Vélemény

Sok a vita arról, hogy mennyit is ér a keret, kire és mit áldoz a tulajdonos. Mivel ebben a témában (sem) működik kolosszális kommunikációs gépezet az Újpest FC-nél, egy kicsit igyekeztünk a dolgok mögé tekinteni.

Nos, egy másik cikkhez adatgyűjtése során találtam rá a következő gyöngyszemre a PMR (Pénzügy Monitoring Rendszer) eljárásrendjét tartalmazó dokumentumban:

„A sportszervezet számviteli politikáját legkésőbb 2015. december 31-ig úgy szükséges módosítani, hogy a sportszervezet közzétételre kerülő 2016-os éves beszámolójában a játékosok játékjogának értékelése tekintetében nem él a Számviteli Törvény által megengedett valós piaci értéken történő értékelés lehetőségével, hanem a játékjogok bruttó értékét bekerülési értéken mutatja ki az éves beszámolóban.”

Ez világos, a lényeg az, hogy a játékosok értékének könyv szerinti értéke megegyezik a játékjog megvételére fordított összeggel. Nos, ez nem pontos, mert (az Újpest 1885 Kft. 2016-os „Kiegészítő melléklet a 2016.01.01 - 2016.06.30 időszakra vonatkozó üzleti évről” c. dokumentumból idézve);

„ A társaság a vagyoni értékű jogok között mutatja ki a nála lévő játékosok értékét, melyek esetében a hasznos élettartam 5 év. A társaság a játékosok játékjogának értékét a könyvekben amortizált bekerülésiértéken tartja nyilván, a jogok piaci értéken történő értékelését, értékhelyesbítés elszámolását nemalkalmazza.

A 100 ezer Ft bekerülési érték alatti immateriális javak értékcsökkenését a Társaság egy összegben, beszerzéskor azonnal elszámolja.”

Szóval van egyfajta amortizáció, de a legutolsó elérhető, a 2015 évről szóló beszámolóban szereplő adatok adhatnak némi támpontot! Bár ez még a 2015-ös év végi állapotokat tükrözi, az MLSZ már azév december 31. előtt kötelezte a számviteli politika megváltoztatására a klubokat, aminek – gondolom és – az ÚFC is megfelelt. Nos, akkor nincs más hátra, mint nézzük meg a vagyoni értékű jogok sornál feltüntetett összeget! Imé:

Ez bizony érdekes eredményt mutat, mert azt látom, hogy az a 168.776.000 forint (533.364 EUR) köszönő viszonyban sincs a transfermarkt által 5,7 millió euróval! Mi lehet ennek az oka? Nos, nem az, hogy a 100.000 forint alatti tételeket azonnal leírja az ÚFC, hanem sokkal inkább az, hogy az akkor a keretben lévő játékosokért maximum 180-200 millió forintot adott a klub.

Ez azt jelenti, hogy a többség szabadon igazolhatóként, de legalábbis úgy szerződött az ÚFC-hez, hogy azért az ÚFC-nek nem kellett fizetnie. Az akkori keretből 3-4 játékos még az előző tulajdonosok „fémjelezte” korszakból jöttek, így az ő könyv szerinti értéküket ki kell vonni a cca. 168 milliós összegből!

Ezek szerint 150 milliónál nem lehet több, amit R.D.játékosok vásárlására költött 2015.12.31-ig. Vagy valami „okosság” van ugye…

Azt nem tudom, hogy azóta hogyan változott a helyzet, de nem vagyok túl optimista… Azt viszont tudom, hogy a játékosok játékjogának megvásárlása csak egy szelete egy klub kiadásainak! Csak szorosan a kerethez kapcsolódó kiadás a játékosok bére is, ami 2015-ben 931 millió forint volt, ami azért a cca. 60 alkalmazottal számolva fejenként cca. 15,5 millió/év. És tudjuk, hogy a szertáros, a takarító néni, hasonló dolgozók bére azért nagyon nem ez a kategória. De persze ezen kívül is sokféle kiadás terheli a klubot. 

Kíváncsian várom a következő időszak mérlegét és beszámolóját – különösen pedig a mellékletet -, mert kiderülhet, hogy az utóbbi időszakban mennyit áldozott jó tulajdonosunk a befolyó igazolási összegekből… Ha minden igaz, ezek lassan kész lesznek, hiszen az ÚFC 06 hó 30. napi fordulónapos üzleti évet alkalmaz.

 

HAJRÁ LILÁK!

NEM KELL ÚJ CÍMER!

Ki akar keresni tuti 5%-ot, úgy, hogy ezt a biztos hozamot még csak nem is a saját pénzére kapja? Ugye mindenki? Viszont csak keveseknek sikerül… Én csak egyet ismerek, a neve pedig; MLSZ… Arról a szervezetről, akinek a neve leginkább azzal kapcsolatban merül fel, hogy micsoda nagy pénzeket oszt a kluboknak. De hogy is szól az igazolási/átigazolási szabály!

Igazolás (amikor a labdarúgó rendelkezik saját játékjogával – nem áll szerződéses kötelem alatt, szabadon igazolható):

A szerződésben meghatározott összeg 4+1 %-át a labdarúgó köteles az MLSZ részére számla ellenében a megadott bankszámlára befizetni (az igazolási díj részére történő kifizetéstől számított 30 napon belül). Ennek a kötelezettségnek a teljesítéséért a labdarúgót fegyelmi felelősség terheli.”

Az átigazolásoknál (két klub közti játékjog-átruházás) hasonló a helyzet, de:

„Ennek a kötelezettségnek a teljesítéséért a sportszervezetet fegyelmi felelősség terheli.”

Elgondolkodtató, hogy ez meg mi a csoda, mert persze az MLSZ-nek nyilván vannak költségei a játékosok nyilvántartása, játékengedélyek kiadása, hasonlók tekintetében, de hogy ez a költség köszönőviszonyban sincs az 5%-kal, az is biztos! Egy kis matek: az nb1 12 csapata átlagban 5-6 új játékost szerződtet. Ez annyit tesz, hogy 60-72 játékos vált klubot egy év alatt (a téli és nyári igazolási időszakot egybe vettem). Ha éppen az nb1-ben edzősködik az észjáték nyelvész meghonosítója, ez a szám persze jóval magasabb is lehet…

A lényegnél maradva; igazolásonként – szerintem erősen alulbecsülve -számolhatunk átlag 10 millió forinttal (ne feledjük, hogy vannak ellenérték nélkül klubot váltók, vagy épp olyanok, akik „okosba” szerződnek!). Ez a végén az MLSZ-nek 30-36 millió forint bevételt jelent. Ez nem tűnik nagy összegnek, de nézzük meg, hogy hova megy ez a pénz. Nos;

„1) Egy százaléknak megfelelő összeget köteles a sportszövetségnek befizetni, valamint;

2) négy százaléknak megfelelő összeget köteles az utánpótlás-nevelést támogató sportszövetségi alapba befizetni.”

Itt persze nincs vége a dolognak, mert ugye a teljes hazai futball univerzum nem csak az nb1et jelenti, és az igazolások átlagos értékére tett becslésem meglehetősen „minimalista”, valójában akár nagyságrendi különbség is lehet. Nem lepődnék meg rajta, ha bőven 100 millió felett lenne az ilyen típusú bevétel az MLSZ-nél – vagy ha tetszik, pénzkivonás a klubokból… Az összes klub teljes költségvetésében ez nem egy komoly összeg így sem, de arról nincs hír, beszámoló, vagy legalább egy nyilatkozat sem, hogy az utánpótlás-nevelést támogató alapból hogyan részesednek aztán az egyes klubok.

De nem csak ennyi a dolog, van itt még néhány apróság! Az nb1-es indulás alapfeltétele a licensz-jog megszerzése, amit – mindenféle más követelmények teljesítése mellett 4 millió forint befizetésével lehet abszolválni. Ez egy újabb 48 milliós összeg, amit megint csak tekinthetünk úgy, hogy nem tétel, de immár ez a második ilyen, és ezek halmozódása a végén komoly összeg lehet.

Persze a központi bevételek még így is jóval meghaladják a kiadásokat, nem is kérdés, az MLSZ-szel szemben jelentős pozitívumot mutathatnak ki a klubok. Az más kérdés, hogy az MLSZ milyen elvek mentén osztja el a pénzeket, és pl. a TAO-rendszer működése is minimum „érdekes”, de ettől még a tény az tény; soha ennyi pénz nem áramlott a fociba! Nem „csak” közvetlen a klubokba, hanem infrastruktúrába is – ami persze saját tulajdonú stadion esetén pontosan ugyanolyan támogatás, hiszen a klub pénzügyi értékét mindenképpen növeli.

Az MLSZ tehát – nem csak a megfizetett 4+1%-on keresztül – tökéletesen tisztában van azzal, hogy egy-egy klub mennyit áldoz játékosok vásárlására, illetve mennyi bevételre tesz szert játékosok eladása által. Persze lehet mókolgatni ezzel, de „ki van ez találva, kérem szépen”… Az van ugyanis, hogy a Pénzügyi Monitoring Rendszer (PMR) 2016-tól arra kötelezi a klubokat, hogy – nem élve a Számviteli Törvény adta lehetőséggel! – a játékosok játékjogának értékelése tekintetében a bekerülési értéket alkalmazza (és ne a valós piaci értéket).

Ennek azért van jelentősége, mert a játékosok valós értékének megállapítása minimum aggályos, és azért, mert ezzel a klubok nem tudják kozmetikázni az MLSZ-nek benyújtandó éves beszámolóikat. Fontos tehát, hogy ha rendelkezésre állnak ezek az éves beszámolók, akkor könnyen kimatekolható, hogy mi után is fizették meg az 1+4%-ot! Az is elég jól látható, hogy milyen tényleges csapatértékek, illetve, hogy mennyit áldozott a klub az aktuális keretében foglalkoztatott játékosai megvételére.

 Nos, sajnos a hozam nem titkos, az biztosan 5%, de a többit az MLSZ-t körüllebegő homály fedi. Sem a klubok oldaláról nincs arra sem késztetés, sem szándék, hogy pénzügyeiket nyilvánossá tegyék (vagy annak egyes részleteit, különös tekintettel az igazolási díjakra), de a szövetség sem erőlteti, hogy a számára befizetett összegek sorsáról tájékoztassa a közvéleményt. Persze – tudjuk jól – a hivatalos kimutatásokban valahol megbújnak ezek az összegek, valahol (legalább részben) szerepelnek.

De van egy olyan érzésem, hogy egy ilyen átláthatatlan rendszer, ami annak feje tett átláthatatlanná, túlzott mértékű szabadságot enged meg magának! Miközben sokmilliárdos pénzek felett diszponál, és rengeteg pénz folyik rajta keresztül, ez nem tűnik egészségesnek! Nem mondom, hogy mindenféle mutyi megy a szövetségnél, de az biztos, hogy a működési sajátosságok melegágya lehetnek mindenféle pénzügyi visszaéléseknek.

Ez a fajta sötétség pedig látszik minden szinten. Az nb1 nem lett jobb annyival, mint amennyivel több pénz folyik be, a játékosok sem lettek jobbak annyival, mint amennyit hazavisznek, a válogatott pedig – ha hazai játékosokra épül – egyszerűen értelmezhetetlen mélységekre képes. Feltaláltuk a NAGY PÉNZ – KIS FOCI eddig lehetetlennek vélt rendszerét!

 

 

Ui.:

Az MLSZ szerény, mert a tized, és a kilenced (nevével ellentétben ez is 10%!) után csak huszadot vet ki! Hiába na, fejlődik a feudalizmus is!

Sok a vita arról, hogy melyik csapat lett erősebb, ki kezdett jobban, ki gyengült, ki hol áll. Egy rövidke cikk erejéig erre a kérdésre kerestük a választ. Persze nekünk az a legfontosabb, hogy a mi csapatunk, az ÚJPEST hogy áll, de ennek a kérdésnek önmagában nincs sok értelme, csapatunk erejét csak a mindenkori bajnoksághoz mérten tudjuk igazán felmérni.

Megnéztük tehát, hogy tavaly ilyenkor hogy állt a bajnokság, amikor a 7. fordulót már lezárták:

A Vasas erőteljesen bekezdett, egyedül mi voltunk képesek legyőzni őket, a többiek mind vereséggel zárták az angyalföldiek elleni találkozóikat. Az akkor nagy meglepetés volt, és bár a lendület még kitartott egy ideig, de a végén „csak” bronzéremre volt elég a ragyogó kezdés.

A nemzetközi kupákban induló (majd rövidesen búcsúzó…) csapatok viszont gyengén kezdtek – többek között éppen a Vasas ellen -, így ők ezúttal sem szerepeltek az élmezőnyben. Egy kivétellel, ugyanis a zöldek ekkor még egész jól álltak, ahogy a másik zöld-fehér alakulat is a 3. helyen. A végére mindkét csapat lejjebb kellett, hogy adja; a fővárosiak a 4., a vasiak pedig a 6. helyen zárták  bajnokságot.

Az újoncok zárták a sort, nekik ekkor még igencsak nagy volt a kabát, de aztán végül csak egyikük esett ki, de már ekkor sem volt messze a kiesőzónától a végén elbukó MTK sem. Egy kicsit tehát felborult a vélt papírforma, ám a végére azért kiderült, hogy nem minden az volt, aminek ekkor látszott…

De mi a helyzet most? Nézzük meg:

Most is van némi meglepetés, de a tavalyi elsők most nem villantanak annyira, de legalábbis beférkőzött az elejére a Diósgyőr. Ez komoly meglepetés még akkor is, ha szakmai körökben már tavasszal mondogatták, hogy az edzőváltással olyan koncepció-váltás jött Miskolcon, amit régen láttak.

Talán ez a legszembeötlőbb változás, de az edző személyéhez köthetők más – elsőre talán meglepő – változások is. Itt ismét a fővárosi, és a vasi zöldek kerülnek képbe, akik a tavalyi 2. és 3. helyüket „cserélték” 5. és 10. helyezésre. És persze megint a Vasas: a tavalyi meglepetés után mintha beleszürkültek volna saját játékukba, de itt inkább a keret, semmint az edző lehet a gyengébb rajt oka. Jegyezzük meg azért, hogy Szombathelyen sem sikerült egy világverő társaságot összehozni, de ott az utóbbi időszakban ez nem is volt jellemző, a tisztes középszer viszont megvolt még tavaly is…

Nézzük meg tehát, hogy a 10 értékelhető csapat (a két kieső nyilván nem került be az összehasonlításba)milyen relatív teljesítményre volt képes az első 7 forduló alapján. Ehhez készítettem egy táblázatot, ahol egyszerűen kivontam a múlt évi adatokat az előző éviekből, így;

Ez azt jelenti, hogy a 7 mérkőzés alatt:

  • 2-vel kevesebb győzelmünk,
  • 3 több döntetlenünk,
  • 1-gyel kevesebb vereségünk volt,
  • 2-vel több gólt lőttünk, de
  • 4-gyel többet kaptunk, ezért
  • 2-vel rosszabb a gólkülönbségünk, ezzel
  • 3-mal kevesebb pontot gyűjtöttünk, mint tavaly.

Nos, a teljes tabella így néz ki, a fenti adatok alapján:

Az eredmény a fent leírtak után nem meglepő, de jól mutatja, hogy ki miben javult/rontott, és jól megmutatja, hogy Király Gábor miért mondta azt, hogy reményei szerint a jövő évben is az NB1-ben fog védeni… Most ugyanis úgy áll, hogy van miért izgulnia, de ami a legfőbb tanulsága ennek az összehasonlításnak, az, hogy a körbeverések miatt egyáltalán nem lehet megjósolni mi lesz a vége…

Apropó körbeverések; nem tudom, de nekem nem nagyon áll össze a kép ezzel kapcsolatban. Korábban is volt olyan, hogy egy adott csapat hullámvölgyben volt, vagy éppen megtáltosodott, de az, hogy meccsről meccsre szinte az egész mezőny olyan játékkal jön ki, aminek semmi köze nincs az előző fordulóban látottakhoz, az nekem több mint gyanús…

Nem tudom az okokat, nem is firtatnám különösebben, de szerintem egy kiegyenlített bajnokságban nem születnek egymás utáni fordulókban nagyarányú győzelmek, és vereségek olyan két ellenféllel szemben, akikkel szemben a papírforma éppen ellenkező előjelű eredményeket sugall. Szerintem itt komoly szalmai kérdések mellett más, egyáltalán nem a sport körébe tartozó kérdések is felmerülhetnek, de ez utóbbiakat meghagyom másnak, én a focit a pályán szeretem, és amit ott látok, arról tudok véleményt mondani. A többi spekuláció, ezért említést sem érdemel!

Végül, de nem utolsó sorban; az ÚJPEST rajtja se nem jó, se nem rossz – de ez kizárólag a tavalyi évvel történő összehasonlításban igaz! Alapvetően gyenge volt ez tavaly is és most is, de azért reménykedhetünk (mit is tehetnénk mást?), hogy igazolásaink végre beváltják a várakozásokat! Szerintem máris vannak olyanok, akik bizonyítottak (Pajovic, Nagy Dani), vannak, akik hozzák az elvárt szintet, de a többség még adós a jó, az igazán kimagasló teljesítménnyel. Reményeim szerint ez nem várat sokat magára, a válogatott szünet pedig elég lesz arra, hogy a most kicsit széttartónak tűnő társaságot a stáb összekovácsolja egy egységes egésszé!

 

HAJRÁ LILÁK!

NEM KELL ÚJ CÍMER!

Újpest szurkolók vagyunk. Meccsre akarunk járni és szurkolni szeretnénk csapatunknak. Az elmúlt időszak eseményei tollat kértek kezünkbe, mert ami Újpesten az elmúlt időben zajlik, az már nagyon sok határon túlmegy... Ügyvezető igazgatónknak az alábbi tartalmú levél lett küldve az aláírásokkal együtt.

Tisztelt Gyarmati Eszter!


Napok óta gondolkodunk azon, miként tudnánk gondolatainkat eljuttatni Önhöz. 
Miután Ön teljesen bezárkózott az elmúlt napokban (hozzáteszem teljesen érthetően és indokoltan), valamint eddig sem a nyitottságáról volt ismert az Újpest FC kommunikációja, úgy döntöttünk, hogy nyílt levelet intézünk Önhöz, remélve, hogy eljut kezeihez ez a néhány sor.
Ön jogász végzettségű, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. Bizonyára pontosan tudja, sőt valószínűleg a saját bőrén érzi, hogy milyen helyzetben, illetve milyen állapotban van ez a 132 esztendős klub, mely évtizedeken keresztül a magyar sport és benne a labdarúgás legszűkebb élvonalát képviselte.


Olyan csapataink voltak, akiket a magyar mezőny rettegett, a nemzetközi pedig minimum tisztelt. Ennek a klubnak a mérkőzései olyan élmények voltak, amiket korosztályok fognak még sokáig mesélni. Nem kell túl sokat visszamenni az időben, amikor tízezrek tomboltak a lelátókon. Arra még talán Ön is emlékszik, hogy mi történt 2010. szeptember 11-én. 
Amióta Ön az ügyvezető igazgató, ilyen történetek már nem születtek.


Ellenben az Ön által vezetett Kft. (szándékosan írunk üzletszagú kifejezést, mert ez már egyáltalán nem hasonlít semmiféle sportcsaládi történethez) összerúgta a port a magyar és az újpesti fociélet szinte minden szereplőjével. Az UTE, mint anyaegyesület, és a Kft. között olyan mély szakadék tátong, mely folyamatosan mérgezi a mindennapok hangulatát. Önök összevesztek a Baráti Körrel, az Önkormányzattal és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, a saját szurkolótáborukkal. 


Kérdezzük, nem érzik Önök ezt az átható utálatot?


Az Önök tevékenységét az alábbi mérföldkövek kísérik. Nyertünk egy Magyar Kupát, aminek nagyon örültünk. Emellett majdnem megszűnt a klub, csak testreszabott törvénymódosítással lehetett megmenteni. Kizárták a csapatot 2 átigazolási időszakból, de az őszinte okokat a mai napig nem tudja senki. Megalázó vereségek, drasztikusan csökkenő nézőszám, totális elégedetlenség és még hosszan lehetne sorolni, hogy mi jellemzi az Ön regnálását.


Ne értse félre, nem kívánjuk kizárólagosan az Ön nyakába varrni az elmúlt esztendők kudarcait, mert mindenki számára közismert, hogy a környezeti sajátosságok is hátráltatták klubunkat.
Azt azonban szeretnénk leszögezni, hogy Önnek tulajdonítjuk elsősorban azt, hogy a klub teljesen elszigetelődött saját közegétől, saját szurkolóitól, valamint a teljes magyar sportközvéleménytől.
Attól a szurkolótábortól, mely korábban a csapat szerves része volt, mely méltán volt a magyar szurkolói kultúra kiemelt egysége. Ez mára a múlté, mert Önök a szurkolókat mindössze biodíszletként, szükséges rosszként kezelik, és ezzel gyakorlatilag kiölték az újpesti szenvedélyt.
Kérjük, nézzen utána, hogy akár csak 7-8 esztendeje milyen létszámban vettek részt szurkolóink a meccseken, s ezt hasonlítsa össze a jelenlegi helyzettel.


A klubhoz méltatlan, már a balkánon is elfogadhatatlan szintű ajándékboltot üzemeltetnek, amivel gyakorlatilag degradálják a csapatot.
Az elmúlt napok történései azonban minden eddigi problémát fölülírtak. A klub vezetése teljes tiszteletlenséget, közönyt tanúsít csapatunk hagyományai, örökségünk iránt, azzal, hogy le kívánják cserélni történelmi címerünket. Nincs ember a földön, aki érti ennek a cselekedetnek az okát, és Önök sajnálatos módon nem érzik szükségét annak, hogy őszintén, nyíltan, két irányban kommunikáljanak a miértekről. 
Sajnálatos, de el kell mondanunk, hogy minden Újpest érzelmű ember számára ünnepnap lesz az, amikor az Önök munkássága véget ér ennek a nagyszerű klubnak az élén. Az nem kétséges, hogy ez a nap fel fog virradni, de az igen, hogy ez mikor történik meg és vajon addigra nem lesz-e túl késő. Visszafordítható lesz-e még az a rombolás, melyet Önök végeztek, összekovácsolható lesz-e még a korábban legendásan összetartó, de mára szétdarabolt, lelkileg kiégett Újpest család? Önnek, mint ügyvezető igazgatónak és jogásznak elévülhetetlen "érdemei" vannak a kialakult helyzetben, de ha Ön valóban Újpest drukker, akkor terheli erkölcsi és etikai felelősség is.


Mindenki számára ismert, hogy Ön egy alkalmazott, és nyilván sok kérdésben kellett megalkudnia, de ne feledje, Ön nem csak a Kft-t képviseli, hanem őriznie kell az elődök hagyatékát is. (Nem engedheti meg például az olyan tulajdonosi védekezést, amely a korábbi oktrojált címerváltoztatást a jelenlegi helyzethez hasonlítja. Az UTE klub név és címerváltoztatása 1949-50-ben egy, a Szovjetúnió által gyarmati sorba züllesztett ország valamennyi polgári értékének és hagyományának - köztük a szeretett klubunk önazonosságot kifejező jelképeinek- erőszakos felszámolása volt. Vagy most újra ilyen kísérletről van szó?!
Hazánk azonban nem Belga Kongo, egyesületünk pedig mindörökre meg kívánja őrizni múltját és méltóságát. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország jogállam, ahol a szerződéseket –így az Újpest 1885 Kft és az UTE között létrejött, utóbbi számára a futballklub címere megváltoztatásához egyetértési jogot biztosító társasági szerződést- tiszteletben kell tartani, megsértésük esetén a bíróság az, amely kikényszeríti azt.) 


Bizonyára nincs könnyű élethelyzetben, de meg kell Önnek is, és másnak is, hoznia az elkerülhetetlen döntést, hogy az Ön által is állítólag mélyen szeretett klub ismét felemelkedhessen.


Az Újpesten kívüli munkájához sok sikert és örömet kívánunk, szeretnénk remélni, hogy sok-sok szép Újpest győzelemnek örülhetünk majd együtt a lelátón.


Alulírottak nem drogos, nem alkoholista, az Újpesthez évek vagy évtizedek óta kötődő, köztiszteletben álló olyan polgárok, szurkolók, akik mindenkor kötelességüknek érzik óvni és ápolni szeretett klubunk hagyományait!

Budapest, 2017. 07. 27.

 


 

A cikk-sorozat előző részében a kapus-poszttal foglalkoztam, és arra jutottam, hogy Pajovic a megfelelő ember a posztra. Sajnos erre rácáfolt a Diósgyőr elleni meccsen, de hitem szerint ez egy egyszeri (ámde annál nagyobb!) baki volt a részéről. Azt pedig meg kell jegyezni azonnal, hogy a hibája után semmi kívánni valót nem hagyott maga után produkciója, jól ellátta a csapat utolsó emberére a Vignjevic-féle modellben rá testált szerepet. Sőt, éppen a hibát kihasználó támadó ellen meg is engedett magának két cselt is, ami azt mutatja, hogy fejben nagyon rendben van immár elsőszámú kapusunk!

Ezt a kis előszót fontosnak tartottam, de azt ígértem, hogy a csatárokról lesz szó, így most következzenek azok, akiktől a legtöbb gólt várjuk! Név szerint Ők Novothny Soma, Tischler Patrik, valamint a Viktor Angelov. Utóbbi nem sok szerepet kapott, másfél év alatt mindössze 15 meccsen szerepelt, ezalatt pedig két gólt és egy gólpasszt jegyezhettünk fel neve mellett. Második NB1-es gólja egy pontot ért, csapatunk a sírból hozta vissza azt a meccset. Angelovot azért emelem ki az elején, mert a két másik csatárunktól jelentősen eltérő fizikális felépítése okán az ő játéka, csapatban betöltött szerepe teljesen más lehet. De kezdjük az elején!

Definíció

 

A csatár az a játékos/játékosok aki/akik elsősorban a gólokért felelős(ek), de ma már egyáltalán nem biztos, hogy minden esetben ők helyezkednek a legközelebb az ellenfél kapujához. Ennek oka, hogy a mai modern futballban ez az egyik legspeciálisabb poszt, ugyanis a legtöbb esetben a csatár az, aki felmentést kap a védekezés alól (de labdavesztés után neki is feladata a visszatámadás!). Csak „csatár”-ként nevezem a posztos, de valójában a középső támadóról van szó, viszont a nyomokban még fellelhető három támadós rendszerben a szélső is. Velük nem feltétlen kell foglalkoznunk, mert az ÚJPEST mai játéka alapján inkább azt gondolom, hogy szélen támadó középpályások szerepelnek, semmint klasszikus szélsők.

Ha tehát a szélsőket kivesszük a képből, akkor marad a középcsatár/ék, hátravont ék, és ide sorolható az összekötő is. Nálunk így képbe kerül Nagy Dani, aki tulajdonképpen Bardhi szerepét vette át (Bardhi időnként visszavontabban játszott, de a neki testhezálló szerep az összekötő). Bár a szakirodalom a hátravont éket, a hamis kilencest, illetve az összekötőt sokszor összemossa, én azért ezeket nem csak névleg érzem másnak, hanem ténylegesen betöltött szerepük szerint is.

Hátravont ék:

Könnyen keverhető a hamis kilencessel, de véleményem szerint nem azonos a két fogalom. A hátravont ék előtt ugyanis sok esetben szerepel egy ék - alapfelállás szerint -, de támadásokban, a kapu előtt mindketten körülbelül azonos hatékonysággal képesek odaérni, gólt szerezni. A két csatáros rendszer alapvető formációja ez.

Hamis kilences:

Az itt szereplő játékos tényleg a csapat eleje, de visszavontabban helyezkedik, feladata nem kizárólag csak azegy-két érintés, ami a gól eléréséhez kell a középre játszott labdák megszerzése után. Előnye, hogy az összjátékban többet tesz hozzá a csapatmunkához, hátránya viszont, hogy lemaradhat a beadásokról, illetve – miután a poszt sok mozgást igényel – nem feltétlen magas, robosztus játékos, aki az ellenfél kapuja előtt „takarít”.

Összekötő:

Az összekötőt az különbözteti meg a hamis kilencestől, hogy ő sokkal inkább a játék szervezője, nem csak a középcsatárral való együttmozgása fontos, hanem támadásban ő az, aki elosztja a labdákat a két széle felé is. Ezért kevesebbszer ér fel a beadásokra, kapura inkább 15-20 méterről elehet veszélyes, tipikus fegyvere az átlövés, semmint a közeli fejes, vagy berobbanás az ötös környékén.

Középcsatár/ék:

Itt már inkább csak az elnevezés különbözik, inkább csak nüansznyi eltérést érzékelek. A klasszikus ék szint egyáltalán nem vesz részt a csapatjátékban, szinte kizárólagosan a gólszerzésre koncentrál. Korábban nem volt ritka az ilyen játékos, de ma már nem tudok olyan aktív labdarúgóról, aki ilyen típus. A középcsatár ezzel szemben olyan játékos, aki magasságánál testi erejénél fogva jó reagál a beadásokra, jól fejel, ugyanakkor fel lehet rá lőni/ívelni a labdát, és képes megtartani azt addig, amíg a csapat felzárkózik a támadáshoz.

 

Ki kicsoda?

 

Csatárainkat a fentiek szerint:

Novothny Soma – középcsatár,

Tischler Patrik – középcsatár,

Viktor Angelov – hátravont ék,

Nagy Dániel – összekötő.

 

A különbségekre készítettem pár ábrát. Ezeken kísérletet teszek arra, hogy bemutassam a posztok közötti különbséget. Fontos kiemelni, hogy tisztán egyik, vagy másik poszt valójában nem létezik, nem nagyon van olyan játékos, aki definíció-szerű játékot produkál. Ennek oka egyrészt az játékosok egyénisége, másrészt pedig egy adott meccs, egy adott szituáció is erősen befolyásoló tényező.

Középcsatár:

A terület, amit bejátszik, támadásban nagyon fontos, szinte mindig benne van a kapu felé irányuló játékban, de az ellenfél térfelének közepén is fontos feladatai vannak (sárga körrel a csapattársakat, kék vonalakkal pedig az alap-játékok irányát tüntettem fel).

Hátravont ék:

Csak kicsivel játszik hátravontabban, előtte egy középcsatár helyezkedik. Többnyire a középcsatár, valamint az irányító (b2b?) játékossal van kapcsolata, de a szélek felé is aktív. Ez utóbbi irányt – bár nem nagyon látszik – szaggatott vonallal jelöltem, mert kevésbé jellemző, mivel egy ilyen szélre kitett labda elvesztése (ilyenkor még a hátravont ék még rendszerint háttal a kapunak helyezkedik) esetén könnyen letámadhat az ellenfél – miközben csapatunk éppen előre mozog még.

Összekötő:

Igazi központi figura a támadásokban, rajta áll, vagy bukik, hogy mennyire tudjuk megvalósítani a kispasszos játékot, fontos, hogy helyezkedése, passzai pontosak legyenek, különben elvész a pálya közepén. Vannak csapatok, ahol ezt a szerepet egy b2b típusú játékos tölti be, de ma (még) ritka az olyan játékos, aki messze az átlag fölötti fizikai képességei mellett, hasonlóan magas szinten képes a labdával bánni, és még jól át is látja a játék egészét.

 

És ami ezekből következik

 

Nálunk most az a helyzet, hogy Novothny és Tischler igen hasonló felépítésűek, stílusuk is közel áll egymáshoz. Ha köztük kellene különbséget tenni, akkor azt mondom, hogy Tischler inkább ék, Novothny pedig inkább középcsatár. Sajnos azonban előbbi játékossal kapcsolatban még nincs elég tapasztalatom ahhoz, hogy ez a vélemény tényleg a tőlem telhető legkorrektebb lenne, így bőven benne(m) a tévedés lehetősége.

Véleményem szerint éppen ez a – csak általam, és csak feltételezett – különbség lehet az oka annak, hogy Vig az eddigi meccseken Novothnyt játszatta. Korábban ugyanis mindig óriási probléma volt, hogy nincs aki a fellőtt, felívelt labdákat tartani tudja, ilyen esetekben szintre azonnal labdavesztés lett a vége. Ezt talán jobban tudja Soma, de talán Tischler gólérzékenyebb, nekem kicsit élesebbnek tűnik a kapu előtt. Komoly edzői feladat ám, hogy melyik lesz fontosabb egy adott meccsen.

Hogy látom ezt a kérdés én, aki megpróbálom kitalálni Vignjevic mester gondolatai? Nos, addig, amíg nincs B-terv, azaz nincs alternatív játékrendszer, addig nem nagyon várható változás, Soma több szerepet kap, de ha a sok új igazolás végre tényleg beépül, kicsit stabilabbak leszünk a két szélső védő pozícióban is, már több variációs lehetőség is rendelkezésre áll majd, így Patrik is több szerephez jut majd! Ez fontos is, mert most már mennyiségben megfelelőek, minőségben pedig egyenszilárdabb a jelenlegi keret, mint az elmúlt szezonban (szezonokban!).

A két klasszikus csatárunk között tehát megfejteni vélem a különbségeket, és azt is tudni vélem, hogy miért nem kapnak azonos szereplési lehetőséget, de mi van Angelovval, aki jelentősen eltérő felépítésével teljesen más szerepre alkalmas? Ismételnem kell magam; amíg nincs nagyobb választási lehetőség a játékrendszer megválasztására, addig sajnos statiszta szerepre kényszerül, ugyanis egy meccsen nincs szükség egyszerre összekötőre, és hátravont ékre is. Adott esetben a szükség törvényt bont, de talán nem véletlen, hogy Angelov és Nagy Dani a Diósgyőr elleni találkozón sem voltak egyszerre a pályán (de nem egymást váltották!).

Összegzésképpen azt tudom mondani, hogy a csatárokban most an választása a Mesternek, de van egy fontos kérdés, ami számomra egyelőre nem teljesen világos! Mégpedig az, hogy ha már – felismerve, hogy a tükör-szélsőkkel nem tudunk hatékonyan centerezni – visszaálltunk a hagyományos szélső-megoldásra, akkor miért nem érkeznek mégsem a labdák csatáraink felé? Kicsit bővebben; ez egy rendszer-szintű probléma, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy szélső hátvédeink – ha felérnek egyáltalán – nem képesek jó beadásokra?

És ezen a pontos visszakanyarodtunk a cikksorozat elején felvetett problémához, ami a szélső hátvédeink jelentenek. Nem tudok elszakadni a gondolattól, hogy ez bizony személyi kérdés, ezeken a posztokon tényleg jelentős előrelépésre van szükség. Nekem ugyanis az a labdamennyiség, ami szélről a csatáraink felé megérkezik a tizenhatoson belülre, nagyon kevés, ugyanakkor pedig védekezésben is sérülékenynek látom széleinket. Véleményem szerint a baloldalon Salétros megoldás lesz, a jobb oldalon pedig vannak olyan játékosok, akik képesek felnőni a feladathoz.

Bár az ősz eddig nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, de mégis optimista vagyok, mert egyre jobb lehetőségek vannak a csapatban, egyre több választási lehetőség adott, szélesedhet a játékrendszerek közti választási lehetőség. Ezek még csak lehetőségek, amikkel élni kell, a kérdés csak az marad, hogy képesek vagyunk erre, vagy sem? A minden bizonnyal jövő megadja a választ, ma erről azt lehet mondani, hogy „ember küzdj, és bízva bízzál!”

vége

HAJRÁ LILÁK!!!

NEM KELL ÚJ CÍMER!!!