Vélemény

Évek óta megosztott az Újpest tábor. Mindenkinek van véleménye a Duchatelet éráról, kinek ilyen, kinek olyan. Van, akiknek a tiszta viszonyok fontosabbak, mint az eredmények, van akinek azonban a sikeresség mindennél előrébb való.

Az Újpest FC belga tulajdonosának magyarországi tevékenysége mindenesetre nem egyszer keltett már hullámokat és nem csak berkeken belül. Alig maradt olyan szereplője a hazai focinak, akivel ne rúgta volna össze a port. Volt olyan bőven, akivel nem volt nehéz dolga összeveszni és akadtak olyan esetek, amikor még a kőszívűek is hajlottak arra, hogy több megértést tanúsítsanak iránta. Az viszont vitathatatlan, hogy tevékenysége megosztotta a lilákat. Az, hogy őt ez izgatta volna akár csak egy szomorú pillanatig is, soha nem látszott rajta. Hírek keringtek arról, hogy a zárt ajtók jótékony takarásában be nem váltott ígéretek halmazai tornyosultak, emiatt a IV. kerület elöljáróival is megfagyott a viszonya. Az MLSZ külön sztori, ők még egy aranyhalat is fel tudnának bosszantani.

A szurkolóknál elsősorban két dologgal húzta ki a gyufát. A „játékoskeltető” rendszer valamint az egyoldalúnak is csak erős túlzással nevezhető kommunikáció voltak a legfontosabb vádpontok „áldásos” tevékenységével kapcsolatban. Az UTE-val, mint anyaegyesülettel a folyamatos, meg-megújuló konfliktusoknak immár se szeri, se száma. Hogy ebben ki, mekkora részben felelős, azt itt nem kívánjuk kibontani.

Az elmúlt 6 év legfontosabb termése - az egyetlen kupagyőzelmen túl- az, hogy az Újpest család folyamatosan erodálódik, elkötelezettségi szintje immár oly alacsony, hogy a korábban legendás fanatizmus már szinte alig mérhető. Folyamatosak a problémák a klub körül, hol az átigazolásból van kizárva, hol a nemzetközi kupákból.

Mindezek ellenére elképzelhetetlen volt az, hogy lehet még ennél is mélyebb pont.

Pedig van. A klub bemutatta az FC új logoját. Nem kell idemásolni, mert mindegy milyen.

Vannak olyan határok, amiket lehet feszegetni, és vannak olyanok, amiket megközelíteni is tilos.

Újpesten 3 dolog van, ami szent, ezek a színek, a név és a címer. A címer, melynek 132 esztendős történelme (a Dózsa korszak kényszerű változását kivéve) során 47 olimpiai bajnok (köztük 5 labdarúgó) neve került fel a dicsőségeket hirdető márványtáblára. Hogy érthetné ezt egy belga ember, kinek hazája mindösszesen 39 arannyal szégyenkezhet. Pedig gazdag ország, a mienknél mindenképpen gazdagabb.

Roderick Duchatelet most átlépte a Rubicont, olyan aknára lépett, amely bombaként robbant fel körülötte. Hozzányúlt az egyik tabuhoz, s tette ezt rendkívül otromba, tiszteletlen módon. Vérig sértett olyanokat, akiknek az Újpest szeretete, a 132 éves dicső múlt a mindennapok része, a levegővétellel egyenértékű táplálék. Megtette azt a lépést, melyhez hasonlót nehéz lett volna számára akár csak szándékosan is megtervezni.

Hogy Duchatelet-nek és hűbéresének mennie kell, az immár nem kérdés. Ami még kérdéses, az mindössze annyi, hogy mikor és mekkora károkat maga mögött hagyva távozik.

„A címeres ökör a magyar szürkemarha, amely hosszú, felfelé álló, ívelt szarváról kapta a nevét. Az ilyen szarvat nevezik címeres szarvnak.”

Nos, miután a tervezett változtatások szerint az alábbi címerekre lehetett (volna) szavazni (ha egyáltalán lett volna értelme…):

A kép alapján egyértelmű, hogy már az ötlet is egy méretes baromság! Bizonyítom is; a gyermekded címer-karikatúrákba nem nehéz ebbe belelátni a kérődző hungarikum szarvai által határolt területet! Aki pedig azt gondolta, hogy bármelyik is elnyeri a múltjára, kultúrájára büszke Újpest szurkolótábor tetszését, az pedig csakis a szarvak alatt látható bio-struktúra lehetett.

De komolyan gondolhatjuk, hogy az UFC vezetése – nem kis képzavarral… - totálisan tyúkeszű! Á, dehogy! Itt másról van szó. Hogy pontosan miről, azt nem tudjuk. Mivel soha nem jön ki olyan infó, ami segít megérteni a klub működését, most sem lehetnek nagy várakozásaink. Maradjunk annyiban, hogy feltehetően pénzügyi okok húzódnak meg a háttérben, illetve az a tény, hogy az UFC még mindig több szálon függ az UTE-tól. Ezt a köldökzsinórt szeretné elvágni Roderick, mert az anyaklubbal minden kapcsolatot károsnak tart. Van is oka erre… gondolja ő. Az önálló utánpótlás megteremtése (az UTE-növendékek mellőzése), a stadion bérleti díja körüli purparlé, a „felújítás” visszásságai, a stadion tulajdonjogának megszerzésére irányuló törekvések (ez most egy 25 éves bérleti szerződés megkötésénél tart) mind-mind alátámasztják a totális önállóágra való törekvés gyanúját.

Ez az ok pedig az, hogy az UTE, és főleg annak vezetése teljesen más szocializációs körülmények között nőtt bele a mai világba. Ha úgy tetszik, az UTE egy állami vállalat, az UFC pedig egy versenyszektorban tevékenykedő vállalkozás. A hasonlat sántít, és meg kell jegyeznem, hogy egyik sem előbbre való a másiknál, de az tény, hogy a két vállalati forma együttműködése jellemzően nehézkes, sok súrlódással járó folyamat.

Egy állami cég esetében nem csak a profit, hanem más, társadalmi szempontból fontos (vagy annak vélt…) célok is fontosak, míg egy vállalkozás jellemzően mindent a profitnak rendel alá. Ha vannak is társadalmi szempontból értékes törekvései (szponzoráció, környezetvédelem, általánosan Corporatesocialresponsibility – CSR), azoknak végső soron a profit növelése a célja. Persze ettől még hasznos, hiszen hasznos a céget körülvevő társadalom számára, win-win szitu!

Nos, visszatérve a való világba, az UFC mindenek előtt a profit maximalizálását (a veszteség minimalizálását) tartja fontosnak. Ebben egy magáncég esetében semmi különös nincs, de egy futball klub – tetszik, nem tetszik! – nem csak a gazdasági, hanem a társadalmi életbe is erősen integrált szervezet. Magyarul; a klubnak nem csak, és kizárólag pénzügyi célokat kell követnie, hanem – lehetőségeihez mérten – ki kell szolgálnia szurkolói igényeket is. Ez Puruttyafalván az lehet, hogy a megye kettes meccseken óccsó legyen a sör, hiszen a meccslátogatás csak az italozás indoklásaként szerepel a hétvégi programban, egy Újpest esetében azonban kicsit magasabbak az elvárások…

Ezzel szemben az UTE nem nagyon érti, hogy miért lovagol pénzügyi kérdéseken Roderick, hiszen az anyaklub gazdálkodása nem piaci alapú, egy jól kigondolt támogatási, szponzorációs, tao-pénzes finanszírozásra épül. Ez nem öncélú, fontos szempont, hogy mint a legtöbb Európa- Világ- és Olimpiai érmet begyűjtő klub továbbra is éremesővel örvendeztesse meg a jónépet. Ez bizony mélyen társadalmi jellegű cél, az UTE esetében pedig minimum egyenrangú prioritással kezelt (ha nem sokkal magasabban!) az anyagi jellegű kérdésekkel.

Innen nézve nem tudok egyik fél felett sem pálcát törni (nem is célom), de azért vannak elképzeléseim arról, hogy miként is lehetne feloldani ezt a mindenki számára rossz (lose-lose) helyzetet:

Az UFC ismerje fel, hogy igenis vannak társadalmi jellegű kötelességei, vegye észre, és tegyen szurkolóiért, bővítse a bázist, csábítson tömegeket a stadionba, mert ez végül bizony a profit-soron pozitív előjellel fog visszaköszönni!

Az UTE sem baj, ha szurkolóiról sem feledkezik meg, mert – tudom, nem szép ilyet mondani – az egyszerű Újpest szurkoló nem csak világversenyeken szeretné (tévén keresztül) látni a kedvenceit, és nem „csak” világversenyeken szeretne győzteseket látni, hanem itthon, Újpesten is. Ennek megoldására ott van a megoldás a vezetők kezében, remélem, hogy élnek is vele! Ilyen például, hogy új létesítmények készülnek, ilyen (lenne) az, hogy egy-egy jégkorongmeccs mondjuk a rájátszásban országos hír legyen minden szinten, de legalábbis óriásplakát, helyi lapok, önkori honlap, fene tudja milyen médium, Újpesten mind-mind ezt ömlessze a szurkolókra. Hiszek benne, hogy ez is meg fog térülni a pénzügyi bevételi soron – és ha már társadalmi cél, akkor azt abban is biztos vagyok, hogy a „társadalmi könyvelésben” is pozitív előjelű tényező lesz!

A két klub közötti együttműködés zökkenőmentességét pedig egy nagyon egyszerű kérdés tudja biztosítani. Amikor nagyon messze vannak az álláspontok, akkor kell megválaszolni; „Mit tehetek azért, hogy a szurkolók elégedettek legyenek?”, vagy „Mit tenne ebben a helyzetben egy szurkoló, ha döntési helyzetben lenne?”. Tudom a válasz, nevezetesen, hogy „nem lehet mindenkinek megfelelni, mindig lesznek elégedetlenek”, de legalább meg kell próbálni arra törekedni, hogy a lehető legtöbben nyugtával zárhassuk azokat a napokat, amikor egy-egy vitás téma kipattan.

Ja, a címer; felejtsük el a dolgot, tekintsük meg nem történtnek, és többet ne húzzuk elő a „Felesleges„ feliratú szekrény legaljáról!

 

HAJRÁ LILÁK!

„Gazdasági totálkár: Ha nem érdemes a gépjárművet megjavítani, mert a javítás többe kerülne, mint a jármű balesetkori forgalmi értékének a maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összege.”

„Műszaki totálkár: Ha a gépjármű oly mértékben sérült, hogy az műszakilag javíthatatlan.”

Nem tudom, hogy amikor 2010-ben az MLSZ frissen megválasztott vezetői, melyik állapotot detektálták a kettő közül, de erős gyanúm, hogy az elsőt. Rendbe is tették gyorsan az anyagiakat, sikerült „találni” olyan mennyiségben pénzt, ami elég volt a gazdasági stabilitás megteremtésére. Persze voltak közben csődök, de azt senki nem vetheti a hazai futball csúcsvezetőinek a szemére. Ahol a kötvény fiktív, ahol az arany trombitaréz, ahol a digitalizáció mindent elsöprő térnyerése idején bújnak ki a földből több ezer négyzetméteres könyves-paloták, ott ilyenek könnyen előfordulhatnak…

Szóval, úgy tűnik, hogy volt az a pénz, amivel az ’53-as évjáratú, már egyébként is rohadó, nullára futott karambolos (valamikor világbajnoki címért versenyző!) gépet fel lehetett újítani, ki lehetett pofozgatni annyira, hogy bizony még a PEBBLE BEACH CONCOURS d'ELEGANCE-on is megállta volna a helyét!

Bár USA-ba nem jutott el a csodagép, Európában bizony a legjobbak között is megmutathatta magát. Akkor sokan azt gondolták, hogy itt bizony az egykori autóversenyeken szerzett címek újra elérhetők lesznek.

Csakhogy a gyártás óta eltelt több mint 60 (!!!) év… A hányatott sorsú jármű ez idő alatt mindig magas körökben forgott, mindig szem előtt volt. De! Már a 60’-as évekre látszott, hogy a gyönyörű fabetéteket elfedő, szocreál, baltával faragott bakelit „díszítés” rombolóbb hatású, mint a Corvin Áruház alu szarkofágja. A nemtelen anyag, a „kenjük be sárral” kendácsolás ugyanis nem csak a gép korpuszát, hanem a szellemiségét is kikezdte…

Ezzel azonban nem volt vége, mert ugye a ’70-es években nem csak olajárrobbanás rázta meg a világot, hanem az egyre punnyadtabb szocializmus találmányai is, mint a versenygépekre vonatkozó egységes edzésterv. Nem volt ezzel nagy baj, csak a megvalósításba némi hiba csúszott; a versenyből éppcsak a versenyt iktatták ki, a stílusos gépcsodák pedig képtelenek voltak érvényesülni a panelkorszak egységesítő törekvéseivel szemben. Persze a világ boldogabbik részén tovább burjánzott a versenysport, egyre újabb és újabb gépcsodákat építettek a régi alapokra; megtartották az értékeket, kiszórták a felesleges ballasztot.

Egyre-másra születtek a pályarekordok, de a keleti blokk országaiban csak a kétüteműeket farigcsálták a megszállottak – na nem versenycéllal, hanem azért, mert egy pár napos szereléssel még az is lehetségessé vált, hogy Budapestről a Balatonra elérjenek pöfögőikkel.

Közben – már a ’80-as években - az egykori utócsoda megkapta a mindent elborító Ikarus 200-as design-t, Videoton hangszórókkal, dupla Koppány auspuff-al, de bizony se gyorsabb, se szebb nem lett. Sőt, az akkoriban még mindig jellemző, szovjet eredetű „hefteljünk rá még egy vasat, az majd megbírja” típusú ál-tuning miatt lelassult.

A régi kvalitások is csak nyomokban voltak felfedezhetők, és meg is lett az „eredmény”; egy ’86-os világversenyen csúfos kudarcot szenvedett, pedig ’84-ben bizony még Spyker-eket is kenterbe vert

A mexikói égés után levonták a következtetést; vagy gyökeresen meg kell újítani a már régen agyonhasznált, sokak által kihasznált, gépezetet, vagy építeni kell végre egy vadonat újat! Szép gondolat, de tett nem követte, maradt a kis magyar buhera, maradt az amatőrizmus. A gép persze tovább pusztult, és néha-néha megrázta magát, de ez már inkább csak arra az állapotra hasonlított, mint amikor a halálos beteg élete utolsó rövid szakaszára – mintegy az élettől kapott jutalomjátékként – még egyszer kivirul. A gyakorlatlan szem ilyenkor gyógyulást lát, az orvos azonban igyekszik felkészíteni a rokonokat az elkerülhetetlenre…

Ez az állapot bizony elég elhúzódónak bizonyult, de 2010-ben volt egy rendkívüli ambíció, hogy „akkor most tényleg”, és „most bebizonyítjuk”!!!Ebben a helyzetben – ahogy a bevezetőben is említettem – a döntéshozók ezúttal nem kendácsoltak, hanem pénzt nem kímélve hozzáláttak egy teljes körű felújításnak. Jött is eredmény, mert ugye az európai porondra kiérni sem sikerült már emberemlékezet óta, ott még jó futamokat is sikerült teljesíteni!

Mindenki lelkesen figyelte az eseményeket, mindenki azon meditált, hogy bizony „ezúttal tényleg”, és „most bebizonyítják”. Mindez tartott az andorrai futamig… A régi kereszttartó eltört, a turbó kipukkadt, besültek a hengerek, végül leégett az egész jár-gány…

Kiderült, hogy a sok-sok pénz ellenére mindezt csak a festék, csak a máz tartotta össze, a tavalyi európai szintű siker csak hiba volt a mátrixban!

Ja, most úgy tűnik, hogy a pilótán verik el ismét a port; versenygépünket építése óta megszámlálhatatlan pilóta hajtotta, de a gép, az egykori csodavas soha nem lehetett oka vereségnek, csakis az aki vezette. Ez így is van, de még egyszer; ELTELT TÖBB MINT 60 ÉV!!!

Miben bízhatunk most? Abban, hogy most végre tényleg annyira kikönyökölt a csodavas, hogy már senki nem akarja felpimpelni, hanem tényleg nekifog valaki egy vadonás új megépítésének! A réginak béke porira, szép volt jó volt (egy ideig…), de most már tényleg csak kiállításon szeretném látni ezt a tisztességtelenségben megöregedett vasat!

Azok a sokak pedig, akik a régi gépből élnek a mai napig, állás nélkül maradnak, hiszen most pancser restaurátorok helyett autóépítő művészekre van szükség!

Bár még az utolsó forduló nem ment még le, sokan már most az átigazolásokról beszélnek. Sajnos mintha nem csak szurkolói körökben, hanem a játékosoknál is egyre fontosabbá válna a kérdés, így a játékra mintha kevesebb energia maradna…

 Szerencsére ez nem mindenkire igaz, ugyanis kitűnő középpályásunk, EnisBardhi a Haladás elleni meccsen egy góllal, és egy gólpasszal jelezte; nála akkor van vége a bajnokságnak, amikor a 33. forduló (ez most a derbi lesz!!!), az utolsó meccsen is megszólal a hármas sípszó! Enis a góllövőlista harmadik helyét foglalja el, ami 21 évesen még az nb1-ben is komoly érdem.

Sajnos néha az is képes szorongást kiváltani a mezei szurkerből, ha egy játékosunk kiemelkedő teljesítményt nyújt… Az okokat most nem boncolgatnám, de a feszültséget az okozója az, hogy ilyenkor születik egy jó üzlet – legalábbis azok számára, akik ebben részt vesznek. Mi meg, a szurkolók, ilyenkor rendre elveszítjük legjobbjainkat…

Nem szeretnék az örök vitában állást foglalni, mert egyszerűen nem ismerem a háttérben zajló folyamatokat, de azért mégis foglalkozott a gondolat, hogy a minap a sajtóban megjelent - Bardhiért állítólag befutó - 6 millió eurós ajánlat mennyire reális. Elsőre rávágom, hogy ez bizony erős túlzás, de láttunk már meglepő dolgokat!

Ahogy említettem, nincs különösebb ismeretem a háttérben zajló folyamatokról, de a nyilvános adatok segíthetnek talán egy fokkal közelebb kerülni az események megértésében. Persze ez csak egy adalék, egy kis elmélkedés egyféle nézőpontból, de a gondolatkísérlet szerintem érdekes eredményeket adott.

Itt szeretném megjegyezni, hogy az nb-1 góllövőlista részletes adatai - bár alkalmasak a matematikai elemzésre –sportszakmai szempontból nem biztos, hogy értékes tudást adnak kezünkbe. Mire gondolok?

Nos, a fociban nem nagyon szokás a kanadai pontszámítást figyelemmel kísérni, mindenki inkább csak a góllövők nevét jegyzi meg. Ugyanakkor az előkészítő szerepe legalább annyira fontos, mint a gólszerzőé, ezért a szokásos adatokat kipótoltam az „1 gól= pont, 1 gólpassz=1 pont” alapon számított értékkel.

A székesfehérváriak helyezése nem véletlen, két játékosuk vezeti a táblázatot, de közvetlen mögöttük máris ott látom Enist! Ne feledjük el, hogy csapatunk a 2016-17-es bajnokságban nem éppen élmenő, így nem meglepő, ha azt állítom, Bardhi teljesítménye számára kedvezőtlenebb környezetben született. Ebből pedig egyenesen következik, hogy játékosunk relatív teljesítménye a hazai első osztályban kiemelkedő. Nem lenne baj, ha ezt még négy-öt csapattársról is leírhatnám, de most mellőzöm a busongást inkább!

Mellékszál; fel kell hívnom a figyelmet Molnár Gáborra, aki a tavasszal igen-igen gyatra teljesítményt nyújtó Mezőkövesd játékosaként a nála jóval „hájpolt” (és nem mellesleg jóval drágább!) játékosokat előzött meg. Ő azért is érdekes, mert többen említették, mint potenciális igazolást. Nekem nincs közelebbi információm a témában, de mindenesetre kiváló ötlet lenne szerződtetése.

Kicsit tovább boncolgatva a dolgot, nem árt azért azt sem megnézni, hogy egy-egy játékos milyen sűrűn ad gólpasszt, vagy éppen lő gólt! A játékpercekkel korrigált lista alább látható:

A 11-esek számát azért tüntettem fel, mert azonos mutatók mellett a kevesebb büntető rúgó játékos került előbbre. De azért is fontos ez, mert – a télen külföldre szerződő Feczesint nem értékelve – Bardhi közvetlen riválisai, Scepovic, és Eppel bizony góljainak több mint 30%-át 11 méterről, csak a kapussal szemben állva szerezték!

Enis ebben mért 8,3%-os mutatóját nem kell magyarázni, a vak is látja, hogy bizony akcióból, valamint szabadrúgásból sokkal, de sokkal eredményesebb, mint a táblázat többi szereplője! Bizony, a lassan három éve (mindössze 18 évesen!) hozzánk szerződő játékos jelentős fejlődést mutat fel, és ma még mindig csak 21 éves!

Amennyiben a korral kiigazítjuk a kanadai pontokat, akkor tisztán látszik a potenciál! Jelentős különbséggel vezeti ezt a listát, nem is kérdés, hogy ki a legjobb ebben a bajnokságban a támadók között!

További potenciál van Enisben, nem hiszem, hogy most van a csúcson, innen pedig már csak lefelé vezetne az út. Ezt nem látatlanban mondom, hanem azért, mert többször is láttam, hogy egyedül ő maradt kint edzés után gyakorolni még kicsit, és amit ott láttam tőle, azt később bizony meccseken is viszontláthattam! Van tehát tehetség, van hozzá szorgalom, és bizony van kötődés a lila-fehér színekhez!

A fentiek után gondolom, nem okozok nagy meglepetést azzal, ha azt mondom, óriási veszteség lenne számunkra a távozása! De mennyi az annyi? Ha mégis távozik, akkor bizony nagyon meg kell kérni az árát, mert a pótlása bizony nagyon nem egyszerű feladat! Ne feledjük, hogy a több, de gyengébb játékos nem megoldás, miután a 11 pályára lépő elég komoly limit a futballban! 

A játékosok „árazásánál” a transfermarkt adatait vettem alapul, ami – mint tudjuk – nem 100%-osan megbízható, de általánosságban a leghitelesebbnek elfogadott ebben a műfajban. Nos, ha a megszerzett pontokat a játékos-értékkel korrigáljuk, a követező listát kapjuk:

Enis most 700.000 EUR értékkel szerepel a rendszerben, így – ha valaki ezen az áron venné meg, és azonos teljesítményt hozna – egy pontot 37.000 EUR-ért vásárolna meg. Az a 15-ös listán valahol a gyenge közepe felé van, így – legalábbis számszaki értelemben, hazai szinten – egyáltalán nem alulértékelt játékosunk!

Megint OFF; Molnár Gábor a mai érték szerint – igencsak „gazdaságos” játékos, újfent csak megerősíteni tudom, hogy az esetleges szerződtetése kiváló ötlet! Még egy kis kitérő; bár Novothny Soma csak 37. a góllövőlistán 2 góllal, és 4 gólpasszal, de remélem, hogy a mi játékrendszerünkben megtalálja az igazi góllövő cipőjét!

Visszatérve az alaptémához azt tudom összegzésként mondani, hogy most még nem szabad pénzzé tenni Bardhit! Azért mert;

  • Még van lehetősége további fejlődésre az nb1-ben,
  • Reményeim szerint ősztől egy erősebb keret mellett jobban kiteljesedhet,
  • Ez pedig végső soron biztosan tovább hajtja árát a ma még csak hírlapi kacsának tűnő 6 millió euró irányába,
  • Most még nagyon úgy tűnik, hogy „No Bardhi – No party!”…

Nekem szurkolóként persze nem kell pénzügyekkel foglalkoznom, de a fociban ma már akkora szerepe van, hogy megkerülhetetlen. Bízom a klub józan döntésében (még akkor is, ha vannak kétségeim…)!!!

 

HAJRÁ LILÁK!!!

Bizony, lenne mit tisztázni házunk táján… Van ahol ez megoldott dolog, a mosoda csapágyasra járt, tiszta a fehér inggallér, tisztára mosva minden! Néha ugyan hiba csúszott a folyamatba, de sebaj, a belső zsebben maradt pénz, miegyéb megszáradt, nem ártott neki egy alapos mosás! Ma már persze nem egy nagy biznisz mosodát üzemeltetni, de ma már „Van másik!” (by Eötvös Gábor), nem kell ronggyá áztatni többé egy alsógatyát sem.

Új ruha, új séresz, az elvárásoknak mindig megfelelő az öltözet. Volt ez már póló-farmer combo, volt hanyag eleganciával viselt öltöny, és a skála ezen végpontjai között ezerféle, a változékony elvárások rugalmas megfelelés a mindenkori válasz! Van aki megütközött volna, ha Lemmy egyszercsak sanzon-esttel jelentkezik, majd pedig Lehár operettekből állít össze egy csokrétát rajongóinak, de lássuk be, a divat világa nem így működik! Ma még csőnaci, holnap már trapéz, ma hasvillantós a póló, holnap meg térdig ér.

De mi köze ennek a focihoz??? Semmi, ha csak nem az, hogy a foci is mintha divattá kezdene válni. Na nem abban az értelemben, hogy tömegek özönlenek a stadionokba, hanem abban az értelemben, hogy mindenkori elvárásoknak rugalmasan megfelel. Van aki azt vallja, hogy nem fontos az út, sokkal inkább az eredmény (miért is foglalkoznánk apró-cseprő részletekkel?), ezért aztán a megfelelés nem a játékban, hanem az eredményben jelentkezik.

Ha valaki azt gondolja, hogy most arra célzok, hétvégi vereségünk megbeszélt dolog volt, az nagyot téved! Sajnos saját jogon voltunk eléggé ügyetlenek ahhoz, hogy vesztesként vonuljunk le a pályáról. Az egy másik kérdés, hogy a játékvezető fejében az egész meccs alatt egy olyan sakkjátszma pergett, amit saját magával vív meg. De könyörgöm, a sakk egy másik sport, a bíró pedig nem játékos, hanem a tiszta játék mindenkori felelős őrzője!!! Az egyedüli pozitívum az, hogy a mérsékelten tisztelt bíró úr relatív korrekt volt önmagával szemben, mert tévedéseit legalábbis igyekezett kompenzálni – ismétlem; önmagával szemben…

Kár is a szót vesztegetni erre a témára, mert bizony van az a lehengerlő fölény, ami még akkor is győzelemhez vezet, ha a bíró otthon felejti a piroslapot, és az ellenfél a játék alapvető szabályai ellenére is tizenegy fővel fejezi be a mérkőzést. Mondjuk egy törött láb, vagy egy bevert orr tulajdonosa nem biztos, hogy feszületet állítana az ilyen sípmesternek nappalija egy frekventált pontján, de szerencsére (és tényleg csak a szerencsén múlt!) senki nem szenvedett nyolc napon túl gyógyuló sérülést. Ja, nem is említem, hogy azért egy-két lábon kihordott szívinfarktust „sikerült” elérnie a pályatartozéknak, de ugye a szurkoló senkit nem érdekel, említésre sem méltó… És az sem, hogy ezért is vannak egyre kevesebben a meccseken. Ki kíváncsi arra, hogy huszonkét játékos szaladgál a pályán, amikor az eredmény kizárólag attól a pályán lévőtől függ mindösszesen, aki még csak labdába se ér???

Na jó, ezen is túl vagyunk, nézzük a számokat! Ilyenkor direkte nem nézem még meg az adatokat, mert kíváncsi vagyok, hogy amit gondolok a meccsről, azt a számok igazolják, vagy sem. Most azt gondolom, hogy fölényünk passzokban, labdabirtoklásban minden bizonnyal megvolt, de a párharcok tekintetében már egyáltalán nem vagyok ennyire biztos a dominanciánkban…

Nézzük meg hát a csapatstatisztikát:

ITT MOST NEM LESZ SEMMI…

Ugyanis ma annyira május 1. van, hogy az adatok sem érkeztek be a rendszerekbe. Nem gondoltam, hogy pont ezen a napon nem fog dolgozni senki, ha már az év többi részében komolyan rápihent… De persze OK, az egész napos sör-virsli vegzatúra bizony a testet-lelket próbára tévő kihívás. Nem is tudom, de azt hiszem, hogy fel kell jelentsem magam, mert ezen a napon munkára adtam a fejem ennek a cikknek a megírásával.

Enyhítő körülményként máris közlöm önmagammal, hogy ez egyben szórakozás is (bár a család egészen másképp éli meg…), viszont kezdem érteni a „bírósporit”! Nehéz az, amikor magammal kell egyezkednem egy ítélet meghozatala során. Mert nem elég, hogy skizó a szitu, tudom, hogy bűnösként el kell ítélnem magam, de ha meg büntetésemet töltöm, akkor mégiscsak az kerül szívó oldalra, aki az ítéletet hozta.

Atyavilág, lehet, hogy egyszer a játékvezetőket is elmarasztalják? Mondjuk magukat ítélik el az MLSZ bírói testületében? Á, nem hiszem, ez hülyeség, én sem fogom két hét sötétzárkára ítélni a mai előre megfontolt szándékkal elkövetett munkavégzés okán! Szerencsére nem bűnszervezetben követtem el…