Kupagyőztes szezon 2017-18 értékelés 3.

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A kupagyőztes idény elemzése 3. rész

 

A 2017/18-as bajnoki idény egy ideig még biztosan vita tárgya marad. A vita alapja többnyire az, hogy a bronzérmet hogyan értékeljük, mennyire lehet ez öröm az Újpest számára, a kupagyőzelem sportértéke, és a címer-ügy megítélése. Ezúttal kísérletet teszek arra, hogy időrendbe szedve felelevenítsem a történéseket. Lehet, hogy ezzel muníciót adok a vitához, de ha az érvek és ellenérvek tényeken alapulnak a vita a legkevésbé sem ártalmas, inkább előrevisz!

Az előző rész tartalmából; ott tartottunk, hogy az ősz második felében kezdett beindulni a csapat, a Videotonnal játszott újabb 2:2-es döntetlen után volt egy három meccses győzelmi sorozatunk (Vasas, Kispest, Diósgyőr), de a végén egy Balmaz elleni döntetlen (ahol kétszer is vezettünk…), majd egy kis falu csapata elleni újabb vereség visszavett a lendületből. Ezzel a 18. fordulóra elért negyedik hely odalett, 5 pontra kerültünk a dobogótól, a megszerzett 26 ponttal az elsőtől meg egyenesen 15 pontra nőtt hátrányunk.

Az őszi 19 forduló során a 8 döntetlen mellett csak 6 győzelmünk volt, és sajnos 5 vereség is becsúszott. Ez utóbbiak;

  • 2017.08.12. Kispest-Újpest: 2-1
  • 2017.09.09. Újpest-Falu: 1-3
  • 2017.09.16. Haladás-Újpest: 1-0
  • 2017.10.21. FTC-Újpest: 1-0
  • 2017.12.09. Újpest-Falu: 1-2

Különösen fájó az Nb1 legkisebb lélekszámú településének csapata elleni két vereség, de a játékerők, és az addigi eredmények ismeretében a Haladás elleni „eredmény” sem szívmelengető… A derby más téma, azt mindig nyerni kell, de soha nem lehet tudni, végül mi lesz az eredmény. Egyébként a végén toronymagasan az élen végzett két csapat ellen elért 2 döntetlen, és 1 vereség nem feltétlen rossz eredmény, de a kisebb csapatok elleni kötelező győzelmek még nem nagyon mentek. Az előző bajnokság őszi idényében egy ponttal többet szereztünk, így - bár nem nagyon kommunikálta a klub… - látható volt, hogy a csapatépítés még korántsem fejeződött be! A fenti 5 meccsből legalább kettő - papírforma szerint nyerhető – meccset meg kellett volna nyernünk ahhoz, hogy lemaradásunk még behozható legyen az első kettővel szemben, de nem így történt… És akkor még a sok döntetlenről nem is ejtettem szót!

Ezzel az eredménnyel nem lehettünk elégedettek. Voltak érthető okok (nulláról kezdett csapatépítés, címer-ügy, zártkapus meccsek), de az, hogy egy évvel korábbihoz képest nem történt előrelépés, mindenképpen csalódás volt. Még mindig az volt a legnagyobb probléma, hogy a mezőnyben domináltunk, de a kapuk előtt bizonytalanok voltunk! Ez pedig a játék kiforratlanságára utal; eggyel ugyan kevesebb gólt kaptunk, de néggyel kevesebbet lőttünk, azaz védekezésben maradtunk, ahol voltunk, támadásban pedig visszaestünk…

 Általános vélemény, hogy a védekezés a könnyebben oktatható játékelem, az ellenfél játékának elrontása gyorsabban megtanulható, könnyebb kialakítani a csapat együttmozgását defenzív üzemmódban. A támadásokhoz azonban több kell! Nem elég a jó együttmozgás, a begyakorolt figurák egymás utáni ismétlése, mert az kiismerhetővé teszi a játékot, ezért kreatívnak kell lenni. És nem csak az egyéni megmozdulásokra gondolok, hanem a csapat egészének mozgásaira, ritmus- és irányváltásaira is! Ha ugyanis van egy pár művészi szinten játszó, irányító, cselező játékos, akkor egyénileg megoldható a támadás-építés, de ilyen játékosaink nem nagyon vannak, és – sajnos, nem sajnos… - a globális trend is ebbe az irányba mutat. Manapság nincsenek már egyemberes csapatok!

De nézzük meg, hogy mit tett a klub annak érdekében, hogy javuljon a teljesítmény! Hogyan, hol, miként készült a csapat, milyen erősítések voltak a téli átigazolási időszakban? Vajon felismerte a vezetés, hogy még mindig vannak hiányposztok? Vajon látták, hogy vannak olyanok, akik - kényszerűségből – nem az általuk legjobban lejátszható posztokon kapnak helyet a csapatban?

 

Téli játékos-mozgások

A fentieket látszik alátámasztani, hogy a gyengébb támadójáték ellenére sem támadók érkeztek, ott – ezek szerint – nem személyi problémákat láttak, sokkal inkább a csapatjáték megerősítésében látták a megoldást. Különösen érzékeny pont volt a bal oldali védő posztja. Az ősszel rendre ott játszó Mohl inkább a középpályán mozog otthonosan, a gyors szélsők ellen sokszor tehetetlen volt, ezért sok esetben inkább a védő-harmadban maradt támadásban is, ezzel pedig kevésbé tudta kiszolgálni beadásaival támadóinkat.

A másik ilyen sarkalatos pont a védelem közepén adódott; a két belső védőnkre sokszor egy az egyben érkeztek meg a támadók, így ha a két szűrő (ez legtöbbször Sankovic, és Windecker volt) nem tudott játékba avatkozni, máris gólveszély alakult ki kapunk előtt. Ez nem csak a szűrők hibája volt, hiszen a belső védők erőssége kell, hogy legyen a párharcok megnyerése! A probléma ott volt, hogy a fiatal-ajánlás betartása okán a védelemben sokszor Pávkovics szerepelt, aki alapvetően inkább védekező középpályásként szerepelt eddig csapataiban! Ő tehát szintén nem a neki megfelelő poszt feladatait látta el – ennek minden következményével együtt…

A bal oldali védő kérdésének megoldását Burekovic leigazolásában látták, aki gyors, kiváló rúgótechnikával rendelkezik, de – Lita folyamatos instrukcióiból gondolom – kissé hajlamos elkalandozni a számára kijelölt területekről. Persze akkor ezt még nem tudtuk, de az mindenképpen jó jel volt, hogy a posztra érkezik egy játékos végre! Az akkor 22 éves játékos a Vojvodinától érkezett, attól a csapattól, amit Vignjevic mester korábban bajnoki bronzig, és kupadöntőig vezetett.

A védelem további megerősítése is fontos volt, de itt nem csak a már említett problémák, hanem a Windecker-ügy miatt is szükségessé vált az erősítés… Azt már – így utólag – nem sikerült kibogozni, hogy a posztjára történő igazolás a botrány kirobbanása idején hogy állt, de tény, hogy a nyáron lejáró szerződésű játékosunk nem fogadta el a klub ajánlatát. A klub – elég érdekes módon – közölte, hogy milyen összegre mondott nem-et Joci, és azzal a lendülettel száműzte az első csapattól… A felek azóta sem tettek pontot az ügy végére, így nyáron várható, hogy távozik Windecker – immár szabadon igazolhatóként. Erről az esetről sokan, sok helyen írtak, én csak abban maradnék, hogy ezt az ügyet egyik fél sem kezelte megfelelően.

De az élet megy tovább, nem volt idő sokat gondolkodni, kellett egy szűrő! A bal oldal megoldott (de legalábbis tettek erre lépéseket), a két belső védő kb. adott volt, a jobb oldalon pedig Balázs Benji, és Pauljevic egész jól megoldották a védekezést – legalábbis ezt gondolhatta a vezetés, mert ide nem kerestek játékosokat.

Így érkezett meg a 22 éves Vincent Onovo, aki az Inter Turku-ban tűnt fel, ott elég gyorsan nőtt az ázsiója, de a HJK Helsinki-be történt átigazolása után volt egy kis mélypont a pályafutásában. Visszaküzdötte magát a kezdőbe, de akkor már újabb váltáson gondolkodott, így nem hosszabbította meg szerződését. Ekkor találta meg klubunk a masszív nigériai srácot, aki próbajátékon meggyőzte a stábot, ugyanakkor sok szurkoló nem nagyon értette szerződtetése okát… Tény, hogy lassúnak tűnik kötött, mokány alkata miatt, ugyanakkor stabil, kiszámítható, jó átlagteljesítményre képes, és egy-egy kifejezetten jó meccse is volt. A csapatban egyre inkább meghatározóvá válik, de mindig megmarad vízhordónak, posztja, habitusa sem teszi őt feltűnővé.

Ezúttal nem volt olyan távozó – hacsak ide nem számítjuk Jocit, akit valójában elvesztettünk -, aki meghatározó lett volna az ősz folyamán; Angelov kölcsönbe a Rabotnicskinál, Salétros kölcsönből vissza az AIK Solna-nál, míg Kovács Zoltán kapusunk a ZTE-nél folytatta pályafutását.

Összességében tehát a védelem megerősítése volt a cél, de akkor még szurkolóként nem tudtuk felmérni, hogy a két fiatal, védekező poszton bevethető játékos leigazolásának, és Windecker furcsa távozásának mi lesz az eredője. Ahogy azt sem, hogy mennyire sikerül összerakni a csapatjátékot, és ezzel javítani támadásaink hatékonyságát. Sok volt a kérdőjel a csapatot illetően, és talán még több megválaszolatlan kérdés maradt a klub körül; az ősszel kipattant ügyek mellett Joci ügye, illetve a tavasszal várhatóan bevetésre kerülő „lepel” (annak léte, vagy nem-megléte is!) borzolta a kedélyeket!

A csapat a fenti változásokkal összeállt a tavaszi menetre – legalábbis szám szerint, mert azt, hogy mi következik senki nem tudhatta. A mezőny szoros volt, aki ekkor stabil középcsapatnak látszott, könnyen kieshetett, de a kieső helyeken lévők sem voltak olyan komoly lemaradásban, hogy a végén akár még a dobogó közelébe is kerülhettek volna. A két első ugyan már ekkor sem volt különösebben kérdéses, de – mint tudjuk – a hazai foci most olyan, hogy a tényleges bajnokság utánuk következik, mert az a brutális pénzügyi különbség, amivel dolgoznak, a pályán, hosszabb távon ma már nem leküzdhető.

De semmi nem tart örökké, fordulhatnak a szelek, és a papírforma borulhat, egy-egy csapat képes lehet csodákat tenni időnként! Sokakat ez nem vígasztal, sokan ezért (is) jelzik távolmaradásukkal véleményüket, de azért még mindig vannak, akik bíznak a sikerben, bíznak abban, hogy az elvégzett munka végül meghozza az eredményeket is. Így lehetett ezzel Vignjevic mester is, aki – bár néha hitehagyottnak tűnt a kispadon üldögélve… - újra törökországi edzőtáborra vezette csapatát 2018 telén.

Folytatás következik; megnézzük, hogy mi történt az edzőtáborozás alatt, milyen meccseket játszottunk, és akkor mit gondoltunk, mit láttunk, milyen várakozásaink voltak a tavaszt illetően.

HAJRÁ LILÁK!

NEM KELL ÚJ CÍMER!