem „magyaros” tulajdonságnak vélt dac, amit egyenesen felrobbantott a „HŰSÉG, BÜSZKESÉG” érzelmi gyújtólángja! Bizony nem az mondhatja magáról, hogy ÚJPESTI, aki itt lakik, hanem az, aki azonosul azzal az érzéssel, amit ez a fogalom jelent! Most csupa ilyennel találkoztam, mindegy, hogy az ország melyik részéről (legyen az csatolt, vagy elcsatolt) látogattak el a mérkőzésre! Sőt, a jelen lévő lengyel és német barátom is ÚJPESTI volt ezen a szombat estén!

És ez a szombat este ünnep volt! Úgy is, akkor is, ha csapatunk vesztesként hagyta el a küzdőteret – legalábbis ami a pályán elért eredményt illeti. Mert bizony a nézőtéri csatát megnyertük, de ez nem csak a mi győzelmünk, hanem a CSAPATé is, igen, ők is győztesek! Ha eddig nem lett volna világos, ha eddig nem érezték volna, most megtudták, hogy milyen támogatás áll mögöttük! Ez erőt, tartást ad, büszkeséggel tölti el azt, aki a lila-fehér mezt magára ölti! És felelősség, amit bizony el kell bírni, és nem kihátrálni, mert itt az ÚJPEST SZURKOLÓ minden egyes rezzenését érzi (és érti!), megbüntet, és kitüntet. Itt bizony nem „csak” az edzőnek, nem csak a tulajdonosnak kell megfelelni, nem elég politikailag korrektnek lenni, hanem bizony az ezerfejű sárkány kegyeit is el kell nyerni! Viszont akinek ez sikerül, az nem csak a fele királyságot nyeri el, hanem ő maga lesz a király!!!

De tovább megyek, és azt mondom, hogy a tulajdonos is a győztesek között van, mert a klub értékét – sok más tényező mellett – az is meghatározza, hogy milyen, és mekkora tábora van. Az, hogy milyen, most láthatta, de hogy mennyien vagyunk, arról fogalma sincs! Nem is lehet, mert azt még nem volt alkalma megtapasztalni, azt (még) nem tudja, hogy milyen lesz, ha azok a társaink is kilátogatnak a mérkőzésekre, akik ma még otthon, a tévé előtt élik át örömünket, bánatunkat. Igen, azokra gondolok, akiknek a szent őrületét pont olyan megértéssel vegyülő irigységgel szemléli családjuk, mint hogy azt tette egy egész idomított nézősereg 2016. május 07-én… igen, ott szemben. Nem divat (és ne is legyen!) ÚJPEST szurkolónak lenni, ne ömöljön a csapból is lila víz, de még csak közszolgálati csatornán se legyen lila-műsor, de legyenek, akik átadják az érzést, akik megmutatják másoknak, hogy milyen is az; érezni! DE! A klub nem csak egy üzleti vállalkozás, hanem a tulajdonos, az edzők, a játékosok, a szertáros néni, meg a takarító, és persze a szurkoló is mind-mind a klub! Így összesen, mindenki. De ha már üzlet; ugye nem meglepő, ha azt mondom, hogy egy-egy gazdasági szektoron belül, a versenyben az a vállalkozás emelkedik ki a többiek közül, amelyiknél az elkötelezett dolgozók mind-mind egy irányba húznak? Most úgy tűnik, hogy megvan az irány, tessék kérem arra jönni velünk! Mert bár a szekeret lehet több irányba húzni, de annak a vége csak az lesz, hogy bent ragad a sárba, de nem megy semerre sem… csak az idő szalad! A Petőfi ferdítés ellenére is remélem, hogy a hasonló gondolatok nem csak a magyaros észjárás szüleményei, hanem egy belga agytekervényeiben is megfordulnak!

Nem mellékes, de hadd ne foglalkozzam azzal a számomra nem feltétlen hangsúlyos ténnyel, hogy egyébként nyert a magyar foci egésze is, az meg már említésre se méltó, hogy a foci vezetői is… Gondolom, hogy alkalomadtán majd learatják a babérokat – lelkük rajta! Ha mélyen valahol emlékeznek még a viszonosság elvére (biztosan, mert az uram-bátyám módra rendezett ügyekhez szükség van ám erre is!), akkor azért nem lenne baj, ha cserébe békén hagynának. Isten ments, hogy támogatni kezdjenek, abból inkább nem kérnék… éppen elég, ha nem fújják az ellenszelet!

Ha már itt tartunk, akkor megemlíteném, hogy kevésbé ellenséges közegben vélhetően jobb eredményre képes egy adott csapat, de ettől a tény még tény marad; a 12 csapatos bajnokságban a 6. helyen zártunk… Szoros volt, majdnem végig harcban voltunk a dobogóért, de a végén sajnos lemaradtunk! És bizony ezt csakis magunknak köszönhetjük, hiszen kieső-jelöltek ellen a dobogóért küzdő alakulatnak győznie kell! Ahogy pontot, pontokat tudtunk elhozni a zöldektől (ezúton is óriási gratuláció!!!), úgy ezt a gyenge, tizenegy emberrel védekező csapatok ellen is meg kell tennünk! Már csak azért is, mert sokan joggal tehetik fel a kérdést; Mit ér a szurkolás, mit ér a sok elkötelezett „hívő”, ha eredmény meg nincs??? Másképpen; Meddig lesz vajon ilyen szurkolás, ha a csapat nem ér el érdemi eredményt?

Legyünk reálisak! 2015/16-ban nem csak a csapat nyújtott rendkívül rapszodikus teljesítményt, hanem mi szurkolók is! Akkor, amikor harcban voltunk a dobogóért, alig egy-két ezren voltunk a lelátón, sőt, még az a csúfság is megesett, hogy a kispesti ultrák hangját hallottuk a Megyeri úton! Ha a klub nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy hosszú éveken keresztül a dobogó közelében sem végez (márpedig nem engedheti meg!), akkor mi sem engedhetjük meg magunknak, hogy szurkolásunk/létszámunk minősége/mennyisége miatt játékosaink elfelejtsék, hogy hol is fociznak, és micsoda felelősség, és annál is nagyobb lehetőség, ha valaki az ÚJPEST lila-fehér mezét húzza magára!

Ezzel együtt is azt mondhatom, hogy csapatunknál jobban szerepeltünk a kupadöntőn! Ezzel nem csak megmutattuk az erőnket, és azt, hogy milyen is az a minőségi szurkolás, hanem bizony mi is magunkra rántottunk némi felelősséget! Mert bizony ez csak akkor fog igazán sokat érni, ha ezt a támogatást többször, és folyamatosan meg tudjuk adni csapatunknak! Tudom, hogy arra nincs reális esély, hogy mindig, minden egyes mérkőzésen ilyen elementáris erővel adjuk át energiáinkat, de meg kell próbálni! Ha sorra vesszük, hogy – az akadályozó tényezők mellett, sőt, ellenére! – hogyan is sikerült elérni a szezon (alighanem sok-sok szezon) eddigi (!) legjobb szurkolását, azt kell látnunk, hogy bizony ez azért születhetett meg, mert tettünk érte! Vegyük sorra;

  • A szurkolói csoportok – akik közül nem emelek ki senkit, mert mindenki tudja, kinek milyen érdemei vannak! – egységes fellépésre buzdítottak, és meg is adták ehhez a lehetőséget (fehér póló pl.). Ezen kívül felhívásokat tettek közzé annak érdekében, hogy kulturáltan, rendbontás nélkül lemenjen a mérkőzés (erről nem kell többet mondani, mint hogy a rend éber őrei közleményt adtak ki, köszönetüket kifejezve a szurkolóknak, mert rendbontás nélkül lement a mérkőzés).
  • Az Újpest Fanatics Shop biztosította a pólókat, és úgy általában is minden olyan kelléket, amivel fel lehetett dobni a hangulatot!  
  • Itt találod őket: https://hu-hu.facebook.com/%C3%9Ajpest-Fanatics-Shop-194238280751487
  • A Baráti Kör időt, és energiát nem kímélve hathatós segítséget nyújtott a szurkolói kártyák kiváltásában. 
  • Itt találod őket: http://www.utebaratikor.hu/
  • Lila busz: az ország szinte minden pontjáról elérhetően rendelkezésre álltak, mindenkit elhoztak, aki – lakjon bárhol is az országban – el akart/tudott jönni.
  • A lila busszal, vagy éppen egyénileg utazó, sok száz kilométerre lakó szurkolók, akik pénzt, és időt szántak az utazásra, és nem dőltek be – a később alaptalannak bizonyult! – ijesztgetéseknek!
  • Apukák, anyukák, akik elhozták a gyerkőcöket, akik látták, és most már pontosan tudják, hogy mit jelent az, hogy SZURKOLNI, milyen egy igazi derby, hogy kell majd 10-20 év múlva nekik buzdítani az ÚJPEST csapatát!
  • A fórum, ahol egymást biztatva, erősítve, felajánlásokat téve, infókat megosztva sokan tettek azért, hogy a lehető legtöbben kint legyünk ezen a feledhetetlen mérkőzésen. 
  • Itt találod őket: http://ujpestforum.hu/index.php/forum/arena/2-hozzaszolas-a-hirekhez
  • A klub, aki ezúttal igyekezett minden tőle telhetőt (nekik arra is vigyázni kellett, hogy politikailag korrektek maradjanak, ez van…) megtenni azért, hogy minél többen támogathassuk csapatunkat a kupadöntőn. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy a „minden tőle telhető” relatív, mert ez az eddigiekhez képest értendő, ugyanis most láthatóvá vált, hogy nagyobb nyitottsággal, érdemi párbeszéddel bizony a klub is rengeteget profitálhat (anyagi és nem anyagi értelemben egyaránt!) a szurkolói kapcsolatokból!
  • Vignjevic mester, és a focistáink, akik utólag bizony elismerték, hogy ezen az estén nem nőttek fel a szurkolókhoz, de mindent megtettek, amit csak tudtak a győzelem érdekében.
  • És végül – de nem utolsósorban – mindenki, aki eljött, aki úgy érezte, hogy mindent meg kell tennie kedvenc csapata győzelméért, aki teli torokból, tiszta szívvel űzte, hajtotta, buzdította azt a 11 futballistát, aki ezen az estén az ÚJPEST csapatát alkotta! 

Conclusio:

 

Lehet, sőt biztos, hogy kihagytam valakit, valakiket, de a fenti felsorolásból is szembeötlő;

„csak” annyit történt, hogy MINDENKI egyet akart, mindenki egy irányban tolta azt a bizonyos szekeret!

Tudom, sok vita van arról, hogy a mai csapat mennyire érdemli meg a biztatást, milyen minőséget képvisel, meg hogy milyen eredményeket ér el, de most letettünk valamit az asztalra. Arra gondolok, hogy a tyúk, vagy a tojás típusú vita végére pont kerülhet! Előbb fogytak el a szurkolók, vagy előbb lett gyengébb a játék? Másképp; „akkor megyek ki, ha jó játékot látok”, vagy „majd akkor játszom jól, ha kijöttök”?

Ez többé nem kérdés, mert most megmutattuk, hogy vagyunk, sokan vagyunk, és ki is megyünk a stadionba! Persze feladat is van, mert nem elég csak egyszer kimenni, hanem minden mérkőzésen ott kell lenni, mert akkor tényleg igaz lesz, hogy egy-egy idényben a tizenkettedik játékos hoz 4-5-10 pontot a csapatnak! Ha pedig jönnek ezek a pontok is, akkor már lesz eredmény is!

Persze, azért ne feledjük el, hogy ez egy kölcsönösség elvén nyugvó kapcsolat; a játékosoknak is tenniük kell azért, hogy fennmaradjon a hév, a lendület ne üljön el a lelátón sem! Az ÚJPEST szurkoló igényes, érti, és igényli a szép focit, és ezt bizony busásan jutalmazza is!

Szinte hallom, a hangokat, hogy „Persze, Rodit nem érdekli ez az egész, neki csak a pénz számít”, ő viszont nem tesz bele! Én erre azt mondom, hogy igenis, őt csak érdekelje a pénz, mert ő a tulajdonos, a pénz az ő pénze, de ez a meccs őt is biztosan magával ragadta, és meglátta benne a lehetőséget! Biztos vagyok benne, hogy közelebb érzi magát a célhoz, mint a mérkőzés előtt! Ha azt gondoljuk, hogy érzéketlen gép, akkor is igaz, hogy vak az, aki ebbe a szurkolótáborban nem látja meg a pénzt!

Ha mi most megfogjuk ezt a pillanatot, és megtesszük egy hosszú út egyik mérföldkövének, amihez aztán az út további részén igazodhatunk, akkor nem maradhat el a siker! És ki az a MI??? MINDENKI, akiről az előbbiekben szó volt, igen a szurkoló, a csapat, az edzői team, a tulajdonos, a szertáros, meg a takarító néni is, igen, MINDENKI, akit megérintett ez a szombat esti mérkőzés! Érdekes, hogy ezek a gondolatok egy olyan meccs után találtak utat a felszínre, amit vesztesként zártunk… Fájó, hogy ez az arany bizony elúszott, de ez a vesztes meccs bizony olyan tanulságokat szolgáltatott, amit jó pár győzelem nem adott meg korábban! Láthattuk;

 

Igenis van olyan, hogy a csatából a vesztes megerősödve kerül ki!

ELINDULT VALAMI

 

 

HAJRÁ LILÁK! MINDÖRÖKKÉ ÚJPEST!

Ma délután fiammal, Matyival megnéztük a tv-ben a Magyarország - Horvátország felkészülési válogatott mérkőzést .
Barátságos mérkőzésetek nem szívesen nézek, de bevallom őszintén kiváncsi voltam válogatottunk világsztárok elleni fellépésére.
A mérkőzésen látottak bizonyították, hogy a magyar labdarúgással európában újra számolni lehet! Ehhez egy királyfira volt szükség, aki fehér paripájáról leszállva újra életet csókolt a régóta szunnyadó magyar labdarúgásba.
A magyar válogatott a második félidőben hátrányból európa klasszis módon hihetetlen nyomás alá helyezte a sztárokat felsorakoztató horvátokat, és a domináló játékunknak köszönhetően nem maradt el az egyenlítés! Sokszor öt - hat játékossal támadtuk le a saját kapujuk előtt a horvátokat, akik a labdát kétségbe esetten próbálták előre vágni.
Ráadásul a hihetetlen magas tempó ellenére sem fáradtak el játékosaink és ami számomra nagy örömet okozott, keménységben - nem eszetlen durvaságban - is felülmúltuk a horvát sztárcsapatot! Kiváncsi lettem volna egy 2x15 perces hosszabbításra. Biztos vagyok benne, hogy győztesként hagytuk volna el a pályát!
A fehérlovas királyfi rendet tesz a labdarúgásunkban. Messziről jött, egy olyan országból, ahol a rend mindennek az alapja és minden eredményre törekedő ténykedést hatalmas lelkesedéssel jutalmaznak.
Ez a válogatott úton van a legendás 1986-os válogatottunk nyomdokába lépni. A professzionális  hozzáértő, bátor, kompromisszum nélküli munka meghozza gyümölcsét 

Ez a válogatott kiharcolja a csoporttkörbeli továbbjutást!
Nekünk ebben csak két dologgal kell segítenünk: a határtalan lelkesedéssel és a nemzetünkre jellemző negatív, panaszos hozzáállás mellőzésével!
A hosszú álomból felébredtünk !

Még valamit! A fehérlovas királyfit Bernd Storcknak hívják!

Hajrá Magyarország !

Az iPhone-omról küldve, tisztelettel:

Jurácsik Mátyás

Na, most aztán különösen fontos lesz a jó rajt!

A bajnokság (és kupa) gyakorlatilag 2 és fél hónap alatt lepörög a közelgő EB részvétel miatt, így ezúttal sokkal kevesebb idő lesz összeérnie a csapatnak, mint eddig bármikor máskor. Fogalmazhatnánk úgy, hogy az eddigi középtávfutó tempó helyett ugyanazt a távot végig sprintben kell lenyomni és hibázni nem lehet túl sokat.

Bizonyára jól tudják ezt a klubházban is, és ennek is köszönhetően jelentősen nem alakult át az őszi keret. Elment Forró és Sallói, de ők nem zavartak olyan sok vizet a bajnokság első felében, amitől egy újpesti xanaxért indulna. Az egyetlen komoly érvágás azonban valóban „megrendítette a földet” mifelénk, a gólfelelős Diagne távozása ugyanis komoly problémákat vetít előre.

Lehet egybe és lehet külön is írni. A magyar labdarúgásban bőven van probléma, és nagy szükség van megoldásra.

A kétrészes írás rendhagyó módon két elkövető tollából fakad, ezzel is élesen elválasztva a problémát a megoldástól.

Az első részben a probléma gyökerei lesznek boncolgatva, a második rész a lehetséges megoldásoké.

Nem szentírás, s nem is törekszik arra, hogy megmondja a tuti-t, de... elolvasni, elgondolkodni érdemes a sorokon, mert az elmúlt jó néhány esztendőben csak fújtuk a magunkét és nosztalgiáztunk.

A világ azonban folyamatosan változik, s ha mi magunk nem akarunk/tudunk ehhez alkalmazkodni, akkor oda juthatunk, mint ahova a magyar foci került.

Abból indulunk ki, hogy egyetlen probléma sem oldható meg azon a szinten, amelyen az keletkezett...