Lila ősz

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Felkészülés, transzfer, FIFA, MLSZ, keret, sérülés, hazai pálya, szurkolás, büntetés, helyezés, értékelés…

Ez jutott eszembe – címszavakban – az őszről. Volt sok öröm, lehet, hogy még több csalódás, de küzdelem is volt, nagy pillanatok, és olyanok is, amelyeket jobb lenne elfelejteni! A külső körülmények szót sem érdemelnek, annál inkább az, hogy miként is alakult ki a bajnoki szünet előtti helyezés. Sokan kérdezik/kérdezzük, hogy hol a helyünk a mezőnyben, mit ér, mit jelnet az, hogy most a 6. helyen telelünk? Ismerve a körülményeket, ezt jónak kell tekintetnünk? Hagytunk pontokat az ellenfeleknél, amiért nem küzdöttek meg? Hol hibáztunk? Miben tudtunk fejlődni? Mit kell helyretenni?

Rengeteg kérdés van, amire nem tudom a helyes válaszokat, de el tudom mondani a véleményemet. Az a csodálatos játék, amit focinak nevezünk, szerencsémre van olyan összetett játék, hogy akár még igazam is lehet! Mindezt ráadásul úgy, hogy más, más szemszögből egészen eltérő véleménnyel is lehet, és neki pontosan annyira lesz igaza, mint nekem. Ezért nem is az igazság keresése a célom, hanem inkább a benyomásaimat igyekszem megfogalmazni.  Ehhez azért egy pár adatot idecitálok, de nem szeretnék senkit táblázatok tanulmányozásával untatni.

A fentebb megfogalmazott kérdésekre érzésem szerint nincs önmagukban értelmezhető válaszok (de legalábbis én nem tudok ilyenekkel szolgálni). Azért persze van mihez mérni a teljesítményt, csak az a nagy kérdés, hogy mihez mérjünk.  A ’70-es rég elmúlt (érzem is a csontjaimon…), az ellenfelekkel történő összevetésről pedig semmi nem árulkodik jobban, mint a tabella. Persze lehet most a körülményekkel, állami pénzekkel, meg mindenfélékre hivatkozva azt mondani, hogy ez nem reális, de bizony a megítélés, a hazai labdarúgásban betöltött szerepünk, és nem utolsó sorban az MLSZ-pénzek jó része is a tabellán elfoglalt helyezéstől függ, ami bizony kizárólag a pályán mutatott teljesítményt méri!

Ezzel együtt el kell ismerni, hogy a mai körülmények extrémnek tekinthetők, így akkor, amikor értékeljük csapatunkat, nehéz függetleníteni magunkat ettől. Szerintem azért van valami abban, hogy a 6. hely ezúttal nem pontosan mutatja meg csapatunk valós teljesítményét. Ezt pedig nem csak én állítom, hanem az ellenfelek, és a sportsajtó sem tudja pontosan megítélni csapatunkat. Az ellenfelek tudják, érzik, hogy ellenünk mindennél többet kell nyújtaniuk, mert egy játszós, passzolós csapat ellen kell megküzdeniük, akik a játékosságukkal együtt is tudnak igencsak agresszíven küzdeni! A sajtó pedig áradozik a játékunkról, de legalábbis szinte minden orgánum elismeri, hogy az ÚJPEST meccseit érdemes megnézni, mert mindig történik valami, ami emlékezetes marad! Hol a cselek, hol az összjáték, hol a sok gól, hol a küzdelem, de mindig extrát tud mutatni a csapat!

Nos, ha nem tudnánk a helyezésünket, akkor azt gondolhatnánk, hogy valahol a tabella elején, hanem a tetején csücsülünk ebben a téli szünetben. De sajnos ez nem így van… Itt van ugyanis az az „aprócska malőr”, ami miatt nagyon nem egyszerű értékítéletet mondani – ez pedig a helyezés.  Nagyon komoly „szakmázás” helyett ezért szerintem a tavalyi teljesítménnyel érdemes összevetni az ideit. Az, hogy egy-egy meccsen mi történt, végigkövettük itt az ujpest1885.hu cikkeiben, ezeket nem ismételném újra, inkább a tabellát boncolgatom kicsit.

Tavaly ilyenkor igen biztatóan alakultak a dolgok; 2015. december 12-én emlékezetes meccsen arattunk győzelmet a zöldek felett! Ez bizony történelmi tett volt, hiszen ez volt az ellenfél első veresége az új arénájában. És ugye ki vette volna el veretlenségüket, mint az ÚJPEST???

De ez a győzelem nem „csak” egy történelmi tett volt, – részben – magyarázat is arra, hogy miért nem sikerült elérni a tavalyi 31 pontot idén. Eddig egy döntetlen és egy vereség az ősi rivális elleni mérleg. Mivel tavaly a derbiket a 19. fordulóig egy vereséggel, és egy győzelemmel hoztuk le, két ponttal többet kasszíroztunk a hazai klubfutball csúcsmeccsein! Ilyenkor lehet azt mondani, hogy nem feltétlen a sokszoros költségvetéssel dolgozó klubok ellen kell nekünk győzelmeket győzelemre halmozni. Én erre csak azt tudom mondani, hogy a derbi az derbi, nem érdekes, melyik csapat hol van a tabellán, melyik hogy fekszik az éppen hatalmon lévőknek, és melyik mennyi pénzből gazdálkodik!

A nehéz megítélhetőségre ebben a párharcban is van példa; a 3:3-as döntetlen bizony az ellenfélre nézve hízelgő, azon a meccsen bizony mi vesztettünk két pontot – és ajándékoztunk egyet… Ezen túmenően azonban nekem most igazán az hiányzott – ami már korábban is probléma volt, de most „jobban szorít a nadrág” -, hogy a kötelező jellegű feladatokat sem sikerült mindig csont nélkül megoldani. Ennek egyik okaként – és ezért bizony nem tehetünk semmilyen külső körülményt felelőssé! – a kapusgondokat kell említenem. Ez a probléma bizony nem kívülről jött, hanem kifejezetten belső probléma. Nem gondolom, hogy Szabiról kell lehúzni a keresztvizet, az ő szokottnál gyengébb produkciója mellett ugyanis klub sara az, hogy Szabi mellett csak egy tehetséges, de zöldfülű hálóőr került bevetésre, a harmadik kapus meg egy percet sem kapott…

Nekem a Paks, Hali, MTK, Mezőkövesd elleni döntetlenekkel van komoly bajom. Ezeket a meccseket nem csak papírforma szerint, hanem a játék képe alapján is meg kellett volna nyerünk, és ha ezeket behúzzuk, még a rontott derbi sem lett volna akadálya annak, hogy tavalyi teljesítményünket túlszárnyaljuk. Arról nem is beszélve, hogy az itt megszerezhető 8 pont többlettel a tabella élén (!!!) telelhetnénk! Egyet kell, hogy értsek tehát Vignjevic mesterrel, aki azt mondta (nem szó szerint!), hogy a rutintalanság, az ebből adódó egyéni hibák akadályoznak meg bennünket a komolyabb eredmények elérésében.

Ez – bármilyen furcsa is! – engem örömmel tölt el, mert bizony azt kell mondjam, hogy csapatunk a rettenetes ellenszélben is képes jól teljesíteni. Ha pedig ezt tényleg el is hiszik magukról, akkor egy Debrecent, vagy egy szinte végig listavezető Vasast megverünk. A regisztrációra vonatkozó tiltás a már jól ismert negatívumai mellett pozitívumot is hoz; tavasszal nem kell új csapat építésével foglalkozni, a keret adott, igazából csak Hazard fel- és beépítése lesz egy komolyabb feladat. De ha már külső körülmények, akkor nézzük meg, hogy mit jelentett a hazai pálya részleges hiánya, azaz mit hoztak a „hazai” mérkőzések – összehasonlítva a tavalyiakkal:

Egy meccsel több jutott „hazai környezetben” erre az őszre, de ebből azonos pontszám elérésére futotta. Az idén 1,4 pontos átlag tavaly még 1,55 volt. Ennyit biztosan jelent a Szusza Ferenc Stadion, ennyit biztosan jelent az, hogy sokan nem utaztak el Kecskemétre… Azt mondanom sem kell ugye, hogy ezért „köszönettel” tartozunk azoknak, akik a felújítási munkálatokban részt vettek! Ha nem említettem volna; a meccsek eredményét is jutalmazza az MLSZ, így a felújítást bűnszervezetben elkövetők az erkölcsi káron túl anyagi kárt is okoztak, és ugye azt sem kell mondanom, hogy a bérletesek, akik aztán Kecskemétre nem tudtak/akartak elutazni, szintén anyagi veszteséget szenvedtek – azon túl persze, hogy szeretett csapatukat maximum tré minőségű net-es stream-en láthatták…

Az eddigieket összefoglalva; a derbiken szerzett mindössze egyetlen pont, a kötelező győzelmek elmaradása, kapusproblémák azok, amik közvetlenül negatív ható tényezők voltak, de ehhez kell vennünk még a hazai pálya hiányát is. Ha ehhez hozzávesszük a FIFA-tiltást, és az egyébként is tagadhatatlan ellenszelet, akkor azt kell hogy mondjam, csapatunk bizony jól helytállt! A kisebb keret, az erősségnek számító Litauszki eligazolása, Bubu, Hazard, Perovic, Sankovic hosszan elhúzódó sérülése is az ellenünk fogadók érveit erősítette, de mégsem tettük meg azt a luxust, hogy a tabella aljáról nézzük a „nagyok” küzdelmeit! És idegenben sem ingott meg a csapat komolyabban:

A különbség ugyan nagyjából azonos a hazai meccseken mutatottakkal, (2015/16: 1,7 pont/meccs vs. 2016/17 1,44 pont/meccs), így azt kell mondjam, hogy itt általában lemérhető a gyengébb teljesítmény, ami nem függ a rendezés helyétől. Ez sajnos igaz, ahogy az is, hogy hazai környezetben (függetlenül attól, hogy valódi hazai pálya volt, vagy nem…) mindkét évben gyengébben teljesített csapatunk, mint idegenben! Erre nem találok jó magyarázatot, ha csak azt nem, hogy a fogyatkozó drukkerek száma ellenére még mindig képesek vagyunk idegenben nagyobb támogatást adni csapatunknak, mint az otthon játszó ellenfelek szurkerei. Ehhez hasonló magyarázat lehet az, hogy idegenben kisebb nyomást éreznek a játékosok, ezért felszabadultabbak tudnak lenni, hiszen egy-egy pontvesztés otthon nem, viszont az ellenfél otthonában jobban elfogadható. Legalábbis ezt gondolhatják a srácok…

Persze erre nincs pontos információm, de mégis, két egymás utáni év alapján azt kell, hogy mondjam, fiatal csapatunk még nem minden lélektani helyzetet képes jól kezelni. Ez nem meglepő, de fel kell hívnom a figyelmet egy tényre; az ősz vége felé stabilizálódott védelmünk, ennek pedig csak részben (de nem kis részben!) Heris az oka, a másik okként azt tudom felhozni, hogy fiatal belső védőink – például a Debrecen elleni meccsen – már fejben is felnőnek a feladathoz. Az lehet, hogy folyamatos játékuk a keret hiányosságai miatt – na meg a fiatal-szabály okán – biztosított, de ezen az őszön bizony sok-sok tapasztalatot szerezhettek!

Ők tavasszal már biztosan jobban teljesítenek, Kálnoki felépülésével pedig Heris a jobb oldali védő szerepét veheti át. Ezzel pedig még nehezebb feladata lesz annak a csapatnak, aki győzni akar ellenünk! Pedig most, a 19 forduló alatti 4 vereség a legkevesebb, amit az idényben csapat képes volt elérni! Összességében tehát bizakodó vagyok, még akkor is, ha a hatodik helyezés most nem az a hely, ahova várjuk csapatunkat!

Végül egy ábra arról, hogy miként is alakultak ki a helyezések a téli szünet előtt a két idényben:

A problémák, amiket említettem, nekem pont elégséges magyarázatot jelentenek a gyengébb kezdésre, és az ezúttal gyengébb hajrára. A két év összevetésében azonban mindenképpen fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy egy évvel ezelőtt az ősz folyamán átlagban mindössze egy hellyel voltunk jobb pozícióban. Akkor az ötödik hely volt átlagban, most hatodik. A különbség tehát közel nem akkora, mint a két helyezés alapján az várható lenne, miközben – véleményem szerint – a helyzetünk jelentősen rosszabb lett.

A tavasz tehát pozitív meglepetéseket fog hozni, csapatunk bizony a nagy – jellemzően csak magukat nagynak gondoló… - csapatok ellen éppúgy, mint a gyengébbek ellen, jobb teljesítménnyel rukkol majd elő! Várakozásaim szerint a tavaszi 25 ponttal már (összesen 52 ponttal!) oda lehet érni a dobogóra, vagy annak közvetlen közelébe! Lehet ugyan a téli pihenőn azon keseregni, hogy csak hatodikak vagyunk, de tegyük ezt úgy, hogy jusson eszünkbe, minden lehetőségünk megvan arra, hogy a végén sokkal jobb pozícióban zárjuk a 20116/17-es bajnokságot! Mielőtt még rám borítaná valaki az asztalt javíthatatlan optimizmusom, azt mondom, hogy erre térjünk vissza majd a bajnokság végén, az asztalt pedig ne borogassuk, hanem tartsuk rajta a jól behűtött söröket!

 

HAJRÁ LILÁK!

MINDÖÖRKKÉ!