Lila szív és profizmus

Az amerikai hadseregben van egy kitüntetés, amelyet a katonák mindennél nagyobb becsben tartanak. A bátorságért lehet megkapni és úgy hívják "purple heart", vagyis lila szív...

Amikor tavaly a főszerkesztő megkérdezte, hogy lenne-ee kedvem írni ide az oldalra a hokiról, boldogan mondtam igent. 

Imádom ezt a Csapatot, több játékossal, vezetővel is igen jóban vagyok, nagyon kedvelem őket.  A cél az volt, hogy valaki  (jelen esetben én) aki hosszú ideje kijár a meccsekre, szereti ezt a játékot, leírja a szubjektív véleményét és megpróbálja azokhoz is közelebb vinni a hokit, akik még nem találtak rá erre a nagyszerű sportra. Nagyjából heti egy írást beszéltünk meg. Én pedig már több mint egy hónapja nem írtam semmit.

Nem gondoltam volna,  hogy ez ennyire nehéz lesz. 

Tavaly is sok nehezen emészthető meccset éltünk át,  de aztán a végére összeálltunk, Újvárosban nagyon klappolt minden, megvolt a tűz a Csapatban s szurkolóban egyaránt. Aztán jött a vége, amit mindenki ismer (?), ami minden lilát csúnyán lepadlózott. Vírus, szövetség, zöld (valóban zöld volt) asztal.  De érkezett az új idény, az új álmokkal. Jó légióval, magyar klasszisokkal. És megint nem úgy megy. Olyan mint egy rohadt  hullámvasút.  Vannak meccsek amikor csak nézünk, hogy hú de kurva jó csapatunk van, majd most aztán. .. És amikor mindenki felspanolva várja a következő meccset, lehűtenek minket egy nyolcassal és pár teljesen kilátástalan produkcióval.

Hát ezért nem tudtam mit írni. Nem akartam beállni fikázni ész nélkül, mindent és mindenkit leszarozva. Annál nekem fontosabb ez az egész.

Viszont látom,  hogy valami évek óta nem stimmel és ezt pedig nem akarom lefedni és nem venni róla tudomást. Mert hányszor volt az utóbbi évtizedekben nagyon jó csapatunk és mégsem értünk oda. Mert mondjuk ki, mi több mint 30 éve soha nem érünk oda! Úgy hiszem, ha szeretsz valakit, vagy valamit és nem veszel tudomást a hibáiról, akkor te is ugyanolyan hibás vagy. Sokan, sokszor beszéltük már át, hogy  mi lehet az oka,  hogy nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat. Nem akarom és nem is fogom játszani a tévedhetetlen szakembert, hiszen nem vagyok egyik sem,  csupán egy szurkoló aki józan paraszti ésszel próbál megoldást találni.

Vegyük sorra mi kellhet egy bajnokcsapat létrejöttéhez.

Elsősorban kell pénz.  Nem vagyok tisztában a számokkal,  de úgy hiszem vannak csapatok akik több pénzből gazdálkodnak mint mi. Ezzel nincs is mit kezdeni. (?) Ennek ellenére azt gondolom, hogy az Újpest jelenlegi játékoskerete nem gyengébb egyik riválisánál sem.
Ha a keret megvan, jön az edző. Az edzőkérdés mindig kényes téma. A szurkolók hajlamosak azonnal az edző fejét követelni, ha nincsenek eredmények. Nehéz egy hivatás,  hiszen a jó edző egyszerre barát és főnök,  pedagógus és pszichológus, egyszerre fegyelmez és egyszerre hiteti el a játékosával, hogy ő a legjobb hokis az egész világon. De persze lehet valaki a világ legjobb edzője, ha nem klappol a csapathoz.

Mi lehet még?  Van egy tényező amire sokan legyintenek, de szerintem igenis nagyon fontos. A klub szeretete.

Magyarul a lilavérű játékosok aránya a csapatban. Hiszem,  hogy egy szoros meccset ez képes eldönteni. Sőt, már a jégre lépés pillanatában is előnyt adhat, pluszt motivációt. Vasárnap a Titánok otthonában pontot szerző Vasas mindhárom gólját volt újpesti fiatal lőtte. És csak hirtelen pár név még akiknek biztos, hogy nem lenne mindegy, hogy lilában játszanak e: Szalma, Schmall, Turbucz, Páterka, Sági vagy éppen Kiss Dani.

Tudom, hogy több tényezős dolog az, hogy ők nem nálunk játszanak. De egyikük sem?
Igazából messzire nem jutottam. Kérdések és gondolatok amikre én sajnos nem tudom a választ és nem tudom a megoldást. Viszont így átgondolva az egészet, tudjátok kire lenne nekünk mindennél nagyobb szükségünk?  Arra, aki tudja...

Hajrá Lilák Mindörökké!