Élő Meccsközpont →
Vissza a hírekhez
Klub

Mindhárom pontot elvitte a Puskás a Szuszából

Klub 2026. 10. 17. · 3 perc olvasás
Mindhárom pontot elvitte a Puskás a Szuszából

Az Újpest FC 1–0-s vereséget szenvedett a Puskás Akadémia ellen hazai pályán, az OTP Bank Liga 10. fordulójában.

A Kispest-Honvéd otthonában elért döntetlent követően közel egy hónap elteltével léphettünk ismét pályára hazai környezetben, ezúttal a listavezető Puskás Akadémiát fogadva. Az előző bajnokihoz képest Szélesi Zoltán mindössze egy helyen változtatott a kezdőcsapaton: a Kispest elleni találkozón vezető gólunkat szerző Gleofilo Vlijter került be a támadósorba.

Már az első percben veszélyeztettünk, Vlijter egy lefordulást követően lőtt a kapu mellé. A jó kezdés a folytatásban is újpesti fölényt eredményezett, a 16. percben Aljosa Matko laposan tálalt a második hullámban érkező Horváth Krisztofer elé, aki a rövid sarkot vette célba, de Lehoczki Bendegúz leért a lövésre, és védeni tudott.

Nem sokkal később a vendégek is eljutottak az első komolyabb lehetőségükig. Egy tetszetős összjáték végén Okeke próbált a hosszú sarokba tekerni, ám Patrizio Stronati önfeláldozóan vetődött bele a lövésbe, és hatalmasat blokkolt. Ezt követően ismét a mieink előtt adódott gólszerzési lehetőség. Újfent Vlijter került helyzetbe, aki kissé kisodródva, éles szögből próbálkozott, lövése azonban elkerülte a kaput.

A félidő hajrájához közeledve Matija Ljujic ívelt a bal oldalról a hosszú oldalon érkező Stronati fejére, aki okosan fejelte vissza a labdát Horváth Krisztofer elé, támadónk azonban a kapu fölé csúsztatott. Az első játékrészben több komoly lehetőség már nem alakult ki, így hiába futballoztunk veszélyesebben, és dolgoztunk ki több helyzetet, gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

A második félidő első lehetősége is előttünk adódott: a szélen felfutó Ujváry Ferenc beadását Etienne Amenyido kapásból küldte kapura, ám nem találta el megfelelően a labdát, így a pattogó lövést a vendégek kapusa hárítani tudta.

A folytatásban felélénkült a mérkőzés, az 53. percben a csereként beállt Urho Nissilä járt közel a gólszerzéshez, lövése azonban elsuhant a kapunk mellett. Két perccel később csapatkapitányunk, Matija Ljujic próbálkozott távolról, de Lehoczki Bendegúz bravúrral tornázta ki a léc alá tartó labdát.

Sajnos a 62. percben a vendégek megszerezték a vezetést: Németh András rövid labdavezetést követően távolról vállalkozott lövésre, a labda pedig pontosan a kapufa mellett vágódott a hálóba (0–1).

A bekapott gól után igyekeztünk nyomás alá helyezni ellenfelünket, de többnyire távoli próbálkozásokig jutottunk, amelyek nem okoztak komolyabb gondot a vendégek hálóőrének.

A hajrához közeledve a csereként pályára lépő Lamin Colley egy percen belül két sárga lapot is begyűjtött, így a Puskás Akadémia emberhátrányba került. Az emberelőnyben tovább fokoztuk a nyomást, az egyenlítéshez pedig Stronati járt a legközelebb, ám fejese kevéssel a kapufa mellett suhant el.

A hátralévő percekben már nem sikerült újabb komoly gólszerzési lehetőséget kialakítanunk, így a Puskás Akadémia 1–0-s győzelemmel vitte el a három pontot a Szuszából.

OTP Bank Liga 10. forduló

Újpest FC – Puskás Akadémia 0-1 (0-0)

Újpest FC: Szappanos – Ujváry (Bodnár, 68.), Heitor, Stronati, Zeke - Szendrei, Ljujic (Scharmer, 76.), Amenyido (Maier, 68.) - Matko, Vlijter (Tijani, 68.), Horváth (Krajcsovics, 63.).

Gólszerző: Németh (62.)

Kiállítva: Colley (84.)

Forrás: ujpestfc.hu

Mit szólsz a hírhez? Beszéld meg a szurkolói közösségben — legyél az első hozzászóló!
Lépj be a hozzászóláshoz
Eredeti cikk a forrásnál (ujpestfc.hu)

Kapcsolódó hírek

Vlijterrel a támadósorban kezdünk a Puskás ellen
Klub

Vlijterrel a támadósorban kezdünk a Puskás ellen

Egy helyen változtatott a múlt heti összeállításhoz képest Szélesi Zoltán.

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja
A Te kezdőd! – Újpest–Puskás
Klub

A Te kezdőd! – Újpest–Puskás

Kit küldenél pályára a Puskás ellen? Állítsd össze a kezdődet, majd oszd meg a saját csapatképedet!

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja
Hangadó – felismered a lelátó dalait?
Klub

Hangadó – felismered a lelátó dalait?

Három részlet a lelátóról. Felismered, melyik dal szól?

Forrás: ujpestfc.hu 1 napja

Az oldal kizárólag a működéshez szükséges sütiket használ (munkamenet, biztonság) — nyomkövetés nélkül. Részletek a Cookie-tájékoztatóban.