Ünnepi diadal

Tartalomjegyzék

Ha céljainkat el akarjuk érni, akkor innentől kezdve minden egyes mérkőzés egy bajnoki döntővel ér fel – vélekedtek a szurkolók a mérkőzés előtt, mely igazán ünnepi hangulatban kezdődött.

Az ultrák eredményes kézműves foglalkozáson vettek részt a héten, az ünnep hangulatához és méltóságához illő koreográfiát készítettek. A hazai oldalon mindenki abban reménykedett, hogy a meccs végén is lesz okunk örülni.

 

A vendégek a térfélválasztásnál beleköptek a babonánkba, úgy választottak térfelet, hogy a régi hagyományokkal ellentétben a tábor felé kezdjünk. Kissé meglepő módon Balogh Balázs a jobb oldalon kezdett, gyakorlatilag Diarraval felváltva indultak el a szélen.

A meccs mozgalmasan kezdődött és az első 15 perc a miénk volt. Ordító helyzetekig még nem jutottunk el, de volt „kraft” a csapatban. Felválva, hol a bal, hol a jobb szélen próbáltuk meg feltörni a vendégek védelmét és jó lehetőségek adódtak is előttünk, de Angelov és Lencse kicsit elkapkodták őket. 20 perc után a Diósgyőr nyitottabb játékot vállalt és Barczi Dávid jól mozgatta ővéit, de Balajcza kapujára veszélyt nem jelentettek ezek a megmozdulások.

Fél óra elteltével Diarra pörkölte kapura a labdát, Rados a levegőben úszve piszkálta azt ki a jobb felső sarok elől. Többször is csak az utolsó mozdulat hibás kivitelezése miatt nem rezdült a vendégek hálója, ugyanakkor a miskolciak nem lőttek kapura az első félidőben, így Szabi szép sárga meze makulátlan maradt. Az első félidőben Vad II nem tudott észrevétlen maradni. Nálunk hamar kiosztott 3 sárgát, a vendégekkel türelmesebb volt, pedig fajsúlyban azonos esetek is előfordultak.

Az első félidőre nem lehetett sok panasz, igaz néha bosszantó hibák akadályozták a csapatokat az eredményesebb játékban. A DVTK jól felkészült a visszatámadásainkra, de így is tudtunk néha veszélyes területen labdát szerezni, igaz élni nem tudtunk egyikkel sem.

A 2. félidőben minden folytatódott tovább. Jól megkomponáltan vezettük a támadásainkat, de sajnos a beadások nem sikerültek igazán jól. Egyrészt Lencse termeténél fogva sem tud például Liptákkal egyenlő esélyekkel küzdeni a levegőben, másrészt a beívelt labdák sem voltak igazán pontosak. Egyszer-egyszer azonban így is lett veszély, főként olyankor, amikor a földön próbáltuk megverni a borsodiak védelmét. Ahogy telt-múlt az idő, úgy vált egyre türelmetlenebbé a hazai publikum, ugyanis érkeztek a hírek a Loki és a Vidi vereségre állásáról. Az utolsó 25 percre Angelov helyére bejött Andric és néhány perc múlva kihagyta a meccs, a forduló, a bajnokság és az élet ziccerét. Történt, hogy Lencse erőszakosan labdát szerzett a bal oldalon az ellenfél alapvonalától 15 méternyire és sikerült lejutnia a vonalig, ahol elindult befelé. Amikor az ötöshöz ért, egy miskolci védő és Rados próbálta előle zárni a rövid oldalt, így lehetőség nyílt visszafelé passzolni a játékszert az ötösre, ahol középen Andric várta azt és senkitől sem zavartatva az üres kapu fölé vágta a labdát. Félő volt, hogy megbosszulhatja magát a kihagyott ziccer, mert felbátorodtak a vendégek és két jó támadást is lövéssel fejeztek be. Az elsőnél a kapufa megfelelő oldalán suhant ki a lövés, a másiknál pedig az oldalháló állta annak útját.

Jöttek az utolsó percek, melyekre Kabát is beszállt, de a legnagyobb izgalmat az okozta, amikor egy vendég szabadrúgás után Mohl kifejelte a labdát, majd összeesett és a földön maradt. A szakszerű ápolás érdekében balhátvédünk a kapu mellett felállított ideiglenes gyengélkedőn lábadozott, majd amikor visszatért belé az élet, az asszisztens visszaengedte a pályára. Vad II azonban nem fogadta el segítője döntését és sárgával kínálta meg Mohl-t. Ekkor mindössze néhány másodperc maradt és éppen a jobb oldalról jöttünk bedobással, melyet Balogh és Diarra játszott meg, Diarra védője szorításában középre adta a labdát, melyet ezúttal Andric a megfelelő helyre bombázott, ezzel jóvátette előző hibáját és megnyertük a mérkőzést.