Amikor kitalálták...

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

... a football nevű játékot, biztosan nem erre gondoltak! De akkor mire? Nem tudom pontosan, de a szabályokat egy fontos évben fektették le először:

„Anglia, Skócia, Wales és Írország Labdarúgó-szövetsége 1885-ben megalakítja az International Football Association Board-ot, amely egyedül jogosult a szabályok módosítására és a velük kapcsolatos döntések meghozatalára.”

Nevezetes év, történt akkor egy, s más… Nem kell külön említeni, de a ma Szent István tér 19. szám alatt található házban megalakult az Újpesti Torna Egylet. Éppen ebben az évben történt, hogy Déry, Bláthy és Zipernowsky nevű urak Faraday indukciós törvényét továbbgondolva feltalálták a transzformátort. Mit csinál ez az okos szerkezet? A váltakozó áramú hálózatokban szükség szerint átalakítja a feszültséget (kicsit mórickás így, de kb. így van), ezért élvezhetjük az elektromosság áldásait a mindennapokban, ezért lehet, hogy mindig pont azt a feszültséget kapjuk a hálózaton, amivel készülékeink működni képesek. A magyar kifejezés pontosan leírja; feszültség-átalakító.

A két XIX. századi történet haladt a maga útján, a lakásklub meghatározó sportközponttá nőtte ki magát, a trafó pedig azóta is szolgálja mindennapjainkat, „beette magát” a gépkocsikba, a hűtőszekrényekbe, majd a számítástechnikába, mígnem mára nem tudnánk nélküle létezni sem. Na, ebben a két történet erősen hasonlatos, de az idők során még soha nem találkozott! Mígnem eljöttek a 2010-es évek, amikorra átalakult (transzformálódott, ha úgy tetszik…);

-      klubunk,

-      a stadionunk,

-      a játékunk,

-      a játékosaink,

-      a szurkolásunk.

Nézzük sorra:

Klub:

Erről itt írtam (mandarin)-virág nyelven.

Stadion:

Csilivili budik várnak a málladozó lelátók alatt, felett! Csak nehogy a drága fajansz sérüljön, ha netán leszakad, vagy beszakad a fel- illetve alépítmény! Köszönöm, soha nem volt még ilyen jó leereszteni a hűtővizet, de nem is olyan biztos, hogy ez a legnagyobb probléma manapság…

Játék:

A ’70-es években – a hagyományainkban rejlő kreativitást megtartva – a „látványos”, „kombinatív” jelzőkkel illeték játékunkat. Ez Vignjevic mester érkezése után visszaköszönni látszott, de néha ez is ha nem is elvész, de átalakul...

Játékosaink:

Szélső támadóból lett szélső védőnk középcsatárként lép pályára, pár perc után viszont a védelem jobb szélén vállal szerepet, a középhátvédből lett szélső védővel helyet cserélve az ék pozíciójában. Van még pár ilyen példa, a transzformerek focistáinkhoz képest kispályások.

Szurkolásunk:

Büntetés büntetés hátán azért, mert meccshangulatot teremtettek ultráink. Sokan azt mondták - gyerekekre, nőkre, öregekre, meg talán minden más, hátrányos helyzetű társadalmi csoportra hivatkozva -, hogy a legnagyobb verbális szörnyűség egy futballmeccsen maximum a „donnerwetter” lehet. Nos, lássuk be – levéve képmutató álarcunkat -, hogy márpedig az ultrák teremtik meg a hangulatot, azok a srácok, akik nem feltétlen irodalmi stílusukról híresek. Az MLSZ-nek jelentem; átalakultak, köreinkben óvodás csoportok foglalkozásait lehet tartani. Különösen ajánlott gyakorlat a „csendkirály” nevű önfegyelmezési gyakorlat elsajátítása!

A magam részéről;

A budi nem érdekel (nők számára azért legyen igazán rendben, nem kérdés!), a játékban jobb szeretem a játékot, mint az izzadságszagú rendezetlenséget, játékosainkkal kapcsolatban az jut eszembe, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, szurkolásunkról pedig az, hogy remélem, a helyzet megoldódik, és a srácok újra a legjobbak lesznek a szakmában! Nem mintha ez kérdéses lett volna valaha is.

Lehet ezt másképp gondolni, lehet ezen vitázni, de az nem lehet, hogy egy meccs úgy „történjen meg”, hogy a CSAPAT és a szurkolók közt semmilyen interakció nincs, mintha csak egy 1.800 fős településen lennénk valahol Fejér megyében található Bicskei járásban… Most csak a stadion minőségében éreztem a különbséget. De!

De tudjuk, hogy ez nem az a település, tudjuk, hogy nem az a csapat, tudjuk, hogy nem az a szurkolótábor (már csak azért, mert mi tényleg vagyunk!), és tudjuk, hogy mi egy csapat vagyunk. Ez annak ellenére is így van, hogy most ez nem nagyon látszott! Hogy a játéktéren történtekről is tudjak valamit mondani, a számokhoz kell folyamodni, mert minden eddiginél e4rősebb érzelmi szélsőségeim miatt másra nem támaszkodhatok a meccs megítélése céljából.

Komoly vita alakult ki arról, hogy csapatunk mennyire akarta a győzelmet. Erre a kérdésre (részben) válasz a csapat statisztika:

forrás: mlsz.hu

 

A labdabirtoklás azt mutatja, hogy igenis megpróbáltuk dominálni a meccset, de az olasz stílus nem a totális futball mintapéldája, sok esetben engedik az ellenfelet passzolgatni – a saját térfelén. Nem kedvelem az ilyen hozzáállást, de négy világbajnoki címet mégis összehoztak ezzel. De a tény az tény marad, a fölényt kiharcoltuk!

Ezzel pedig mit tudtunk elérni? 8 lövést (mert ugye a labdabirtoklásnak a gól a célja, nem más). Sajnos ez kevesebb, mint az ellenfél 10 kísérlete, így kicsit máris árnyaltabb a kép. Támadunk, birtokoljuk a labdát, de lövést mégis kevesebbet eresztünk meg az ellenfél kapujára. Ez nem túl jó még akkor sem, ha mi 50% pontossággal céloztunk kaput, az ellenfél pedig csak 30%-ban talált kaput. Ezen a ponton meg kell jegyezzem, hogy a minőséget nem, csak a mennyiséget látjuk, így könnyen lehetne, hogy a gyengébb találati arány mellett is elvesztjük a meccset. Szerencsére nem így történt.

A szögletek száma azt mutatja, hogy az alapvonal közelébe, a támadózónába azért eljutottunk, így nem arról volt szó, hogy lövéseink reménytelenül messziről érkeztek, hanem sokkal inkább arról, hogy nyomtunk, de végül nem alakítottunk ki megfelelő lövési pozíciót, vagy azt egyszerűen elpuskáztuk, és talán azt is, hogy még egyet toltunk, még egyet passzoltunk inkább. Kicsit a határozatlanság látszik, de lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert nem csak a számokat, hanem magát a mérkőzést is láttam élőben.

A befújt szabálytalanságok száma ezúttal a vendégek esetében jóval magasabb, ezzel körülbelül arányban is áll a kiosztott lapok száma. Statisztikailag ez rendben van, még akkor is, ha – utólag! – kiderült, hogy Szabi bizony tizenegyest vétett. Helyesebben fogalmazva Kecskés volt aki vétett, Szabi kész helyzet előtt állt, ha ott büntetőt ítél Kassai, akkor sem ő lett volna a felelős az esetért. „Utólag”, mondom, mert ott élőben pontosan úgy látszott, hogy Szabi tolja az oldalvonal felé a labdát, az csak a sokadik lassításra derült ki nekem is, hogy bizony ott büntetőt kellett volna fújni. Nem nagy ügy, összességében még mindig több tévedés történt ellenünkre, mint mellettünk ebben a bajnokságban.

A passzok számában és a pontosságban is jobbak voltunk, de ez egyenesen következik a magasabb arányú labdabirtoklásból (a logikai sorrend valójában fordított). Ugyanakkor látható, hogy a pontos passzok aránya, amiben szintén jobbak voltunk (75,5% vs 71,43%) összességében alacsony volt. Ez magyarázat arra, hogy miért nem volt látványos a játék. Ezt betudhatjuk az egyéni hibák tömkelegének, de annak is, hogy mindkét edző jól felkészült ellenfele játékából, így hatékonyan semlegesített az ellenfél építkezését. Maradok a másodiknál, azzal a kitétellel, hogy egyáltalán nem vagyok meggyőzve ítéletem helyességéről…

A párharcok terén én bizony meglepve tapasztaltam, hogy javukra billent a mérleg (52,4 vs. 47,6%). Nem a látottak alapján mondom ezt, hanem azért, mert bizony az olasz stílustól azt várná az ember, hogy ebben erősek. Nem így volt, sikerült ezt a játékelemet is szépen hoznunk! A dominancia tehát nem csak a „labdázásban”, hanem a harcosságban is megvolt, így – szerintem – nem csapatszinten kell keresnünk az okát annak, hogy nem tartottuk itthon a három pontot. Mondhatnám azt is a jobb csapatszintű teljesítményt látva, hogy nem az ellenfél vitt el egy pontot, hanem mi adtunk neki kettőt.

Ha nem csapatszinten, akkor egyéni szinten kell keresnünk az okokat. Erre a játékosok táblázata adhat támpontot:

forrás: mlsz. hu

Elsőre azt látom, hogy bizony ebben is jobbak voltunk, hiszen míg nálunk 12 játékos is az nb1 beugrónak számító 200 pont felett teljesített, addig az ellenfélnél csak 10 ilyen játékos volt, az átlagunk pedig 226,14, szemben az ellenfél 215,3 pontos átlagával. Nem mondom, hogy ez egetverő különbség, de azzal együtt, hogy csapatként is jobbak voltunk, bizony az mondom, hogy ezt a meccset nyernünk kellett volna.

Amiért mégsem így lett, az egyéni hibáknak köszönhető, mert például Mohl hiába volt összességében a jobbak között, az ellenfél gólját megelőzően ő volt az, aki rosszul szabadított fel (azaz nem szabadított fel, hanem kb. gólpasszt adott). Rajta kívül szembetűnő, hogy Kecskés ezúttal a gyengébbek közt volt, és a meg nem adott tizenegyes előtt ő is egy nagy egyéni hibába szaladt bele. De nem hiszek abban, hogy egy 1:1-es meccsen az egyéni hibák a meghatározóak, sokkal inkább szerkezeti gondok lehetnek ott, ahol a döntetlent úgy hoztuk össze, hogy mind egyéni, mind csapat szinten fölényben voltunk.

Miért nem? Mert elég beszédes, hogy a gyengébbek közt szinte kivétel nélkül a támadó-szekció tagjai szerepelnek. Andric és Lázok még a 200 pontos beugró szintet sem érték el, az ő várakozáson aluli szereplésük persze nem feltétlen egyéni hiba, ott is a szerkezet lehet a felelős. Nem véletlen a lesek számában mutatkozó 8:3-as „fölényünk! Az ellenfél szűk sávban tartotta a meccset, támadóink ezért nem tudtak lendülettel érkezni a kapu közelébe, támadásaink statikusak lettek, mélységből pedig nem volt érkezőnk, mert mi hosszabbak voltunk.

Diarra például nem ért lőtávolba, egyetlen lövési kísérlete sem volt. Az egyik legjobb lövőnk tehát a fent említett okok miatt kiesett az ellenfél kapuja előtti játékból, pedig az ilyen jellegű védelmet csak akkor lehet igazán megbontani, ha a mélységből érkezők meg tudják osztani a védők figyelmét. De csak az képes erre, akiről tudható, látható, hogy 30 méteren belülről lő, és pontosan lő. Most ilyen sajnos nem volt… 8 lövésünkből csupán egy indult a tizenhatoson kívülről, de tizenegy métert meghaladó távolságról is csak hármat próbálkoztunk.

Összefoglalva az előzőeket, arra jutottam, hogy ezúttal a csapat szerkezete valamiért nem volt igazán ütőképes. Ennek számos magyarázata lehet, mert kifejezett edzői elgondolást, vagy pontatlanul végrehajtott stratégiát, de akár egyéni hibákat is fel lehetne hozni okként. Azt hiszem, hogy mindegyiknek része volt, kicsit ez is az is. A mélyebb okok meg ismertek, a keret adott, és nem volt lehetőség turbózni az utóbbi két átigazolási időszakban, na meg azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezúttal Vignjevic mester kicsit „túltolta” a taktikát. Ez utóbbi szorosan összefügg az előbbivel, én sok esetben nem tudom eldönteni, hogy egy-egy stratégia, felállás, csapatszerkezet menyire kényszer, és mennyire tudatos elgondolás eredménye.

Hogy ne felejtsem a trafót, el kell mondanom, hogy a történelmi találkozás nem lesz hosszú életű egymás mellett élés, a történet ismét szétválik majd, mindenki megy a maga útján. A trafó csak egy egyszerű elektronikai alkatrész marad, némi matéria megfelelően összerakva, de a klub egy élő, létező, nem csak test, hanem lélek is, így mindig képes a megújulásra! A rossz időket pedig jobbak követik, a mélypontok után van felfelé vezető út, mert a klub nem egy tárgy, hanem cselekvő, önálló entitás, aki - mint egy modern Münchhausen báró – saját hajánál fogva húzza ki magát a mocsárból!

HAJRÁ LILÁK!