Hiába billent fel a pálya!

Az MTK ellen mindenki úgy indult a stadionba, hogy győzni kell és győzni fogunk, mert a Vidit mindenki erősebbnek érezte a kékeknél, s ha a fehérváriakat sikerült legyőzni, akkor elvileg ma könnyebb dolgunk lehet.

 

Nehéz sorozatban vagyunk, sorrendben DVTK, FTC, Videoton, most MTK, jövő héten Debrecen, aztán kezdődik a 3. kör ismét a mai ellenféllel, de akkor idegenben, vagyis inkább semleges pályán, a Fay utcában. A mezőny nagyon tömör, de a Haladás délutáni zakójával lazulhatott volna valamelyest, ha meg tudjuk szerezni a 3 pontot.

A nézőszámot tekintve mindenki abban bízott, hogy a csapat játékát és eredményességét látva emelkedni fog, de ebben sajnos csalódnunk kellett. Nagyjából ugyanannyian jöttünk össze, mint múlt héten, ez valamivel kevesebb, mint 3000 drukkert jelentett.

A meccs úgy kezdődött, mint egy álom, jól járattuk a labdát, gyorsak és veszélyesek voltunk, ha labdát vesztettünk, azonnal visszatámadtunk, szinte belefojtottuk a levegőt az ellenfélbe. Ennek a harcmodornak gyorsan meg lett az eredménye, hiszen szinte lemásolva múlt heti gólunkat, megszereztük a vezetést. A találatot ezúttal Andric szerezte, de a gólpassz ismét a friss szerzemény Lencse László nevéhez fűződik.

Fél órán keresztül tartottuk a tempót, a kékeknek gyakorlatilag sem momentumuk, sem halvány esélyük nem volt arra, hogy gólt szerezzenek. Fél óra után egy ígéretes akciónkat állított meg Vad II, mert a pálya másik szegletében épp fetrengett egy betegeskedő MTK-s. Ennek a rendkívül sportszerű döntésnek csak azért lett később jelentősége, mert a 44. percben Mohl került a földre, az oldalán elment az ellenfél és szereztek egy ugyanolyan gólt, mint a miénk volt.

Az 1. félidő egyértelműen rólunk szólt, de előnyünket elherdáltuk, így kezdhettünk mindent előröl a szünet után. Sajnos a lendület megtört, pontatlanná váltunk, s bár az MTK kezdeményezéseit továbbra is hamvaiban fojtottuk el, de a megszerzett labdákkal nem tudtunk élni. Nagyon hiányzott a csapatból valaki, aki 20-on kívülről tud egy férfiasat belerúgni a játékszerbe úgy, hogy az legalább talpra ugrasztaná a szurkolókat, de ez a fegyver sajnos ma teljesen hiányzott a repertoárból. Pedig a megoldás 2 szempontból is ez lehetett volna. Ha egy ilyen kísérlet beakadt volna, amiatt sem mérgelődtünk volna, de az is segített volna rajtunk, hogy a tömörülő védőfalat fel tudtuk volna lazítani, így a bejátszott labdáknak több helyük lett volna megtalálni csatárainkat. Ami még megoldás lehetett volna, az a pontrúgások (szögletek és kapu közeli szabadrúgások) hatékonyabb kihasználása, ehhez viszont jó lett volna egy-két magasabb ember és 5-6 pontosabb beadás. A magasság tekintetében hiányzott Heris, bár játékban Nagy Tibor okosan és jól helyettesítette őt. Aki még rendkívül sokat és hasznosan dolgozott, az Windecker volt, ám ő az utolsó 10 percre fejben elfáradt, ennek „köszönhetően” becsúszott néhány rossz átadás.

Ami az MTK-t illeti, ők 1 pontért jöttek és azt meg is szerezték, igaz a labdarúgás aranykönyvébe ezzel a tartalommal nem írtak új fejezetet. Az egész meccsen (a gólon kívül) egy olyan kapura lövésük volt, ahol Balajczának dolga akadt.

A játékvezetés érdekes színfoltja volt a meccsnek. Ismét megtapasztaltuk azt a sunyi, szinte észrevehetetlen részrehajlást, mely csak a mérkőzések kritikus pillanataiban érezhető és pusztán annyiról szól, hogy a játékvezető számára biztosított szabadság azonos szélén tendál. Vad II nem követett el látványos hibát, ám ítéletei a meccs egyes szakaszaiban következetesen következetlenek voltak. Csapatunk ezúttal nem tudta megszerezni a győzelmet, de továbbra is előnyös pozícióban van a 2. helyért folytatott harcban, s jövő héten ismét lehetőség lesz legyőzni a közvetlen riválist. Ehhez ismét mindenkire, és tényleg mindenkire szükség lesz!