Ez az ősz úgy kezdődött, hogy nyár volt...

A mondat önellentmondása a hazai fociban nem értelmezhetetlen, és ha belegondolunk, hogy az NB1-et az ellentmondások országában rendezik, tulajdonképpen minden a helyére is kerül.

És persze ennek az országnak vagyunk állampolgárai, ebben az országban szocializálódtunk, így nem csoda, hogy mi magunk is tele vagyunk ellentmondásokkal, gyakran nem csak egymással, hanem magunkkal is vitatkozunk. A vita persze előrevisz, mert nem árt, ha sok szempontból látjuk ugyanazt a problémát, de ehhez azért kell némi el- és befogadás! A vita ugyanis önmagáért nem jó, de információt szerezhetünk, többet tudhatunk meg a minket körülvevő világról!

Volt egy vita arról is, hogy a statisztikai adatok, azok feldolgozása vajon mennyire írja le a játékot, mit tesz hozzá az értékeléshez. Sőt, felvetődött, hogy nincs értelme a stat adatoknak, mert attól, hogy magas értékeket ér el egy csapat, még lehet bőven nézhetetlen egy meccs, de az is egy észrevétel volt, hogy a mennyiségi adatok önmagukban nem mondanak semmit, mert a minőség egyáltalán nem mindegy, hiszen a nézhetőség inkább minőségi kérdés. A vitát nem lezárva, és nem cáfolva a statisztika ellen felhozott érveket, megpróbáljuk értékelni ezt a nyáron kezdődött őszt!

A mögöttünk lévő hét meccs talán mindenkit meglepett (két gyenge meccs kezdésként, majd négy győzelem, a végére pedig egy döntetlen) - a körülményeket ismerve szerencsére pozitív értelemben. Egy csapat eredményessége rendkívül sok tényező eredője, mi most maradunk a pályán, az ott történteket igyekszünk megmutatni egyfajta szemszögből, a számok nyelvén.

Kóstolónak egy-két – talán meglepőnek tűnő – kérdés, állítás:

• Az utolsó, az MTK ellen 0:0-s döntetlennel zárult találkozón csapatunk magasan a legjobb teljesítményt nyújtotta eddig. Ez hogy lehet?
• Azokon a mérkőzéseken, amikor nagy arányban múltuk felül labdabirtoklásban az ellenfelet, kétszer kikaptunk, egy döntetlent játszottunk, viszont csak egy alkalommal nyertünk! Változott a stratégia? Mi a győzelem kulcsa?
• Az elvesztett és visszaszerzett labdák egyenlege csak négy játékosunknál pozitív! Hogy lehetséges ez?
• A kanadai táblázaton egy védőnk szerepel – holtversenyben – a második helyen. Ennyire gólerős a védőnk?
• Csak öt játékosunk teljesített átlag felett az InStat adatai szerint. Ez azt jelenti, hogy gyenge a csapat?
• A harmadik legkevesebb ponttal értékelt játékosunk volt a harmadik legtöbb időt a pályán. Ki lehet ő?
• Mezőnyjátékosaink közül csak három játékos nem lőtt kapura. Kik lehetnek ők?
• Csapatunk lövései közül több talált kaput, mint amennyi mellé ment. De vajon hány kísérlet volt?

Remélem, hogy ezek az érdekes állítások, és a kérdések felkeltik érdeklődéseteket! Ezen túl persze mélyebb összefüggéseket is szeretnénk feltárni! Szeretnénk megfelelni olyan kérdésekre, amelyekre talán nincs is egyértelmű válasz, de egyfajta szemlélet mentén mégis új információt nyújthatunk.

A következő napokban – kihasználva a bajnoki szünetet – kétnaponként jelentkezünk egy sorozattal, ami egyfajta értékelése lesz az elmúlt hét mérkőzésnek. Egyfajta szemszögből, egyféle vizsgálati módszerrel – szám szerint! Reméljük, hogy lesznek új információk, érdekességek, amik kicsit árnyalják a kialakult képet, miközben tudjuk, hogy nincs nálunk a bölcsek köve, meglátásaink szubjektív verdiktek , még akkor is, ha azok objektív alapokon (számok) nyugszanak.

By

Mr. Boo Szám szerint 2016-08-24

… azaz „első éjszaka joga” jutott eszembe, mikor azt olvastam, hogy az Újpest elvette a Vasas szüzességét (ismeretlenül is köszönöm ezt a mondatot!) ezen a kissé szeles nyári estén. Igen, nagyon kellettek a pontok, nagyon kellett, hogy egy most éppen jó passzban lévő együttes ellen győzelmet arasson csapatunk! Az első két forduló sikertelensége után biztató volt a Paks elleni győzelem, de – az InStat adatok alapján – voltak hiányosságok.

By

Mr. Boo Szám szerint 2016-08-10

Nagyon tartottam a szombati meccstől, mert amikor Szalai Ádám a magyar edzőkre tett nem éppen kedves kijelentést, akkor „Csertői közölte, hogy tudnak ők mindent, s akár a Barcelona edzését is levezényelhetnék.”  Gondoltam, ennek a fele se tréfa, mert – ahogy már többször megállapítottuk – az ÚJPEST nem a Barcelona, ide nem jön úgy játékos, hogy fél, egy évet nem játszik a klub regisztrációtól való eltiltása miatt. Nos, aki a Barcelona csapatánál megállná a helyét, az – megtámogatva némi radioaktivitással – csodákra lehet képes! Nálunk meg ugye nincs igazolás - egyesek szerint labda se nagyon -, így bizony a helyzetnek megfelelő szerénységgel a tisztes helytállás máris szép eredménynek tűnt…

Már-már kezdtem félni tőle, hogy megint nem sikerül pontot szerezni, de akkor bevillant, hogy magyar edző mondatai miatt aggódom! Ezért aztán utánamentem a dolognak, mi is volt az, ami Szalaitól elhangzott, és a Magyarországon világhírű edzőt ennyire felidegelte. Imé:

„Az nem járja, hogy van a válogatottnál egy edző, aki elmondja, mit kellene csinálni, majd hozzáteszi, a többit, srácok, oldjátok meg. Tíz vagy húsz éve hülyítjük a népet, elvárunk dolgokat, de nincs miből építkezni, nem nevelünk ki tehetségeket. Olyan játékosok vannak a válogatottban, akik nem tudják felvenni a versenyt a topligákban edződőkkel.”

Aki ezen vitázik, az lehet, hogy a csapatától várja el a helyzet megoldását, vagy éppen hülyíti a népet, esetleg nem nevelt még ki topligában játszó játékost? Nem tudom, lehet választani a fentiek közül, én nem mondanék semmi negatívat az antifoci hazai helytartójáról.

De miért téma ez? Kezdem a végén, a meccs utáni nyilatkozattal: „A második félidőben nyomás alatt tartottuk ellenfelünk, de akkor sem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket.” Nos, itt a lehetőség, hogy végre kiderüljön, Háry János kései leszármazottja adta a nyilatkozatot, vagy egy profi futballszakember! A számok – ha nem is írják le a mérkőzést teljeses egészében, az emóció pedig távol áll a matektól – nem hazudnak, megmutatják a valóságot. Hozzá kell tennem, hogy amikor ezeket a sorokat írom, már csak babonából sem nézem meg az adat-táblákat, de leginkább kíváncsi vagyok, hogy a Háry vs. fociedző kérdésben bejön-e a tippem… Nézzük meg tehát szám szerint!

Ezúttal a játékosok táblázatával kezdem:

Itt bizony nincs jelentős különbség, elsőre azt látom, hogy nálunk eggyel több 200 pont feletti teljesítmény volt. Erős a gyanúm, hogy nem ezen a szinten, vagy legalábbis nem a számok felsorolásszerű megjelenítésével láthatunk kissé tisztában. Fontos ugyanis, hogy az egyes csapatrészek hogyan teljesítenek, volt a pályának olyan része, ahol egyértelmű fölényt mutatnak az adatok? Térben elhelyezve, ezt látjuk:

Sárga körvonalú „felhőkkel” jelöltem a kezdőcsapatok azon területeit, amit a 200 pont alatti játékosok játszottak be. Ebből az látszik, hogy nálunk a jobb hátsó alakzat, valamint az egyik támadónk volt a gyenge pont, míg az ellenfélnél a középpálya szinte egésze, illetve az egy szem támadó általalkotott – igen jelentős! – területen játszók teljesítettek az átlagtól elmaradóan. A cserék persze megoldhatták volna a helyzetet, de a csereként pályára lépők azonos, vagy kicsit még gyengébben teljesítettek. Ez mindkét csapatra igaz, de az ellenfél esetében nem a keret kialakításába nem szóltak bele külső körülmények, azonos, vagy jobb képességű játékosok lehet(né)nek akár a cserepadon.

A másik fontos tény, hogy az ellenfél posztra cserélt, a hadrend nem változott, attól függetlenül próbált változatlan felállással eredményt elérni edzőjük, hogy mi az eredmény, vagy éppen, hogy melyik szakaszában tartott a mérkőzés. Ezzel szemben nálunk a cserékkel a felállás is változott, az edző a körülmények figyelembevételével (ide tartozik a keret meghatározta lehetőségek is!) változtatott a játékon! Ezzel persze nem akarom összevetni a két edző teljesítményét, almát a körtével egyébként sem ildomos…

Eddig tehát annyit sikerült kideríteni, hogy csapatunkban kevesebb volt az átlag alatti teljesítmény, és a gyengébben teljesítők nem egy tömbben, a pálya jelentős részét lefedve helyezkedett el a pályán, hanem két kisebb „szigetre” korlátozódva helyezkedtek el. Csapatunk tehát jobban volt elosztva, jobban átgondolt felállással jelentünk meg, Vignjevic mester nem csak az alapvető képességeket, hanem a pillanatnyi formát is figyelembe vette! Lázok lecserélése pedig azt is megmutatja, hogy edzőnk nem csak egy mérkőzésben gondolkodik, hanem a bajnokság egészét próbálja felépíteni, ugyanis gólszerzőnk talán elbírt volna még egy kis terhelést, de a komoly műtét után még nem teljesen 100%-os játékost az edző megkímélte egy esetleges újabb sérüléstől.

Nézzük meg tehát a csapatstatisztikát! Fontos ugyanis, hogy az játék egyes, mérhető elemei mit mutatnak. Kérdés például, hogy az előző mérkőzés után többek által felvetett problémák megoldódtak, vagy inkább még rosszabb irányba mentekel a dolgok!

Nos, kettős érzéssel nézegetem a számokat; egyrészt látok egy elég erőteljes elmozdulást a célfutball irányába, másrészt viszont van egy-két olyan pont, amire - ha a célfoci egy elhatározott irány – nagyobb hangsúlyt kell fektetni! Mire gondolok?

A labdabirtoklásban alulmaradtunk (43/57), ami egy változó stratégia mellett nem probléma, erre szokták mondani, hogy „átadtuk a teret”, meg „kontrákra építettük fel támadójátékunkat”, azonban vannak kétségeim afelől, hogy ez egy kifejezetten előre kigondolt elem a játékunkban. Ugyanakkor tény, hogy a pálya talaja egyszerűen nem alkalmas a sokpasszos játékra, időnként még a libák is hasra esnének a göröngyökön, így a libalegelő sem biztos, hogy jó jelző lenne a játéktérre. Nem tudom eldönteni tehát, hogy mennyire tudatos a dolog, mégis – a játék képe alapján – ez bizony így volt jó.

Öröm viszont, hogy lövéseink pontossága javult, és a kaput találó lövések aránya 37,5%-ra emelkedett, a kaput találó lövések mintegy 2/3-a pedig a hálóban is kötött ki (de egyet nem adott meg a játékvezető…). Az ellenfél részéről azonban sokallom a 9 leadott lövést, még akkor is, ha ezek kevésbé jelentettek veszélyt, mint a mi próbálkozásaink.

Jól látszik, hogy az ellenfél mindössze 2 (22%), míg csapatunk 4 (50%) kísérletet mutatott be a tizenhatoson belülről! Itt a példa, hogy a számok önmagukban nem elegendőek, ha van még egy dimenziónk (tér), akkor azért korrektebb képet kapunk. Kiemelendő Diarra 4 próbálkozása, és hozzá kell tenni, hogy Andric közelről leadott lövése is Diarrának köszönhető, ugyanis egy szélső elfutás után parádésan tálalt középre! Így nem csoda, hogy kissé féloldalas a lövéseink elhelyezkedése, a csapat jobb oldala nem csak védekezésben, hanem támadásban is gyengébb volt kicsit.

A szögletek aránya kiegyenlített (4/4), igazán nem ír le sokat a mérkőzésről, de meg kell jegyeznem, hogy a magasan beívelt labdáknál Szabit még mindig nem érzem elég biztosnak (de határozott javulás van, dicséret érte!), míg Kálnoki-Kis ezen a téren bizony kiemelkedőt nyújtott. A légteret középső védőnk biztosan tartotta ellenőrzése alatt, és társa Kecskés sem maradt alul a fejpárbajokban. Ez már önmagában sokat jelent, hiszen az első két fordulóban a védelem közepén, illetve a légtérben vesztettük el a meccseket. Határozott fejlődést látok tehát, védekezésben a hibák jó részét pedig sikerült kiküszöbölni! Persze nem szabad azért ettől nagyon elégedettnek lenni, mert a Paks csapata sem égimeszelők hada, ahogy ez rólunk sem igazán mondható el.

Szabálytalanságok terén bizony „jobban” teljesítettünk (19/13), de a sárgalapok egyenlő száma azt mutatja, hogy nem kellett már-már menthetetlen helyzetben vétenünk a szabályok ellen, hanem inkább csak kisebb faultokkal sikerült az ellenfél lendületét megtörni. Meg kell jegyeznem, hogy Diarra esetében sokszor nem szólalt meg a síp, mikor ellene szabálytalankodtak. Ezzel nem a bírói ténykedést szeretném kritizálni, másra szeretném felhívni a figyelmet. Játékosunknál sok esetben tényleg nem eldönthető, hogy az fizikai adottságai miatt (a madárcsontú bizony ideillő jelző), vagy színészkedés miatt huppan a földre. Valószínű, hogy mindkettő igaz lehet, ez is az is előfordul természetesen, de ezek között – legalábbis számomra – sokszor nem felismerhető a különbség. Ez pedig megzavarhatja a bírót, és ítéleteibe hibák csúszhatnak, de ezen a mérkőzésen az előzőek okán nem rónám fel a bírónak!

A pontos passzok számában kimutatható jelentős fölény (+35%!) lehet a stratégia része (ha nem apró passzokkal, hanem a kevésbé pontos hosszabb, ívelt átadásokra építjük fel a játékot), de a pontosság százalékos értékében pedig nincs ilyen nagy különbség (80/83). Ez magyarázható, de megint nem tudom eldönteni, hogy ez tudatos volt, vagy nem… Minden esetre nem nagy tragédia, minkét csapat a magyar átlagot meghaladó pontossággal hozta le a meccset, ez dicséretet érdemel.

Ami elsőre is feltűnt, és – nálam legalábbis – a célfoci egyik alapvető „kelléke”, az, hogy a nyert párharcokban fölényt kell kialakítani! Ez bizony nem sikerült, a párharcokat 47/53-as aránnyal szintén a vendégek nyerték… Ez lehet, hogy csak az én vesszőparipám, de sok mérkőzésen jelent problémát. Mintha játékosaink az egy-egy elleni szituációkat még mindig nem kezelnék jól, még mindig inkább egy rossz passzt választanának, semmint egy meglepő egyéni alakítást. Mindez akkor történik, amikor végre van egy játékosunk (Diarra), aki pedig szívesen belemegy az ilyen szituációkba, nem ijed meg akár a védelemben elő- előforduló tornyoktól sem. Persze éppen ő lehet az, aki miatt a statisztika az ellenfél fölényét mutatja, ugyanis az egy-egyekkel rendszeresen próbálkozott a szélen, és itt bizony a védője sokszor megállította. Amikor azonban nem, akkor gólt érő beadás lett a vége…

Az előzőek ellenére a számok azt mutatják, hogy ezúttal – ellentétben a korábbi két mérkőzéssel – a jó stratégia mellett, a korábbi jó csapatszellemet megtartva, most az egyéni teljesítmények elérték azt a szintet, ami elég egy meccs megnyeréséhez! Sajnos arról még nem beszélhetünk, hogy ez minden körülmények között, és minden majdani ellenféllel szemben győzelmet fog jelenteni, de az irány határozottan jó, a csapategység után kezdenek megjönni az egyéni teljesítmények is. Az pedig majd csak a jövő mutatja meg, hogy a látszólagos stratégia-váltás tudatos döntés, vagy csak „így sikerült”, de akár egyik, akár másik feltételezés igaz, van még hova fejlődni, kell még csiszolni a csapat játékát.

HAJRÁ LILÁK!

By

Mr. Boo Szám szerint 2016-08-02

Vereség. Megérdemelt? Milyen vereség lehet megérdemelt, amit a kedvenc csapatom szenved el? Ilyen nincs – vagy mégis van? Azért láttam jobbnak csapatunkat, mert elfogult vagyok, vagy mert tényleg így volt? De akkor miért a vereség? Gólra játszák, gólra játszák – mantráztam magamban szombat éjszaka, mígnem egyszercsak meglepetésszerű gyorsasággal elaludtam. Nem volt kellemes a kora esti élmény, így persze jöttek a vadabbnál vadabb álmok A csúcspont ez volt:

Színhely: San Francisco, Oakland.

- Pénzt vagy életet!

- Életet!

A revolveres merénylő ettől a választól úgy megijedt, hogy visszahőkölt. A számtalanszor elhangzott támadó felszólításra, amióta a világ világ, először hangzott el a fenti válasz. A rabló lövésre kész pisztolya megrezdült a kezében, és egyszerűen nem tudta, hogy mit tegyen. A megtámadott egyén két karját nyugodtan felemelte, mint akit nem érdekel, hogy mi lesz.

A rejtői világ olyan elementáris erővel hatott a maga abszurditásában is életszerű álomban, hogy felébredtem, és megfogadtam magamnak, ezt megjegyzem, és utána megyek a dolognak, miért pont ezt álmodtam. Hát bizony a vasárnap, meg a hétfő azzal ment el, hogy ez járt a fejemben… Őrület, de olyan volt, mint mikor az ember rákattan egy dallamra; akarja, nem akarja, azon kapja magát, hogy dúdolja, énekli…

Megoldás nincs… Szuper, akárhogy is kattogok rajta, nincs megoldás, így figyelmem eltereléseképpen előveszem a hétvégi meccset. Megrázó volt, talán kiüti a „dallamot” a fejemből… Na és akkor esett le!!! A Bognár!!! Nem gondoltam, hogy Esztike néni – sváb tanítónőm – ékes német nyelvre tanító órái ilyen mély nyomot hagytak elmém egy rettenet jól eldugott kis zugában! Pedig – hittem eddig! - jól sikerült izolálni ezt a területet, mert bizony a német nyelv almája kissé messze pottyant le tőlem… Na de – ha a fene fenét eszik, sem értem, miért! – beugrott; Bognár = Wagner! A „kis Bogesz” tehát - Wágner úr személyében - álmomban is lecsapott rám, miután ébren már kétszer lezúzott! Egy gól, egy gólpassz (eleve rémálom!), és még egy valódi rémálom is… Nem lesz ez sok egy napra?

Ja, senki ne féljen, a fent megálmodott/idézett regény-részletben a megtámadott Wágner úr nem áldozat, sokkal inkább a szerencsétlen rabló az. Egy pár mondattal később ugyanis a „drága rablovics úr” (később már sztrovacsek) mindenét odaadja a megtámadottnak! Ahogy Bognár is „ellopta a show-t”, ahogy pestiesen mondják. Pedig a játék alapján úgy tűnt, hogy ő az áldozat…

Vagy mégsem? Erre csakis a számok felehetnek! Nézzük tehát szám szerint:

Csapatstatisztika

Labdabirtoklás terén – nem nagy meglepetésre – megnyertük a meccset, és az 56/44 arány nem is elsöprő fölény, mégis mutat némi dominanciát. OK, ezzel ugyan nem sokra megyünk, mert mit ér a labda, ha azzal nem célozzuk meg a kaput? Nem sokat, de akkor még mindig jónak kell(ene) lenni egy gól nélküli döntetlenre, és persze csapatunk eleje akár még szerencsés is lehet. Na, attól tartok, hogy az ilyen esetlegességek Vignjevic mester tervébe nem férnek bele, így marad a – látszólag – kockázatosabb elsőszándékú foci, ahol dmoninanciára türekszünk. De milyen eredménnyel? Hol vannak a lövések?

Nos, a lövések bizony jönnek, több is jön, mint az ellenféltől, kísérletünk ugyanis van bőven, 19 az ellenfél 8 kísérletével szemben! Bár az ellenfél minőségben kicsit jobb (50%, azaz 4 lövés talál kaput), gondolhatnánk, hogy sok lúd disznót győz (csapatunk lövéseinek 42%-a, 8 lövés talál kaput). Na de – itt jön a képbe Bognár Wágner – a mi lövéseinkből egyetlen gól (tizenegyesből…), míg az ő lövéseikből kettő találat születik. Mi lehet ennek az oka?

Menjünk tovább, ha már az okokat keressük, nézzük meg a többi mutatót is! A szögletek (6-11) a mi fölényünket mutatják, na meg azt, hogy bőven voltunk az ellenfél kapuja előtt, a szabálytalanságok (18-12), valamint a sárgalapok (6-2!) Diósgyőrnél kimutatott számbeli fölénye pedig azt mutatja, hogy bizony nem nekünk kellett kapaszkodnunk! Vagy ezek az adatok csak azt mutatják, hogy szombati ellenfelünk harcosabb volt, mint mi? Nem tudom, lehet, hogy harcosak voltak, de – a mezőnyben – elég kis hatékonysággal rontották el játékunkat!

Mire alapozom ezt? A passzok száma (254-462), valamint a pontos passzok aránya (75,6%-84,93%) is javunkra dőlt el, dominanciánk nem kérdéses még itt sem! Őrület, akkor bizony nem marad más mint ami már sok esetben hiányzott… A párharcokban maradtunk alul – gondoltam én -, de a számok bizony mást mutatnak!

Csapatunk párharcokban mutatott 56-44-es fölénye bizony meggyőző, nem vitás, hogy ki volt az, aki az egy-egy elleni párharcokban jobb volt.

De akkor mi döntött? Hogy lehet, hogy minden tekintetben jobb csapatunk mégis vereséget szenvedett? Valószínű, hogy olyan mutatókban kell keresni a választ, amit az előzőekben nem taglaltunk – feltéve, hogy hiszünk benne, a számok bizony megmutatják a meccset feketén-fehéren. Az előzőekben főleg mennyiségi mutatókat boncolgattunk, minőségi mutatók kisebb számban szerepeltek, és az előforduló hibák, erősségek térbeli eloszlását sem vizsgáltuk meg.

Sajnos a kulcspasszok száma nem áll rendelkezésre, de kettőt biztosan azonosított mindenki – ez pedig a két kapott gólunkat előzte meg; az egyik egy pontosan a fejre varázsolt szögletrúgás volt Bognártól, a másik pedig egy hátracsúsztatott labda Griffith-től. Ez már elég volt, mert hasonlót keveset láttunk, csapatunk fölénye meddőnek bizonyult, passzaink többsége oldalpassz volt, az előre-játékban már sokkal kevésbé voltak jó passzaink. Ami a térbeliséget illeti, az a gyanúm, hogy lövéseink messzebbről találtak kaput, az ellenfél jól teljesítő védőivel szemben pedig az ezúttal gyengébben teljesítő védőink álltak szembe. De mit tudunk erről?

A végén kezdem; lövéseink 58%-a (11) a tizenhatos vonalon kívülről (néhány egészen messziről) érkezett, míg ellenfelünk kísérleteinek csak 37%-a (3) jött erről a területről. A bajt tetézi, hogy ebből a 3 kísérletből az egyik gólban végződött… Wágner-effektus… Grafikusan így néz ki:

Ezzel együtt azonban elvárható lenne, hogy ennyi kísérletből gól, gólok szülessenek, de ha jobban belegondolunk, a mi távoli lövéseink átlövések voltak inkább, míg az ellenféllel szemben – például a gólnál – nem állt védő a labda és a kapu között! Úgy tűnik, hogy sok esetben a lövés csak azért született meg, mert pillanatnyilag nem volt jobb megoldás – egy újabb passz képében. Játékunk tehát a dominancia ellenére sem eléggé irányul a kapura.

A térbeli eloszlás másik vetülete az, hogy milyen erők csapnak össze egy-egy részterületén a pályának, milyenek az egyes játékszituációkban az erőviszonyok. Nos, itt bizony kicsit megcsúsztunk, mert míg az ellenfél játékosai közül több támadó teljesített 200 pont felett, a velük szemben álló középső védőink, valamint egyik védekező középpályásunk bizony messze alulteljesítette ezt a szintet:

Ez még nem lett volna elég egy vesztes meccshez, mert ha támadóink jól teljesítenek, egy sokgólos mérkőzésen akár térdre is kényszeríthettük volna az ellenfelet. Sajnos azonban támadóink egy része (Lázok, Bardhi, Angelov) sem voltak éppen a helyzet magaslatán. Mintha a középső tengely nem akarna összeállni; középső védőink, középső támadóink nem tudják hozni a szintet, ami a győzelemhez segítené csapatunkat.

Összegzésként azt tudom mondani, hogy a meccset nem csapat szinten vesztettük el, hanem egyéni hibák, egyes gyengébb teljesítmények vezettek a vereséghez. Hallottam vitáról, ami arról szólt, hogy ez vajon az edző, vagy a keret hibája, mert mintha a keret nem lenne képes azt a játékot produkálni, amit a Mester elvár tőlük. Erre nincs válaszom, a számok ezt már bizony nem mutatják meg!

Mielőtt eret vágnánk, azonban fel kell hívnom a figyelmet arra a nem elhanyagolható tényre, hogy – az egyéni hibák ellenére – csapatunkból 6 játékos teljesített 200 pont felett, ami bizony messze átlag felettinek számít az nb1-ben! Általánosan elmondható, hogy 3-4 200 pont feletti teljesítmény az első osztály átlaga, így én azt gondolom, hogy ezúttal az ellenfél jobb egyéni teljesítménye akadályozott meg a három pont megszerzésében, úgy is, hogy csapatként egyértelműen mi voltunka jobbak! Most úgy áll tehát a dolog, hogy az egyéni teljesítményeket kell optimalizálni, kissé fejleszteni azokat a területeket, ahol lemaradás tapasztalható az egyes játékosoknál, és nem marad el az eredmény!

HAJRÁ LILÁK!

By

Mr. Boo Szám szerint 2016-07-25