All Stories

Identitásunk, jövőnk - Az Újpest megmentése 2. rész

Folytatom. 

Ahhoz, hogy lássuk a hibákat, először ki kell mondanunk, hogy mihez képest vannak hibák. Mert az ugye egyértelmű, hogy a Szabó Bence-féle "a futballcsapat az UTE egy szakosztálya, bajnokok vagyunk, de csődbe megyünk" modell nem működött. Az is nyilvánvaló, hogy a Tolnai Sándor-féle offshore cégháló sem volt megoldás. És az is, hogy Lukács Ferenc pénze is elfogyott. Vagyis nem a múlthoz kell visszatérnünk, hanem a múlt pozitívumait és örökségét felhasználva egy ideális, áhított, de korábban talán soha el nem ért (vagy csak nagyon régen elért) állapotot kell körülírnunk. Vagyis ki kell mondanunk, milyen Újpestet akarunk!

Ezt könnyű egy szóval meghatározni: sikereset! Viszont az, hogy mi a siker mindenkinek mást és mást jelent. Egy futballklub lehet sikeres, mert sok profitot termel. Vagy lehet sikeres, mert állandóan trófeákat szerez. Vagy lehet egy klub úgyis sikeres, hogy közben nem nyer semmit, nem termel profitot, de rengeteg helyi gyerekből nevel focistát, és fontos szerepet tölt be egy közösség életében. (Itt szúrom közbe, hogy mindig is irigyeltem az angol futballklubokat, akikben a szurkolói még sohasem csalódtak. Lehet, hogy a csapatuk kiesett, vagy sohasem jutott a harmadosztálynál feljebb, de hogy a pályán lévő játékosok minden mérkőzésen tudásuk 100%-át nyújtották, az biztos! És az is fantasztikus, hogy pusztán a példa kedvéért mondjuk egy Brentford FC, bár a világháború óta csak a 2-4. osztályokban szerepelt, a szurkolói mindig is kitartottak mellette, a klub szeretete szülőkről gyermekekre hagyományozódott, és sohasem veszítette el a bázisát. Ez is egyfajta siker!)

És lehet olyat, ahol mindez megvan egyszerre! Viszont az összes olyan klubnál, ahol ezek a faktorok együtt működnek, ezeknek a működése csak következmény! Mégpedig annak a következménye, hogy ezekben a klubokban van szív és van lélek! Mindemellett rendkívül professzionálisak, élen járnak szakmailag, marketingben, vagy éppen utánpótlás nevelésben, de ennek csak az az oka, hogy a klub minden alkalmazottja, vezetője, edzője, játékosa a szívét és a lelkét beleteszi abba a munkába, - vagy inkább hivatásba - amit nap mint nap a klubért tesz. Ha ez a szív és lélek tudással és pénzzel párosul, az magától fogja hozni a sikereket! Ha szív és lélek nincs, csak a pénz és a profizmus, az legfeljebb talmi csillogást hozhat.

Mondok néhány példát. Liverpool FC - hiába az amerikai tulajdonos és a német edző, a klub szellemisége változatlan. Mindent elmond, hogy a szurkolók legismertebb dalának a sorait ("You'll never walk alone") a klub címerének részévé tették! Borussia Dortmund - ahol megépítették a világ legnagyobb méretű, 25 000 férőhelyes lelátóját, csak a szurkolótábornak (még úgy is, hogy minden nemzetközi meccsre sok munkával "át kell szerelni" a Südtribünét ülőhelyessé, hogy megfeleljen az előírásoknak). Vagy az FC Barcelona - ahol a klub jelmondata ("Més que un club" - több, mint egy klub, ráadásul katalánul) is mindent elárul az identitásukról, és ahol ugyanazon filozófia szerint szervezik a klubot, mint 20-40 vagy éppen 80 évvel ezelőtt. (Persze lehet mindegyik klubban kifogást vagy problémát találni, és nyilván mivel más körülmények között, más közösségekben működnek, egyik sem adaptálható egy az egyben Újpesten, de az értékeik elvitathatatlanok. És nem, nem vagyok ezen klubok szurkolója. Egyedül az Újpestnek szurkolók, a külföldi foci elsősorban klubfilozófiai, másodsorban szurkolói és csak harmadsorban futballszakmai szempontból érdekel. Ezen kritériumok alapján nyilván van, akivel szimpatizálok, és van, akivel nem. De szurkolni kizárólag az Újpestnek szurkolok!)

Mondok néhány magyar példát is, de nem a futballból, nem a sportból. Mi a siker? A Tesco által sütött, 249 Ft-os félbarna kenyér, amit az ország minden sarkában lehet kapni, mindenhol és midnig kiszámíthatóan ugyanolyan, és vérprofi élelmiszeri mérnökök sora tervezte meg, hogy pontosan hány milligramm nátrium-hidrogén-acetát, enzim, lisztjavítószer és sütőélesztő kerüljön bele, hogy ehető és olcsó legyen? És siker, mert a Tesco halálra keresi magát rajta? Vagy Vajda Józsi és a Pékműhely a siker, ahol tudjuk, hogy a kenyérben kizárólag liszt, só és víz van, ahol tudjuk, hogy Józsi - miután bejárta fél Európát a tökéletes kovászos kenyér iránt kutatva - a mai napig minden nap bemegy a pékségébe, maga eteti meg a kovászát, maga gyúrja, dagasztja, keleszti, formázza és süti a kenyerek jó részét? És közben felneveli már a második generációnyi péket (vagyis a saját konkurenciáját), tanít és inspirál Juhász Misitől (Jacques Liszt) Szabadfi Szabolcsig (Panificio il Basilico)? Megszervezi a Kenyér Lelke fesztivált, népszerűsíti a minőségi kenyereket, és a szívét meg a lelkét is belesüti minden falatba? Igaz, fél kg 800 Ft. De míg a Tescos kenyér az - bármilyen profi is - csak kenyér... Józsi (és tanítványai) kenyere viszont érték - és élmény! De leginkább filozófia és hitvallás. Ez az igazi siker!

Vagy vegyük a borokat. Varga Pincészet, évi 15 millió palack borral, profi, ipari háttérrel, 250 hektár saját szőlővel, ki tudja kitől felvásárolt és lepréselt további szőlő tonnákkal, tökéletesen szabályozott permetezéssel, a katalógusból megrendelt profik által fejlesztett borélesztővel, amiről előre lehet tudni, hogy epres vagy éppen vaníliás bukét ad a bornak. Csillivilli, tökéletes, megtervezett, kivitelezett. Üzletileg biztosan siker. Vagy az is lehet, hogy Lenkey Géza (bocsánat, hogy egy kispestivel jövök...), aki Mádon egészen más filozófia szerint készíti fantasztikus borait a sikeres? Kis birtokán minden tőkét személyesen ismer, metsz, gondoz. Autentikus borok készítőjeként csak természetes anyagokat használ, így a borhoz élesztő sem kell, kiforrja magát, olyanra, amilyennek a természet akarja. És csak azt és csak akkor palackozza, amikor úgy érzi, hogy a hordóiban a bor elérte a tökéletes szintet - így egyes tételei akár egy, másfél évtizedig is a hordókban pihennek, egyetlen fillér hasznost sem hozva a borásznak. De mi a nagyobb élmény? Amikor a bolt középső polcáról leemelünk egy Varga bort és otthon ledöntjük? Vagy amikor Lenkey mádi pincéje udvarán a diófa árnyékában egy üveg Flow-t iszogat az ember miközben Pohner Ádám a Bocuse d'Or induló szakács néhány alapanyagból helyben rittyentett ételeit kóstolgatja, majd egy pincetúrán magába szívja a borász gondolatait ("Miért nem költözöl Mádra?" "Mert én kispesti vagyok")? Rövid távú gazdasági siker, vagy szív és lélek, élménnyel és értékekkel párosítva - hosszú távon is maradandót alkotva?

De ugyanez a One Eleven nevű sopron kávépörkölő műhely története is (vagy említhetném a Beyond Withint, a Casino Moccát, stb.). Tschibo, Omnia? Ömlesztett kávébabok ki tudja, honnan, egyenpörkölés, tökéletesen ugyanaz az íz, mindig, mindenhol. A One Eleven és Molnár Attila kávéiról viszont mindent tudunk. Pontosan melyik kenyai, costa ricai vagy éppen nicaraguai ültetvényen, milyen tengerszint feletti magasságban, milyen arabica variánson és melyik farmer termelte, milyen módszerrel dolgozta fel. És tudjuk napra pontosan, hogy a One Eleven mikor pörkölte meg azt a kávét és milyenre. Soha nem lesz két ugyanolyan kávéjuk - de sokkal több ízt, élményt és értéket ad, mint az ipari kávék.

Szív és lélek. Ez az, ami szükséges egy Újpesthez is. Ha ez megvan, akkor tud a klub élményt nyújtani a szurkolóinak és értéket közvetíteni. Nem pedig pusztán ipari kenyeret, bort, kávét adni, mint a tömegek klubja. Az Újpest különleges, és ezt mindig szem előtt kell tartani. A hagyományaitól, az előző részben felsorolt történetétől, a szurkolói közösségétől különleges! Lehet, hogy mostanság nem csillog, lehet, hogy jelenleg nem sikeres. De a Liverpool sem volt három évtizeden át bajnok, mégsem változtatták meg a filozófiájukat! Csak addig próbálkoztak, amíg a saját futballklubról alkotott szemléletükbe tökéletesen beleilleszkedő szakmaiságot megtalálták egy edző személyében! És hogy a Liverpoolnál maradjunk: a klub egy régebbi legendás edzője, aki 1959-ben a másodosztályban vette át és 1974-ben, a csúcson adta tovább a klubot az általa kinevelt utódjának, mit mondott? "Imádtam a futballt, és vissza akartam adni a boldogságot a liverpooliaknak". Hát sikerült. Elég megnézni a szurkolókról (The Kop) szóló 60-as években készült filmfelvételeket, ahogy 30 ezren éneklik a dalokat! Azt gondolom, ezen elvek, gondolatok, filozófia mentén kell újjászervezni az Újpestet.

És azt se felejtsük el soha, hogy egy futballklub lehet magántulajdon, de mindeközben - közérdek! Egy ilyen patinás klub nem csak egy üzleti vállalkozás (lásd a Barcelona jelmondatát!), nem csak egy ember szórakozása, hanem egy közösséget meghatározó, formáló, a közösségnek értékeket közvetítő, élményt adó, azt összetartó erő! És ezt minden pillanatban figyelembe kell venni. Sőt, Újpesten a szokásosnál is hatványozottabban kell figyelembe venni. Mert Debrecennek van Nagytemploma, Egernek vára, de Újpestnek csak sportklubja van! Másról nem ismert, nem híres, más nem fonódik össze Magyarország tizenharmadik legnagyobb közigazgatási egységének, a IV. kerületnek a nevével! És pontosan így is kell bánni vele: mint egy műemlékkel. Becsben tartani, szépítgetni, felújítani... de sohasem lerombolni, soha sem építeni át a felismerhetetlenségig idegen elemekből, idegen anyagokkal... Persze lehet, hogy egy idegen elem, vagy idegen személy adott esetben jobban tudja szépíteni, mint korábban a sajátok. De ő is csak szépítheti és felújíthatja, de nem törölheti el!

Az Újpest a közösség klubja. Nem zöld-fehér gumicsont, amit fentről odadobnak a plebsznek, hanem az értékek, a szív és a lélek klubja kell, hogy legyen. A közösség klubjaként az újpesti futballisták és vezetők évtizedekig részt vettek a szurkolók életében személyesen is. A 20-as, 30-as években a Dumavár székhelyén, a Kör Kávéházban, az 50-es, 60-as években a Baráti Kör tanyáján, az Árpád út 100-ban lehetett találkozni a világklasszis, ám mégis megközelíthető és emberi sportolókkal, edzőkkel, klubvezérekkel (ma meg Újpesten nyilatkozatstop van és hermetikus elzárás a szurkolóktól). Régen évtizedeken át az UTE által szervezett bál volt Újpest életének legfontosabb társadalmi eseménye, ahol megjelent sportoló és gyárigazgató, polgármester és díszpolgár, klubvezető és politikus. Ők együtt voltak Újpest, ők együtt voltak a közösség. Olyan közösséget alkottak, ahová egy régi, most máshol edzősködő volt újpesti futballista bármikor betérhetett, szívesen látták. Ahol a bajba jutottat megsegítették, és a máshol sikeres eredményeinek is örültek. Mert ők is részei voltak az Újpestnek. Ide kell visszatérnünk. Ez pedig véleményem szerint úgy biztosítható, hogy ha a klubmodell a következő tulajdonlásra épül fel:

  • 85% - tőkebefektető, mindenképpen olyan, aki azonosulni tud a klub filozófiájával

  • 5% - UTE, hogy meglegyen és szoros legyen a kapcsolat az anyaegyesülettel, és az utánpótlással

  • 5% - IV. kerületi önkormányzat, hiszen őket mi választjuk, minket képviselnek, és a klub műemlékiségére nekik kell legjobban vigyázniuk

  • 5% - Független és nyílt tagságú, hivatalosan bejegyzett szurkolói egyesület, amibe ebből a csoportból is bárki bármikor beléphet (bizonyos feltételek, pl. tagdíjfizetés) teljesítése mellett, és ami nem az UTE szakosztályaként, az UTE elnöke irányítása alatt működik, mint pl. jelenleg a Baráti Kör. (Erre Angliában is van példa: a Shareholders United például korábban évekig a Man Utd olyan szurkolóit fogta össze, akik a klub kisrészvényesei voltak. Mióta a MUFC nincs a tőzsdén, Manchester United Supporters' Trust a nevük, de más kluboknál is vannak hasonló szervezetek.)

Egy ilyen felállás mindig biztosítani tudja, hogy a klub filozófiája örökké érvényesüljön, hogy a szív és a lélek jelen legyen, hogy a klub szimbólumai sérthetetlenek legyenek, hogy a klub sikeres legyen. Egy ilyen felállás biztosítja azt is, hogy ha a többségi magánbefektető meg akar válni a klubtól (pl. anyagi gondjai vannak, nyugdíjba vonulna, vagy egyszerűen csak nem elég a büdzséje a színvonal fenntartásához), akkor a másik három besegíthessen. Hiszen ne feledjük, Tolnai Sándor (lehet rá sok rosszat és valamennyi jót is mondani) is az UTE Baráti Kör éléről lépett elő az Újpest FC tulajdonosának. De a műemlékére vigyázó mindenkori önkormányzat, vagy az anyaegyesület is tudhat anyagiakat átcsoportosítani, kapcsolati hálójából új befektetőt szerezni, ha szükséges. Így lesz az Újpest újra az, ami volt. Ez az alap, erre kell felépíteni a profizmust, nem pedig önmagában, egy szándékosan lecsupaszított vázra kívülről rákenni. Erre kell felépíteni a szakmaiságot - akár külső erők bevonásával. És esetleg az anyagi sikerességet. Ez a fundamentuma annak, hogy az Újpest újra sikeres klub legyen és visszatérjen oda, ahová tartozik: a csúcsra!

(Folyt. köv.)

Identitásunk, jövőnk - az Újpest megmentése 1. rész

Mentsük meg az Újpestet? Nehéz téma, de vágjunk bele.

Ahhoz, hogy megmenthessük cselekednünk kell. Ahhoz, hogy cselekedni tudjunk definiálnunk kell a problémát. A probléma megértéséhez viszont meg kell érteni azt, hogy mi lenne, mi volt a helyes működés, és azt is meg kell értenünk, hogyan jutott el a klub oda. Vagyis egy jó hosszú utazáson kell részt vennünk... Kezdjük a végén.

Az első feladat, hogy meg kell válaszolnunk a kérdés: mi az, hogy Újpest? Mi a klub szemlélete, filozófiája, miről szól a klub? Mitől vagyunk mások, többek, különlegesebbek, mint Rákosmenti TK vagy a Győri DAC? Nehéz kérdés, nehéz rá felelni, és valószínűleg az Újpest szurkolók jelentős része nem tudna rá igazán jó választ adni, a másik fele pedig egytől egyig más és mást válaszolna erre a kérdésre. Ahogy én látom, ez egy hosszú folyamat eredménye, ami a múltba gyökerezik. Próbáljuk megválaszolni:

  1. Először is: az örökség. Újpest település 1840-ben jött létre, alig több, mint 400 lakosú kis faluként, ahol működött egy kocsma, egy csárda, volt néhány szőlőskert, közte nyaralók, és volt egy kis bőrfeldolgozó üzem. 45 évvel később egy már 17 ezres községben jött létre az Újpesti Torna Egyesület, és újabb 13 év múlva egy 40 ezer fős nagyközségben kezdtek el futballozni. Az 1930-as években egy hetvenezresnél is nagyobb Újpest, egy könnyűipari központ, szakmunkások és gyári tisztviselők, de betanított munkások által lakott, saját városházával, gimnáziummal büszkélkedő település, Magyarország egyik legnagyobb városa ünnepelte a bajnoki címeket. Hogyan történt mindez? Értelemszerűen bevándorlással. Első sorban Budapestről, az Alföldről és a Felvidékről vonzott rengeteg embert a hihetetlen gyorsan fejlődő település, ahol könnyűipari gyárak tucatjai a település sebességével együtt nőttek hihetetlenül gyorsan fantasztikusan naggyá. Vagyis rengeteg különböző helyről jött emberről beszélünk. Akiknek szükségük volt valamire, ami összehozza őket. Szükségük volt valamire, ami újpestivé teszi őket, amin keresztül közösséget alkothatnak, amire büszkék, amit őriznek, csiszolnak, védelmeznek, és amit továbbadhatnak gyerekeiknek. Ez volt az UTE, majd az Újpest FC. Ez volt az oka annak, hogy a Budapest környéki települések (mint például Soroksár, Rákospalota, Kispest, Pesterzsébet, Budafok stb.) közül messze Újpesten vált a leggyorsabban népszerűvé a futball: ez a város nőtt a leggyorsabban, a legnagyobbra, és itt volt a legnagyobb igény a kötődésre. És ez a lendület, ez a közösség, ez az akarat és ez a szellemiség emelte először a dobogóra a klubot Magyarországon a 20-as évek első felében, ez hozta létre a ma is használt Megyeri úti stadiont. Majd az 1930-as években ugyanez a lendület, kiegészülve a profizmussal volt az, ami mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten is a legjobbak közé hajtotta a klubot! Ez alapozta meg nem csak a 30-as, és a 40-es évek, de a 60-as és 70-es évek sikereit is, ez az Újpest alapja. Újpest első sorban az újpestiek, a településen élők, vagy a településhez kötődők klubja lett. Újpesten közben megalakul a Dumavár (kb. egy független Baráti Kör), és a Lila Közép (a korabeli "ultracsoport"). Ez volt a klub társadalmi bázisának alapja.

  2. 1929, 1930, 1939. A korábban lesajnált újpesti klub két KK-t, valamint egy a rádió is által közvetített világraszóló sikert, Bajnokok Tornáját nyert. Ezek voltak a mérföldkövei a klub országos népszerűségének. 1926-tól voltak vidéki klubok a bajnokságban, így az Újpest már folyamatosan utazott Szombathelyre, Szegedre, Miskolcra, Debrecenbe, Pécsre, Kaposvárra, később Salgótarjába, Győrbe, Szolnokra is. A sikereket és a csapat remek játékát, vagy a klasszisait (Fogl-gát, Avar "Ricsi", Zsengellér) látva a szurkolók az egész országban, sőt a Vajdaságban is megkedvelték a klubot. Az elsőként országosan népszerűvé váló Ferencvárossal azonosulni nem tudó tömegek a Hungária és az Újpest közül az 1930-as években már az Újpestet választották! Sőt, 1940-től már csak az Újpest maradt a plebejuscsapat, a Ferencváros néven ismert pestis egyetlen méltó ellenfele, hiszen előbb az MTK (Hungária) szűnt meg, majd a szurkolóinak javarésze is... Aki nem akart birka lenni, az Újpest-drukker lett. Így bővült az Újpest társadalmi bázisa.

  3. Kiemelten fontos, és nagyon alul-hangsúlyozott 1956 szerepe. 1950-ben a kommunista állampárt egyértelmű célja az volt, hogy minden klubot eltépjen a gyökereitől, és az addigi társadalmi bázisától. Gyakorlatilag újra akarták definiálni a klubokat. Az volt az elvárás, hogy a kispesti klubnak a katonák, a ferencvárosi klubnak a TSZ és húsüzemi dolgozók, az újpesti klubnak a belügyi dolgozók szurkoljanak. Hogy miért ők? Mert ha könnyen és munkahely szerint körülhatárolható egy klub bázisa, akkor könnyű őket (felülről) megszervezni és irányítani, könnyű őket a meccsre kivezényelni, ha rosszul szurkoltak, a munkájukban megbüntetni. Az sem véletlen, hogy a történelem során először ekkor tüntették el "Újpestet" a klub nevéből. Budapesti Dózsa (de így jártak a többiek is: Budapesti Honvéd, Budapesti Vasas, Budapesti Kinizsi, satöbbi). A csapatokat 1953-tól a Népstadionba terelték, alig-alig voltak meccsek Újpesten. De az újpestiek, a társadalmi bázis, a szurkolók nem hagyták magukat. 1956-ban, a forradalom után az összes klub közül elsőként az UTE vette vissza régi nevét. Az újpesti forradalmi bizottság egyik legsürgősebben végrehajtott pontja volt a Dózsa-címerek leszedetése a stadionban. A szurkolók beintettek a hatalomnak és követelték vissza az ő szeretett Újpestjüket! A forradalom elbukott, és a hatalom csak félig engedett az újpestieknek (miközben a szerencsésebb helyzetű, szakszervezeteknek ítélt klubok - FTC, MTK - visszakapták neveiket). Hosszas egyeztetések, tárgyalások, huza-vona után 1957. márciusára alakult ki (és 1957. májusára lett megváltoztathatatlan) a hosszú időn át végleges elnevezés: Újpesti Dózsa. A szurkolók egyik követelésüket elérték: a Dózsa ismét Újpest klubja lett. A másik követelésükkel is félsikert értek el: az Újpesti Dózsa sokkal többször játszott a Megyeri úton, mint a Bp. Dózsa. Vagyis vissza a gyökerekhez, újra újpestibb lett a klub, de a BM-től megszabadulni nem sikerült. Kompromisszumot kötött a hatalom az újpestiekkel: marad a BM (=Dózsa), de lehet Újpest. És ezt az 1956-os forradalmár újpesti szurkolók, sportolók, sportvezetők érték el! Ugyanezt a másik minisztérium klub, vagyis a kispestiek nem érték el: ők megmaradtak Budapesti Honvéd néven. Az ő társadalmuk, az ő szurkolói erejük nem volt elég nagy. Ami érthető is, hiszen Honvéddá alakulásuk előtt nem volt rendes stadionjuk, csak egy szép tribünjük egy pálya mellett, és egy-egy rangadóra se nagyon tudtak 3-5000-nél több nézőt összeszedni. Az ő társadalmi bázisuk jelentős része a Honvéd-érában fogant, Puskásék, az Aranycsapat és az 50-es évek propagandája miatt lett Honvéd-szurkoló. De Újpesten nem ez volt. A szurkolók kiharcolják, amit akarnak, egészen a kompromisszum maximumáig.

  4. Az 1960-as bajnoki cím ünnepléséről fennmaradt egy ikonikus fénykép. Az utolsó forduló után a Megyeri út 15 ezres nézőserege a stadion gyepén éljenzi Szuszát, Göröcsöt és a többi aranylábú újpesti futballistát. 13 évvel az utolsó újpesti aranyérem után, túlélve az újpesttelenítést, visszavéve a nevet, visszavéve a stadiont. A fénykép egyik sarkában feltűnik egy rúdról lelógó, háromszög alakú zászló, rajta "Újpest" felirattal, alatta pedig a klub 1949-ig használt címerével! Akkoriban ezek, a rúdra felhúzott háromszög alakú zászlók töltötték be azt a szerepet, amit a '90-es évek óta a drapériák: a szurkolótábor jelenlétét szimbolizálták. Az újpestiek az eredeti címert akarták akkor, a Kádár-rendszer közepén! A szurkolói bázis büszke!

  5. A Baróti-korszak, majd az 1970-es évek azokkal is megszerettették az Újpestet, akik addig nem a klubnak szurkoltak. Rajongani lehetett a csapat játékáért, játékosaiért, sikereiért. Hét zsinórban nyert bajnoki cím, nemzetközi sikerek (KK-döntő, VVK-döntő, BEK-elődöntő, BEK-negyeddöntők, stb.) és csodálatos játék. Mindezt abban a korszakban, amikor a magyar labdarúgás hanyatlásnak indult: a válogatott története során először 1970-ben bukta el a VB-indulást, majd 1974-ben újra. Az Újpest jelentette ekkor szinte az egyetlen reményt a magyar futballban, egy kis pozitív és boldogságot okozó szigetet. Ami talán az Aberdeen elleni hazai mérkőzésig tartott. A társadalmi bázis tovább bővül, a szurkolók büszkék és boldogok!

  6. 1985-ben, a klub 100 éves születésnapja kapcsán már feltűnik ismét az eredeti UTE-címer! 1989-től a szurkolók ankétokon követelik a klub visszanevezését. 1990-ben szurkolók az Újpesti Dózsa mellett megalapítják az UTE-t is - ezzel kikényszerítve, hogy 1991-ben a klub visszavegye az eredeti nevét! Vessük össze megint a kevésbé mély gyökerekkel rendelkező kispestiekkel: ott hibrid megoldás, Kispest-Honvéd születik. És tulajdonképpen a mai napig sem tudják, mi a nevük, mi a klubjuk identitása! Az újpesti szurkolók ismét sikerre vezetik az elveiket!

  7. 1992. szeptember 14 - létrejött az Ultra Viola Bulldogs, és ezzel az Újpest Ultras. A csoport és ezzel az újpesti szurkolás mérföldekkel előzte meg bármely más klub szurkolótáborát. Új, minőségi dalok, pirotechnika, koreográfiák: rengeteg olyan tevékenység, amiről más klubok szurkolói nem is hallottak. És frappánsság, intelligencia a rigmusok és kiírások terén! És sikerül összerántani egy 1-2000 fős tábort, ami a derbiken akár ezen is túl tud nőni. Sikerült összerántani egy vidékre, külföldre is mindenhová utazó szurkolótábort. Sikerült elérni, hogy Zalaegerszegtől Nyíregyházáig mindenhol olyan létszám és közeg legyen a lelátón, ami tiszteletet nyújt. Ekkor lett a lelátón az Újpest Magyarország legnagyobb klubja - a következő két évtizedre. Sokakat a szurkolás fogja meg, és a tábornak, az UVB-nek/Újpest Ultrasnak köszönhetően váltak ekkor Újpest-fanatikussá. Tovább bővül a bázis - miközben a szurkolók egy része a ritka sikerek miatt elpártol.

Összefoglalva: mi is az Újpest? A válasz ebből a rengeteg rétegből tevődik össze. Ezek a rétegek változnak, egyesek halványulnak, mások erősödnek, de együtt alkotják az egészet. De mindegyik benne van a mai napig. Újpest község-város-kerület összekötő, közösségformáló ereje; a sikeres, győztes, nemzetközi eredményeket elérő klub; a hatalomnak sikeresen ellenszegülő klub; a legjobb szurkolótábort felvonultató klub; a legnépszerűbb birkaklub egyetlen méltó, egyben legnagyobb ellenfele mind a lelátón, mind a pályán; Fogl II., Zsengellér, Nagymarosi, Szusza, Várhidi, Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II., Zámbó, Törőcsik, Fekete, Duna III, Nagy Laci, Szlezák, Véber, Kovács Zoli, Rajczi Peti.

Ahogy egy országnak, úgy egy klubnak is vannak mindehez szimbólumai. A lila-fehér színek (1900 óta!), az UTE-címer (1925 óta), az Újpest-himnusz (Mindig Újpest, Örök Újpest, 2002 óta). De hozzánk tartozik a stadionunk, vagy Kristin Laci, a hangosbemondónk ("Lila-fehér jó estét kívánok") is.

Ez mind az Újpest. És persze sokkal több annál. A múlt, a jelen, a jövő. Az életérzés.

Nekem nyolc!

Legutóbb azt próbáltam megfejteni (persze nem sikerült), hogy mi kellhet ahhoz, hogy eredményesebben szerepeljen a Csapat.

A zöldek elleni meccs előtt álltunk és valljuk be nem mi voltunk az esélyesek. Aztán rommá vertük őket idegenben. Persze akik láttuk a meccset tudjuk, hogy nem volt ez igazából annyira "rommá verés", de az eredmény, az 5-1 alapján igenis mondhatjuk ezt, főleg azért mert olyan jól esik:). Egyébként egy nagyon jól összerakott 60 perc volt. Tartottuk magunkat amikor nagyon jöttek, és a végén pedig minden bejött, persze igazán nem érdemtelenül. Nagy boldogság volt ez nekünk, nagyon ki voltunk éhezve egy ilyen sikerre ellenük. Pláne, hogy idegenben sikerült győzni.

Érezhető volt, hogy most átszakadt valami. Elhitték a Srácok, hogy most meg lehet és ezúttal be is húzták szépen.

És nem volt megállás. Már nyolc zsinórban megnyert meccs van a Csapat mögött, Persze nem mindegyik volt zökkenőmentes, gondoljunk itt például a Vasas elleni ütközetre ahol 40 perc után még 2-0 volt oda. Aztán jött az az emlékezetes utolsó harmad...Vagy a Brassó elleni hosszabbításos meccs. Ott inkább a szív húzta be a győzelmet. De behúzta valami és ez a lényeg! Van egy mondás: a szerencse amellé áll, aki megdolgozik érte. Ez most ránk nagyon jellemző. Nem mindig megy úgy, hogy na, ebből csak diadal lehet. Elvesztettünk egy nagyon jól teljesítő légióst és sérülés miatt jelenleg a Kapitányt is nélkülözni kell. Mégis nyolc győzelem zsinórban. Ez nem semmi...

Legközelebb jön a Debrecen idegenben. Nem lesz könnyű, pedig szép szám az a 9-es is. :) 

Viszont most a lényeg, amiért ez a pár sor íródott, hogy: SZÉP VOLT SRÁCOK! 

Úgy gondolom, hogy ha legutóbb azt írtam, hogy akármennyire szeretünk is valakit vagy valamit, akkor is észre kell venni a hibáit, most azt mondom, hogy kell tudni örülni és büszkének lenni. A Srácoknak meg ebből kell töltekezni és látni azt, hogy ha mindent kitesznek a jégre, akkor fel is lehet venni onnan valamit. 

Persze ez egy részsiker, egy állomás, és nem muszáj leszállni még. Annyira jó lenne ha egyszer a végéig mennénk és megnyernénk végre azt a k...a bajnokságot! :) 

Az pedig, hogy hogyan... nekem nyolc...

N(y)ERetlenül

Amikor az ízig-vérig lila-fehér szurkoló ránéz az NB I aktuális tabellájára a szíve összefacsarodik, a keze ökölbe szorul. Ez a tradicionális, nagy múltú, sikerekben elképesztően gazdag futballklub a 11., azaz a kiesőhelyen szerénykedik. Persze ott is kell állnia valakinek, de határozottan kikérjük magunknak, hogy az a mi csapatunk legyen! Hiszen nekem, nekünk nem ezt ígérték! Miként is hangzott a zengzetes antré? A 70-es évek sikerei, focivarázs, Megyeri úti pokol! Ebből egy valami valósult meg. Maga a POKOL! Az utolsó felmérések szerint is (a még megmaradt) 400-450 ezer lila fanatikus immáron hetedik éve a legmélyebb bugyrokban sütkérezik, maga előtt látva hétről-hétre a kilátástalan futball produkciót és az egyre jobban távolodó első osztályt.

A belga tulajdonossal kapcsolatos aggályaink miatt már ezerszer felemeltük a hangunkat, ám a „hibalistánk” és a segélykiáltásunk folyamatosan süket fülekre talált. A politikai és az üzleti szférában fellelhető általános sportszerető, vagy ami még súlyosabb, Újpest érzelmű egyének valamiért elengedték ugyanis ennek a történelmi klubnak a kezét. Vajon milyen alkuk állnak a háttérben, amely ezeket a köröket az egyesülettől távol tartják? Vajon milyen paktumok születtek, ami mindenkit hallgatásra bír? S vajon ez a csaknem félmilliós bázis, melynek javarésze jobboldali, hogyan fogja értékelni ezeket az eseményeket akkor, amikor 2022-ben a fülkék magányában be kell hogy jelölje az ország elkövetkező 4 esztendejének ideológiai útvonalát. Miért nem áll ki senki, aki komoly vevőjelölt volt, megcáfolva a belga tulajdonos vételi cáfolatokat lekicsinylő szavait? Hiszen tudjuk jól, komoly szándékú befektető-jelölt akadt nem is egy, mégis, senki sem kérte ki magának, amikor az ajánlatát komolytalan jelzővel illették. A nagypolitika miért engedte, hogy az egyesület egyszemélyes játszótérré váljon? Komoly és sikeres üzleti körök miért nem tesznek meg mindent a megszerzéséért, amikor a nyugati nagytőkés, a szemük előtt, már évek óta pénzügyi sikerrel sütögeti a nihilben a maga kis pecsenyéjét? Ezer és ezer kérdés vetődik fel, de soha, sehonnan nem érkezik válasz. MAGUNKRA MARADTUNK!

Egyedül mi, a szurkolók, akik továbbra is állhatatlanul ostromoljuk az elefántcsonttornyot, ám a szavaink a tulajdonosról (is), mint a kavics, úgy pattannak vissza. Őt ez nem érdekli. Amíg a kasszát rendben találja, addig neki édes mindegy! Láthattuk az elmúlt esztendőkben milyen hozzáállást tanúsított az irányunkba. Nagy tétben lemerném fogadni, ha választania kellene a jegypénztárak előtt kígyózó sorok és az üresen ásítozó lelátók között, az utóbbi mellé tenné le a voksát. Direktbe megkockáztatom, a jelenlegi zártkapus szankciók nem is nagyon vannak a kedve ellenére. Ugyanis mi határozottan zavarjuk őt! El is követett mindent az utóbbi időben, hogy leépítse, megossza ezt a csodálatos közösséget. Van ehhez „jó” társa, sajnos, sikerült is neki!

Egyre többen érzik azt, hogy ennek a sikertelen, dicstelen és minden józan gondolkodás szerint értelmetlen szemléletnek akár a másodosztály is lehetne a megoldása. Ott ugyanis a szabályozás szerint a tulajdonos vagy elvesztené az MLSZ központi támogatásait, vagy csak hazai labdarúgókkal tölthetné fel a keretet. Mi azonban (akik nem a másodosztályú tagságban, hanem a legfelsőbb osztályban keressük a változás és megtisztulás kulcsát) nem adjuk fel és újra kimondjuk, leírjuk az utóbbi időszak legtöbbször elhangzott szavait: ELÉG VOLT!

AZ EGYESÜLETHEZ MÉLTÓ KLUBPOLITIKÁT ÉS A TRADICIÓKNAK MEGFELELŐ FUTBALLT KÖVETELÜNK!

A vezetőségtől kezdve a pályára kivitt teljesítményig mi vagyunk a leggyengébbek mindenben! Immár hetedik esztendeje, hogy már a nyári fordulókban elbukjuk a sikeres szereplés lehetőségét az eleve alul kalkulált költségvetéssel, a kifogásolható képességű szakmai személyzet (vezetőedző, szakmai stáb) és a „kukázós” játékos politika miatt. Minden bajnoki év első hónapja után predesztinálva voltunk/vagyunk a kiesés elleni harcra, a középmezőnyben való kullogásra. Ez az évad azonban túltesz mindenen. Akkor, amikor hisszük, hogy ez már nem lehet rosszabb, akkor sikerül a gödörben még egy ásónyomot találni! A vezetőség (tulajdonos, ügyvezető stb.) folyamatosan hozza a semmitmondó, a klub szekerét sárba ragasztó döntéseit. A kispadon egy alkalmatlan, vezetőedzőnek kinevezett pályaedző dirigálja a hitehagyott, önbizalom és taktika nélkül összevissza futkározó játékosokat. Röhej, amit közösen művelnek! Csak nekünk nincs kedvünk nevetni ezen.

A magyar szurkolók orra alá dörgölt nyugati profi futballban a minél jobb bajnoki és kupaszereplés, a nemzetközi kupaindulás a gazdaságos, a kifizetődő. Akkor visszakérdezek. Mi ennyire Keletre vagyunk? Itt nem lehet ezt megvalósítani? Számtalanszor hallottuk a tulajdonos szájából az újpesti labdarúgás piaci alapú működtetésének a frázisát. Van egy nagy problémánk. A Duchatelet család elég sajátságosan értelmezi ezt. Szerintünk nem a kupeckedésről, a tradíció sárba tiprásáról, a gerinctelen sunnyogásról és a szurkolók szembeköpéséről szól a befektető alapú működtetés, hanem a sikerekről, a telt házról, a folyamatos nemzetközi kupaszereplésről és a múlt méltó ápolásáról. A klubnak a közösségépítő erőről, a NAGY CSALÁD, az összetartozás szimbólumáról kell szólnia! Arról, hogy rang és büszkeség ide tartozni! Ha meg akarna győzni minket arról, miszerint az utóbbiak szellemében cselekszik, ne is próbálkozzon! A saját bőrünkön érezzük az ámokfutást.

A Liege, a Charlton és a Jena szurkolói megmutatták, hogy nekik mennyit jelentett a „belga modell”, mi is le fogjuk dobni a ránk kényszerített „rabigát”! Ehhez semmi más nem kell, csak összefogás és cselekvés. Tétlenül nézve nem lehet ezt a háborút megnyerni.

TELJES MEGTISZTULÁST, AZONNALI VÁLTOZÁSOKAT ÚJPESTEN!

Lila szív és profizmus

Az amerikai hadseregben van egy kitüntetés, amelyet a katonák mindennél nagyobb becsben tartanak. A bátorságért lehet megkapni és úgy hívják "purple heart", vagyis lila szív...

Amikor tavaly a főszerkesztő megkérdezte, hogy lenne-ee kedvem írni ide az oldalra a hokiról, boldogan mondtam igent. 

Imádom ezt a Csapatot, több játékossal, vezetővel is igen jóban vagyok, nagyon kedvelem őket.  A cél az volt, hogy valaki  (jelen esetben én) aki hosszú ideje kijár a meccsekre, szereti ezt a játékot, leírja a szubjektív véleményét és megpróbálja azokhoz is közelebb vinni a hokit, akik még nem találtak rá erre a nagyszerű sportra. Nagyjából heti egy írást beszéltünk meg. Én pedig már több mint egy hónapja nem írtam semmit.

Nem gondoltam volna,  hogy ez ennyire nehéz lesz. 

Tavaly is sok nehezen emészthető meccset éltünk át,  de aztán a végére összeálltunk, Újvárosban nagyon klappolt minden, megvolt a tűz a Csapatban s szurkolóban egyaránt. Aztán jött a vége, amit mindenki ismer (?), ami minden lilát csúnyán lepadlózott. Vírus, szövetség, zöld (valóban zöld volt) asztal.  De érkezett az új idény, az új álmokkal. Jó légióval, magyar klasszisokkal. És megint nem úgy megy. Olyan mint egy rohadt  hullámvasút.  Vannak meccsek amikor csak nézünk, hogy hú de kurva jó csapatunk van, majd most aztán. .. És amikor mindenki felspanolva várja a következő meccset, lehűtenek minket egy nyolcassal és pár teljesen kilátástalan produkcióval.

Hát ezért nem tudtam mit írni. Nem akartam beállni fikázni ész nélkül, mindent és mindenkit leszarozva. Annál nekem fontosabb ez az egész.

Viszont látom,  hogy valami évek óta nem stimmel és ezt pedig nem akarom lefedni és nem venni róla tudomást. Mert hányszor volt az utóbbi évtizedekben nagyon jó csapatunk és mégsem értünk oda. Mert mondjuk ki, mi több mint 30 éve soha nem érünk oda! Úgy hiszem, ha szeretsz valakit, vagy valamit és nem veszel tudomást a hibáiról, akkor te is ugyanolyan hibás vagy. Sokan, sokszor beszéltük már át, hogy  mi lehet az oka,  hogy nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat. Nem akarom és nem is fogom játszani a tévedhetetlen szakembert, hiszen nem vagyok egyik sem,  csupán egy szurkoló aki józan paraszti ésszel próbál megoldást találni.

Vegyük sorra mi kellhet egy bajnokcsapat létrejöttéhez.

Elsősorban kell pénz.  Nem vagyok tisztában a számokkal,  de úgy hiszem vannak csapatok akik több pénzből gazdálkodnak mint mi. Ezzel nincs is mit kezdeni. (?) Ennek ellenére azt gondolom, hogy az Újpest jelenlegi játékoskerete nem gyengébb egyik riválisánál sem.
Ha a keret megvan, jön az edző. Az edzőkérdés mindig kényes téma. A szurkolók hajlamosak azonnal az edző fejét követelni, ha nincsenek eredmények. Nehéz egy hivatás,  hiszen a jó edző egyszerre barát és főnök,  pedagógus és pszichológus, egyszerre fegyelmez és egyszerre hiteti el a játékosával, hogy ő a legjobb hokis az egész világon. De persze lehet valaki a világ legjobb edzője, ha nem klappol a csapathoz.

Mi lehet még?  Van egy tényező amire sokan legyintenek, de szerintem igenis nagyon fontos. A klub szeretete.

Magyarul a lilavérű játékosok aránya a csapatban. Hiszem,  hogy egy szoros meccset ez képes eldönteni. Sőt, már a jégre lépés pillanatában is előnyt adhat, pluszt motivációt. Vasárnap a Titánok otthonában pontot szerző Vasas mindhárom gólját volt újpesti fiatal lőtte. És csak hirtelen pár név még akiknek biztos, hogy nem lenne mindegy, hogy lilában játszanak e: Szalma, Schmall, Turbucz, Páterka, Sági vagy éppen Kiss Dani.

Tudom, hogy több tényezős dolog az, hogy ők nem nálunk játszanak. De egyikük sem?
Igazából messzire nem jutottam. Kérdések és gondolatok amikre én sajnos nem tudom a választ és nem tudom a megoldást. Viszont így átgondolva az egészet, tudjátok kire lenne nekünk mindennél nagyobb szükségünk?  Arra, aki tudja...

Hajrá Lilák Mindörökké!

Search