Hírek
A saját szerkesztőségi tartalmaink mellett külső forrásokból is aggregálunk; az átvett híreknél feltüntetjük az eredeti forrást és a visszalinket.
Vezető hírKispesten folytatnánk a jó sorozatot
Háromhetes bajnoki szünet után ma 16:45-kor a Honvéd otthonában folytatjuk az idényt. A Vasas és a Zalaegerszeg legyőzése, valamint a derbin megszerzett pont után van mire építenünk, és jó lenne újabb győzelemmel visszatérni a bajnokságba. A Bozsik Arénában azonban olyan ellenfél vár ránk, amelynek az utolsó helyről különösen nagy szüksége lenne a pontokra.
Mit várhatunk a Honvédtól?
A Honvéd az utolsó helyről, hét mérkőzés után mindössze hat ponttal várja az Újpest elleni rangadót. A kispestieknek nagy szükségük van a győzelemre, ezért hazai pályán is elsősorban a biztonságra és a lehető legkisebb kockázattal megszerezhető eredményre törekedhetnek. Nekünk viszont éppen ezt kell a javunkra fordítanunk: türelmes, fegyelmezett játékkal, majd a megfelelő pillanatban gyors támadásokkal komoly gondot okozhatunk nekik.
A derbi után hazai győzelmet várunk
Vasárnap 17 órakor a Zalaegerszeget fogadjuk a Szusza Ferenc Stadionban, az NB I 8. fordulójában. A Vasas elleni győzelem és a derbin megszerzett pont után bizakodva várhatjuk az újabb hazai bajnokit, amelyen tovább erősíthetjük a helyünket az élmezőny közelében. Ehhez azonban egy önbizalmát éppen visszanyerő ZTE-t kell legyőznünk.
Mit várhatunk a Zalaegerszegtől?
A ZTE a 11. helyről, hat ponttal érkezik a Szuszába: hét bajnokin két győzelem és öt vereség a mérlege, döntetlent még nem játszott. A helyezésük alapján könnyű lenne kedvező ellenfélként tekinteni rájuk, az utolsó két tétmérkőzésük azonban már javulást mutat. Egy alaposan átalakított, fiatal és gyors csapattal találkozunk, amely különösen akkor lehet veszélyes, ha területet adunk a támadóinak.
Hajóval érkeztünk, kétgólos hátrányból álltunk fel – az Újpestet nem lehet leírni!
A Dunán már a mieink vonulása megadta a derbi hangulatát, az Üllői úton pedig a csapat mutatta meg, hogy van benne tartás. Kétgólos hátrányból kapaszkodtunk vissza a Ferencváros ellen, miközben 1–0-nál egy büntetőgyanús esetnél a VAR-vizsgálat után is hiába vártuk a sípszót. A régóta várt derbigyőzelem ezúttal is elmaradt, de azért, ahogyan 0–2 után visszajöttünk a mérkőzésbe, kijár az elismerés.
Derbi az Üllői úton
Vasárnap 17:45-kor jön az, ami sosem csak egy bajnoki: FTC–Újpest, derbi az Üllői úton. Mi a Vasas elleni 3–1-es fordítással érkezünk, a túloldalon pedig nem éppen nyugodt a háttér: Fradiváros-ügy, vizsgálatok, magyarázkodás és sűrű meccsterhelés. Nekünk ebből egy dolog számít igazán: elrontani a vasárnapjukat.
Mit várhatunk az FTC-től?
A Ferencváros öt bajnoki után három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, 10 ponttal áll. Borbély Balázs egy szűkebb, jobban rotálható keretet próbál kialakítani, de ettől még nem kell félteni őket: a minőség és a variációs lehetőség továbbra is bőven megvan. Nekünk az lesz a legfontosabb, hogy ne hagyjuk őket kényelmesen felépíteni a játékukat.
Húsz perc alatt fordítottunk – 3–1 a Vasas ellen, de a végeredmény szebb a játéknál
A 3–1-es végeredmény első ránézésre magabiztos hazai győzelmet sugall, a mérkőzés képe azonban ennél jóval összetettebb volt. Közel hetven percig nem találtuk igazán a saját játékunkat, hátrányba kerültünk, és a Vasasnak lehetősége volt lezárni a találkozót. Aztán a cserék, a nagyobb intenzitás és a megnyíló területek teljesen megfordították a meccset. Az utolsó húsz perc nagyon biztató volt – de éppen azért érdemes különválasztani attól, amit előtte láttunk.
Itthon kell javítanunk – ma este a Vasas érkezik a Szuszába
A paksi 2–0-s vereség után hazai pályán javíthatunk: ma este 19:30-kor a Vasast fogadjuk a Szusza Ferenc Stadionban. Az angyalföldiek újoncként remekül kezdték a bajnokságot, és egy ponttal előttünk állnak a tabellán, így egyáltalán nem könnyű mérkőzés vár ránk. Nekünk azonban elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk: stabilabb védekezésre, pontosabb támadójátékra és arra lesz szükség, hogy ismét mi irányítsuk a saját hazai mérkőzésünket.
Pakson újra előjöttek a régi problémák
Három veretlen bajnoki után Pakson szakadt meg a sorozatunk: Windecker József és Szalai József első félidei góljával 2–0-ra nyert a hazai csapat. A vereség azért különösen bosszantó, mert az első játékrészben nekünk is voltak lehetőségeink, de míg a Paks könyörtelenül kihasználta a hibáinkat, mi ezúttal nem tudtunk élni a saját helyzeteinkkel. Kétgólos hátrányban pedig ismét előjött az a problémánk, hogy felállt védelem ellen kevés igazán hatékony megoldásunk van.
Mit várhatunk a Vasastól?
A frissen feljutott Vasas öt forduló után alighanem a várakozások felett teljesít: két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel, nyolc ponttal a tabella harmadik helyén áll. Kilenc gólt szereztek és mindössze négyet kaptak, miközben támadásban több játékosuk is jó formában van. Erős Gábor csapata szeret labdával játszani, de gyors átmenetekből is veszélyes, ezért egyáltalán nem tipikus újonc érkezik a Szuszába.
Pakson folytatnánk a jó sorozatot – újabb komoly erőpróba jön
Két győzelem és egy döntetlen után ma Pakson folytatjuk a bajnokságot. A Debrecen és a Kisvárda elleni 4–2-es sikerek után az MTK ellen ugyan megtört a győzelmi sorozat, de a veretlenségünk megmaradt. Négy forduló után hét ponttal és tíz szerzett góllal várjuk az újabb idegenbeli mérkőzést. Most az lenne az igazán fontos, hogy a jó eredmények mellett a játékunk is újra közelebb kerüljön ahhoz, amit Kisvárdán már hosszabb időszakokon keresztül láthattunk.
Mit várhatunk a Pakstól?
A Paks négy forduló után egy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel, négy ponttal áll a tabella kilencedik helyén. Bognár György csapatától azonban a gyengébb rajt ellenére sem várhatunk óvatos futballt. A paksi játék alapja továbbra is a direkt, fizikális és kifejezetten támadó szemlélet, ráadásul Szalai József személyében jelenleg az egyik legjobb formában lévő center áll a rendelkezésükre. Böde Dánielre ugyanakkor hosszabb ideig nem számíthatnak: combfeszítő-szakadás miatt műtét vár rá, és várhatóan 3–4 hónapot kell kihagynia.
0–1
2–2
2–0
2–4
2–1
2–2