Tükröm, tükröm...

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Az év utolsó elemzését egy kicsit rendhagyó módon kezdtem; mielőtt egy betűt is írtam volna, megnéztem a csapat statisztikát. Nem ért nagy meglepetés, azt a látottak alapján gondoltam, hogy jobbak voltunk. Ami mégis meglepett, az volt, hogy bizony az ellenfél komolyan tükröt mutatott:

Megmutatta, hogy miért volt az a sok döntetlen, és miért nem érdemeltünk ezeken a meccseken győzelmet!

Miért is nem? Ennek bizony sok oka van… Megint le kellene írni az igazolások problémáját, a keret mennyiségi, minőségi kérdéseit kellene feszegetni, vagy éppen a sérülések, meg kapusgondok is porondra kerülhetnének, ahogy a bíráskodásra is lehetne morgolódni. Az, hogy ezekkel takarózunk, az egyszerűen nem méltó a LILA-FEHÉR színekhez! Vannak, akik megteszik helyettünk, mert másban keresni a hibát az sokkal egyszerűbb, csak éppen nem vezet sehova…

Az önsajnálatból nem lehet építkezni, várakat még nem húztak fel duzzogásból! Ahogy a mondás tartja, abból a bizonyos salakanyagból sem lehet, ezért – mielőtt bárki leszólná játékosainkat! – ki kell jelentenem, hogy az adott keretünk igenis egy jó csapatot alkot! Mert bizony nagyon sokan voltak, akik nem hittek benne, hogy sikerül elérni egy-két nem kis bravúrt. Én magam is szkeptikus voltam, de nézzük meg; a kevés győzelem mellett kevés vereség (a legkevesebb a bajnokságban) az ÚJPEST neve mellett szerepel, annak a csapatnak a nevénél, akire sokan fogadtak volna, mint kieső…

Ezért hát minden tiszteletem azé a csapaté, aki elérte ezen a zaklatott őszön azt az eredményt, ami az 5.-6. helyet jelenti! A csapat nálam a játékosokat, a szakmai stábot, különösen pedig Vignjevic mestert jelenti! Véleményem szerint összességében tekintve az őszt, sokkal többre nem számíthattunk, de sokkal jobb eredményt is elérhettünk volna, ha… Igen, voltak olyan meccsek, amik bizony úgy mentek el, hogy akár nyerhettünk is volna. Szerencse? Koncentráció? Fizikális állapot? Mentális kérdések? Ezt nem tudom, ez is az is, vagy egyik sem, de azt tudom, hogy további potenciál van a CSAPATban!

Persze tudom én, hogy ez a helyezés nem az, amiről álmodunk, vagy ami a dicső múlthoz méltó lenne! Erről szó nincs, ez egy szerény eredmény így a hosszú téli pihenő előtt. Most megint jöhetnének a körülmények, az UTE-UFC ellentét, a stadion-ügy, a balek vezetés, éssattöbbi… De nem, mert az ÚJPEST az a csapat, aki a hétvégén kimegy a pályára! És most ez az eredmény ettől a csapattól minimum a „tisztes helytállás” kategóriájába tartozik. Persze nem volt minden a csapaton belül, vagy éppen a játékos-edző viszonylatban sem, voltak bizony hibák, motivációs gondok, egyéni érdekek is bezavartak időnként.

A háttér már csak azért sem érdekes, mert az eredmény a pályán, és nem máshol dől el. Az ellenfél bizonyos szempontból ugyan hasonló cipőben jár (gyengülő keret), de lehetőségeiket tekintve bizony fényévekkel előttünk vannak! Ezzel együtt azonban semmivel nem voltak jobbak, mint mi a gyengébb meccseinken. Erre a könyörtelen tényre világít rá a Debrecen produkciója, ami – legalábbis a számok terén – kísértetiesen hasonlít olyan mérkőzéseinkre, amin jobb eredményt kellett volna elérnünk, ki szurkolók meg még többet vártunk – viszont kevesebbet kaptunk…

Mire gondolok? Amivel kezdtem, a csapatszintű statisztikára:

 

 

Itt most mi voltunk az a csapat, amelyik szinte minden mutatóban jobban teljesített, de egyikben sem volt olyan nagy a fölény, hogy az önmagában győzelmet ért volna. És ennek mi lehet az oka? Az, hogy ezúttal összeszedett volt a csapat, tudta, hogy mit akar, tudta, hogy a célt hogyan valósítsa meg – és nem utolsó sorban hitt is magában! Mert bizony azok a különbségek, amiket látok, azt mutatják, hogy nem döngöltük a földbe az ellenfelet, de jobban akartuk a győzelmet!

A végén kezdve: számomra különösen beszédesek a nyert párharcok adatai. Ezzel a „műsorszámmal” szoktak problémák adódni, több olyan fellépése is volt csapatunknak idén, ami azon ment el, hogy az egy-egy elleni szituációkban nem sikerült az ellenfél fölé nőni. A százalékosan kimutatott 55/46-os arány nem is annyira beszédes, mint a számszerű adat; a 104 vs. 84 azt jelenti, hogy az ellenfélhez viszonyítva 24%-kal (!) több alkalommal jöttünk ki nyertesen a párharcokból! Ez bizony azt mutatja, hogy a sokszor vitatott minőség igenis pótolható – egy-egy meccsen mindenképpen –, ha lélektani szempontból rendben van a társaság. Különösen nagy öröm számomra, hogy a CSAPAT az ismert körülmények mellett képes ilyen teljesítményre, különösen akkor, amikor rögtön a meccs elején elveszítjük egyik belső védőnket. Ebben a tekintetben biztosan meg kell tartani a most mutatott harcosságot – még akkor is, ha ezt egy láthatóan szétesős csapat ellen értük el, merthogy mindig „csak” azt kell legyőzni, aki a pályára lép ellenünk…

A fent említett tényező nagyon fontos volt a meccsen, mert a passzok pontossága bizony éppencsak jobb volt, mint az ellenfél esetében. A passzok számában azért érezhető a fölény, de mint tudjuk egy kapott gólhoz pont elég egy eladott labda. Pontosságban tehát a szokottól kissé elmaradtunk, viszont hátul ezzel együtt sem vétettünk jelentős hibákat. Az egyéni statisztikáknál kíváncsi leszek védőink passz-mutatóira!

Lapok, lesek, szabálytalanságok terén gyakorlatilag egál alakult ki, a játékvezetés ezúttal egyáltalán nem volt rossz. Első gólunknál sok bíró lefújta volna Bardhi produkcióját, azzal együtt, hogy véleményem szerint egy ilyen ütközés még belefér a szabályok adta keretekbe, Diarra-val szemben pedig nem kevés önuralom kellett a játékvezető részéről, hogy ne állítsa ki. Játékosunk szerencsére a második félidőre lehiggadt, de mintha kissé a teljesítménye is romlott volna. Lehet, hogy a pörgéshez egy jóval az átlag feletti adrenalin kell neki, ami aztán a viselkedésére negatívan hat? Nem tudom a választ, de tény, hogy az nb1 egyik legjobbjáról van szó, aki ha kiegyensúlyozottabb lenne, még több szép pillanatot okozhatna nekünk. Ez a felkészülési időszak egyik feladata a stáb egésze számára – szerintem.

Lövések terén szintén egál közeli a helyzet, de most a minőség terén jelentős fölényt mutattunk. Míg ugyanis ellenfelünk ~15%-os, addig csapatunk ~42%-os (!!!) találati aránnyal büszkélkedhet! Ez megint egy olyan pont, ahol bizony magunkra ismerhettünk az ellenfél teljesítményében… De ne azon sírjunk, hogy mi volt, hanem annak örüljünk, ami van! Most bizony a 12 lövési kísérlet az megüti az elvárt szintet, ahogy az ebből kapura tartó lövések aránya is. Ez egy jó irány, amit még tovább fényez az a tény, hogy a második gól előkészítése, és a lövés kivitelezése is nemzetközi szintű volt! Ott bizony három érintésből mattot kapott a védelem, és ahogy lábról lábra ment a labda, egy kicsit sem volt kérdéses, hogy mi lesz a befejezés. Bardhi pedig olyan magától értetődő természetességgel rámolta be a labdát, mint ahogy azt a legnagyobbak szokták!

A labdabirtoklás, mint a sokpasszos játék egyik alapja mutatja, hogy az első félidőben bizony elég rendesen akadozott a gépezet, de összességében azért mégis fölénybe tudtunk kerülni. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy a csapat egészének mozgása, a támadás-védekezés átmenetek, az oldalváltások jobban működtek. Ehhez kellett persze, hogy a Bardhi-Bub-Diarra hármas jobb teljesítményt mutasson, mint a korábbi meccseken. Különösen örömteli számomra a Balogh Balázstól látott játék, mert az utóbbi időkben kicsit azt éreztem nála, hogy már - az rá egyébként jellemző - lelkesedés is mintha kezdett volna alább hagyni. Szerencsére alaposan rám cáfolt!

Csapatként tehát jobbak voltunk, minden mutatóban az ellenfél fölé tudtunk nőni. És ez igaz a csapatjátékra és az egyéni produktumra is! Nem nyertünk semmiben sem osztálykülönbséggel, az igaz, de most megvolt a támadás-védekezés egészséges aránya, egyik sem ment a másik rovására. Persze így is voltak kihagyott helyzetek, és voltak az ellenfélnek is lehetőségei, de nekem még a gyengébb első félidőben sem voltak félelmeim, érezni lehetett a győzelmet a csapatban. Kíváncsi vagyok tehát, hogy kik voltak – szám szerint – az erősségeink ezen a mérkőzésen!

Hoppá!!! Bizony, nem csalás, nem ámítás, minden egyes pályára lépő játékosunk 200 pont felett teljesített! Ezen felül még egy pár adat, ami nem mindennapi még az nb1-ben sem!

-      Csapatunk átlaga 229,83 pont – ellenfél: 192,28

-      Csapatunk minden játékosa az ellenfél átlaga felett teljesített!

-      Az ellenfél legjobb teljesítménye sem érte el csapatátlagunk szintét!

Nem gondolom, hogy ilyen nagy különbség van a két alakulat között. Sőt, ne felejtsük el, hogy a hivatalos keret náluk 2 fővel bővebb (27), a játékos-érték pedig 8,28 mEUR, a mi 6,23-kal szemben. Míg nálunk csak 8, addig náluk 10 idegenlégiós van – akik közül minden meccsen öt pályára léphet úgy, hogy azt még az MLSZ díjazza (nálunk ez a szám 3…). De – ez újfent bizonyosságot nyert! – nem minden! Legalábbis egy-egy meccsen nem az, mert bizony a jobb anyagi körülmények, a magasabb költségvetés azért hosszabb távon mindenképpen előnyt jelent!  

De most ki kell emelnünk, hogy pl. igen fiatal védőink (Pávkovics -19, Kecskés -20 éves), a középpályán a nem sokkal idősebb Bardhi, és Diarra (21 évesek), csatár pozícióban pedig a szintén 19 éves Perovic is jól teljesített. Cseke a maga 22 évével lassan már veteránnak számít… Csak halkan jegyzem meg, hogy a fiatalok szerepeltetése okán „agyonhájpolt” Vasas, Hali, vagy éppen az MTK mind-mind magasabb átlagéletkorú kerettel rendelkezik! OK, ezt részben külső körülmények diktálják, de mégis ez a fiatal keret tudott győzelmet aratni, és ez a keret volt az, akit a szezon elején leírtak, ma pedig a szaksajtó is úgy említi őket, mint akik mindig látványos, jó színvonalú mérkőzéseket játszik. Más kérdés, hogy az eredmények nem mindig jönnek…

Ahogy látom, a védelemben a passzokkal nem volt sok gond, csak Kecskés lóg ki lefelé talán, de – ez itt most totál szubjektív! – rá sok esetben úgy jön ki a labda a védő-harmadban, hogy magas, előrevágott labdával kell operálnia. Ez persze nem feltétlen a többiek hibája, lehet, hogy ezt a saját helyezkedése váltja ki. A többieknél nincs nagyobb gond, viszont Bardhi esetében ki kell emelni, hogy 80% feletti pontossággal passzolt, miközben ő inkább támadóként lépett fel a meccsen (és ne feledjük el, hogy volt egy félpályás szólója, amit csak szabálytalansággal tudtak megállítani, na és a gól…). Nekem ezen a ponton inkább Andric, és különösen Mohl teljesítménye tűnik kicsit gyengének. Utóbbi esetében azért is, mert védőként ettől nagyobb pontosság elvárható, és azért is, mert képes is erre.

Most, így az ősz végén nagy örömöt szerzett csapatunk ezen az elég gyéren látogatott meccsen. Akik ott voltak, mindent megtettek, de azért ettől több kell tőlünk is, azt hiszem… Ez a csapat ugyanis lehet, hogy nem éri el azt a minőséget, amit elvárunk tőle (de ott van benne!!!), ugyanakkor szerethető a hibáival, botlásaival együtt is! Ne keverjük a csapatot a tulajdonossal, és utóbbi miatt ne büntessük azokat a srácokat, akik gyakran erőn felül teljesítenek (néha meg nem…)! Nagyon bízom benne, hogy tavaszra egészséges lesz Kálnoki, Heris, Hazard, Bubu tud pihenni, és egy komolyabb alapozással az őszi teljesítményét túlszárnyalja, Bardhi tovább robog, és Diarra lelke kissé lenyugszik végre. És ami legalább ilyen fontos; bízom benne, hogy visszakapjuk a Szusza Ferenc stadiont, az otthonunkat!

Meggyőződésem, hogy ha minden jól megy, akkor tavaszra a mostani „tisztes helytállás” tovább fokozható, és „meglepetés” kategóriába kerül csapatunk teljesítménye! Nem lehetetlen, de nem szabad elfelejteni, hogy szoros a mezőny, a vége majdnem olyan közel van, mint az eleje, ezért bizony minden biztatásra szükség lesz! Elcsépelt mondat, hogy „mindenki hozzon egy embert”, így nem is használnám, mindenki hozzon kettőt!!!

HAJRÁ LILÁK!

MINDÖRÖKKÉ!