Vélemény

Csapatunk hosszas nyeretlenségi széria után végre nyert!!! Ez fontos volt, mert talán elindíthat egy pozitív folyamatot, amint azt játékosunk Nemanja Andric is nyilatkozta. A győzelemmel nem feltétlen következik be egy minden eddigi problémát felülíró változás, de pozitív folyamatokat, egyfajta erjedést indíthat el, ahogy a pince mélyén a szőlőből jó bor lesz. Persze idő, és megfelelő körülmények kellenek, mert ha csak egy apró hiba is becsúszik – túl meleg/hideg van, nem megfelelő a páratartalom, a nemes penész a falakon pusztul, és még ezer egy apró tényező… -, akkor bizony csak rossz lőre lesz a szorgos kezek munkájából, de nem díjnyertes nedű!

Tartok tőle, hogy most éppen egy (vagy több) ilyen hiba csúszott be… A hasonlatnál maradva; a jó nyár után, amikor napfényt, esőt, meleget, gondos ápolást kapott, a szőlőt leszüretelték, de mikor a must hordókba került, valami nem volt rendben… A borászok vitatkozni kezdtek; volt aki a páratartalomra, volt aki a hőmérsékletre fogta, hogy nem indult megfelelően a folyamat. Na de aztán a sok kísérletezés, próbálkozás után mégis mintha jó irányba indultak volna a dolgok. A bor elkészültének harmada után felcsillant a remény, hogy nagy bor, de legalábbis egy tisztességes, jól fogyasztható, a „kannásnál” nagyságrendekkel jobb ital születik.

Kezdhetnénk örülni, de most meg azzal a problémával kell szembenézni, hogy mire idáig sikerült eljutnia a borászoknak, a műkedvelő kóstolók, de még a pince kulcsát őrző Dusi bácsi is mind egymásnak mentek!!! Miért is??? Mert mindenki a másikat hibáztatta, vagy éppen külső okokat sorolt, de senki nem nézett magába, nem kereste ott a problémát, ahol a legkézenfekvőbb. Ugyanis a saját hibáinkat a legegyszerűbb javítani, mert ez csakis tőünk függ…

Na de a (bor)virágnyelvről lyukadjak már ki oda, hogy miért is íródik az a cikk! Nos, nem csak a jó bor, hanem a jó csapat is egy érlelődési folyamaton megy keresztül, érik, formálódik, alakul. De legfőképpen alakítják, sokan dolgoznak rajta, sokan tesznek bele, na meg néhányan kivesznek… Ha van még mit! Sajnos mostanság már nincs mit kivenni, beletenni viszont annál többet kellene. Mondom ezt egy nyertes mérkőzés után, akkor, amikor a fellegekben kellene járnom, amikor az örömtől repkednem kellene. Örülök is, de ez a győzelem még nem azt jelenti, hogy az Andric által lehetőségként felvett, feltételes módban megfogalmazott változás be is következik!

De miért van az, hogy most az öröm helyett (pontosabban mellett, mert NYERTÜNK!!!) mégis egy kicsit szomorkás a hangulatom? Mert most, mire felcsillant a remény arra, hogy kimászunk a gödörből, mentálisan olyan mélyre kerültünk, ahonnan nehéz elképzelni a tartós jó szereplést, a felzárkózást a mezőny elejéhez…  A „mi” (többes szám első személy) azért indokolt, mert ma a csapat, és a szurkoló is padlón volt, még a győzelmet is keserű szájízzel ünnepelhetjük. Mi; a játékosok, és a szurkolók is!

De mégis, mi történt itt??? Nekem már a hét közepétől volt egy kis hiányérzetem, mert a fórumokon, meg a baráti körben sem éreztem azt a felfokozott hangulatot, ami egy-egy meccset megelőz. Az a kérdés, hogy „Hol találkozunk?”, el sem hangzott. De még csak az sem hallottam, hogy „Ne várjatok, nem megyek!”, vagy „Ezekért menjek ki???”, csak a nagy hallgatás volt… Nem baj, ezért még nem maradok otthon, de amikor minden korábbinál könnyebben le tudtam parkolni a Baross utca melletti kis utcák egyikébe, tudtam, hogy a nihil általános. Állítólag 1.800-an voltunk, de nem csak a létszám, hanem a minőség is problémás volt! Erről majd később, nézzük csak, mit is láttunk a pályán!

A szokásosnál több védővel álltunk fel, látszott, hogy ma van az a nap, amikor nem fogunk gólt kapni. Eddig OK, Vig célzott rá, illetve Bubu is említette, hogy most már nem szépen játszani kell, hanem nyerni! Az első félidőt jól jellemzi, hogy végig nyugalmi szinten maradt a pulzusom, edzőmeccs hangulat volt. A pályán és a nézőtéren egyaránt… Rendben, a játék szépsége odalett, de hol a gól? Megjött az is a küzdelmes második félidőben! Hiba nincs, amit „ígért” csapatunk, teljesítette, megvan a három pont! Na de hogy???

Úgy, hogy az a kevés szurkoló, aki kint volt, inkább ellendrukkernek tűnt, a leghangosabb, és legtöbbet hallott rigmus a „Qrva gyenge!” volt. Nem mondom, csapatunk nem játszott jól, hajtott, de nem volt szép a játék. A kissé lélektelenül küzdő játékosok, ha sokan nem is tudnak magyarul, érezték, hogy szinte csak negatív energiákat kapnak a nézőtérről! "Ha nem tudsz szurkolni, amikor döntetlent játszunk, vagy ha kikapunk, ne szurkolj, akkor sem ha győztünk..." - Bill Shankly-től találtam meg a mondást. Talán már elcsépelt ez a mondat, de sajnos talán soha nem volt ennyire aktuális! Vegyük észre, hogy nem „csak” csapatunk van mentális mélyponton, hanem mi szurkolók is! Igen, én is, mert még az is lehet, hogy tévedek, és az igazi mélypont az, hogy egy győzelem után itt kesergek!

Eddig ott tartok tehát, hogy ha már az a kevés szurkoló kimegy, akkor minimum ne szurkoljon saját csapata ellen! Azt már nem is vetem fel, hogy ugyan miért is van az, ha rosszul szerepel a csapatunk, azonnal elmarad a tábor nagy része, akik – amikor újra kijönnek egy-egy siker után – csodálkozva néznek a szinte ismeretlen arcokra, mondván, hogy „Milyen sok divatszurkoló lett itt az utóbbi időben!” Sajnos ismerjük ezeket a történeteket, nem is érdemes sok szót vesztegetni rájuk. Az elmaradók legalább azzal segítettek, hogy nem szurkoltak a lila-fiúk ellen!

Na de! Igazságtalan lenne, ha most arra lyukadnék ki, hogy csapatunk rossz szériája a szurkolók sara. Nem, nem a szurkoló játszik a gyepen, nem ő edz, de még csak a taktikát sem ő találja ki, hovatovább még az igazolási politikáért sem ő a felelős! Viszont az előbbiek terén elkövetett hibákat elviseli, mert akár edzőt, vagy egy egész csapatot is le lehet cserélni, de a szurkolókat nem. Viszont elveszteni azt bizony lehet! Hát ez történik most! OK, eddig is tudtuk, hogy az mlsz és Rodi nem éppen egy sikeres combo, vagy, hogy játékosaink egy része maximum tavaszra lesz nb1-es szinten, meg azt is, hogy ilyen körülmények között nehéz lesz ez a bajnokság… De – sok pofon után – láthatóan pozitív változás van (legalábbis az eredményesebb foci irányába mozdultunk). Amikor mi vagyunk azok, akik a végén lövik a gólokat (és nem kapják!), mi nem tetszik? Eddig az volt a baj, hogy egyáltalán nem szép játékkal nyertek ellenünk, most meg az, ha egyáltalán nem szép játékkal nyerünk?

De most – bár nem először… - a pályán is nagyon látszott, hogy a csapat, mint egység, szétesett. Bizony, komoly mentális bajok vannak; van kijelölt tizenegyes rúgó, de egy másik játékos úgy dönt, hogy ő lövi a megítélt büntetőt. Vita viszont volt, mintha baj lett volna, vagy ellenünk ítélt volna a bíró! De még ezt megelőzően; nincs a csapatban annyi lelkierő, hogy gólt rúgjon, veszélyes helyzetig jusson, a csereként beálló Kabát Petinek kell 38 évesen lelkesednie! Szép dolog, hogy Peti még mindig ennyi érzelmet tud belerakni a játékba, de talán nem kellene a fiatalabbaknak ezt (is) megtanulniuk? „A tudás nem bölcsesség”, jó lenne megérteni! Aztán ugorjunk a végére; a csapatnak nem kellene a szurkolóinak megköszönni a biztatást? Még akkor is, ha az nem volt éppen biztatás… Ha figyeltek (volna) a többiek, Kabát Peti megmutatta, hogy kellene ezt csinálni! Nem csak azért, mert ez hagyomány, hanem azért, mert meg kell mutatni, hogy a füttyszó, meg a „qrva gyenge” ellenére is van tisztelet! Aki nem adja meg, hogy várja el? Persze ez fordítva is igaz, a focista nem egy gép, neki is kijár a tisztelet, de legalábbis az ártatlanság vélelme… Nem, nem gondolom, hogy Petiből 11 az egy nyerő csapat lenne, de a személyén keresztül megmutatkozott a csapaton belüli feszültség, meg némi hiányosság.

Remélem, hogy a fenti események elgondolkodtatnak párunkat (magamat is beleértve). Igen, ellenséges a környezet, sokszor minden ellenünk szól, nehéz a dicső múlttal a hátunk mögött lelkesedni a „máért”! Az egész hazai foci silány, mondjuk ki, ha nem lennénk SZURKOLÓK, be se tennénk a lábunkat a stadionba! Legalább ne tegyük még rosszabbá, ami már így is épp elég rossz. Már csak azért se, mert az nekünk sem jó, elvész az a valami, ami miatt azt érezzük, hogy kint a helyünk, ha a CSAPAT játszik! Arra szeretnék kérni tehát mindenkit, aki kijön – és ez a szám legyen jó nagy, teljen meg a stadionunk! -, hogy biztassunk, ösztönözzünk, adjunk át pozitív energiákat!

Ugye nem gondoljuk, hogy játékosaink nemtörődöm linkek, akik csak felveszik a nagy pénzt, de nem nyújtanak érte cserébe semmit? Ha így lenne, paradox módon, nem lenne ez a feszültség, nem kellene összerakni a csapatot újra – a fizikai építkezés után ezúttal mentális szinten. Azt se gondolja senki, hogy Vig nyugodtan alszik, amikor az ötödik meccs hajrájában veszítünk pontokat! Akkor nem öregedett volna éveket az utóbbi pár hónap alatt! Igenis, a játékosok, az edző, a stáb egésze – az adott keretek közt – minden létezőt elkövetett az eredmények érdekében! Hogy az meg nem jött? Hát nem, de most itt a lehetőség arra, hogy forduljon a széljárás, beérjen a bor, a zavaros murciból rubincsillogású nedű váljon!

Remélem tehát, hogy csapatunk edzőstől, stábostól – megjárva a poklok poklát –most már kilábal a mentális gödörből! Mert ez mentális dolog; nem rosszabb (OK, lehet, hogy nem is jobb) a keret, mint a többi klubé, Vig nem rosszabb edző az nb1-es többi edzőnél, játékosaink nem felejtettek el focizni, edzőnk nem felejtette el a szakmát! Ha esetleg olvassa valaki ezt az írást közülük, jó lenne, ha tovább adná azt ami ennek az írásnak a célja; a figyelem felhívása arra, hogy most, amikor visszatérhetünk a helyes útra, ne rontsuk el! Se a CSAPAT, se a SZURKOLÓ ne rontsa el, mert itt a lehetőség végre, hogy az alapok lerakása, megerősítése után, a földből végre kiemelkedjen az épület, amit mi mindannyian megálmodtunk, amiért mi mindannyian aggódunk, félünk, edzünk, edzetünk, szurkolunk!

Amit szeretnék; sok-sok szurkoló, aki űzi, hajtja a csapatot, pozitívan ösztönöz, odaadóan szurkol nehéz helyzetekben is, és persze csapatot, aki sok-sok ponttal, szép gólokkal, feledhetetlen pillanatokkal ajándékoz meg minket! Mentális szufficitet akarok, és kívánok mindenkinek!

 

HAJRÁ LILÁK MINDÖRÖKKÉ!!!

ÚJPESTIEK!

Általában -legalábbis én úgy voltam vele- az ember úgy választ magának klubot, klubszeretetet, klubszerelmet, ha a focit szereti és
érdeklődik iránta. Természetesen más úton, sportág szerint is lehet. De…

A ROHADT ÉLETBE…


Látva a csapat utóbbi időkben nyújtott teljesítményét, illetve elolvasva a hírekben megjelenteket (az egyéb fórumonokon is
megjelenteket), csak úgy "slágvortokban":

Én nem akarok megint előhozakodni a régi témával, észrevételekkel, hiányosságokkal...stb, de:
- ha valami nem megy, azt gyakorolni kell addig, míg nem megy tökéletesen ("Az életben a fejlődés titkos összetevője mindig
ugyanaz: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni."),
- ehhez azonban olyan jellemű, személyiségű, karakterű emberek/játékosok is kellenek, akik ezt magukévá is teszik ("A jellem meghatározza a cselekvést, a magatartást"),

- a számonkérés a vezetőség részéről legyen következetes, egyben szigorú és emberséges, ebből egyenesen következik,

- ha ez nincs meg, akkor baszhatjuk az egészet (erről viszont nem tudok),
- a duma, játékosok saját/egyéni elvárásai, fizetési igényei és az általuk nyújtott teljesítmények között óriási különbségek vannak (tisztelet a kivételnek),

- egy vezetőedző mivel is tud büntetni ...(?), nem teszi be a pl. kezdőbe, de ha ez sem sarkalja jobb teljesítményre az illetőt (mert akkor is megkapja az ezer eurókat),      akkor megint baszhatjuk...,
- ha egy mérkőzés végén (vesztes állásnál pl. az utolsó negyedórában) tudnak futni, hajtani, "felbillenteni" a pályát, stb..., akkor az addig eltelt időben mi a bánatot csináltak.
- a nyilatkozatok -akárki részéről- meg csak magyarázkodás és felelősség eltussolása..., semmi nem támasztja alá...,

Végezetül:
ez egy katasztrófa, ami most, mostanában történik, s ez már évek óta, az ÚJPEST múltjához nem méltó és megalázó teljesítmény ez az "előadás".
Egyébként lehet, hogy én vagyok a hibás, mert láttam és átéltem a majd' világverő csapatot, annak megsüvegelendő,
tisztelhető, szerethető játékosainak eredményességeit, sikereit..., én ebből indulok ki
Bárcsak az eddigi sikerek, elismerések visszajönnénk a
közeljövőben, és a jelen ÚJPEST szurkolók is megélnék, megtapasztalnák ezt a megunhatatlan és szenzációs érzést.

A fentiekben leírtakat én így látom, ettől függetlenül lehet, hogy rosszul...

A ROHADT ÉLETBE…

NO DE…, S NEM UTOLSÓ SORBAN, FŐLEG:

Van nekünk egyéni és csapat szinten is országosan és a világban is elismert sportolónk/sportolóink.

Mint eddig is, csak az ÚJPEST név számít, és ezt jelenleg a röplabda, vízilabda, jégkorong, öregfiúk csapat is bizonyította.
Nem beszélve a világklasszis egyéni sportolóinkról: BERKI KRISZTIÁN, GYURTA DÁNIEL, KOZÁK DANUTA, SZABÓ GABRIELLA, valamint
a korábbiakban -név szerint felsorolni is nehéz és hosszadalmas, elnézést akit kihagytam a felsorolásból- mindezt nem egyszer elért sportolóinkról, csapatunkról.

ÚJPEST…, ez a név egy életérzés, egy holtig tartó szeretet, szerelem, s örülök, hogy ide tartozom mindörökké…

HAJRÁ LILÁK!!!

Az elmúlt napokban sok vitának voltam részese, amelyek körülbelül arról szóltak, hogy vajon az a csapat öli meg a focit, amelyik bunkerba vonul a kapuja előtt, vagy az, amelyik próbál focizni is, csak éppen eredmény nincs, ami ugye a gól… lenne. Véleményem szerint a beszari bunkerfoci nem a magyar futballkultúra sajátja, azt hagyjuk meg az azzuriknak, az ő hősies, rettentő módon megszervezett védekezésük egy másik műfaj.

Szerintem zsákutca az atom antifocija, ez a stílus már rég kipukkadt! Az más kérdés, hogy a nagy magyar valóságban még ez is elég egy érmes helyre a második kanyar elejére… Mindennek a tetejébe a magyar foci egén nem a hajnal, hanem a mag hasad, csapatunk vereséget szenved, szurkolóink pedig egyre türelmetlenebbek. Eredményt akarunk látni, de ezt lila-fehérben zsigerileg szép játéktól várjuk! Lehet, hogy túlzóak az elvárások?

A statisztika pont a szépséget nem tudja megmutatni, de azt már igen, hogy a csapatok, és azok játékosai mit tettek le a gyepre, a győzelem egy véletlen faktorra építő stratégia, vagy tudatos építkezés eredménye, a vereség pedig pechszéria, magyar átok, vagy van valahol az adatok közt olyan tényező, ami rávilágít a hibákra? Ezekre a kérdésekre próbálok választ találni a számok segítségével.

 

Igen, csak próbálok… Az mlsz statisztikai adatbázisában ugyanis minden mérkőzés elérhető a 12. fordulóból, csak valahogy csapatunk meccse maradt ki. Nem, biztosan nem lehet, hogy valaki készakarva nem tette ki az adatokat, nyilván fatális véletlen lehet! Ilyen nem történhet meg, ahogy az sem, hogy egy szövetség az egyenlőtlen versenyfeltételek megteremtéséért tevékenykedik – ilyet csak elmaradott afrikai országokban csinálnak. Szerencsére itt, Európa közepén erről szó sem lehet, ahogy arról sem, hogy a tévé ne közvetítsen minden mérkőzést az élvonalból, hiszen a mindent és mindenkit elérő fociláz tetőfokán nemzeti csapatunk nemzetközi sikerekben úszik, klubjainkat a világ legjobbjai között jegyzik… Na jó, holnap is van nap, addigra biztosan elhárítják a nyilván kivédhetetlen hibát, ami az adatok hiányát okozza!

 

Addig egy kicsit hagyom elszabadulni a fantáziámat és máris látom magam előtt;

  • szorgos kezek alatt ég a klaviatúra,
  • telefonok csörögnek,
  • riadólánc veri fel álmából - bankártól, a földbirtokosig - az összes futballvezetőt,
  • hazánk nagyjai egyként az élre állva nemzeti programot kreálnak az mlsz statisztikusainak megsegítésére!

Éjfél előtt nem sokkal aztán kiderül; véletlenül az atomváros B-csapata, a paks II. adatai kerültek fel a szövetség honlapjára! Szerencsére a hibát észlelve a jól szervezett védelem megsemmisítette az adatokat. Micsoda blama lenne, ha nem korrekt adatok jelennének meg a meccsről??? Ez a kérdés munkál mindenkiben, egy ország kíséri feszült figyelemmel az eseményeket! Hajnalban a pók nem sző hálót, a pék nem süt kenyeret, a pick nem szalámi, a pakk nem korong, egyedül csak Gregory Peck… Élő és holt csak a híreket szomjazza! Nem sokkal hajnali három előtt jön a bejelentés; nincsenek adatok!!! A következő napon a rendkívüli helyzet ilyen gyors és hatékony megoldását spontán szerveződő tömegek éljenzik az utcákon naphosszat!

Ja, hogy nincsenek meg a jó adatok sem? A nagy öröm közepette ez vajon kit érdekel? És mi, a törpe minoritás a saját érdekeinket önként és dalolva dobjuk el a többség előtt, tisztelettel meghajolva, köszönetet mondva azért, hogy mostanában olyan sok figyelem irányul ránk, hogy már le is sajnálnak minket. Így nem érezzük magunkat elfeledettnek, még ha kívülállók is vagyunk a nagyok játékában… Amit a tévé szorgosan közvetít, tudván, hogy lelkünk mélyén mindannyian szurkolunk a nemzet csapatának, azt meg csak mi tudjuk, hogy miért ÜNNEPEL AZ EGÉSZ VÁROS…!!!

 

Kedd reggel… Nem vonul senki, nem a tömeg, csak a víz hömpölyög… Köszönöm, ó vezető!!!

 

Maradjunk tehát annyiban, hogy csapatunk játszott, az ellenfél nyert. Ez tény, nem vita tárgya, végülis a két legfontosabb adat ismerjük; 1 és 0.

Ez így már kínos. 9 meccs győzelem nélkül kezd gyötrővé válni. Még szerencse, hogy hét közben volt egy kupameccs, melyen sikerült nyerni és továbbjutni. Ám mégis, a Velence elleni „fölényes” győzelem már nem takarja el azt, hogy ez a csapat jelenleg nem csapat.

Amikor augusztus 31.-én egy fél kezdőnyi játékos érkezett, azon morgolódhattunk, hogy megint október közepére fog összeállni a csapat, mikorra már lehet olyan hátrányunk, hogy nem is érdemes a dobogó irányába nézelődni. Többszörösen sem lett igazunk, hisz egyrészt az eredmények úgy alakultak, hogy a dobogó még mindig „lőtávolban” van, másrészt nyoma sincs összeálló csapatnak.

A székházban látszólag nyugalom van, ami lehetne akár jó jel is, de jelenleg sokkal inkább érezhető egyfajta apátia és tehetetlenség. Az, hogy a döntő lépést hol kell megtenni, egyelőre nem állítható egyértelműen. A magyar vírtus azonnal kiabálja a lelkünkből, hogy „edzőváltás!!!”, de itt meg kell állni egy pillanatra. Egy edző, aki fél éve még szárnyalt a csapattal és ő maga volt a csapat erőssége a legtöbb lila szerint, hirtelen levegő nélkül találta magát. A jól megtervezett, de csak részben működő játékrendszer filozófiájában hívő edző most mintha nem találná a továbblépés, a kilábalás ösvényét. Tavaly is volt hasonló széria, de akkor még jobban hatott a kupagyőzelem varázsa, és még időben összeállt a játékunk. Most viszont mintha nem akarna működni valami. Hiányzik a hit, a mindenáron győzni akarás a pályáról, legalábbis így látszik kívülről.

Ha kicsit elrugaszkodunk a magunk bajától, akkor jól látható, hogy nem csak mi szenvedünk hasonló problémával. Itt van az orrunk előtt, illetve hát a hátunk mögött a Vasas és a Puskás Akadémia. Mindkét csapat próbálkozna valami kulturált, nézőbarát produkcióval előrukkolni, de nem jutnak ők sem semmire. Aki nem az „olaszos” focit szereti, azoknak az FTC, a DVSC és az előbb említett csapatok meccseit érdemes néznie. Ám ahhoz, hogy eredményes labdarúgást lássanak, vagy olyan költségvetés kell, mint az FTC-é, vagy olyan mérkőzéseket kell látogatni, mint a Paksé. Ezzel meg az a baj, hogy fájdalom végignézni egy félidőt is, nemhogy egy egész találkozót.

Nehéz látni a vergődésünket. Valaki jó lenne, ha kitalálna már valamit, vagy legalább arrébb rúgna egy kavicsot, mert ez a szerencsétlenkedés kezd töketlenkedéssé válni.

Bár nem egyedi jelenség Újpesten, hogy fogy a szurkoló, de érdemes átgondolni, mivel lehetne serkenteni a nézőszámot. Dr. Szerémi Andrea gyermekpszichológus és anya mondja el véleményét a dologról a videón.