Vélemény

Megemlékeztünk két fiatal fiúról, akiket elragadott az értelmetlen halál. Laci és Geri...ma halhatatlanná váltak. Diósgyőri, fehérvári, kispesti, angyalföldi, szombathelyi, ferencvárosi, dunaszerdahelyi, rengeteg újpesti és mindenhonnan érkező ultrák, szurkolók búcsúztak ettől a két fiataltól, úgy, ahogy csak ők tudnak búcsúzni...

Geri, Laci, Isten veletek!

Jó pár évvel ezelőtt elég bulizós kölykök voltunk a barátaimmal Gyakran előfordult, hogy szombat délelőtt elindult a banda valamilyen Újpest meccsre (esetleg többre, hoki, foci, póló) és valamikor vasárnap kerültünk csak haza.
Ha nyertünk megünnepeltük, ha kikaptunk kellett valami ami feledteti. A meccsek mellett a zene volt a szenvedélyünk. A rock.
Hogy ezt most miért írom le és egyébként is ki a f@szt érdekel? Mert a hétfői meccs után másodszor jutott eszembe egy hasonlat a zene és a hoki között. Megvan az az érzés amikor a kedvenc zenéd ordít és elengedsz minden mást? Amikor csak ugrálnál és minden más átkerül "a ki nem szarja le" dobozba? Nekem ez a Metallica (mindenki tetszés szerint helyettesítse be a sajátját). Nekem ők a  fantasztikus zene mellett az Egység és az Erő! A második Dab meccs után ott Dunaújvárosban jutott először eszembe, hogy a Csapat most olyan volt mint a Metallica. Hogy szakadhat az eső, elszakadhat egy húr, tönkremehet a hangosítás, akkor is nyerni fognak mert ők az Egység és az Erő! Ez volt Újvárosban. A zöldek ellen már nem a Metallica játszott. Volt akarat, volt küzdés, a hangszeres tudás is megvolt, de párosult mellé a kétség, az óvatosság, a mi lesz ha érzés. Vajon Hetfield vagy Hammett agyal azon, hogy elkúrja e valahol a Masters 7-8 perce alatt. Leszarják. Mert tudják, hogy ők a Metallica ha esetleg arrébb is fognak egy bunddal valamikor. Nincs kétség, csak Egység és Erő! A zöldek ellen egy ügyes együttes volt akiket megtapsol a közönség, de két perc múlva mindenki azt várja már, mikor lép fel a Metallica.
Sok jó zenekar és sok jó csapat van, viszont kevesen igazán nagyok. És ők attól nagyok, hogy elhiszik. Nincs óvatosság, nincs mi lesz ha. Csak a Hit és persze az Egység és az Erő!
A Srácok Újvárosban elérték, hogy mindenkit magával ragadjon a hangulat. Úgy ahogy egy koncerten ugrál az ember. Két meccs most elment. Mondjuk ez volt a próba. De most itthon, a saját csarnokban kezdődjön az igazi előadás! Egység és Erő! Srácok, legyetek újra a Metallica!

 

Fiúk, ez pazar volt! Igazi Csapatként küzdöttetek és győztetek! Csodás órákat szereztetek nekünk szurkolóknak.
Tudjátok Srácok a szurkoló egy fura "lény". Egyszercsak valahogy odakeveredik a pálya, a csarnok mellé és ott ragad.

Van aki a családi hagyományt folytatja, van akit a barátok csábítanak ki, de a lényeg, hogy megfertőződik. És ez a "vírus" soha nem múlik el. Történhet bármi, házasság, válás, gyerekek, új meló, költözés, örömök, bánatok, új kapcsolatok, ez mindig állandó. Mert ez a "vírus" beszínezi a szivet. A miénk lila lett egy életre. Gyógyíthatatlanul, megváltoztathatatlanul. Van köztünk ezer féle ember, vállakozó, kétkezi melós, irodista, tanár, több diplomás értelmiségi és külvárosi csibész is. Sokan semmiben sem hasonlítunk, csak a lila szívünk ugyanaz. Vannak gyerekkori barátaim akikkel szinte napi kapcsolatban vagyunk de vannak akiket évtizedek óta ismerek, de például a vezetéknevüket sosem tudtam. Velük soha nem találkozunk máshol, csak a meccseken. Viszont ott összetartozunk.

Tudtuk már kölyökként, ha átutazzuk az országot a soron következő meccs miatt és nekem van egy szendvicsem valamelyik város vonatállomasán este, az éhhalál küszöbén, akkor mindenkinek jut belőle. Ha a másik elmegy sörért akkor én is iszom. És ha esetleg tré a szitu valahol, nem maradsz egyedül. Ez az Újpest! Ezek vagyunk mi. Sokszor poénkodunk azzal, hogy sok mindent lehet rólunk mondani csak azt nem, hogy eredmény szurkolók lennénk. 22 éve támasztjuk a korlátot különféle Újpest meccseken anélkül, hogy bajnokcsapatot ünnepelhettünk volna. (Hokiban 32 éve) Nektek most lehetőségetek van, hogy történelmet írjatok Újpesten. Sokan mi is sportoltunk, sportolunk a mai napig, de nekünk nem adatott meg, hogy egy Újpest bajnoki címért harcoljunk. Kevés volt a tehetségünk vagy az elszántságunk. Viszont Ti elég tehetségesek és elszántak vagytok ahhoz, hogy legendákká válljatok! Mert nekünk minden Újpesti Bajnokcsapat a saját legendánk. Amikor csak tehetjük, sokszor minden mást háttérbe szorítva ott vagyunk mögöttetek. Akkor is ha éppen kikapunk, ha nem megy a játék és akkor is amikor az ellenfél szurkolói a vereségünket ünneplik. Huuuu, ez a legnehezebb és tudjátok jutott nekünk ebből elég sok sajnos. De hát ahogy a dal szól: " Akárhogy volt, akárhogy lesz, mi mindig itt leszünk."
A szurkoló szurkol. Kitart a Csapata mellett, mert azt egy életre választ az ember.

Viszont most kérnénk valamit. Mi, Tőletek! Kérjük, tegyetek meg MINDENT, hogy sikerüljön. Harcoljatok, küzdjetek! Úgy mint az elmúlt négy meccsen. Harcoljatok értünk, a lila fehér színekért, a címerért, az Újpestért! Váltsátok valóra az álmot és legyetek legendákká!

Mert legendák csak a győztesekből lesznek! 

 

Mindig azt mondjuk, hogy a magyar foci egy sajátos tevékenység, nem lehet összehasonlítani semmi mással. Mondjuk azt is, hogy a Bundesliga, az olasz bajnokság vagy a LA Liga „más kávéház” és ha pusztán az eredményeket nézzük, akkor bizony nincs is sok hasonlóság a mi bajnokságunkhoz képest. Van azonban olyan szelete a labdarúgásnak, ahol mégis felfedezhetünk-nem is olyan kevés- egyezőséget.

Mi újpestiek tudjuk legjobban, mit jelent az a kifejezés, hogy elüzletiesödő sportág. Mi érezzük leginkább kis hazánkban annak a szellemiségnek a terjedését, mely nem tisztel sem érzéseket, sem tradíciókat, ellenben az egyetlen mércéje a profit. Az a profit, mely vagy realizálható közvetlenül, vagy ha nem, akkor a sportág vagy csapat által felépített és elérhetővé váló kapcsolatrendszer biztosít. A szorosan vett közegünk, vagyis az újpestiek (itt együtt értelmezve a 4. kerület lakóit az ország bármely pontján élő lila szimpatizánsokkal) mélységes felháborodással éli meg ezeket a napokat, hónapokat, éveket, sőt, évtizedet. A változásokra természetesen szükség lehet, sőt azokra nyitottá kell válnunk, hisz a magyar labdarúgás -benne az újpesti- üvölti, hogy itt mi és hogyan nem mehet tovább így. Ezért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a hiba magában a közegben van, s igazán a magyar nép (benne az újpesti) az akadálya a fényes sikereknek, maguk az illetékesek azok, akik béklyókba vannak kötve a haladás irányában kifejtett úton.

Aztán nicsak, mi kerül elő úgy hirtelen az irigyelt Bundesligából?

Az az ország, melynek labdarúgása 4 világbajnoki trófeát tudott eddig gyűjteni, 7 BEK és BL győzelmet szerzett (Bayern München 5, Hamburger SV és Borussia Dortmund 1-1), további 7 alkalommal adott döntős csapatot (Eintraht Frankfurt, Borussia Mönchengladbach, Hamburgers SV, Bayer Leverkusen, Borussia Dortmund és Bayern München 2) és rendkívül hosszan lehetne még sorolni a kiemelkedő eredményeiket, gyakorlatilag ugyanabban a fertőzésben szenved, mint a jelenkori, rengeteg sebből vérző magyar (és újpesti foci).

Érdemes elolvasni az Origo cikkét a témával kapcsolatban, ugyanis szebben és érzékletesebben összefoglalni a témát nem hogy nem lehet, de nem is szükséges…itt található.

Amiről azonban mindenképp szót kell ejteni, az az ügy kezelése. A hírhedten hírhedt riválisok mint pl. a Dortmund és a Bayern München hívei is azonos platformra kerültek a gyökértelenség, az elüzletiesedő foci kérdésében, azonos módon léptek fel a tradíciók, egyben a tradícionális csapatok, a fanatizmus, a szurkolói közösségek védelme érdekében.

Az nem lehet kérdés, hogy ha meg akarjuk védeni ezt a sokszor ellentmondásos, de mégiscsak a labdarúgás sava-borsát adó kultúrát, melyet a szenvedélyes szurkolás, az imádott csapat iránti feltétlen hűség és a közösségi életérzés jellemez, akkor közös kérdéseinkben közösen, egymást meghallgatva, megértve és képviselve kell haladnunk!

Hajrá Lilák mindörökké!!!

És itt a rájátszás Hölgyeim és Uraim!

És itt a DAB, az általam leginkább várt ellenfél. Nem mintha rossz csapatról beszélnénk, mert hát végülis második helyen végeztek a középszakasz után, tele jobbnál jobb játékosokkal, de ellenük általában jól megy.

Amikor szombaton 4 körül megcsörrent a telefon, hogy start, már megvolt bennem a komolyabb meccsek előtti drukk. Az esélyeket latolgatva abban mindannyian megegyeztünk, hogy legalább egy meccset el kell hoznunk Dunaújvarosból, hogy nyugodtan várhassuk a két hazai összecsapást. Abban is egyet értettünk, hogy ha a szombatit behúzzuk, nagy nyomást teszünk rájuk a vasárnapi találkozón. Én most is nagyon bíztam a Srácokban. Ismerem többüket annyira, hogy tudjam mekkora küzdők, de erre én sem számítottam. Úgy játszottuk le az Acélbikákat mindkét meccsen, hogy erre szavak sincsenek. A magam részéről a tökös, férfias hoki híve vagyok. Hát most megkaptam. Úgy mentek bele a Fiúk mindkét meccsbe, hogy az első perctől az utolsóig nem ismertek elveszett korongot. Már az első meccs, első harmadában éreztem függetlenül az eredménytől, hogy ez az én hokim, ez az én Csapatom! Szombaton nem voltunk sokan, kb. ötvenen. De jó volt látni a felspanolt arcokat, hogy mindenki újra hokilázban ég. Ennyien is egész jó szurkolást csináltunk. Vasárnap kicsit tartottunk tőle, hogy nem lehet kétszer egymás után olyan jól játszani, főleg nem a rendelkezésre álló 3 sorral. Végülis igazunk lett. Még jobban játszott a Csapat! Egyszerűen szinte tökéletes produkciót láthattunk a jégen. Igazi férfias hoki, fantasztikus csapatmunka volt. Persze sok van még hátra. Ma este úgy kell játszani mintha 0-0 ról indulnánk. Aztán, ha sikerül túljutni a Dunaújvároson,...

De ennyire ne szaladjunk előre. Most a két hazai meccs a legfontosabb. Az, hogy ugyanilyen lelkesen, ugyanilyen lila szívvel játsszunk, és akkor utána beszélhetünk a nagy álomról.
Muszáj még valamiről szót ejteni és ez a bíráskodás. Nem szeretnék túl mélyen belefolyni, de nem mehetünk el amellett, hogy véleményem szerint mindkét összecsapás messze leggyengébb láncszemei a játékvezetők voltak. Időnként úgy látszott, hogy a bolygót sem tudják éppen ahol vannak, nemhogy a helyes ítéleteket. Nagyon fontos lenne a magyar hoki érdekében, hogy ne a játékvezetők tévedéseiről szóljanak a meccsek, hanem a színvonalas játékról, olyanról amit hétvégén is láthattunk.

Na de bízzunk benne, hogy mindenki felnő a feladathoz és sok jó meccs vár még ránk az idei playoffban. Mondjuk most szerdán és csütörtökön. És utána... Térjünk vissza rá a jövő héten.
Addig is: Mindenki a csarnokba!